Verbász alatt, a jászkún táborból, aug. 14.
Verbász alatt, a jászkún táborból, aug. 14.
Nehéz volna meghatározni, hogy azon csata, mellyet tegnap kora reggel, a sz. tamási ráczok kezdtek először, mi okból történt? Erejök érzetében rohantak–e ránk, vagy pedig csupa kétségbeesésből? Mit a mindenünneni szoríttatások következtében hajlandóbbak vagyunk hinni. Minthogy tegnap vasárnap volt, nyugalomra számolánk, gondolván, hogy a ráczok is imádkoznak, és hálát adnak az égnek, ha másért nem is, legalább a sáncz fenállásáért. Azonban hirtelen elkezdett tüzelés csak hamar talpra riaszta bennünket s egy negyed alatt fegyverben állottunk, s harczszomjas kebellel indulánk, ügyes patanytyúsaink ágyúi után. A pártütők egészen közel vonultak hozzánk, valamint ágyúik is erősen dolgozának, de csak a lebegőben, minthogy ügyetlen tüzéreik, két emberünknél többet nem tudtak megsebesíteni, ámbár mind a szerencsésb helyzet, mind a világosság hatása, mivel a kelő nap sugarai a mi szemeinkbe tűztek – mind meg annyi kedvező körülmények lehettek volna reájok nézve. Pattantyúsaink megállapodásnak egy kis dombocskán, s már harmadik lövésökre, nagy rémülés és sebességgel, nyomulának vissza ráczok a számokra visszarendelt kocsikon. Vezérök – mint mondják, Markovich Milko nevü – még futások után egy darabig rendületlenül állott, s csak az erősebb tüzelés után száguldott el. Tuánok nyomulván, tapasztaltuk, hogy ágyuink nagy pusztitást tettek közöttök, három helyen ign nagy vértócsát ltáván, s több törött fegyvereket, s egy kocsit, a mellyen levő golyókból megtudtuk, hogy ágyuik többnyire 3 és 6 fontosak. E csatának részünkre az a haszna is volt, hogy kukoriczásoknak, e má másik sáncznak nagy részét levágattuk. Velünk voltak a csaltában Loprestinek középkori leventéket mutató vitéz huszárja is, mint szintén a néhány nap óta már velünk táborozó székely testvéreink, kik igen óhajtottak volna betörni, hadakozandók már egyszer, minthogy a tétlen életet utálják. Képzelem, hogy milly boszankodva kiált itt fel az olvasó, mondván: „miért nem támadják meg hát, ha olly sokan vannak!” – És én ezen nem is csodálko.zom, minthogy mindnyájan igy vagyunk; de hiában, parancsnokainak, kik hadtudományi tapasztalásuknál fogva jobban belátnak a dologba, mégis ellő, hogy engedelmeskedjünk, s legyünk türelmesek. Tanácsosbnak tartják ők még több erőt várni, különösen több ágyutelepen, mi a bevételnél alkalmasint a legfőbb szereplő leend! Ez ütközet előtt egy nappallátogatott meg bennünket Mészáros ministerünk. Örömkönyek csordúltak szemeinkből, midőn hazánknak e nagy katonájától hallottuk a buzdító szavakat és tanácsot; s fogadtuk is a tekintélyes férfiunak, hogy engedelmeskedünk vezéreinknek, mind addig, míg a czél elérésénél erélyesen munkálódnak. Horváth László, 8-ik századb. nemzetőr
