Vezérczikk: (Polgár-ünnep.)
Vezérczikk: (Polgár-ünnep.)
Ha a békes reform és igy közvetve hazánk előmenetéhez járuló tényezőkön végig tekintünk, nem sok ész, és nem nagyon mély belátás kell hozzá, hogy az ember észre vegye, miszerint erősen kivánatos, hogy a polgárrend életereje is azoknak sorába álljon: ha azt akarjuk, hogy bizodalmunk horgonyát az akarat, erő, szorgalom és munkakitürés fenekére vetvén, a jelennek kecsegtető korányán tul a dél hevét is sikerrel átizzadva, isten és tenni nem szünő jó akaratunk segitségével a magyar nemzet feldicsőülése időpontjára jussunk.
Azért mi a nagy nyomatéku polgárrend életének minden nyilvánulását valamint őrszemmel kisérjük, ugy az annak hatását és tevékenységét ébresztő eseményeket a legőszintébb örömmel üdvezeljük.
Illyek közé sorozzuk az 1846. országos iparműkiállitási dijosztást, mellyet az iparegyesület ns Pestmegye nagy teremében a mult vasárnap tartott meg, mint ünnepét a hazai iparszorgalom, műügyesség, és munkakitartás erényének.
778Nagyszámu és meleg részvétet tanusitó közönség előtt nyitá meg az egyesület elnöke Batthyány Lajos gróf ez ünnepélyt körülbelül következő tartalmu üdvözléssel: „Megint az iparműkiállitási méltánylás ünnepét kivánjuk ez uttal megülni; s mivel jutalmaink jelentősségét nagyon emeli az, ha azoknak oda itélésébe a közönség is beleegyez, s igy azokat mintegy a közvélemény nyilatkozativá emeli: őszinte örömmel üdvözöljük a tisztelt közönséget, melly illy szép számmal teszi ünnepünket közszerüvé. A közvélemény helyeslésein tul és fölött nagyon alkalmas a hatósági tekintély a közdijazások jelentősségét magasabbra fokozni: azért önök helybeli tisztelt hatóságaink küldöttei fogadják egyesületünknek háláját azon hozzá járulásért, mellyel ünnepünket hatósági szentesitéssel avatják föl. – Igen szivesen fogadjuk a helybeli fegyveres polgárság kedveskedését is, mellyel a polgári dicsőülésnek ez alkalmát diszben s elismerésben emelni sziveskednek. Önök pedig kiállitásunk dijazottai s mai ünnepélyünk koszorusai vegyék a dijakat, mellyeket ezennel kézbesitendünk mint műiparos jelességök érdemjeleit, és mint a tovább haladásra senkentő zálogokat, miket szakértő birák, a közvélemény, hatósági szentesités, s az iparegyesülettel rokon testületek nyujtnak és becsesbitnek.”
Az elnök után Simoncsics János kir. tanácsos ur ő nagysága mint a Pestmegye által ez ünnepélyre kirendelt fényes küldöttség elnöke, továbba t. Türnböck tanácsnok ur mint Buda fővárosa küldöttségének szószólója, majd t. Holovich Boldizsár tanácsnok ur mint Pest város küldöttségének 779szónoka jelenték ki illető hatóságaik nevében ez iparos ünnep iránti meleg érzelmeiket és az iparegyesület czéljaihoz készséggel ragaszkodó rokonszenvüket. Végre a pesti nemzeti őrsereg küldöttei közől Beliczai Imre, a budai polgári huszárok közül pedig Hajós Sándor urak szólottak.
Az imént előszámlált küldötteken kivül diszesitették még a gyülekezet diszöltözetű sorait a budai polg. huszárság, a pesti polg. vadász és könnyü lovasság képviselői.
Ez üdvözlő beszédek befejezte után olvastatott a jelentés a dijazások igen rövid indokolási felől, s minden akár jelen volt akár megbizottak által képviselt dijazottnak azonnal kézbesitetett illető dija, a közönség éljenzései között. A dijazottak sorában legelső volt a kir. kincstári beszterczei rézhámor, majd a k.k. róniczi vasgyár,és a beszterczebányai sodronygyár. Ezeknek dijai Nándory Jós. kir. kincstári tanácsnok ő nagyságának kézbesitetének, mint kit e ezélra a nm. m. kir. kicstári tanács kiküldeni kegyeskedett. A jelentés illető pontjánál ő nagysága melegen és őszinte tisztelettel üdvözöltetvén, a díj átvételekor mintegy következőleg nyilatkozott:
„Alig nehány éve hogy az iparegyesület először nyujta alkalmat honi iparosainknak terményeiket mintegy halomba gyüjtve a haza előtt felmutathatni, és a haza iparának állását haladottságával együtt egészben megitélhetni. És ezen rövid idő mulva is örömmel tapasztaltuk az utóbbi műkiállitásnál mind a kiállitók szaporodását, mind a kiállitott művek tökélyesedését, és igy az összes honi iparnak emelkedését. A kiállitók közt megjelent ismét a selmeczi kir. bányakamara is, melly a bányászat folytonos tökélyesitésén lankadatlanul fáradozva állandó feladatának tartja honi bányaiparosainknak előképül szolgálni. És ismét szerencsés vala az iparegyesület elismerésében részesülhetni, miért midőn nevében szives köszönetemet mondanám, azon ohajtással teszem azt, vajha a legközelebbi kiállitásnál mennél több kiállitóval és mennél tökélyesebb művekkel kényszerülne az elismerésért versenyezni. Egyébiránt legyen meggyőződve az iparegyesület arról, hogy kitüzött czéljai és kellő eszközei a m. kir. kincstár részéről mindig kitelhető pártolásban és előmozditásban fognak részesülni.”
A többi dijazottaknál is szives elismeréssel tapasztaltuk azon nagyra becsülést, mellyel az egyesült dijai fogadtattak. Férfiak, mint Valero Antal, Fehr, Prückler, Warnhagen, Perger testvérek, Nusz, Knutzen, Vidacs, Petz stb. urak személyesen jövének átvenni érdemjeleiket, miknek rájuk nézvesti becsét részükről illy módon nyilvánitattni, mind az egyesületi választmánynak jól eshetett, mind a jelen volt közönség által a honi iparérdekében szivesen helyeseltetett. –
A dijosztás megtörténvén az ünnepélyt iparegyesületi igazgató Kossuth Lajos fejezé be mintegy következőkben:
„Mielőtt szétoszlanánk, fogadja a tisztelt gyülekezet a magyar iparegyesület szives köszönetét azon részvétért, mellyel becsét méltóztatták emelni a jelen ünnepélynek, mellynek czélja volt a nyilvános elismerés szerény, de szives adóját nyujtani azon érdemes polgártársainknak, kik az emberi ösztönök legnemesbike, a munka és szorgalom által, 780egy uj fényboglárt tüznek e hon dicsőségének koszorujába. –
Idők és viszonyok különbözése szerint különbözők voltak az utak, mellyeken e koszoru egyes virágszálait a hazafiak hű igyekezete meggyüjtögeté; de nekem ugy látszik, hogy egy bánatos hasonlat még is van mindnyája között. És e hasonlat abban vagyon, hogy nemzetünk dicsőségének koszorujában egyetlen boglár szál sincs, melly olcsó könnyü szerrel volt volna megszerezve, melly nehéz küzdelmekbe nem került volna, mellynek szerzői ne találkoztak volna, utjokban könnyités helyett csüggesztő akadályokkal, vállvető segitség helyett erőt zsibbasztó visszavonással, buzditó méltánylat helyett bátortalanitó áskálódással, s csak ritkán, csak keveseknek jutott a szerencse megéldelni gyümölcsét a fának, mellynek fogamzó gyökereit homlokuk verejtékével öntözék, többnyire kidöltek utközben jutalmazatlanul, örömtelenül, s bukásuk fölött még kaczajt is ütött a káröröm. Igy volt ez a harczok korában, midőn a honfeltartás hősei még az enyhitő álmot, még a szerelem mennyének röpke perczeit is ugy szólván csak fegyverzetten élvezék. Igy volt a hamvadó nemzetiség korában, igy van ez most, midőn az ipar és szorgalom munkásai, nehéz fáradalmak, kevés bátoritás, ezer akadály között törnek előre, derék hivatásuk ösvényén, hogy beültessék hazánk földébe azon csemetét, melly nélkül ma már a civilisatio dicsőségével egy ország sem dicsekhetik; hogy megadják a nemzetnek azon erőtényezőt, melly nélkül a nemzet csak egy félkaru óriás, melly félkarjával tudhat dönteni, de a teremtés hangya munkáját nem végezheti, mert mivel félkaru, még csak egy tollat sem tud metszeni, mellyel megirja az emlékezet, mikint a polgárisodás igényei mögött el nem maradott. – Oh mi, tisztelt gyülekezet, kiket a socialis téren választott hivatás, az iparos érdekekkel szorosabb viszonyban tart, mi ismerjük, nagyon is ismerjük az e téreni kezdés, az e téreni kitartás nehézségeit, ismerjük ama szerény műhelyeket, mellyekben tűrés és nélkülözés lakozik egy keserves életen át, s hol még is a teremtés ösztöne vidor munkásságban tartja fen az örökös küzdelmek emberét, mikint fentartja a költőt a dal ingere; ösmerjük ama gyárnokokat, kik a könnyü uzsora mezején kényelemben nyujtózva szedhetnék tőkéik olly kamatjait, minőkről nálunk a műipar fáradalma nem is álmodhatik; s kik a gyáriparnak tövises pályáján maradnak még is, kevesebb haszon, de sok veszély és meg nem szünő gond kilátásával; és megmaradnak mind a mellett is, hogy nemcsak buzditó közméltánylattal nem, de sőt gúnynyal, áskálódással, hitelrontó gyanusitgatásokkal találkoznak, jutalmául annak, hogy jövendőre a honvirágzás alapköveit fektetgetik, jelenben pedig az inség napjaiban százaknak nyujtanak önfeláldozással becsületes keresetet; mi számot tudnánk adni nem egy jelenetről, mellynél a közönség csak a nyereség rugóját sejti, mig a valódi ösztön olly magasztosan tiszta polgár-erény, minővel az önzés jelen korában találkozhatni ember szivének olly jól esik; – s mellyhez az élet mindennapi szúnyogcsipései közt állhatatosan hűnek maradni, több erő kell, mint egy nagy vész pillanatában egy világtól bámultatva rendületlenül megállani.
De az illynemü érdemek hasonlitanak a puszták virágához, melly észrevétlenül illatozza be a levegőt. – Érdemes polgártársaink pedig, kik mint önérdemük választottjai 781képviselék e mai ünnepélyen honunk ébredő műiparát, fogadják e mai napot jobb idők zálogául; fogadják annak zálogául, hogy a pusztának illatozó virága, mellyet az egyesületi mozgalom barátságos keze harmadizben mindig növekedő diszben mutatott fel az országnak, már nem soká nélkülezendi az egyetemes nemzet országos ápolását. Biztositásul szolgál e részben azon egyesületi erő, melly az iparegyesületben a műiparos érdekekkel szövetkezett, melly szövetkezés mécseinél minden oltogató fuvalmak daczára meg fog gyujtatni az országos ápolás szövétneke; – biztosit azon terjedő részvét és figyelem, mellynek e mai nap is, de még inkább az ezt megelőzött iparműkiállitás csalhatatlan tanujele, e figyelemnek, s a vele rokon szükség-érzetének felébresztése, örömben legszükebb bár, de eredményben leghatalmasabb, mert a mit egyszer a szükség érzete a közfigyelem karjaira vőn, az ápolatlan többé nem marad; – biztosit továbbá a század európai iránya, melly a műipar érdekeit azon hatalmas tényezők közé emelé, mellyek a világ-politicát elhatározzák; – biztosit a renddel párosult békés szabadság fuvalma, melly mint kezdetben isten éltető szelleme a vizeken, ugy leng keresztül e hon közéletén; biztosit a közhatóságok megtisztelő rokonszenve is, mellyben annak örvendetes zálogát birjuk, hogy midőn tisztelt küldötteik becses jelenlétével, a hazai műipar iránti rokonszenveiknek, egyesületünk által mély hálával fogadott tanuságát adák, ezen rokonszenvüket mind hatósági, mind törvényhozási téren tevékeny pártfogással igazolandják. T. Pest vármegye Rendei – jóstehetségi affectatiók nélkül szabad mondanunk, – az első sorban fognak bizonnyal mindig küzdeni, valahányszor s valahol a honi műipar érdekeiért szólni s tenni kell. Sz. kir. Buda városának nemes hatósága körében nem czélzás nélkül tette le az egyesületi tevékenység az első nagyszerü magyar fonógyárban a szövő műipar alapját; mert azon bizodalom van ezzel kifejezve, hogy ős Buda városa, mikint nemzeti életünk nagyszerü emlékezeteinek századokon át anyafészke volt, ugy a jelenkor egyik nagy feladatának, a műiparnak is hőn ápoló anyja leszen. Sz. kir. Pest városa pedig, melly ifju vérének pezsgő erejével honunk kereskedésének szivét képezi, jövendőjének bölcsen értett feltétei által biztosit, hogy e sziv honunk műiparáért hőn dobog, és nem fog semmit elhanyagolni, miszerint a keblében virágzó kereskedés ne csak idegen szorgalom mezejét termékenyitse, hanem forduljon saját iparunk telkének öntözésére, azon teleknek öntözésére, mellyen már is ezernyi polgártársaik találják polgári állásuk alapját, és szedik a hazai dicsőség füzérjéhez virágaikat, mellyeknek legszebbjei Pest városának sajátjai.
Midőn a tisztelt hatóságukat emlitve e teremen végig tekintek, s környezve látom magamat küldöttjeiktől, és látom környezve ünnepies diszben a két testvérváros vitézlő polgárai képviselőitől, egy bus de magasztos emlékezet száll lelkemre. – Épen igy valánk tisztelt gyülekezet, a mult iparműkiállitásnál, mellynek ma utóünnepét üljük; – épen igy valánk, midőn a hazai szorgalom diadal-termeiben a dicsőült nádort fogadni szerencsés valék. Mintha látnám, mikint haladt a nép ezreinek örömkiáltása, a vitézlő polgárság fegyveres tisztelgése között a pompás teremek felé, mellyeket a hazai műipar diadalünnepére ő nyitott meg, és a nép 782örömkiáltásai, és a polgárság tisztelgései, s a kormányszékeknek, s a három nemes hatóságnak diszes képviselői, és a mai nap dijazott érdemes polgártársainknak és társaiknak tömött serege, kik műveiket mint győztes tábor a nyert zászlókat bemutatva, az ősz nádorral akkor nyilvánosan utószor találkozzanak, és a kifáradni nem tudó részvét, mellyel az ősz nádor mintegy erőben megifjadottan, az ipar és szorgalom diadalában több órákon át gyönyörködött, és a kegyes szavak mellyekkel általam, ki őt akkor szintugy utolszor láttam, egyesületünktől bucsut vőn; mind ez együtt azon érzést kelté föl lelkemben – s nem magam vagyok, ki igy érezék – hogy azon alkalommal Magyarország ötven éves nádora, a hazai műipar emelésére intézett törekvéseket eredményeik méltánylatában ünnepélyesen sanctionálta.
Ő maga nincsen többé, de nekem ugy tetszik, hogy e jelenetben a végzet biztatóan nyilatkozott. A műiparos szorgalom fontosságának érzete gyüjté össze a népet, s hatóságokat, midőn neki a közszeretet nyilvános adóját utolszor adák; a műipar fontosságának méltánylata volt az utolsó vonás, mellyet a nép az ősz nádor derült arczáról örömmel szemlélt lemosolygani, és e méltányló mosoly, mellyet nyilvános érzelem-cserében ez alkalommal láttunk utolszor, tényekben irott végrendelet volt, mellyben a sirhoz hanyatló fenséges nádor, szeretett fijának, ki erényeit öröklé, a magyar műipar pártolását nyilvános testamentomban mintegy szivére köté. És mi mindnyájan reménytelve hiszszük, hogy e végrendeletnek szent kegyelettel meg fog felelni. –
Ennyi biztositékok kezeskednek jobb jövendőért. De valamint az életben legerősebben az áll, ki nem idegen támaszba, hanem férfias bátorsággal önerejébe veti bizalmát, ugy önök is tisztelt polgártársak leginkább önmagukban találhatják jövendőjük biztositékát. Három iparműkiállitást vala szerencsém vezérleni, s ha visszagondolok mivé fejlődött már a harmadik, minő lelkes előhaladással feleltek önök szerény igyekezetünk felhivásaira: lehetetlen kételkednem, hogy csak igy haladjanak férfias kitüréssel s a tökélyesedés ernyedetlen buzgalmával előre, és a status meg fogja tenni a mivel önöknek s önökben önmagának tartozik; és a nemzetnek a melly van, és a nemzetnek, amelly lesz, méltányló hálája sem maradand el. – Addig is vegyék önök szivesen elismerésünk szerény jeleit, mellyekben zálogát nyujtottuk önöknek, hogy törekvéseik nem állanak ridegen, nem állanak rokonszenv nélkül. A század amaz óriása, kit a mértéktelen nagyravágyás Sz. Helena szirtjeire üzött meghalni, elleste sastekintetével az időnek jeleit, s borostyános hősei körében önmelléről tépte le a becsületrend keresztjét, hogy a szerény Jacquard mellére függeszsze. Mi illy jutalmakat nem adhatunk, de önök a becsületrendet önsziveikben hordozzák, ha műiparos törekvéseiket a hazafiság szent érzelmével párositják; és mi, és a nemzet e becsületnek becsülést adunk. Amaz önöknek kezeiben van, ma már ez nem a véletlen szeszélyes ajándéka, hanem a szivnek, a léleknek műve, – emezt megadni kötelességünk, mellyel csak önmagunkat becsüljük meg. A szerény jelekben mit önök tisztelt elnökünk kezeiből vőnek, e kötelesség nyilatkozott; s hogy buzditó jelül szolgálni alkalmasak, maga fejedelmünk példája int, midőn kir. kincstára részérül ő maga is kegyes elfogadásra méltatja – mire nézve 783ő nagyságának a kir. kincstár kiküldött tanácsnokának, hogy a nap ünnepélyét jelenlétével diszesiti, egyesületünk nevében szives köszönetet nyilatkoztatok. Az első és második iparműkiállitás egy középületben könnyen megfért; a harmadiknak az óriásilag emelkedő Pestben már nem találtunk volna elég tágas helyet, hahogy a museum országos teremei be nem fogadnak; – a negyedik 1850-ben leszen; és nekem sejtelmem van, hogy a kik azt intézni fogják saját palotát lesznek kénytelenek épitetni, mert elég tágas helyet Pesten nem találandnak. Isten és a nemzet segélye adja, hogy épithessenek; én hiszem, hogy a ki 1850-ben igazgatói székemről felálland a dijosztó gyülést berekeszteni, azon örvendetes helyezetben leend, hogy elmondhassa, mikint a status immár megadta, mivel a műiparnak tartozott. De a bér csak munkának adatik. Azért hát előre ernyedetlenül! s most isten velünk szerencsés viszontlátásig.”
És ezzel be lőn fejezve a polgárünnep, mint utófénye az 1846-ki iparműkiállitásnak, melly tettben tolmácsolá, hogy a magyar műipar a conjuncturák mostohasága mellett is tetemes elismerést érdemlőleg olly fokra küzdötte föl magát, mellyről – csak a hazafiui érzelem erősbödjék kebleinkben, s önmagunk munkájának szeressük köszönni, mit eddig mástól vettünk, és ne áraszszunk ki milliókat többnyire olly müvekért, miket magunk is előállithatunk – magasabb igényeknek is megfelelni képes. Miért is lehetetlen ösztönt nem érezni magunkban, hogy meleg kézszoritással rázzuk meg munkás jobbjait azon derék hontársainknak, kik eltemetve az ismeretlenség homályában.
