Szentpétery ur felszólalására.
Szentpétery ur felszólalására.
Meg vagyunk győződve, mikint a nyájas olvasót nem nekünk és nem most kell figyelmeztetnünk Szentpétery urnak a Hetilap 202. számában megjelent fölszólalására. Nem képzelhetünk az iparosság baráti közül senkit, ki ez értekezés irányában vonzatlanul maradhatott volna. Magunk legalább, bár mint olvasóink hihetőleg tudják, nem osztozunk Sz. urnak legtöbb nézeteiben, még is valódi örömmel olvastuk nyilvánossá tett szavazatát. S meg is mondjuk miért.
Egy részről nem átaljuk elismerni, hogy mi Sz urat a kegyelet egy nemével tiszteljük. Ő megaggott, olly magas korban álló férfi, mellyben vajmi sokan a pihenés tétlenségére érezik följogositva magokat, mig Sz. ur nemcsak műhelye rendes munkáit folytatja, hanem, mint értekezéséből is látjuk, ismét olly dolgozattal foglalkodik, mellynek előbb megkészitett párjával saját nevét, de evvel együtt a magyar mesterség tiszteletét is, mondhatni, europai hirüvé tette. Valóban, Sz. ur műhelye körében olly remek ügyességgel, olly fejlett műizléssel dolgozik, miszerint ő tulajdonképen nem műves, nem műnök, hanem valódi művész. – És az érdem, a jelesség az iparkörben is hódoltat, nyer tiszteltetést. És a tiszteletet kivivott, hirhetett ősznek, ki ne hallgatná meg örömmel, s okulékony hajlammal tanácsait, kivált ha meggondolja hogy az ő szavaiban nem lehet az önérdek kevesbé nemes számitásait keresni, mert hiszen nyilatkozásai már már az elköltözendő lélek hattyudalai!
1610Más részről szeretjük nagyon, hogy az iparosság emberei kilépnek a közönség elébe, a nyilvánosság szinpadára nemcsak készitményeikkel, hanem véleményeikkel is. Erőmérőjét mutatják ők fel ez által azon igényeiknek, mikre az iparos miveltség és műértelem egész osztályukat följogositja. – És magok ők födözve föl akár sérelmeiket akár kiványaikat, a hozzáértés, az érzett fájdalom, s érző öntudat panasz- és reményhangjain alakitják meg a közvélemény orvosló s pártfogó szavazatát. – Bár ne mulasztották volna el eddig is iparosaink a közönség értesitését ügyeikben! Olly férfiaktól, minők itt Pesten, p. o. Szentpétery vagy Beliczay, Pozsonyban Uiberpacher urak stb., a mint sok tanulsággal ugy szives örömmel veendettük a kis iparra vonatkozó jó tanácsokat.
Nem akarjuk evvel mondani, hogy azonnal el is fogadtuk volna. A vitatkozás szabadsága ellenészrevételeket is fölléptet, a közvélemény pedig a mellett és ellen okaiból meriti megállapodásait.
Igy Sz. ur fejtegetéseire is több megjegyzéseink vannak, noha sietünk bevallani, hogy fölszólalásának végső postulatumára nézve vele kezet fogunk s ohajtjuk: a czéhek ne törültessenek el.
A mit észrevétel nélkül nem hagyhatunk, az azon első panasza Sz. urnak, hogy a czéhügyek nem ismertetnek eléggé. – „Nagyjaink, ugymond, magas helyzetöknél fogva az alsóbb osztálynak tespedő sorsát bár látják is, de a nagy köz miatt egészen ki nem tanulhatják” – rajta tehát „vagy semmit vagy igen keveset segithetnek.” Továbbá: „a királyi városok részéről az ország gyülésére fölmenő követek előtt a mesteremberek osztálya sokkal kevesbé levén ismeretes és érdekes mint a földes urak előtt a jobbágyoké, annak sorsáról, ha akarnának sem tudnának mit szólani.”
Ha áll e panasz, kérdem, kit lehet és kell e tekintetben leginkább okolni? nem magát az iparos osztályt-e? 1611Sőt igen, legalább mindenek előtt őt magát! Miért nem ismerteti ügyeit a sajtó utján? miért nem szólal föl kérelmezésekben, akár saját hatóságaihoz, akár a n. m. kormányszékekhez, akár végre az országgyülésekhez? – Hogy egy igen megszokott közmondással fejezzem ki a hallgatagság éretedmény: néma gyereknek anyja sem érti szavát.
Egyébiránt az „országgyülési nagyok” irányában nem méltó a szemrehányás, mintha az iparosság állapotait nem ismernék. Legalább arra, hogy azok velők megismertessenek, megtétettek a mult országgyülésen a kellő s lehető lépések. – A kereskedelmi s rokon ügyekben munkálkodott kerületi választmány kérdezkedéseket intézett, az ipar tekintetében, csaknem minden nevesebb gyárnokhoz s intézett a kis ipar testületeihez is. Tudjuk, hogy például Fischer Jakab és Toma József, budai timárok, a szakolczai posztókészitők egyesülete, – a kőszeghi posztós czéh, a kőszeghi timárczéh, ama kérdezkedésekre, válasz-nyilatkozatokat nyujtottak be az országgyülésre.
A legközelebb mult időben a sajtó is sokat és sokszor foglalkodott a czéhügyekkel. A Hetilap jelesül már fölálltának 1-ső évétől fogva folyvást organuma a czéhismertetési közleményeknek. S hogy minmagunkról is szabadjon megemlékeznünk, csak hizeleghetünk magunknak, hogy a czéhügyek iránti figyelmetlenséggel nem vádoltathatunk.
A mi a városi követek járatlanságát illeti a czéhügyekben, – ha e panasz áll: e részben is csak magokra vessenek az iparos urak.
Mért nem régen igyekeztek kivinni városaiknál, hogy ne csak mindig a magistratusok diákos és diáktalan emberei, hanem a nagy és kis iparnak gyakorlati férfiai is mentek volna az országgyülésekre, hol legalább hát tanácsot adhattak, figyelmet ébreszthettek volna az iparosság viszonyai iránt. Pest városa ez alkalommal a nagy iparnak ajándékozott egy képviselőt, midőn egy nagy könyvnyomda tulajdonosát és vezetőjét választá el követül. Régen és egyéb városokban és a kis ipar tekintetében is igy kell vala tenniök a polgároknak, kiknek legnagyobb része ugy is iparosokból áll.
Egy másik nehezlése Sz. urnak, hogy az ipar, a mesteremberi osztály nem-tiszteltetik, nem méltányoltatik.
De nem veszi e észre fölszólaló ur, hogy e tekintetben mi változáson ment által mind az ország, mind az egyes magasabb osztályok közvéleménye? A műipart magát nem kezdjük e már mint valóban egyik tényezőjét becsülni az ország jólétének és hatalmának! nem minden megyéink ismerik e el, hogy a városoknak, mint a műipar és kereskedés székhelyei- s képviselőinek politicai sulyt kell adni? A műipar hazai készitményei nem részesitetnek e pártfogó megbecsülésben, s miattok nem kelt e harczra az ügyszeretet a divat s ennek szeszélyei ellen? Vagy nem omladoznak e már le a kicsinylés, lenézés választó falai, mik a nagy és kis nemességet az iparos osztálytól elkülöniték? és sok nagy földbirtokos nem állitott e már maga gyárakat, s nem segi tett e részvények utján állitani föl iparos intézeteket? És az ipartanoda növendékserege nem tanusitja-e, mikint már hogy igy fejezzem ki, a vidéki középosztály is meddőnek kezdi tekinteni a diákos növelés jövendőjét, s inkább az iparos pályára vezeti mind gyermekeit, mind tiszteletét az iparos osztály iránt?
1612Azt gondoljuk, időnknek félreismerhetlen jelenségei ezek, mik mellett Sz. ur panasza, ha nem egészen alaptalan is még, de kétségtelenül tetemesen enyhitendő.
S ez igy levén, az iparos osztály férfiainak már most nem illik a megbecsülés hiányáról sopánkodni, sőt érezniök kell, hogy a műipar iránt fölébredt méltánylásnak minél folytonosabban, minél fölhivóbb, parancsolóbb alkalmakat szükség szolgáltatniok a tisztelés kész hajlamának gyakorlatára. –
Azonban én talán Sz. urnak panaszát tovább is terjesztém, mint a hogy ő értette. Talán csak a városi előljáróságok rátartásának azon neméről panaszol, melly a kiemelkedett emberek sajátsága szok lenni származásuk osztályának sorsosai irányában? – Valóban a városi követek s előljárókról emlékezvén, mond illyeneket: „ámbár többen találkoznak köztök, kik mesterember gyermekei voltak: de valamint azon szegény szülők gyermekei, a kik gyönge korukban valami tehetős jótevőnek kegyéből fölvétetvén, kényelmes növeltetésök közben valamint előbbi szüleikről, ugy azoknak sorsáról is elfeledkeznek – figyelmöket csak azon egyénekre függesztik, kiknek két három emeletes házaik vannak, a mesterembereket pedig csak ugy nézik stb.”
Hja, Sz. ur! itt ismét ön osztályosai készitik magoknak e bajokat. Nem régóta van e meg az iparos osztályban azon szerencsétlen nagyralátás és sorsától menekedni törekvés, miszerint a mesterember, ha csak valamennyire meglépesedett, gyermekeiből rendszerint tekintetes urakat és asszonyokat növelt, – ez által a tetemes vagyont, mellyel önmunkájával szerzett, elvonta az ipar tovább fejlesztésétől, s evvel ismét megkevesitette iparosztályának a megtiszteltetés azon igényeit? miket csak vagyonosság szok megalapitani.
Egyébiránt a Sz. ur által e részben megpenditett bajok legsikeresebb orvoslatát reményljük a városuk azon rendezetétől, melly országrendi sulyjokat s belviszonyai kat egyszerre és együtt fogja megálapitani. –
Harmadik panasza Sz. urnak, hogy az országgyülés el akarja törleni a czéheket. S tulajdonképen e szándék ellen van értekezése irva.
Hiszen igaz, hogy van nem egy törvényhatóság az országban, melly a czéhek eltöröltetését kivánja. – Fölföltünnek a sajtó nyilatkozásaiban is a javaslatok ez iránt. Azonban még sem tudjuk megfogni Sz. urnak aggodalmát, melly a czéhek eltöröltetésének készületeit olly átalánosoknak hiteti el vele az országban.
A czéhek eltöröltetése ellen szavazott eddig a Hetilap, de mellyet Sz. ur talán figyelmére sem méltat.
Megtartatni kérte a czéh-institutiót az iparegyesület a mult országgyülésre beadott kérelmében, mint ezt a Hetilapban megjelent közleményekből tudjuk.
Megtartandóknak véli a czéheket Pestmegyének a mostani országgyülésre adott utasitása.
Megtartatni javasolta a czéheket a mult országgyülésnek kereskedelmi választmánya.
Jelesül az e választmány által a kézműrendszerről készitett törvényjavaslatának 1. §. igy szól:,,az iparüzőknek, czéhek nevezete alatt eddig fönállott egyesületei továbbá is fönmaradnak 1613ugyan, magokat azonban mindenekben ezen szabályok rendeleteihez alkalmaztatni tartoznak!!
Igy tehát végeredményben, a közvéleménynek s a törvényhozásnak ennyi tényezői, Sz. urral egy értelemben vannak, meg és fön akarják tartani a czéheket, – szerkezetökből s életökből csak a hibákat, csak a visszaéléseket ohajtván kitöröltetni. Sz. urnak aggodalma tehát nem egészen indokolt. Szerintünk neki nem az eltörlési készületek ellen kell vala panaszolnia, hanem egyenesen azon javitmányokat inditványoznia, miket akár a most fönálló czéhszabályzatok, akár a mult országgyülési törvényjavaslat ellenében tart ne talán szükségeseknek. E mezőn szeretnénk Sz. urral találkozni, – itt lehetnének tanulságosak véleményei, tanácsai. Különben is azt tartjuk, a czéheknek fönmaradását az fogja leghathatósban motiválni, ki meg fogja mutatni, hogy a kebelökben fönálló visszaélések nem eredendő bűneik a czéheknek, és hogy azok egy vagy más, jelesül pedig mi módon lesznek orvosolhatók; elenyészthetők.
Ime például Sz. ur maga fölemlit egy boszantó visszaélést „egy bizonyos mesterségen levő supplicánsnak azon panaszát, hogy mikor egy illyen egyén magát előbb csak a czéhmesternél bejelentené – ezt pedig egy évben legalább 3-szor kell tennie, – minden maga bejelentése alkalmával 3 pftot tartozik fizetni, a nélkül hogy a czéhgyülés elébe jöhetne!”
Vártuk, nagyon vártuk, hogy Sz. ur az orvoslás módját hozta volna javaslatba azonnal, mert ez tanulságosabb leende, mint azon átalános vélemény-adás, hogy a visszaéléseket „más uton, módon is el lehet törleni.”
Még egy másik visszaélést fölözött föl saját czéhe részéről. – Mondja t. i. hogy czéhénél „most is már husz, – azaz husz – supplicánsok vagynak” de hogy „ezek közül minden évben (csak) négyen öten vétetnek föl.” – Ez visszaélés, mert a supplicánsok illy lassu bevétel által 4–5 évig vannak eltartóztatva a mesterré-levéstől, és vannak tartóztatva a fönálló czéhszabályzat szelleme s világos rendelete ellenére, melly – a XXI. cz.-ben ezeket tartalmazza: „Hogy ennekutána mind azon káros következések, mellyek eddig némelly czéheknek nyakaskodásuk miatt a mesterségre vágyakozó legényekre és a közjóra háramlottanak, eltávoztassanak, t. i. hogy ámbár az illyes legények mesterségökben elég jártasak lettek volna is, a czéhek által különféle szinek alatt sokáig huzattatván, vonattatván és időközben pénzöknek nagyobb részét elköltvén vagy mesterségöket, mikor utóbb hozzá jutottak, nem üzhették, vagy épen föltett czéljoktól elállani kénytelenittettek és idővel a közjónak terhére váltak, sokan pedig a czéheknek efféle bánásmódjok miatt elijesztetvén, a mesteri jus elnyerése kereséséről egészen lemondottak, – annál fogva tehát rendeltetik, hogy minden czéh az ollyas legénynek, ki a fentebb emlitett bizonyság-leveleit előmutatta, haladék nélkül a remeket föladni köteles legyen.” – E szerint csaknem tagadhatni, hogy a remeklőket 4–5 évig supplicatio alatt tartani, valóban visszaélés. És Sz. ur még sem találta magát arra inditatva, hogy e visszaélés ellen orvoslást javasoljon – vagy hogy e visszaélésnek – előttünk megfoghatlan helyes okát megmagyarázza, sőt csak hogy visszaélésnek is elismerje.
Az illyeneket hajlandó aztán a közönség a monopolizálás, a kizárás visszaéléseinek keresztelni, ezért van sok 1614vélemény a czéhek s kizáró szelleme megtörésének czéljából arra, hogy a czéhek töröltessenek el, miután a megrögzött testületi szellem kiirtása olly nehezen szok sikerülni.
Lám Sz. ur a kizárási törekvésnek – nem mondom szándékilag világos, sőt elhiszem, öntudatlanul ösztönszerü egy különös jelét adta értekezésének legvégső czikkelyében. Nem helyesli t. i. hogy megengedtessék a már egyik városban mesterré lett iparosnak más, nagyobb, városba letelepülnie, uj remeklés nélkül. – Hát ez most nem szabad, nem engedtetik meg a czéhek által? Hogyhogy? Hiszen a czéhszabályok XXIV. czikkelye világosan ezt tartja: „a ki valamelly helyen már remeket csinált és valóságos mesternek valamelly czéhbe be is vétetett, ha máshová akarna költözni és ott letelepedni, az ollyas.... uj remeket csinálni többé nem tartozik.” Ha tehát e kérdés most a czéheknél olly állapotban van, hogy a remek nélküli áttelepedést ezutánra is tartóztathatni vélik: ugy itt ismét visszaélés födözteték föl, és ki ez áttelepedést uj remek megkivánásával neheziteni készül, az a czéh-bilincsek közösen ohajtott tágitásának barátjaul ugyan nem mutatkozik.
Ismételjük, hogy az iparos urak részéről ezentul nyilvánitandó szavazatokban az efféle visszaélések őszinte bevallását, s azután nem szépitését, hanem kiméletlen megrovását s elháritásuk módjait kivánjuk olvasni. Sőt, mi még practicusabb intézkedés volna a czéhek irányában tagadhatlanul fönlevő ellenszenv lecsititására, szeretnők, ha a czéhek illy visszaéléseket önmagok küszöbölnének ki kebelökből, rögtön, jószántokból.
Negyedik panaszára Sz. urnak, történetesen már megfeleltünk, még mi előtt fölszólalását olvastuk volna. Paralelláink 10-ik pontját készen már akkor adtuk be a t. szerkesztőségek, midőn a Hetilap 202-ik száma kihordás alatt volt s kezünkhöz még nem is jutott.
Sz. urnak panaszai azonban meg nem változtatták a zsidók irányában képzett meggyőződésünket. Mi megmaradunk e mellett.
Weisz Ferdinánd.
