Az első hazai életbiztositó intézet alapismerete.
Az első hazai életbiztositó intézet alapismerete.
Mióta a szelid béke olajága virul a mivelt Europa népei közt, a nemzetek jólétét, és felvirágzását, s a családi élet boldogságát előmozditó három nemü intézet talált a nemzetek közt legkitünőbb részvétet, és pártfogást, melylyekről bizvást elmondhatjuk, hogy a hol lábra kaptak, és felvirágoztak, a társadalmi élet mozgékonysága, s élénkségének leghatalmasabb emeltyűi, és a hol még ezen intézetek meg nem születtek, vagy panganak: ott a társas élet felvirágzása hosszas időre akadályozva, s elfojtva van; ott ipar, kereskedés, s földmivelés csak teng, csak sinlődik. Ezen három intézet: a takarékpénztár, jövedelem- és tőkebiztositó intézetek. Czél és hatáskörre nézve elütnek ugyan egymástól ezen intézetek; még is megvan mindeniknek a maga előnye; és tagadhatlanul igaz, hogy legnagyobb hatás s jótékonysággal akkor működnek, ha egymást kölcsönösen segitik, ha egymással egyesülnek. Igazságos alapelvekre állitva, ügyes és lelkismeretes vezetés alatt egyenkint is felállhatnak, s terjedhetnek, de egyesülten jelen korviszonyok közt csudadolgokat vivhatnak ki.
A ki tetszése szerint, hol több, hol kevesebb jövedelmet kamatozó összeget akar és tehet félre, még pedig olly feltétel alatt, hogy arról minden órán szabadon rendelkezhessék: annak legbiztosb és legczélirányosb intézet a takarékpénztár, mivel abba nélkülözhető legparányibb öszleteit időnkint berakhatja, és viszont – ha a szükség szoritja – apródonkint, vagy egyszerre kiveheti. Illyen takarékpénztárak léteznek honunk csaknem minden jelesebb városaiban, csak hogy fájdalom! ezen intézetek jótékonyságát is nem az alsó osztály – mellyért eredetileg terveztettek – hanem a felső és középosztály vagyonosabbjai élvezik. Oka, nem mintha a vagyonosabbak, vagy részvényesek elszoritanák betételektől a szegényt, vagy szegénynek nem kölcsönöznének kevés tőkét biztositék mellett – ámbár tudok takarékpénztárt, melly jobbágy telkekre nem ád –: hanem mivel a köznép ezen intézetekről vagy semmit sem tud, vagy felvilágositva nincs. Mint már egy czikkemben emlitém, ujolag ismétlem, a megyei, városi tisztviselők és lelkészek abban tüntetnék ki leginkább lelkismeretes hivatalkodásukat, ha a tudatlan köznépet 1600az illy reá anyagilag ható intézetekkel ismertetnék meg, mert ha a tisztviselők a reájok bizott határozatukat pontosan végrehajtják is, hivataluk csak prosai részét töltötték be, és az irás szavai szerint: csak haszontalan szolgák, mert azt cselekedték, a mivel tartoztak: de költői része hivataluknak épen ez utolsóknak teljesitésében állana. De legyen erről elég, más alkalommal többet.
A ki bizonyos meghatározott összeget nélkülözhet, s abból idővel nagyobb kamatot akar huzni, mint mennyit a szokásban levő, és törvényes pénzkamatoztatás biztosithat: az ollyannak legalkalmasabbak a jövedelem-biztositó intézetek, mellyek egész életére behelyzett tőkéjeért vagy állandó, s előre meghatározott, vagy a körülményekhez képest aránylagosan nevekedő évi jövedelmet adnak, sőt a részvevőnek elaggott korára biztos táplálkozási jövedelem-forrást fakasztanak. Illy intézetek honunkban még nem léteznek, mert azon parányi, s alapszámitásokon nem nyugvó, s halálozási rendszerre nem épitett, s csak a véletlen körülmények önkényére bizott egyesületek, mellyek itt s ott apróbb testületek életében mutatkoznak, csak satyrái egy biztos alapszámitásokon nyugvó, s a körülmények bármelly befolyásától ment jövedelembiztositó intézetnek, sőt szavuk nem tartása által a biztositási eszmét teszik gyanussá. Mivel illy nemü intézet létrehozása feltétlenül szükséges a hon lakosaira nézve, az első hazai életbiztositó intézet igazgatósága 1848-dik évre egy illy intézet megnyitását tűzte ki főteendőjéül, mellyben, a hazában bárhol létező apróbb intézetek s társaságok – mint honunk apróbb folyamai az országos Dunában összefolyva, egyesüljenek egy nagyszerü intézetté. – Ne mondja senki, hogy egyes testületek is gondoskodhatnak tagaikról a kebelükben állitott intézkedések által, mert a biztositó intézetek lelke a résztvevők nagy számában áll, és igy a melly intézet csak nehány részt vevőre van szoritkozva, annak buknia kell, vagy ha fenáll is, élete tengés s kitüzött czéljának soha nem felelhet meg.
A ki végre meggondolja, hogy én-jén kivül számosan vannak, kik gondoskodását igénylik, kit a vallásos tiszta értelem szeretettel forraszt övéihez, és ki a földi élet szük határain tul tekintve, azon édes vágy keletkezik kebelében; vajha kedvesei holta után se látnának szükséget! – ha a sors, vagy születés gazdagsággal nem áldotta meg – keble forró vágyait – mellyeket a családi öntudat ébresztett – kielégitheti élete biztositása által, melly eszközölhető élet- vagy helyesebben tőkebiztositó intézet által. Azonban mivel az életbiztositási nevezet honunkban is ismeretes, ezen elnevezéssel fogok élni értekezésem folyamán.
Ezen három intézet nyerte meg nehány évtized alatt a mivelt Europa figyelmét, annyira hogy külföldön alig van ország, még a legparányibb is, mellyben ezen intézetek kisebb s nagyobb sikerrel ne működnének. A takarékpénztárak eszméjét korábbi időkben lelkes Fáynk-honunkba is átültette, s miután ezek – mint szinte biztositó intézetek – jótékonyságukat csak hamar bebizonyiták, önkénytelen is szükséggé vált nemzetünknél a többi biztositó intézetek felállitása. Igy keletkezett az első magyar kölcsönös életbiztositó intézet is Székes-Fehérvárott, mellynek jótékonyságát ha bár ez ideig kevesen látták is, külföldi intézetek példáján okulva nem lehet jövőjükön kétségbe esnünk.
A takarékpénztárak számosabbak levén nálunk, s számitásaik s tudományok nem levén olly nehéz s olly bonyolult, 1601mint az életbiztositó intézeteké, – jövedelem-biztositó intézetünk pedig – mit hibásan nyugdij-intézetnek szoktak nevezni – ekkorig nincs, s nem is leend, mig – mint mondám – az életbiztositó intézet, mint második ágát meg nem nyitandja, – jelen czikkemben bővebben értekezendem az életbiztositó intézetről, különösen a Fehérvárott alakult kölcsönös intézet alapszabályait veszem bonczkés alá.
Az életbiztositó intézetek mások felett azon előnynyel birnak, hogy azok a legalsóbb osztály emberének megtakargatott filléreiből is annak bár mikor történhető halála esetére bizonyos tőkét gyüjtenek, melly hátra hagyott családjának örök tulajdona marad, s mellyről szabad tetszése szerint rendelkezhetik. Sokan vannak – hihetőleg, kik az életbiztositó intézetek szellemével vagy tökéletesen ismeretlenek, vagy ferdén ismeretesek, – kik a takarékpénztárakat az életbiztositó intézetekkel hasonlitgatják össze, s azoknak ezek felett nemi elsőséget tulajdonitanak. Soha nem tagadtam a takarékpénztárak jótékonyságát, de hogy – kivált kevésbé vagyonosokra nézve – valami előnynyel birnának az életbiztositó intézetek felett, azt kereken tagadom, s tagadásom okszerüségét gyakorlatilag is bebizonyitandom. – Vegyünk fel két egyenlő koru, s értékü család-atyát, például 50 évest. Mindenik kivánna családjának 200 ezüst forintot hagyni hátra; azonban véleményeik eltérnek, – Pál takarékpénztár által véli ezen czélt kivihetőnek; Péter ellenben életbiztositó intézet által. Pál elszakaszt évi jövedelméből 11 forint 14 krt, s teszi a takarékpénztárba, Péter ugyan annyit az é. intézetbe helyez; a következő évben Pál ismét 5 ft 52 krt a takarékpénztárba, Péter ugyan annyit é. intézetbe tesz. Igy élnek Pál és Péter hat évig, egyik a takarékpénztárba, másik az életbiztositó intézetbe egyenlő öszleteket rakván. Hat év mulva Péter sulyos betegségbe esik, s meghal, és hátrahagyott családja kap az életbiztositó intézetből 200 e. forintot, azon 43 ft 9 kért, mellyet hat év elforgása alatt apródonkint az intézetbe berakosgatott. Pál él még Péter halála után jó erőben s egészségben, azonban pár év mulva egy hidon menvén keresztül a hid alatta leszakadt, s a folyóba fult, s kikapja családja a takarékpénztárba lassankint berakott 58 ft 29 kr tőkét, nehány forintocska kamatival. Igaz ugyan hogy Péter is többet rakott volna be, ha tovább élt volna, s Pál családja is többet kapott volna, ha Pál tovább élt volna. De épen ez a sok – volna – mutatja, hogy az életbiztositó intézetbe rakosgatás szegény családokra nézve czélszerübb mint a takarékpénztár. Életünk bizonytalan, a jövő percz nem mienk, ha Pál – a mint 11 ft 14 krját legelső alkalommal a takarékpénztárba tette – azonnal meghal, családja csak annyit, és nem többet örököl: ellenben ha Péter azon perczben meghal is, mellyben 11 ft 14 krját az életbiztositó intézetbe betette, családjának a biztositott 200 pft öszeg azonnal, és épen ugy kifizetetik, mintha 10–20 évig élt volna. – Oh pedig ki ne fizetne örömest, csak hogy élhessen? és ki kivánna meghalni azért, hogy ne kelljen fizetni?
Vannak sokan, és pedig azok közt is, kik az életbiztositó intézet szellemével tökéletesen ismeretesek, a kik a jövedelembiztositó, vagy nyugdij-intézeteket magasztalják, s ohajtják, s az elsőbbségi koszorut minden áron ez utolsó fejére akarják tüzni. Tagadhatlan, mikép jövedelembiztositó intézeteknek is megvan a fényoldaluk s jótékonyságuk 1602még is merem állítani, hogy az olly ember, ki a jövedelembiztositást a tőkebiztositás felett magasztalja, az vagy önző vagy hibás számitó. Igaz hogy a jövedelembiztositó intézet résztvevője az onnan nyerni szokott több vagy kevesebb összeget mig él, ön és családja javára fordithatja, abból azokat táplálhatja, de ha üt a halál órája, s megszün élni a biztositott, kinek életéhez volt kötve a jövedelem-biztositás, megszünend a jövedelemfizetés is, és a család segély nélkül marad. E tekintetben tehát az olly ember, ki csupán a jövedelembiztositó intézetbe vétette föl magát, s az életbiztositó intézetet hanyagul megvetette – önző – mivel családja jólléte csak addig feküdt szivén, mig ő is osztakozhatott annak kéjelmeiben. De hibás számitó is az olly ember, mint mondám, mert azért hogy a jövedelembiztositó intézet neki évenkint bizonyos összeget fizessen, tetemes tőkét kellett letennie, melly tőke, miután az azt behelyező meghalt, az intézet tulajdonává vált, s igy elveszett a családra nézve. De mi több a jövedelembiztositó intézeteket szegényebb sorsuak nem is használhatják, tetemes összeg levén vagy egyszerre leteendő, vagy részletenkint befizetendő. Legtanácsosabb azért, kinek módja s tehetsége van, a tőke és jövedelembiztositó intézeteket együtt ugy használni, hogy mig ő – a családfő – él, jövedelembiztositás által maga is szedje annak gyümölcsét, mit életében vetett, – azon esetre pedig ha elhal, tőkebiztositás által családja jóléte s jövője legyen biztositva, mert az életbiztositó intézettől nyerendő tőke feltétlenül a család kezei közé jön, tulajdonává válik, arról szabadon rendelkezhetik, s azt bármi életmódot üz a család, annak javitására fordithatja, vagy ha a tőke felhasználását nélkülözheti, annak kamatiból napi keresményét szaporithatja. Ezen körülményeket kell szem előtt tartani, és tudni, ha valaki ezen intézeteket kellőleg, és jól akarja megbirálni, s megbirálás után egyiket vagy másikat önnön, vagy családja javára használni. Sőt ha szorosan vizsgáljuk ezen intézeteket, ugy találjuk, hogy az életbiztositás mind a takarékpénztárt, mind a jövedelembiztositást magába zárja, a mi megforditva nem áll. (Folyt. köv.)
Boros Mihály.
