Szegszárdról, jul. 3-kán.

Teljes szövegű keresés

Szegszárdról, jul. 3-kán.
Szegszárdról, jul. 3-kán kelet levél szerint indulóban van a nemzeti őrsereg Bács megyébe a lázadók ellen. A levél dicséretes tanuságot tesz e város lakóinak hazafiúi szelleméről s lelkesedéséről. Már a három évrei toborzásnál a megyére esett fiatalságnak több mint egy harmadát Szegszárd adta; most pedig midőn az őrsereg a haza védelmére szólítatik, belőle önkénytesen, nem várva sorshuzást, többen ajánlkoztak mint a mennyi Szegszárdra kivetve volt, mind jeles fiatal emberek, ide értve még az intelligentiát is. Maga tudósitónk négy gyermeket s egy szerető nőt hagy viszsza, s lelkesedésében „gyilkolva nézhetem – ugymond – előttem gyermekeimet, de a haza szent ügye csak életem fogytával jusson végveszélyre.” A megyékből a hajdani ellenzék tagjai seregesen s általában olly lelkesedéssel mennek, hogy szinte tulbuzgóknak lehetne őket nevezni. Ha a haza jelen vészterhes állapotját mindenütt igy fogják föl, akkor gyalázva van minden cselszövény, mit a fiatal szabadság kivivóinak ellenébe a camarilla készitett és készitend. A magyarok istene s jó ügyünk diadala kisérje lépteiket!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem