Az első magyar vasut ismertetése. 1836–1842.

Teljes szövegű keresés

Az első magyar vasut ismertetése. 1836–1842.
1842-ik évi februar 21-én rendkivűli közgyülés tartatott, mellyben gróf Zichy Ferencz ő excja hathatós inditványára a legutolsó segédeszközhöz nyultak t. i. 2000 előjogi részvények kibocsátásához. Ezeknek biztosittatott, hogy minden leendő jövedelem egyedül köztük osztatik föl, mig csak 5 percent osztalékuk nem jut, és csak az azon fölül maradó jövedelem leend az első részvényeseké szinte 5%-ig, mellyen fölül leendő nyeremény közös.
Mind ez hiába volt, hiányzott az egy czélra munkáló erők öszpontosulása, és a jól számolni nem tudó régibb részvényesek magok buktaták meg ezen segédmódot is, 600 részvényt elvállalni vonakodván, mi ha meglett volna a föntisztelt n. méltóságű gróf a többinek elhelyeztetését magára vállalta. –
Következett 2 legsulyosabb éve a vállalatnak: 1842 és 1843. –
Az 1842-ik évi april 5-kén VI-ik közgyülés fölhagyott minden reménynyel. A technicus és az egész épitési személyzet már előbb elbocsátattak, a kezelő személyzet kevesbittetett s fizetésük a leggyérebbre levonatott. Egyedül a Bazinon tuli erdőtől Senkviczig terejdő darab kiépitését kivánták volna már csak, mellyre eddig is 40 ezer p.ft költetett, a még kellő pénz kölcsön-fölvétel által rendeltetett 240előteremtetni. a közgyülési szavazat minden részvényesre, ha csak egy részvénnyel bir is, kiterjesztett.
Ugyanez évben october 8-án a VII. közgyülésnek előterjeszteték, mikint a kész pálya-darab olly örvendetes forgalmat mutat, hogy az év végivel az egész befektetett öszveg 2%-el fog kamatozni. Ennek kiosztása felől határozni jövő év elején gyülés tartása határoztatik. Több kezelési rendelkezések után a gyülés elosztlott.
1843-ik évi martius 6-án a VIII. közgyülés a mult évre 2% kamat-fizetést rendelt. A pálya Senkviczig kiépitése, melly mindeddig nem történt meg, elhalasztatni rendeltetett. Hanem a helyett az igazgatóság megbizatott a közelgett országgyülést használni, s a pálya egészen kiépitését az ország Rendei figyelmébe ajánlani, vagy bármelly ajánlkozó módot elővenni.
Ugyan ez évben egy igen érzékeny csapás érte a vállalatot t. i. Bazin és azon tul fekvő erdő közti darabon egy 3 1/2 öl mély bevágás oldalai már előbbi évben is esőzések miatt megrepedezve lefelé nyomultak, ezen évi télen pedig a roppant tömeg, melly oldalvást a levágásból fölhordott, s a föld-formatiót tekintetbe nem véve, igen közelről lerakott földdel növekedett, olly nyomással volt a bevágás fenekére, hogy a lerakott pálya egészen szétszakadozott, a sinek és talpfák darabonkint véggel égfelé forogva elsülyedtek, sőt nehány vaspálya-kocsi is föld alá temettetett, és a pálya fölött mintegy egy ölnyi mély tó képződött. Ezen valóban szörnyü föld-revolutio fájdalmasan szomorú tekintetet adott az egésznek. Azonkivül elzárta a közlekedést Bazin és a farakhely között mintegy 300 ölnyire! Az igazgatóság ideiglenes pályát rakatott le a bevágás oldalára olly meredeken, hogy a terhes kocsikat csak egyenkint lehetett fölvonatni s csigákon leereszteni. Ezen szükségben segitő mód azonban még szomorúbb képet kölcsönzött, azonkivül hogy költséges volt. A pályának helyre állitását ezen beszakadásnál 6 ezer pengőre számitották, de még erre is fejet csovált sok szakértő.
Illy körülmények közt lelte a legközelebbi országgyülés ezen első, és még mindaddig egyetlen magyar vaspályát; az ország Rendeihez ezen vállalat is garantiaért folyamodott, azonban e reménnyel is föl kellvén hagynia, végre ismét visszafordult az igazgatóság a már egyszer megkisértett előjogi részvények kiadása eszméjéhez, mellynek jelenleg több magas pártfogók hozzájárulása, főleg fönséges nádorunk buzditó példája minden jót igért! Igy nyilt meg szebb korszaka e vállalatnak, melly most bevégzéséhez közeledik!
1844-ik évi mart. végén a IX-ik közgyülés helybenhagyá az igazgatóság eljárását, mellynek következtében már ekkor 2 ezer előjogi részvény aláirva volt, a Szeredig épités elhatárotzatott, és mindössze 3 ezer előjogi részvény 200 p.ftjával bocsáttatott ki, mellyek a fönebb előadott kedvezményekben részesülnek, azonban csak a pálya teljesen kiépitésétől kezdve kapnak osztalékot; végre ez eredeti részvényeseknek határidő adatott nyilatkozásra, ki mennyit kiván ezen előjogi részvényekből megtartani s ezek kivánságának elsőség adatott. A mult 1843-ik évre, ugyanekkor 2% osztalék mutattatott föl.
April 21-kén a X-ik közgyülésnek jelenté az igazgatóság, miként a kibocsátott előjogi részvények közül a nyilatkozott eredeti részvényesek összesen 2263 részvényt 241tartanak meg maguknak s az első részlet-befizetést már meg is tették.
Szinte az igazgatóság jelenté, hogy már lépéseket tett egy derék technicus megnyerésére, t. i. mlts Zichy Ferencz és Dezasse Ferencz grófok nádor ő fönségéhez járultak, eszközlését kérve annak, hogy ezen pálya első tervezője, a mindenki elismerésében részesült Hieronymi királyi szolgálatából ezen pálya bevégzésére kiküldessék. Nádor ő Fensége helyesletét nyilvánitá azon kivánat iránt, miszerint e honi vállalat honi mérnöknek adassék át, és kegyes pártfogását megigérte. A közgyülés közörömmel hallá emlittetni a technicus nevét, s elhatárzá, hogy az igazgatóság Hieronymi urral próbáljon mindenek előtt egyezkedni, és csak azon esetben, ha ennek föltételei elfogadhatlanok lennének, nézzen más technicus után. Ezzel a közgyülés május 5-ikeig félbeszakasztatott, a midőn ismét folytattatván az igazgatóság végjelentést tett a kibocsátott előjogi részvények felől, mellyek közül nádor ő fönsége 20-at önmaga aláirni kegyeskedett. Ugyanekkor már sikerült az igazgatóságnak szerződni Hieronymi urrarl, ki ugyan még ekkor az igazgatósága alatt volt Béga-csatornai munkálathoz visszatérni volt köteles, de onnan minélelőbbi szabadulhatása reményltetett.
Ugyanezen közgyülésben a részvényesek szavazt joga akkint módosittatott, hogy 1 részvény egy szavat adjon, 3–5-ig kettő, 6–10-ig hármat, 11–20-ig négyet, 21–30-ig ötöt, 31–40-ig hatot, 41–50-ig hetet, 51–70-ig nyolczat, 71–90-ig kilenczet, 91-től kezdve bárhány, 10 szavat adjon. –
* * *
Ezen közgyülés után kezdődött az ujabb munkálatok sora.Hieronymi ur szerződményében kivánta Reitter Ferencz és Lechner Gyula k. mérnököknek, mint oldala mellett képzett s az előmunkálatokban is résztvetteknek, az igazgatóság által mellé megszerzését. Ezen jeles tehetségü technicus urakat, kiknek eddig egyedűl a gyakorlat mezeje hiányzott, hogy honunk diszére kitünjenek, szinte megnyerni szerencsés volt az igazgatóság, mellynek lelkes tagjai, a hon méltányos elismerését érdemlik ezen egyért is, miszerint honfiainknak a gyakorlati képzés terét nyitották meg.
Azonban a két évig végkép megszakadt munka fölélesztése nehézségei képzelhetők, minden tervezet és számitás ujra volt készitendő, a kisajátitási részletek fölmérendők. Az igazgató mérnök csak augusztus elején szabadulahtott Béga-csatornai hivatalától; még is azon évben czélba vette a Bazin és Senkvicz közti tért bevégezni, mialatt a további tervezetek végetti mérnöki munkák végeztettek. De a bekövetkezett nedves ősz nem csak megakadályozá annak kiépitését, sőt fölötte kártékonyan hatott az a fent emlitett beszakadásra, ugy hogy több segédmódok, mik kedvező erővel biztos sikert adtak volna, az ellenkező miatt meghiusultak. A pálya alapja ugyanis több vizforrások által lágyíttatván, az oldalak esőzések által növekedett sulyuk miatt ismét összenyomultak, sőt ezentul is az egész jelenleg megnyitott darabon forrásokkal kellett küzködni, főleg az előbbi technicusok által előleges vizsgálat nélkül fölösleg mélyen tett bevágásoknál, mellyeket ismét be kellett töltetni. Ez, ugyancsak már előbb megkezdett, nagyszerű hid folytatása közben azon bajjal kellett találkozni, miszerint az nem 242elegendő alapra volt kezdve az előbbiek által. Ezeken kivül a munka teljes erővel megkezdetését akadályozólag hatott az is, hogy a magyar középponti vasut-társaság alkudozásba bocsátkozék ezen vállalattal, mellynek amaz beváltását és bekebelezését czélozta, de az alkudozások semmi eredményre nem vezettek. A tél bekövetkezett, melly alatt minden számitások, költségvetések, tervek megtétetvén, tavasz elején teljes erővel vétetett munkába az egész pálya.
Legelőbb is megtétetett a kisajátitás, melly ismét kiáltó különbséget mutatott föl az előbbi és mostani között. Midőn t. i. az előbbi kisajátitásnál egy  ölnyi tér beváltási ára 21 pengő krajczárra jött középszámmal; most a legdrágább szántóföldért sem fizettetett 12 krnál több, de általában kevesebb, ugy hogy cak három nagyszombati kert-darab fizettetett drágábban; – közöttük Pr. ő herczegségétől egy n.szombati uradalmához tartozó konyhakertet volt kénytelen a társaság legmagasb áron fizetni; – midőn ellenben n.mltsgú Zichy Ferncz és Eszterházy Károl grófok, nemkülönben Zichy Károl és ifj. Zichy Ferencz grófok nem csak ingyen engedtek át minden urasági birtokaikban a társaság által kivánt földeket, hanem azonkívül jobbágyaikat is önmaguk kármentesiték a társaság által elvett földeikért.
Ezekután kezdődött a munkálatok sora, mellyek jelenleg nagyobbrészt bevégezve állanak. Legfőbb munka tárgyak közt volt a fönemlített beszakadás helyrehozása, melly végett ott helyenként 2–3 öl mély kiásások történtek, mellyekbe száraz kőfal rakatott le alapul, s ez által a leszivárgó s fölbuzgó viz lefolyása eszközölteték. Egyik oldala ezen bevágásnak egyáltalában ugy nevezett pudle földdel réseltetett (placagirung), melly alatt még helyenként faczölöpzések is tétettek.
Igen nevezetes tárgy még ezen beszakadás és Senkvicz falu közt levő tirlingi bevágás, mellynél a legjobb föld-minőségben adja a vizépitkezéseknél annyira fontos hydraulicus meszet, melly angol épitők által legnagyobb becsben tartatva: hazánkban csak a lánczhid épitők által fedeztetett föl még eddig. Itt pedig még 1841-ben megkezdett bevágásnál, az akkori külföldi technicusok által nem ismertetve használatlanul félrehányatott több 100 köbölnyi is, s bomlásnak adatott a lég viszontagságáinak kitétetve. – A mostani technikus ezen anyag égetése végett Senkviczen saját kemenczét, s egy igen czélszerü zuzó malmot épittetett, melly által annyi illy anyag készült, hogy minden nevezetesebb hidaknál, mellyek nedves helyen épitettek, hydraulicus mész használtathatott, mi nagy fontosságú azok tartóságára nézve.
Nevezetesb nagyszerü földmunkák közt van még Senkviczen innen Sisak-völgyben egy 4 öl magos töltés 4–500 öl hosszaságban, és az az ugy nevezett Hojcsek völgye 5 öl magos töltés 100 ölre, odább a senkviczi völgyben 6 1/2 öl magas töltés 100 ölre, Báhony helységénél őt öl magas; Cziffernél pedig egy töltés 2–3 öl magas ugyan, de 700 ölnyi hosszu.
A hidépitmények közt megemlitendő Sisak-völgyben egy 4 1/3 öl magas hid, két teljes ivvel 15 láb iv-távval (Spannweite). A senviczi völgyben 6 1/2 öl magos rézsutos hid 3 ivvel, mellyek közt a középső 25 láb ivtávval bir s 7 láb magos szelvény ivezetü. Legnevezetesebb pedig az 5 1/2 öt magos báhonyi utvezetvény (viaduct) melly 9 teljes ivboltozatból áll, melly közt a három középső harmincz harmincz láb ivtávuak, 243az azok mellettiek pedig 15, végre a 4 szélsők 12 láb ivtávval birnak; az egész épitmény 45 öl hosszu, átboltoz egy ház sort, és két utczát, és pedig épitve van egy kanyarulatban, mellynek fél átmérője 810 öl. Végre emlitésre méltó Cziffernél egy hid 3 nyilással, mellyek középsője 24lábnyi 1/3 szel lenyomott ivü, az oldal-ivezetek pedig teljes ivezetek 12 láb távval. Ezeken kivül a most megnyitott darabon Bazintól Czifferig 30 kisebb nagyobb hid és vizeresz van. –
Mindezen épitmények nem csak teljes szakismeretet, a helyi körülmények érett átvizsgálatát tanusitják, hanem tagadhatlan szilárdság mellett olly architectonicus szépségek, mellyek a költséges angol fényüző épitkezések mellett is megállhatnak; bár tagadhatlan, hogy kézmüveseink ügyesség-hiáabból sokat levont, főleg a résboltozatoknál. –
Mint fönebb emlitők, bár megnyittatott a pálya Czifferig. – Czifferen tul N.Szombatig minden föld és kőmivesi munka készen; tavasz legelején csak a felső mű vagy a tulajdonképi pálya lerakása lesz csak végzendő. Szeredig szinte minden nevezetesebb földmunka megtéve, vizeresz is egy pár. Igy bizonyos, hogy jövő nyár derekán ezen egész 8 1/2 mérföldnyi vállalat teljesen befejezve leszen.
A pálya emelkedései és lejtései valamint kanyarulati is ollyanok, hogy tekintélyse szakértők nyilatkozata után is gőzerővel minden akadály nélkül járhatók, jelenleg azonban csak lóerő alkalmaztatik, mig egészen kiépitve elég forgalom mutatkozandik gőzerőre is, mit bizton hisznek. A mostani sebesség személyszállitásnál 11 láb másodperczenkint középszámitással. Igy megállásokkal együtt tart az utazás kerek számmal:
Ezzel bezárva jelen ismertető czikkemet jövő alkalommal (tán a N.Szombatig megnyitás alkalmával) technicai oldaláról ismertetem meg ezen bár kisszerű, de hazánkban elég fontosságú első magyar vasutat.
Aczél.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem