Bács-Bodrog, jun. 29-én.

Teljes szövegű keresés

Bács-Bodrog, jun. 29-én.
Ha Bács megyén keresztűl Bajától, Ujvidékig, lelkembe tetekintek, a roppant 1,569,000 holdnyi területet, s a közel ötszáz ezer lakossal egybevetem, elmémben elmerülök e magyar kanahán feltt; ha elgondolom, hogy midőn a 184 7/8-ik évi 9-ik törvényczikk áldása 12215 úrbéri telket minden úri s papi tartozásoktól mentesitve, olly kezekre szabaditott, mellyek haznosan dolgozni tudnak is, akarnak is, alig érhetem fel eszemmel azon kiszámithatlan nyereményt, mellyet a felhivott törvényczikk Bácsra árasztott. Eddig a fénmérintett urbéri telkek, a tiszai koronai kerület úrbérileg számított 4133 telke, úgy a három kir. város hasonlóan öszvesített 3684 telki területe, levonva az egész megye fölemésztési gabonaszükségét, az őszi termésből középszámitás szerint hat száz ezer pozsonyi mérőt, a tavasziból egy millió kétszáz ezeret képes volt kereskedési szállitásra szolgáltatni, ezután még félszer többet ereszthetvén piaczi forgalomra, el lehet képzelni, milly roppant pénzöszveg kerül a termesztők kezeibe, milly hatalmas jóllét derülend Bácsnak jövendője fölé! Ha a nagy hazai közös veszély szempontjából nem is, már csak e helyi érdekeknél fogva is bőrünkben áll, jelen szomorú viszonyainkat minel előbb megszüntetve látni. Ha a 18991 lélekre számitott ráczság valóban felülmulja is számban a 186102 magyart, de ide kapcsolva a szépszámu, s a magyar iránt rokonszenvü németséget, nem ijedtünk el azon fenekedő készületektől, mellyek a szerb szökevényekkel egyesült, 15000 számra nagyitott, rabló csapat táborában, a római sánczok között ellenünk terveztetnek. Mert midőn az őrvonalra sereglett, mintegy tíz ezer bácskai nemzetőr, a bár nem nagyszámu rendes katonasággal egyesült, nem merészlett földalatti odvából kibúvni az annyira eldicsért vitéz fajzat, s öszpontosulván legközelebb a hozzánk szállongó lovas s gyalog sorkatonaság ls tolnai rendezettebb őrsereg nincs benne kétség, mikép kudarczczal futand meg a gyülevész kabaniczás, s elveszti azt is, mit eddig békénben birtokolt. A magyar s németség ellenszenve annyira felbőszitve lett a ráczság irányában, hogy már engesztelhetetlen gyűlölet s üldözésekké fajult. A nemzetőri tábor többnyire mindig lelkesült, mit leginkább eszközöl, hogy az úr együtt táborozva a földészek, s művesekkel, minden terhekben egyenlően osztozik ezekkel. Nincs messze a pillanat, melly sorsunk fölött határozand, s bölcsen van átfontolva Hrabovszky altábornagy s vezérkara tanácsában, miként az első ütközetben a magyarok kiszámitott bizonyossággal minden áron győzni kell, mert lét vagy nem lét fölött gördülend a koczka. Ezért halasztatik az eldöntő csata, míg a tábor kiegészitve s harczilafg rendezve megtámadásra kelhet. A karloviczi harczcsel szerencsés előjáték volt a nagy drámához, e kis győzelem is megrendité a nagy hősöket, s lehangolá nemcsak a rácztábor vitézi hánykódásait, de a környéki pártolók elbizott reményálmait is. Azon legközelebbi újvidéki véres eseménynek pedig, melly a magyar és szerb párthivek között czivódási öszveütközésből támadott, s mindkét részről néhány emberélet vesztével végződött, politicai színe nem vala, ez inkább utczai krawalnak tekinthető, melly gyászos ugyan, de következményeiben nem rejlik állományi veszél. A harcztért éber figyelemmel kisérve, koronkinti tudósitásaimmal szolgálandok.
Áttérve a közigazgatás szinvonalára, Bács az új törvények kihirdetése idejétől miután keblében visszavonás dúl, félanarchiai állásban van; az igazságszolgáltatás, a rögtönitélő biráskodásokon kivül, természetesen függőben pang, a bizottmányi ülések csak futtában tartatnak, eddig tudósitásos gyülésünk egy sem volt, polgári perek tárgyalhatásáról nem is álmodozhatni, harcztér foglalván el a tisztviselő s birák gondjait; egyébiránt is a bírói kinevezések, föl nem fogatván kellőleg a nagyszerü törvény szelleme, s az előbbi rendszer hivei ellen fölizgatott népkedélyek kinövései párosulván a szódús hivatalvadászok dijaztatási érdekeivel, többekre nézve birálaton aluliak, s adná isten, hogy az új polgári s fenyitő törvénykezés rendszere mielőbb országgyülésileg megalapitatván, életbe lépettessék, különben a szabdság korában veszélynek áll kitéve a személyi s vagyonbátorság, társas életünk e két sarkoszlopa. Illy zavaros időszakban közköltségeink roppant arányban növekszenek fizetni senki sem akar, végrehajtásokat intézni nem lehet, közpénztáraink botrányig üresek. De küszöbén állunk az első népképviseleti országgyülésnek, s ha az eddig szerencsés vezérnek sikerülend a gordiusi csomót, a megyei rendszer alapját, a központositás alapjával öszveolvasztva, szerencsésen megdani, a politicai remekmü megmenti a hazát.
MI a kereskedelmi forgalmat s műipart illeti, legszigorúbb fennakadás s pangás mindenütt. Komor bánat ül a kereskedő s mesteremberek arczán, s búsongva tanakodnak egymással a jövendő felett, mindenik nehéz vésznapokat jósolva. A pénz, egy bűvész hatalom szemfényvesztésével, eltünt a forgásból, sok gazdag a szennyes zsugoriságig takarékos lett elvonulva a társadalmi kényelmektől, minden közintézeti élvezetet nékülöz. E nyugtalanitó állapotnak sokáig igy maradni nem lehet. Béke kell minélhamarébb, ha bár minden honáruló életébe kerülend is. Szerencse, hogy a gondviselés kegyelme lebeg Bács fölött, ganatermésünk dús, rég nem vala megyénk annyira megáldva bőséggel mindenben. Fájdalom! annyi ezer kéz hever az őrvonali táborban, a termény el nem takarithatása kiszámithatlan kárt s átkot hozhatna reánk. A béka angyala olajágat hozzon mielőbb Bács felháboritott egére!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem