Egyesületi mozgalmak.

Teljes szövegű keresés

Egyesületi mozgalmak.
A m. k. természet-tudományi társulat másodelnökéhez intézett levele fönséges cs. kir. austriai örökös főherczeg István Magyarországs kir. helytartójának.
262Nemes és vitézlő ur! A kir. magyar természettudományi társulatnak irántam eddigelé tanusitott hű ragaszkodásának ujabb bizonyságát látom azon bánatos részvétben, mellyet felejthetetlen édes atyám elhunyta fölött czimzett uraságod által irántam kifejezni sziveskedett.
Boldogult atyámban, ki után könyeim hullani nem szünnek, melegkeblü pártolót vesztett ezen társulat ügye is, s mit méltán lehet fájlalnunk, elveszté elébb, mintsem a társulatnak még csak azon ohajtása teljesülhetett volna, hogy a boldogult iránt táplált hódolatát különösen is, mint czimzett uraságod levele szerint épen készült, tanusithatta volna.
De fenmarad bizonyára mindnyájunknál a dicsőült emléke, mellynek hiv megőrzése altal róhatja immár csak le ezen társulat is a tisztelet azon aódját, mellynek kivánt zálogát az élőnek – mint szerette volna, megvinnie többé nem lehetett. –
Részemről legszebb feladásomnak tekintem, a dicsőült nyomdokait követni uj pályamon, mellyet felséges urunk kegyelme nyitott számomra, s mellyen czimzett uraságod a társulat nevében is annyi bizalommal üdvözölt. Fogadja ezért s vigye meg a társulatnak is őszinte köszönetemet, ki egyébiránt minden jót kivánva maradok Bécsben, bőjtelőhó 16-kán 1847. Czimzett uraságod jóakarója István, k. helytartó. –
A debreczeni takarékpénztár-egyesület jan. 25-én a régi városházban tartott rendszerinti közgyülését Zalay Aloiz elnök ő mlga a nagy számmal megjelent részvényesek figyelmét megragadott jeles beszéddel nyitott meg. – Élénk ügyszeretettel magyarázgatá a méltóságos ur zsenge intézetünk eddigi fejleményeit, felemlegetvén egyfelől a kivitel emberének, az egyesület érdekeit szemmel tartó igazgató Karap Sándor urnak, erélyes aligazgató Dragota Ignácz urnak, a bizodalommal buzgón élt jeles választmányi tag uraknak érdemeiket, az igényeknek megfelelő hivatalnokok eljárását; másfelől azon akadályokat, mellyeket még egy közéletbe vágó nagyobbszerű kezdemény sem került ki, s mellyek még folyvást legyőzendők, – valamint helybeli körülményeink azon okozatait, mellyeknél fogva, ellenére városunk népességének, azon időhez képest, melly óta intézetünk fenáll, felmutatható eremdényekben, hazánkban létező minden hasonló intézetek mögött vagyunk, de azért koránsem leverve, mert – ugyamon ő mlga – e város lakói nem hirtelen lobbanó szalmatűzzel, nem ujságvágyó kapkodással, hanem jótékony intézetünk iránti jobb meggyőződésnek értelmével, a rokonszenv érlelődésével, fokonkint fognak élni azon haszonnal, mellyet intézetünk, önfentartásának feltétele mellett nyujthat; és ez igy jól van, mert izmos, terebélyes tölgy sem rögtön idő munkája, annálfogva, mit ő mlga már máskor is – az alakitó közgyülésben – ajánlott, legyünk kitürők.
A fővonásaiban illyformán hangzott s megéljenezett elnöki beszédet a választmány jelentése, erre vonatkozólag a választmányi gyülések jegyzőkönyveinek fölolvasása követte, mellyekben előforduló intézkedések nagyrészben jóváhagyattak, kevésben módositattak.
Fölolvastattak az intézet főkönyvéből készült kezelési kimutatás, mérleg és érték-kimutatás. Ezek elseje szerint mult évi jul. 1-től dec. 31-ig bevétel: részvény-befizetés 15,000 frt; betéti tőkék 42,227 frt; előlegezések kamatja 160 ft 6 kr; kölcsönök kamatja 148 263frt 50 r. Leszámitolatok 781 frt 34 kr; beirási dijak az előleges költségekre szánt, részvényenkinti egy egy ezüst fttal együtt 796 frt 12 krt; késedelmi kamatok 1 frt 51 kr; könyvecske-dijak 25 frt; részvény-átirási dijak 34 frt 30 kr; fölül-fizetés aranyokra 2 frt 30 kr; letéti dijak 2 frt 42 kr. Visszafizetett előlegezések 6252 frt 30 kr; visszafizetett leszámitolatok 29,138 frt 22 kr; visszafizetett kölcsönök 7,325 frt. Összesen 101,896 ft 13 kr. Kiadás: költségekre 1466 frt 32 kr. Előlegezésekre 11,689 frt 24 kr; leszámitolásokra 47,233 frt 23 kr; kölcsönökre 24,260 frt; hivatalnokok és szolga fizetése 380 ft; visszafizetett betételek 9357 frt 44 kr; betételek kifizetett kamatjai 1 frt 2 kr. Leszámitolati kamat-visszatérités 16 frt 48 kr; a készpénz maradványnyal 7491 frt 20 kr. Összesn 101,896 frt 13 kr. – A mérleg és érték-kimutatás szerint pedig 1847 jan. 1-ső napján vagyonállás készpénzben 7491 frt 20 kr; magánkötelezvényekben 16,935 ft; ezeknek 1846. dec. végeig lefolyt kamatjaiban 108 frt 54 kr; előlegezésekben 5436 frt 54 kr; leszámitolásokban 18,095 frt 1 kr; értékes felszerelményekben féléves használati 5% levonással 509 frt 10 kr. Összes vagyonállás 48,576 frt 19 kr; teher-állás öszlete 48,333 frt 25 kr; jövedelem az előleges költségekre részvényenkint előre befizetett egy egy pengő forinttal együtt 1580 frt 16 kr; folyó költségek a felszerelmények értékén tul 1336 frt 20 kr. – Levonván akár a vagyonállás öszletéből a teher-állás öszletét, akár pedig a jövedelem öszletéből a folyó költségekét, a kezdeti félévről 242 frt 54 kr tiszta haszon mutatkozik, mellyek tartaléktőkévé válnak.
A még egy évi kormányzatra megkért, eddig 24 tagból állott választmány 30-ra szaporítatott, s végre a választmány kebelén kivül eső tagokból a könyvek vizsgálatára szakértő bizottmány neveztetett ki.
L. V.
A szabolchi tüzkármentesitő egyesület választmányi jelentéséből a legközelebb mult három évben következő siker tünik elő:
A bevétel tett 1843-dik évi sept. 13-kától mint az egyesület alakulási napjától 1847 jan. 18-ig, 76,238 vfrt 23 krt; az összes kiadás 73,079 frt 13 krt, miszerint maradt a pénztárban 3159 frt 10 kr. – A kiadási összegből 3436 frt ment fel egyvelges költségekre, u. m. jegyző és irnok három évi fizetésére 1500 frt, cancellariai szükségekre s butorozásra 1,036 frt 5 kr; a választmányi ülnököknek, történt tűzi károsodások vizsgálata alkalmával, felhasznált előfogatásaiért 899 frt 55 kr; 255 külön tételek szerint 69,643 frt 13 krral kármentesitett a társaság s e tételek közt 10 forditatott a gyuladások alkalmával magukat kitüntetett bátor és ügyes egyének jutalmazására; ezen 5–10 forintra menő jutalmak azonban csak 142 frt 30 krt tesznek; ennek levonásával a többi pénz mind kármentesitésre fordittatott. Az egyesületnek, melly 16 krral 100 forint értéket biztosit, emlitett szép sikere országszerte felhivó példa hasonló egyesületek alakitására. –
Nagy-Váradon is takarékpénztár alakult, mint irják 30,000 pftnyi tőkével. Egy részvény ára 100 pft. Alig tétettek ki az aláirási ivek, már is két harmadában aláirattak. –
Szávak-Kulpai gőhajózó társaság jan. 7-én tartatott Károlvárosban a hatodik és egyelőre utolsó közgyülése a száva-kulpai gőzhajó-társulatnak. Az utolsó előtti m. e. 264aug. 17-én tartott közgyülésen elhatároztatott, a n. m. m. k. helytartótanácshoz kérelemmel folyamodni a végett, hogy az elmerült „Szloga” gőzösnek a budai hajó-intézet által országos költségen kihuzatását elrendelni méltóztatnék, melly költségek egy részét a társaság örömest viselné. Ugyanazon gyülésen határoztatott el az is, hogy az igazgatóság, névszerint az elnök, a duna-gőzhajó társulattal, a „Szlovga” kiemelése, vagy annak privelegiummal együtti átvétele iránt értekezésbe bocsátkozzék. Mire a duna-gőzhaózó társulat bécsi igazgatósága azt felelte, (sept. 26-ról 1846.) hogy neki sem ideje, sem kedve nincs a horvát Szlogát halottaiból föltámasztani, s a mi a megvételt illeti, a felől alkuba csupán csak akkor bocsátkozhatik, ha mimagunk a hajót szárazra hoztuk. Inkey urtól, mint Száva-szabályozási biztostól a társaság azon izenetét vevé, hogy a n. m. m. k. helytartótanács, ő vele egy intézvény által tudtatá, miként kérelmünket nem teljesitheti. Minthogy illy körülmények közt a társaság fön nem állhat, de jobb idők reményében magát föloldani akarja, tehát ezen utolsó ülésben végeztetett, hogy mind a kéznél levő készpénz, mind pedig a még találtató tárgyakért beveendő pénz arány szerint osztassék el a részvényesek között, mi mellett azonban mindenki részvényét megtartja, mire csupán azon összeg jegyeztetik föl, mellyet mindenki kap. Ekkép minden részvényes pénzét önmaga kezeli, de egyuttal mégis a társaság tagja marad, s részvényes az elsülyedt hajóban, annak gőzerőmüvében, a szabaditékában, és mindazon hasznok és előnyökben, mellyek jövőben ebből a társaságra háromlanának. Szintugy a társaság tisztviselő tagjai, a kik bár nem fizettetnek, a társaságot képviselendik ezután is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem