Szabolcsból, sept. 12. 1848.

Teljes szövegű keresés

Szabolcsból, sept. 12. 1848.
E vidéken engedetlenűl dühöngő epeláz oka, hogy soraim gyérebben jelennek meg e lapok hasábjain, mint szeretném. Utósó tudósitásom óta a megyei bizottmány, a ministeri rendelet nyomán, ezer önkénytes nemzetőr kiállitását határozta; s ezen önkénytes néparány szerint a helységekre ugy vannak kivetve, hogy a melly helység nem állítaná ki a reá rótt számot, annak költségére a megye toborzand, s minden helység önkényteseit maga látja el ruházattal és fegyverrel. Már ki is állittattak, a nemzetőri törvény 3. –-ánál fogva, minden alkalmas felcsapó legény nemzetőrnek kereszteltetvén, de a tömeg ollyannak még sem találtatván, hogy a törvényadta tisztválasztási jog gyakorlata reá bizatott volna. Mindazáltal a tisztek mind közbizodalommal dicsekszenek, mert mivel osztályokból valók. Önkényteseink eddig mind Kállóban tanyáznak, az ottani zsidók által támasztott drágaság miatt holnapután Nyiregyházára költözendők. Ezen önkénytesek kiállítása roppant költségbe került a helységeknek. A Nyiregyházára vetett 92 legény mintegy 4,000 pftjába került a városnak, melly összeg községi önmegadóztatás nyomán a lakosok által fizettetik; s mind a mellett, hogy 20 pft volt a foglaló, nehezen telik itt ki a kivánt szám, ha a rendes katonaságtól időközben megvizsgáltak s beirtak közől számosan nem csaptak vala fel. A magyarságnál általában nagyobb lelkesedés tapasztaltatott. F. hó 10-kén volt a kállai piaczon a szokott szertartású zászlószentelés. Indulnának már Aradra, ha fegyverrel el volnának látva; a mi itt készül számukra, az kevés s többnyire czélszerűtlen, máshonnan pedig még nem kaphattak. –
A folyó hó 4-kén tartatott bizottmányi ülésben, a kiállitandó 60.000 katona iránti rendelet nyomán, a törvény szerint ide esendők gyors összeirás elrendeltetvén, a számos küldöttség tegnapi bizottmányi ülésnek adá be jelentését. Ezen összeirás nagy zavaroknak lehet kútforrása: részint mivel hirtelen eszközöltetvén, sok helytelen beirás történt, sok beirandó kimaradt, s e miatt a nép zúg, és sok kihagyandó beiratott, sok jó lelkű rejtőzőnek jegyeztetett fel, s az orvoslás lehetetlen, mert az összeirás felküldetett; részint mivel ez összeirás a nép közt már is nagy réműlést is itt ott ellenszegülést is okozott. Kis Várda mellett két ellenszegülő falu ellen holnap indul 50 nyiregyházi, ugyanannyi kállai nemzetőr, kikhez Debreczenből ugyancsak 50 főnyi rendes katonaság járuland. Egész helységek ifjusága rejtőzvén el a rétségek közé, rémüléssel tölti a vidéket. Az illy veszélyeztetett közbátorság helyreállítását s fentartását a tegnapi bizottmány okszerűbbnek vélte a különösen e czélra felfogadandó egyének, mint a nemzetőrök folytonos fárasztása által eszközöltetni. Tehát minden járásban két két csendbiztos, s 2, az egész megyében 100 pandur ügyelend a csendre, a csendbiztosok hetenként tartozván jelentést tenni. Kivánatos, hogy a katonai összeirásba becsúszott hibák könnyű kijavíthatását a kormány eszközölje, különben erőszakos rázkódásoktól aligha megóvatik a haza. – B.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem