ÁLLAPOTUNK ÉS POLITICUSAINK. (Vége.)

Teljes szövegű keresés

ÁLLAPOTUNK ÉS POLITICUSAINK. (Vége.)
Azon veszélyek, mellyek kelet-délről fenyegetnek, s azon folytonos megtámadások s cselszövények, mellyeknek nyugotról vagyunk kitéve, nem arra nyujtanak ingert s ösztönt, hogy egyesüljenek a különféle erők, tehetségek s érzelmek; egyesűljenek benn a honban elleneink leküzdhetésére, s künn az ármányok sikertelenítésére. Nem, sőt bajaink inkább arra szolgálnak alkalmúl, hogy azok felhasználtassanak a viszály s gyűlölség magvainak elhintésére s a közrend felzavarására. És ezen békés állapot elleni küzdelmekben mindenütt a külföld e tekintetben félszeg s káros példáit látjuk utánoztatni.
Parisban akkor, midőn egy egészen új statusszerkezet hozatván létre, a monarchiai kormányzattal egy merő ellentétben álló alkotmány állíttatott fel, ezen változás által mind a polgári, mind a politicai életben olly rázkódtatás, olly mozgalom idéztetett elő minden viszonyokra nézve, melly a legerőteljesebb közremunkálást s legnyugodtabb rendet igényelt, hogy az új állapot megerősödjék. S mégis a pártok, mellyek kormányra nem juthattak, felkerekednek s mindent elövetnek, jogost s jogtalant, nem iszonyodnak a polgári vértől sem, felzaklatják a nyers tömeget, felhuszítják egymás ellen a polgári osztályokat, – csak hogy magokat s ürgyűl feltolt elveiket uralkodásra emelhessék. Hogy a majus-juniusi forradalmak illy irányuak voltak, az eddig közlött tanúvallomásokból is látható.
Igy van ez nálunk is. Napirenden van körünkben is a tárcza-harcz. Nem tűrhetik némellyek, hogy kormányoztatnak, s hogy nem ők kormányzanak. E végett a sajtó útján s a köztanácskozásokban mindent felhasználnak, hogy a jelen kormány megbukjék. Ez érdekből hintik szét a gyüölség magvait, és zaklatják a szenvedélyeket. Vádakat, gyanusítást s rágalmakat készek használni, csakhogy az erők szétoszoljanak s a jelen állapot szilárd lábra ne juthasson. Ők most, midőn a haza és szabadság fentartása, megőrzése forog kérdésben, csak önszemélyeikkel bibelődnek. Ők, midőn minden erőnek egyesülnie kellene ezen úgyis gyenge hazában, hogy elleneink ál- s nyilt ostromainak megfelelhessük, elég botorak, mint a párisiak, tárcza-harczot vívni, melly gyűlölséget, szétszakadást s elgyengülést szül.
Ha utánozni akarják a francziákat, bizton számolhatnak arra is, hogy nem fog elmaradni tőlünk sem azon vég nélküli veszteség, melly Francziaországban az anyagi és szellemi élet minden ágait összerombolta. Ez azonban végtelenűl nagyob kárt okoz ott, hol a kifejlődés magvai még csak csirájokban rejlenek, hol még csak kezdeni kell az alaptételt az egykori nemzetnagyság nagy épületéhez – hasonlítva azon országhoz, mellynek népét Europa már régóta megszokta, mint legelső nemzetűl tisztelni. Itt a zavarok csak sebeket ejthetnek a már elért nemzet-nagyságon, de nálunk azok a nagyszerű jövőt magát ölhetik el kezdetében.
És mint az irányt, úgy az eszközöket is a külföld hibás cselekvéséből kölcsönzik.
Nem eléglik a napi sajtó körében túláradozó s többnyire aljas személysségekre tévvedező működéseiket, mellyeknek minden lapján a refrain csak ez: minket tegyetek ministerekké, csak mi vagunk alkalmasok, más senki sem. Ezt ők nem elégelve, clubbokhoz folyamodnak, mellyeknek törvényhozás s kormány feletti hatalmat akarnának szerezni. Azoknak kellene rendelkezni az iránt: mit tegyen s mit ne tegen az ország kormánya s a törvényhozás. Ezt akarja néhány egyénből álló társulat a nemzet összes akartatából származott kormány felett. Tehát egy kis clubb egy nemzet ellenében! – A clubbok nomrális állapotban veszélyes hatás nélkül maradnak, de izgatott körülményekben sok tápanyagot lelnek, a kedélyek még nagyobb ingerlésére s a gyenge fők elkábítására.
Sőt már nem eléglik a clubbokat sem. Az izgatást még nagyobb lármával akarják vinni. S miuátn már nem olly könnyen tarthatók a museumi népgyülések, az olcsó patriotismusnak amaz expectoratiói, mellyeknek legfőbb hősei jobbnak látják most honn csücsülni, mint a haza védelmében szavak helyett tettleges résztvenni. Most ők banquettekről álmodoznak. Itt a nép előtt fognak dictiózni, melly nép alkalmasint hasonlítand a museumi néphez, mellynek végvágyai a házbér eltörlésében központosúltak. Ezen nép előtt tárják fel aggályaikat a hon sorsa felett – melly alatt azonban cask sjaát sorsukat s vágyaikat értik. Itt akarnak a kormány ellen izgatni azon nép nevében, mellynek a kormány leghűbb kifolyása.
Eszmében akár clubbok, akár banquttek ellen kikelni nem fognánk. De ha azok, kik a kormányra törekszenek, statusférfiak akarnak lenni, kell hogy a statustan legfőbb elvét ismerjék. És ez az, hogy minden politicai intézkedés, s minden socialis tett a fenálló viszonyok combinatiójának kifolyása legyen. Már létező statusban elvont eszméket, mint költészetet, önmagokban nem lehet behozni. Az illy statusnak léte van, melly bizonyos tényeket, helyzetet, viszonyokat s intézeteket föltételez. Ezek közé vitetik be minden új törvény s intézkedés – tehá azokhoz kell alkalmazttnia is.
És hogy an fogják fel a mi politicusaink jelen helyzetünket s viszonyainkat? Most, mit senki sem fog tagadhatni, a kereset minden ágai pangásban vannak. A kereskedés, s igy a pénzforgalom is tetemesen csökkent. A közjövedelmek úgy leszálltak, hogy a rendes kiadások fedezésére sem eleendők. És bizonyos politicusaink ezen financz s oecnomiai zavaron úgy akarnak segíteni, hogy clubbok s banquettek általi folytonos darsticus izgatásokkal a közzavart és rázkódtatást még magasb fokra emelik. E helyett hogy szilárd összetartás, közremunkálás s egyetértés által lecsillapítva a kedélyeket, igyekeznénk visszahozni a békés, most már szabadsággal is párosult állapotot, mellyben a kereseti közlekedési ügyek rendes folyamukban hőhetnének, – a javak előbbi értéköket visszanyerhetnék, a pénz ismét forgásba jöhetne stb. – e helyett folytonos izgatás s culobbok által a polgári élet zavarai még szaporíttatnak.
Továbbá, midőn a hatalmas absolutismus ármányai alkotmányos jogaink gyakorlatától újra meg akarnának fosztani, midőn egy bűnteljes camarilla cselszövényei által előidézett harcz pusztítja honunkat, midőn tehát legcsekélyebb erőnket is össze kellene szedni, és akaratban, érzésben, tettben szorosan egyesülni, akkor egy párt nem átalja az úgy is sok, különböző elemekből álló hazánkat alaptalan vádak, gyanúsítások s rágalmak által lapok, clubbok s banquettek segélyével még többfelé szaggatni, egyesités helyett az erőket szétdarabolni, rokonulás helyett az osztályokat egymástól még dühösebben elidegeníteni.
És kinek tétetnek ezek által legjobb szolgálatok, kinek czéljai valósittatnak leghamarább? Bizonyosan azon hatalomé, mellynek leginkább fekszik érdekében az, hogy erőre ne emelkedjünk, s viszonyaink meg ne szilárduljanak. Azon hatalomé, mellynek czélja csak az, hogy gyöngék maradjunk s tehetlenek, mit eddig voltunk, mert az csak így remélheti visszajöttét azon időknek, mikor népünk felett ismét önkény szerint uralkodhatik. És ezen hatalom a reactio, melly közöttünk is találna számos rokonelemekre.
Ezen reactio az, mellynek kezére dolgoznak, kik a zavarokat nem lecsillapítani, hanem nevelni működnek. Illy szolgálatot tettek annak azok is, kik Bécsben s Prágában krawallokat csináltak.
És politicusaink oll rövidlátók lennének, hogy illy hálózaton át nem láthatnának? Vagy tán való volna azon hír is, mellyet azonban nem hihetünk, hogy Pesten is krawall-működések terveztetnének? Ez volna tetőpontja azon clubb-politicának, melly némellyek által a jelen izgatott időkben legjobbnak találtaik. Ha folytonos zavart állapotot, sőt tán anarchiát akarnka, melly tabula rasát állítson elé, eszközeik igen helyesek. De hogy ők-e, s nem egymás hatalom fogja leszedni annak gyümölcseit, azon hatalom t.i. melly jó szerével soha sem fog megbarátkozni nemzeti erőnk kifejlődésével – nem nehéz eldönteni.
Annyi bizonyos, hogy mind statusgazdászati, mind honvédelmi szempontból tetemesen gyengüünk az erők szétszaggatása, izgatott állapotok és zavarok által. Ezen elgyengülés pedig csak nemzeti bukáshoz vezethet, melly elleneinkenek legnagyobb örömére lesz.
S.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem