Hivatásunk és kötelességünk.
Hivatásunk és kötelességünk.
Az idő megnehezűlve borúl vállainkra. Békés haladásunk rövid ösvényén harczczal találkozunk. Nemzetiségünk ellen intézett irtó háborúval, s a letiprott zsarnokság visszagörnyedt kigyójának mérges fogaival.
Vagy el kell tipranunk őt, vagy mi tiportatunk el általa. Kiegyenlítésnek nincs helye. Győzelmünk a magyar nemzet életét biztosítja, s a közszabadság örömünnepe lesz. Ha vesztünk – a magyar megszűnik nemzet lenni, s szolgaság közös járma alá kerűlünk.
Jellacsichnak zászlóján a kétfejű sas nem a közös fejedelem czímere többé, mellynek egyaránti becsülettel kellene védnie az osztrák tartományok épségét, s törvényesen biztosított szabadságát.
Egyik fejével a magyar nemzetiséget akarja fölfalni, másikkal szabadságunk csirázó fáját leharapni. – Ő a közös fejedelem nevét csak ugy hordja ajkán, mint Krisztusét hordák a farizeusok; nem hogy tisztelje, de hogy csúfot űzzön belőle.
Hóditó sereg jő osztrák pénzzel segítve, s osztrák tábornokok vezérlete alatt ellenünk, – mintha lázadók volnánk, kik boszúra ingerlik a hatalmat; vagy alacsony népcsoport, ki megcsókolja a kinzó ostort, s porba borúlva nem mer szemébe nézni az igazságtalan önkénynek.
Pedig egyik sem vagyunk. Hívek Austria irányában a túlságig; becsületes nemzet saját hasznunkon túl; de bátrak is egyszersmind, az igazságért meghalni inkább, mint azt elárulni.
Ez jelleme egész történetirásunknak, s ez fővonása Ausztriávali három százados balsorsú szövetségünknek.
E nemzet csupa hűségből elhagyta harczban és vérpadon vérzeni saját nemesb fiait: Zápolyát, Tökölit s a Rákóczyakat. I. Leopold kegyetlenségeiért – a habsburgi ház javára lemondott szabad király választási jogáról. III. Károly törvénytelen zsarolásaiért elfogadta a sanctio pragmaticát. Mária Terezia egyetlen szavára megmenté végveszélytől az egész osztrák birodalmat, s Napoleon fölhivására, feledve II. József törvénytelen hatalmaskodását, egyetemes fölkelés helyett, hű maradt I. Ferenczhez, s ez által ismét megmenté a birodalmat végső szétromlásától.
S gondoljátok, ennyi áldozat, illy hűség elismerést vagy talán jutalmat is nyert?
Ott van Jellacsich tábora. Ő meghozza – vagy meghozná, ha isten illy igazságtalanságot megengedne történni – itéletünket: halált háromszázados hűségünkért. Szolgaságot, annyi esküvel szentesített szabadságunk helyett. S nemzetiségünk megsemmítését három századon át pazarolt, szórt jóságunk fejében.
Ébredj nemzetem! Nézz vissza multadra, melly ködös homályban fekszik immár hátad megett. S nézz előre – hogy saját szemeiddel lássad az ellened támadt vésznek tornyosúltát! Ébredned kell, ha élni akarsz; másként ez álom szemfödele lesz halálodnak.
E harcz, melly előttünk áll, nem személyek vagy múló érdekek miatti tusa. Elvek harcza, a régi szolgaság s az ujabb szabadság között. Eldöntő tusája annak: legyen-e tovább is magyar nemzet e földön? vagy veszszen el, s legyen földönfutóvá mint a zsidó?
Szabadság és nemzetiség! – Ez lesz bére a győzelemnek; szolgaság és kiirtás – ennyi lesz veszteségünk!
Egész Europa ránk függeszti szemeit. Bizik bennünk s elvárja tőlünk, hogy mint egykor védtük őt, Ázsia vadsága ellen, megmentsük őt a nyugoti szabadság ellen föllázadt reactio déli táborától. – A magyar, régi sülyedése bűnei miatt, rég nem tőn semmi szolgálatot Europa javára. Most itt a percz, mellyben egyszerre jóvá tehetjük hossúz tétlenségünk vétkeit. Ismét europai hatalommá lehetünk, ha győzünk, mert egész Europa hálás leszen a szabadsága ellen intézett halálos csapás elhárítása miatt.
Ha mi gyávák leszünk, meg nem küzdni az osztrák camarilla szabadsága ellen zsoldba vett táborával – utálva fordul el tőlünk egész Europa. Ha erőtlenek legyőzésére, nem fogja sajnálni senki halálunkat, mert valódi nemzet szabadságért küzdve nem veszhet el.
Bennünk első bástyája omlik össze a nyugoti szabadságnak, s a bécsi alkotmányosság egyik külvárosa vész el Pestbudában. Keresztül rajtunk a régi zsarnokság akar visszautazni Németországba, s talán Parisra is gondol, midőn a magyar nemzet nyakát régi jármába nyügözi vissza.
Elvesztjük nemzetiségünket, mellyet olly nagyon szerettünk; elvesztjük nem rég ujból alkotott ősi szabadságunkat, mellyre olly büszkék valánk. És leszünk helyette szolgák, megbélyegzettek, utáltak Europában, és korcs ivadéka a hajdani híres magyarnak!
Ébredj nemzetem! Isten szól hozzád az események homályából, alkalmat nyújtani neked, szabaddá s nagygyá lenni egy csatá által, minő egyszer valál, s minőnek lenni érdemeid vannak.
A franczia nemzet hivatásának ismeri, egész Europa szabadságának zászlóját előlhordani. – Ismerd te hivatásodnak első bástyája lenni, az osztrák pokoli camarillának délről jövő seregét megsemmisítni, nehogy szivéig hasson a nyugoti szabadságnak. Ekkor bajnoktestvére leszesz a dicső franczia nemzetnek, s élni fogsz egész Europa áldásai között. – De ezt kötelességed is tenned, máskép elvesz saját nemzetiséged, kiirtják fajodat, szolgaságba hajtják büszke nyakadat – s az egész világ megvetéssel mondandja rólad: „hodd vesszen, ha saját nemzetiségeért, s a közös szabadságért küzdeni s győzni nem tudott vagy nem akart.“
Ábrányi Emil.
