OLASZORSZÁG.
OLASZORSZÁG.
Az olaszügy. Aug. 3-kán 1848. Hiteles olasz és német udósítások szerint, Radeczky, az osztrák tábor főparancsnoka, fényes győzelmet vítt ki Carlo Alberto seregein.
Ez az esemény még e perczben csak Ausztria és Lombardia ügye, de lehet, hogy már honap világeseménnyé fog alakulni, mellyre távol jövendők sorsa van fűzve. Mindenesetre pedig ollyan, melly az egész olasz ügyet eddigi tengeléyből kiemelve, új térre helyezi, s ollyan, melly igy vagvy ugy, de hatalmas befolyást fog gyakorlani az olasz és osztrák tartományok, sőt talán egész Európa jövendőjére.
Azért mi a főpontul használva, elé adjuk a körülte vlószínűleg csoportosuló fejleményeket.
Nem akarva itt hosszasan vizsgálni jogczímét, vagy álarczát akár az osztrák hódító harcznak, akár Lombardia fölkelésének, az idegen hatalom ellen, fejtsük le inkább utolsó indokukra, eredeti szükségességökra az eseményeket, ez bizonyára biztosabb fonalául szolgálhat az eligazodásnak, mint ez vagy amaz jogczím, mellyet talán a józan politica többé nem helyesel, vagy elismertetésére nincs elegendő erő.
Annyit mindenesetre tisztán elvonhatunk magunknak, hogy Austria e harczot azért víja, mert Lombardia elvesztése tönkre tenné egész pénzügyét; s Lombardia azért kelt föl, mert alkotmányos életet akar, sőt, miután ez ideje korán meg nem adatott neki, mert az idegen hatalomtól minden áron menekülni törekszik.
E kettő teszi az olasz ügy sarkát, melly körűl az egész forog. Az, hogy valljon Carlo Albertot mi csatolja inkább e háborúhoz: Olaszország függetlensége-e, avagy saját dynasticus kilátásai, ez a dolgon keveset segít, s legutolsó esetben is alkalmasint egyik a másikat akarja utilizálni. – Olaszország megszabadítását dynasticus nagyravágyása rovására; s ki fog csalódni terveiben? az ma nem kérdés.
Most csak annyi bizonyos, hogy a Radeczky által nyert győzelem Austriát olly helyzetbe hozta, hogy lombardia meghódítása valószinűbbé leszen, s Olaszországnak ez idegen hatalomtóli menekülését újabb baj s szerencsétlenség érte.
E két tényre kell most okoskodásinkat alapítni, s átnézni azon valószinűségeket, mellyek a fönnálló viszonyok szükségéből legönkénytesebben fejlődhetnek ki.
Austria e győzelmét vagy arra fogja használni, hogy szükségeihez alkalmazott békét kössön – s erről alább akarok szólani; – vagy folytatni fogja a háborút, s ekkor két eset állhat elő.
Vagy gyedűl Lombardiára terjeszti ki foglalását, – s ekkor kétségkivül béavatkozás fog történni, vagy is inkább folytattatni fog az a többi olasz tartományok részéről, például Róma, Toscana, Piemont stb. részéről. Valljon ez esetben reménylhető-e, hgoy Radeczky bármennyi hőssel birjon, s bárminő kitóréssel legyen, végre engedni ne kénytessék? Vegyük a dolgokat úgy, mint vannak. Fanaticus ellenséget le lehet győzni egy pár csaátban erővel és hadi tudománynyal, de megsemmitni saját tűzhelyén – soha! Radeczky tábora előtt minden falu és város, megannyi sáncz és erősség leszen, mellyet áldozattal kell bevenni; s ha meghóditj is őket, honnan veend olly roppant őrséget, melly fedezésükre szükséges? Az olasz tábor minden szomszéd helységből újonczozand, – Radeczky pedig száz mérkföldekről. Seregét emészteni fogják ezer meg ezer úton és alkalommal, mig az olasznak természetes paizsul szolgáland minden szomszéd vidék. Vagy lehet-e reményleni, hogy Austria csak a mostanihoz is hasonló haditestet képes leend kiállítani, most midőn gyetlen tartománya sincs, melly saját belviszontagságaival s lázasságával annyira el ne volna foglalva, hogy minden katonai erő kiküdlése lehetetlenné válik. Pedig ujabb segély nélkül aligha Radeczky hónapokig is tartahja magát, nemhogy egész Lombaridát tökéeltesen meghódítni, vagy féken tartani képes legyen!
Vagy túllép Austria Lombarida határán, s visszatorlási vagy hódítási vágyból átlép Piemontba vagy az egyházi birtokba: – s ekkor végetlen háború küszöbén állunk!
Mert a franczia nemzet valamint nehezen eegyezett volna belé, hogy Carlo Alberto mint olasz hatalmasság is, olly nagy kiterjedésü birtokot csatoljon dynastiájához, minőnek a keleti olasz királyság terveztetett: úgy épenségesen soha sem fogja elnézni, hogy Austria, mint idegen elemű hatalom, egész Olaszország birtokához utat nyisson magának, sőt talán azt sem, hogy bármi csekély részben túl terjeszsze elébbi hatalmát, s ekkor megvan a fegyveres interventio.
Ez ismét kettőt eredményezhet. Vagy saját maga erejével akar megmérkőzni Austria az olasz és franczia egyesült erővel; s a milly kábaság volna ezt merni, épen olly bizonyos seregének tökéletes megsemmisülése. S ki áll akkor jót érte, hogy a veszteség nem fog egyedül Lombardiára terjedni, hanem az olasz függetlenség kikiáltásának varázs szava nem szakasztja-e el Ausztriától Triestet s a felső déli vidék egy részét, mi tőlünk pedig Fiumét s az egész tengerpartot?!
Vagy Ausztria kétségbeesése által unszoltatva kénytelen lesz szinte idegen hatalom segélyét fölkérni. De mellyik lesz az? Németország? Ezt Olaszország ellen sem lehetne harczra bírni, annál kevésbé a franczia ellen. S az ügy nem is Németországé, hanem csak Austriáé, mellyről még azt sem tudjuk, nem inkább ellenségét látandja-e benne Németország, mint barátját, kinek segélyére tartozik sietni. – Angliát? Ennek legalább is jobb kezét fogva tartja Irland, s tengeri erejével csak mellesleg viselhetne harczot Francziaország ellen. Tehát csak Oroszország marad fenn segélytársul, – s ekkor kész az európai háború!
Én azt hiszem, mai nap Europának szentebb tisztje nincs a világbéke föntartásánál; s mind az iszonyú bűnt követ el az emberiség fönséges czélja ellen, ki ma európai háború után sovárog. De azt hiszem, mindenek előtt, a fejedelmek érdekében áll azt minden erővel meggátolni, s irtózni tőle bizonyára egyetlen birodalomnak sincs több oka, mint épen Austriának.
Európai háború ma épen az volna, mi volt chaos a világ kezdetén, népvándorlások a középkorban, s a 89-ki franczia forradalom, eredményét csak isteni mindentudás volna képes megmondani. De annyit azt hiszem minden józan ember belátand, hogy az eredmény dynasticus érdekekre nézve semmi esetre sem lesz kedvező, s nagyobb csapás, erősb villámsujtás egy birodalomra nézve se lesz, mint épen Austriára nézve. Mi történendik vele? isten tudja, de hogy a nyers földön kivül benne alig ha valami igérhet magának fenmaradást, azt mindegyikünk belátja. Ez annyi volna, mint az egész birodalom consistentiáját, a dynastia jövendőjét is hajszál hegyére kötni, sőt több, annyi, mint lehetetlenné tenni. – Azt hiszem, elég érthetőleg szólok.
Nincs tehát jövendője Austriának, semmikép Olaszországban, sőt erőtetés által alapjában rázatnék meg az egész birodalom ereje, épsége, s azért csak az első marad fönn: kössön békét Olaszországgal.
Austria gyakran mondá: „Én nem akarom a régi rendszert visszaállítani Olaszországban, békét akarok vele kötni, de hogy ezt saját méltóságomhoz és szükségeimhez alkalmazva tehessem, elébb győznöm kell, mert én vagyok a követelő fél, s csak igy reménylhetek sikert szavaimnak.” Im most itt az alkalom, váltsa be szavait. Követeli ezt tőle nem csak egész Europa nyugalma, melly ezáltal biztosittatik, hanem követeli saját józanon felfogott érdeke és jövendője.
De millyen legyen a béke? Szerintem ollyannak kell lennie, melly a jelen harcz indokainak teljesen megfelelve, azokat jövőre miden ujabb baj-támasztásra képtelenekké tegye. Vagy is, köttessék olly béke, melly Austria pénzügyeit a tönktől megmentse, s Olaszországot teljesen fölszabadítsa Austria hatalma alól.
Vagy is Olaszország szakadjon el tökéletesen Austriától, s vállalja el egy részét a statusadósságnak. –
Austria soha Olaszország szertetére nem számolhat, sőt soha arra, hogy nyugalmas birtoklást gyakorolhasson fölötte. Hosszú századok keserűsége mérgesítés el Olaszország szivét a német uraság ellen, s Metternich gazsága halálos gyűlölséget ólta belé, melly sok századok barátsága által lesz letörlendő. És Austriának nincs is politicai jövendője Olaszországban, s mit talán kereskedelmileg veszt, azt a Duna vonalán bő kárpótlással föltalálandja. De lehet ollyan is, sőt igazságosan csak ollyan is lehet a békekötés, melly Austriát sem a tengertől el nem zárja, sem keleti kereskedését tönkre nem juttatja.
És Olaszország is hozhat áldozatot jövő függetlenségének. Vagy van-e nagy ára a nemzeti szabdságnak és önállóságnak? vagy könyelmüleg europai háború szinhelyévé akarja tenni a már elroncsolt országot? Hányszorosan fogja akkor megfizetni a most talán visszalökött öszveget? Olaszországban tagadhatatlanul sok beruházása van Austriának és több iparágát magasra fejleszté a legalább anyagi jövedelemre gondoló régi kormány, ez mind lehetségessé teszi a statusadósságok egy részének elvállalását, mind pedig némi igazság iránti tekintetből foghat történni. De ne is okoskodjunk soká mai nap a rohanó események mindenoldalróli szoros egyengetésével az absolut igazság tanszéki parancsairól, ragadjuk meg mi, jót s üdvöst hoznak, s használjuk föl saját érdekeink javára! A czélszerűség mai nap a legeszélyesebb politica!
Ez a mi véleményünk, s óűhajtjuk, bár minél többekkel találkozzunk azon hitben, hogy a békekötés mind Austriára, mind Olaszországra, sőt egész Europára nézve is, a legszentebb óhajtás s a legüdvösebb eredmény! – Ábrányi Emil
