BUDA, sept. 21.
328BUDA, sept. 21.
Azon, jobbára irók – s átalában a főváros müvelt ifjaiból alakúlt önkénytes tüzér csapat, melly a derék Mak tüzértiszt oktatása alatt, már megkezdé gyakorlatait az új épület udvarán, s az ágyúval bánás ügyességében, bámulatosan halad előre. Ismert jeles tanitónk, a tüzértestnek, mi módon leendő organisatiójáról, s a budai és komáromi várak védelméről, közelébb egy tervet készített, melly alakulásunkat illető részét, annak idejében bővebben is meg fogom ismertetni.
– Engedjétek most, hadd mondjak el egyszerű, de megható jelenetet, mellynek csak az imént voltam véletlen tanúja. – Egy budai polgár házába léptem. A hanyatlott korú tisztes férfiú, kiről szólok, olvasott, kezében e lapok azon száma volt, mellyben Kossuthnak (azóta német fordításban is minden utcza szögletén olvasható) jóslata áll. A czikk azon velőt rázó s veséig ható szavainál, hol iszonyú átok mondatik e nemzetre, ha gyáva lesz: elfogúlt az őszbe borúlt férfiúnak szive, ellökte magától szemüvegét, fölállt, s rendkivüli fölindulásában omlott szemeiből a köny, és keserves zokogás közt töredeztek föl ajkain e szavak: „Borzasztó, bor-zasz-tó!.... illyen átkot nem mondottak izraelre az 329ó testamentom profétái; – de e rettenetes átok verje meg a magyart, ha még most is gyáván fogja magát elhagyni!“
– A budai sánczok ásásához tegnap már hozzá fogtak, három helyen: a Promontorba vivő út közelében a téglavetőnél, a calvaria, és kis svábhegy alatt. Ki elég kicsin hitű volna e nemzet fönmaradása felett kétkedni: jőjön ide, és lássa meg azon urakat, kik fénymázas topánokban gázolják a sarat, s neki vetkőzve hányják a földet ásóval, kapával; és lássa meg, miként jőnek ide bérkocsikon a főváros első rendű hölgyei, s miként hordják fáradatlanúl, Jaquemár keztyűs gyönge kezeikben a téglát a sánczokba. – Nem, a nép melly igy lelkesülni képes, nem veszhet el, nem fog elveszni gyáván.
– Földváry önkénytes csapatából ismét százötvenen jöttek haza tegnap; azt mondják, föl van oszolva az egész zászlóalj, s maga Földváry is typhusban fekszik, Nagybecskereken. E tárgynál kénytelen vagyok itt személyemre kissé kitérni. – E lapok 33-dik számában, a szóban levő önkénytesekről az áll irva, mintha Pestről elindúltok után azt nyilvánitották volna, hogy ők „8 kr. napi díjért egy tapodtat sem mennek tovább Szolnoknál.“ Ez állítást a haza jöttek alaptalannak vallják, s érette engem már többen megtámadtak; nemcsak, hanem az egyenlőségi társulat közgyülésében, mint ama nem igaz hír közlőjét, nyiltan megnevezve, keményen kárhoztattak. Minélfogva szükség kinyilatkoztatnom, miképen a fővárosi ujdonságokat ketten kezeljük, s én, mig nevemet ki nem irtam, czikkeim után [félhold] jegyet szoktam tenni, a kérdéses közlemény alatt pedig Δ áll: – következéskép, a neheztelt megrovás nem tőlem jött.
Szathmáry Károly, tüzér.
