UJVIDÉK, julius 2-kán.

Teljes szövegű keresés

UJVIDÉK, julius 2-kán.
Az ujvidéki eseményekért kárhoztatással több oldalról Csernovics kir. biztos illettetik; de a ki méltányos akar lenni, komolyan meg kell fontolnia a körülményeket. – E vidéken lázadás, forrongás van; illyenkor minden ember, a ki magát, vagy községét fenyegetve érzi, azt akarná hogy a rendelkezők az egésznek combinált helyzetét felejtve, az ő specialis bajának elháritására forditsa minden erejét, s ha aztán ez nem történik – a mint természetesen nem történhetik, bele rivalg a kárhoztatás trombitájába. – Az erőknek majd egy majd más eldarabolása; a különböző hatóságoknak, magán viszonyaikból indulva, egymást keresztbe metsző rendelkezései; s az hogy mindenki – bár csak egyik oldalán áll a hegynek, s azt hogy a hegyen túl mi történik nem tudja, mégis okosabb akar lenni, annál, ki a ttőú álva, az egésznek áttekintésével bir; – már is sok bajt okozott, mit enyhiteni lehetett volna. – Midőn egy trejedt vidék lázadásban van, az egészre kell ügyelni, különben nem lesz vége a lázadásnak. – És hiában! Csernovics tagadhatatlanul igen sok nehézség között áll. Péterváradnak mindenek felett saját biztonságára kell ügyelnie, mert Magyarország kulcsát képezi. Ennek pedig ostromkiállásra még előbb fel kellett készíttetnie. A lázadás száz oldalról tört ki, a határszéli őrvonal tökéletesen felbomlott s Szerviából, Bosniából, Montenegróból fenyegetések élteték a lázadás tüzét. A katonatisztek legnagyobb része között uralkodó hangulat pedig minden lépést elzsibbasztott, s még jó, ha csak elzsibbasztott. Valóban borzasztó azon titkos ellenszenv, mellyel itt a katonai tisztikar legnagyobb része a magyar kormány önállása iránt viseltetik, nyíltan bevállják ezek, hogy a magyar ministeriumtól függeni nem akarnak, valamint azt is, hogy a határőrvidékeket, a pénz- és hadügyet általában a bécsi kormány kezeibe kell visszadni.* A magyar közlegénység és az altisztek ennek ellenében dicséretes kivételt képzenek, kik az utolsó emberig a legnagyobb lelkesedéssel viseltetnek a hon iránt, készek érette véröket ontani, s általában nemzetietben tisztjeik szellemét igen jól ismerik. Ezekre tehát bátran számolhatni a vész perczében; – de kényes dolog ezen honfiass hűséget a katonai fegyelem rovására használni. – Ezen körülményekben rejlik kulcsa az óvatosságnak, melly Csernovics eljárásában, a dolgok mélyére nem látók által erélytlenségnek nézetik. Hogy ő a lázadást vérontás nélkül igyekezett lecsillapitani, azt méltányolnunk kell, mert fegyverrel lehet elnyomni, lehet büntetni, de barátokat szerezni nem. – Okunk van hinni, mikén azon czélra, hogy a bécsi absolutismus pártján lévőknek a lázadókra gyakorlott befolyása paralyzáltassék, nem siker nélkül működött. Ám de a legmagasb fokra ingerlett kedélyeket nem olly könnyü lecsillaptini, s magok a fővezetők sem képesek a törvény iránti engedelmességet rögtön kieszközölni. – Egyébiránd Bechtold altábornagy, s a lelkesülten hős magyar sereg majd megtöri, a mi hajolni nem akart; csak felületes belátással, a viédki hatóságok nezavarják a vezéri combinatiót.
Ez az ármánynak azon fonala, mellyel elleneinknek minden mesterkedéseiben találkozunk. Ez Jellasich pártütése elnézésének, sőt gyámolitásának ára; ez lebeg a bécsi ministeriumnak, ez a reactio minden emberének agyában. – Ez a kigyófej, mellyet szét kell tipornunk minden áron.
Ujvidékre nézve a garázdálkodott népsöpredék, s némelly túlbuzgók fékezésére, és a békes polgárok megnyugatására tegnap a Zamini ezredbeli négy század berendeltetett, – a rögtön itélet ismét kihirdettetett, az utczákon dologtalan csoportozások a lázitó lármák, s lázitó jelek hordozása rögtöni büntetés terhe alatt eltiltatott, a tartózkodásuk törvényes czélját igazolni nem képes idegenek 24 óra alatti tökéletes végrehajtását, ugy szinte a helybeli lakosságnak (a nemzet őrséget is bele értve) a rokon vérbe mártott fegyverek letételét megparancsolták. – És letétetnek, mert a hidfőről, s a várfokról tátongó ágyutorok hatalmas argumentum. – Három négy nap alatt Bechtold vezér aligha nem ütközik.*
Tegnap alkalmasint megtörtént – de még tudositás nem érkezett. Szerk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem