Becskerek, jul. 1.
Becskerek, jul. 1.
Mitől mind eddig rettegénk, az egész iszonyatosságában bekövetkezett! – Tudtuk mi, tudta a temesvári parancsnok, de tudnia kellett a ministeriumnak is, hogy a német és illyr-bánsági ezredben csak azok tüzék ki a pártütés zászlóját, kik a rácz fajhoz tartoznak; a német, magyar, tót és román ajku lakosok pedig, kivéve azokat, kik talál erőtetve vonszoltattak elleneink táborába, hívek maradván királyuk, s az uj alkotmányhoz, szüntelenül csak aziránt esengtek, hogy mivel hon levő ráczfaju tiszteikben nem biznak, láttassanak el vezérekkel, fegyverekkel s lőszerekkel, hogy megtámadtatás esetében, mellynek minden perczben kitétetvék, közös elleneinkkel megmérközhessenek, különben attól tartván, hahogy közöttük összhangzás nem leend, egyenként meglepetni, s megsemmisittetni fognak. És sekdotásül borzasztó valóság valósággá vált! – Az illyr-bánsági ezredben fekvő Sz. Mihály helység román ajku lakosai, miután a lázadók fenyegetődzéseire nem hajolván, az e megyéből velök társult alkosok segítségével a rablók részéről hozzájuk küldött pópát, megy egy káplárt elfogtak, s temesvárra kisértek, – tegnap azaz jun. 30-ián délután a lázadó csoport által tulnyomólag megtámadtatván, minthogy elegendő fegyver hiányában a nagyobb erőnek sikerrel ellent nem állhattak, nagyobbrészt lekonczoltattak, lakházaik felgyujtatván, porrá, hamuvá téettek, sőt meneküni nem biró nők, s gyermekeik vandalok módjára a dühöngőknek áldozatul estek. Igy hallók ezt ma két hitelt érdemlő tanutól. Ugyanazon időben érkezett meg hozzánk, a bánsági német Uzdin helységéből két román, jelentvén, miszerint az uzdini község a perlaszi táborból közikbe érkezett 3 zervismust, kik őket a lázadókkali szövetkezésre felhívni vakmerősködtek, sőt kik közül egy, kiküldetésének ohajtott sikerét nem látván, egy uzdini lakost főbe lőtt, tegnap estve agyon veré. A hirnökök előmutaták a nép igazságos boszújának áldozatul esett idegen zsiványok fegyvereit, s bőséges lőszereit: mindenekre kérvén, hon maradt társasik nevében, az itteni katonaság parancsnokát, miszerint vezért, fegyvereket s lőszereket vagy pedig néhány század rendes katonaságot küldenének sietve segítségökre; különben bár a legvégsőbb ellenállásra elszánvák, mivel elegendő fegyvereik nincsenek, a sz. mihályiakhoz hasonló sorsnak néznek elébe. És mi vígaszt nyertek a honnak e derék hű fiai? Temesvárra utasíttattak a parancsnokhoz mert itteni katonaságunknak a legszigorúbban megtiltaték mind addig támadólag fellépni, mig a lázadók határinkon tul nem hágnak. Az efféle fellépés, fél rendszabály, sirját ássa meg ama 40,000 hű végőrnek, kik még most szívvéröket készek érettünk feláldozni; vagy pedig azt eszközlendik, hogy ugyanannyi erővel fog elleneink tábora szaporittatni. Azt várje-e ministeriumunk, hogy a még mos 4–500 főre rugó zsiványok száma 20,000r nőjjön? vagy tán azt, hogy még Olaszhonból is visszatérjenek hason gondolozásu rácz rokonaik, bennünket egyesült erővel semmivé teendők? Nem lehet nem keserűknek lennünk borzasztó helyzetünk érzetében, bár mi mélyen tiszteljük is ministereinket. – Ha pedig méltánylandók fájdalmas panaszaink a ministeriumnál, melly mindeddig alispánunknak e tárgybani felirásaira még választ sem adott, viszhangra nem találandnak ugy titeket hivlak fel románok milliói, az egyesült haában! elhullt véreitek vérbosszut kivánnak! jőjjetek le seregestől vidékünkre, ezreket lelendetek, kik lesznek szent ügyetekben tette elősegítni; – ministeriumunkat pedig szállja meg a szent lélek, hogy nagyobb figyelemre méltassa mi s hű határőrtársainknak iszonyu sorsát s helyzetét, és siessen ezen mi elébb gyökeresen segíteni, hogy ne kénytessem, ha még élni fogok, jövő tudósitásomban megirni azt: hogy Uzdin nincs többé. A sz. mihályi esemény valóságát ujra más hites tanu erősiti.
