NÉHÁNY BIRÁLÓ ÉSZREVÉTEL A BÉCSI POLITICÁRÓL.
NÉHÁNY BIRÁLÓ ÉSZREVÉTEL A BÉCSI POLITICÁRÓL.
(Vége.)
(Vége.)
IV. Sept. 28. délelőtt olvasta a közönség a „Közlöny” 110. számához mellékelt leveleket, mellyeket Jellachich embereitől elfogtak; olvasta a képviselőháznak határozatát is, mellynél fogva törvénytelennek, alkotmányba ütközőnek mondatott ki a rendelet, s hazaárulónak neveztetett az, ki a törvénytelen biztosnak engedelmeskednék. Batthyány még vissza nem jövén, csak délután volt gyülés tartandó. Midőn 1 óra után én is a házba mennék, körülöttem szaladgálást, ijedt és boszús képeket láttam; ki a rendőrséget szidta, hogy nincsen jelen, hol lennie kellene; ki a hid felbontását kiabálta. E zavarban haléám, hogy Lamberg Budán van. A futkozás, rémülés nőttön nőtt, s mig a házba értem, már fegyveres és kaszás emberek szaladtak a hidra. Benn a termekben aggódó férfiak valának, kik azon búsultak, hogy Budán rendetlenség fog történni, – mert az úgynevezett krawall alatt, útczai lármánál, legfölebb ablaktörésnél mást senki sem gondolhatott, s ettől is aggódtunk; tudván, hogy nem illyen rendetlenségek szereznek és tartanak meg alkotmányt.
Kossuth is egyik mellékteremben volt a többi képviselőkkel, s tanakodás végett inditványozá, hogy a ministerelnök távollétében erős rendről kellvén gondoskodni, nehogy ollyan dolgok történhessenek, minő most is van, tehát néhány ott megnevezett férfiak vonúljanak el, s lássák, mit terjeszthetnek a nyomban utána nyitandó nyilvános ülés elébe. Félrevonúltak a megnevezettek; mind azokon, mind a többien bizony mély aggodalom látszott. Mig azok tanácskozandanak, mi többiek hol az erkélyen, hol a termekben időztünk, midőn a hidon, mellyen tenger nép hullámzott, nagyobban kitörő mozgás látszott, s nem sokára a közeledő kiabálásokból megértettük, hogy Lamberg meg van ölve. Nemcsak sajnálkozás és roszalás, hanem leverő hatás volt mindeniken látható.
Megnyilt az ülés halálcsend között; az elnök jelenté a borzasztó tényt, midőn Balogh János és más idegen bejöttek, amaz a koronáról tevén kérdést, ha megvan-e, mert, ugymond, hír kering, mintha ezt is már ellopták volna; az ismeretlen pedig ágyúk iránt tevén kérdést, mellyeket Budára vinnének, s ő a néppel együtt megállított. E félbeszakasztás után, folytatá az elnök előadását, mellyre a háznak roszalása következett.
Így tudom, így láttam én a tényt. De a Wiener Zeitung nemcsak azt tudja jobban, hanem a magyar alkotmányt és jogokat is, mint én, és tán más sokan. A Wiener Zeitung így tudja: hogy a királyi rendelet Batthyány által volt aláírandó, pedig már előbb nyomatott ki, s Lamberg mindjárt Budára érkezése után rendelkezni akart: hogy Lamberg Pozsonyban nyilatkozott, hogy ha Jellachich a királyi parancsot el nem fogadná, ő maga vezénylendi a magyar hadakat ellene, pedig az ellenkezik minden ténynyel és körülményel, mellyek az elfogott levelekből, a Nádor iránti viseletből, s másból világosságra jöttek; hogy Kossuth Lamberg megérkeztéről a szószéken tudósittatván ezt a háznak ezen szavakkal jelenté, „itt az idő, kellő intézkedéseket tenni” – pedig gyűlés sem volt akkor, hanem azok történtek, mellyeket én mint szemtanú elmondtam; hogy Balogh János több karzati emberrel elhagyta a teremet, pedig, ha elhagyta is, mit nem tudok, nem hagyhatta el karzati emberekkel, mivel a karzatokra egész más utak vezetnek, mint a terembe; hogy Zsembery fegyvert kért, s megtudván, miszerint egy Duna-hajóban kaszák volnának, tetemes sokaság ott felfegyverkezett, és átrohant Budára, pedig kaszás embereket épen a Dunával ellenkező oldalról láttam a hídra futni; pedig Zsembery a mellékteremben, hol Kossuth a rend fentartásáról gondoskodni kért, mint emlékszem, szótlanúl ült s azután a megnevezettek között levén, velők együtt félrevonult; végre, hogy midőn Klauzál a gyilkosok megbüntetését indítványozá, egy fiatal azon karddal, mellyről a királyi biztos vére csepegett, a karzatok örömrivalgásai között rohant be a terembe, – pedig abból egy betű sem igaz. Befejezi történeti igazságát a Wiener Zeitung egy bölcs mondással, hogy minden hatalom renden és erkölcsön alapszik; a melly nép azokat nem tudja tisztelni, az hatalmat sem érdemel. A bölcs mondás igen bölcs és igaz, s hála istennek hogy igaz, mert úgy reményljük, hogy a bécsi politica, melly csak ugyan nem érdemel hatalmat, mert a rendet és erkölcsöt nemcsak nem tisztelte soha, hanem hitszegéssel, árulással, jog és igazság eltapodásával igyekezett mindig gonosz czéljait elérni, hogy, mondom, hatalmát örökre el fogja veszteni. Csak a Wiener Zeitung szokja meg az igazságot!
Azt mondja még, hogy azon bűntett, melly a király helyettesén a korona felségét megsértette, örök gyalázattal terhelendi a magyarok becsületét. A felséget a bécsi politica gyalázta meg, s a gyilkosságot is az okozta. Kicsoda bűnösebb, azon nép-e, mellytől minden, a mire támaszkodhatott, törvényt, jogot, királyi esküben bizalmat, pokoli gonoszsággal elraboltatott, s melly így elhagyottan életét védi? vagy, ti, ki hideg számolással ezrek, milliók jóllétét semmivé teszitek, a királylyal gyalázatoson játszotok, s az országnak ezeréves önállását megdönteni akarjátok? – Lamberg vére ti reátok esik vissza !
S midőn a Wiener Zeitung elbeszélte a borzasztó tettet, mintegy kárörvendve, hogy beteljesedett, a mire vártak, kiáltja el magát: jacta est alea!
Tehát, jaj neked, Magyarország! Kérdi előbb a Wiener Zeitung, mintegy kisértvén, valljon minő hatással lesz az orvosság, kérdi; mit tett volna Magyarország, ha a korona, miután hivatalát a nádor letette, ama régi törvényt éleszti fel, melly azt határozza, hogy azon esetekben, mellyekben az ország nádor nélkül van, a horvátországi bán legyen helyettese? Hát lássuk, mit tett volna Magyarország? Bizonyosan nem tudván a törvényeket, kereste volna előbb az illetőt, s illyet nem találván, szint olly törvénytelennek nyilatkoztatta volna ki, mint szegény Lambergnek kiküldetését.
Mert valóban, én legalább, annak a régi törvénynek legkisebb nyomát sem találom, nem az 1485-diki czikkekben, nem Verbőcziben, nem a későbbi törvényekben. Mert másodszor, a 1848-diki törvény után, a régi törvények, ha volnának is, a nádorra és bánra nézve olly kevéssé alkalmazhatók, mint a „Haus – Hof- und Staatskanzler” nem illik Osztrákországban a felelős ministerség mellett. Tehát midőn régi törvényekre csak gondol a bécsi politica, már megsemmisíti az 1848-ki törvényt – pedig ezért foly a háború. – De általában ne is hivatkozzék törvényre. A bécsi politica eszközei ármány, törvényszegés, erőszak: a melly pillanatban törvényre hivatkozik, már elvesztette ügyét.
S a Wiener Zeitung igazán csak kisértőleg említi azt, mit a törvényről épen olly alaptalanúl, mint a tárgyalt tényről tud; igaz szándéka ebben van kifejezve. Az afghanok megölték Burne angol követet, ezért az angol parlament hódító háborút határozott, Afghanistan ellen. Ebből, mint egyetlen példából, úgymond, melly Lamberg megöletésére alkalmazható, kihozza a Wiener Zeitung mit kelljen a magyarokkal tenni. Hódító háborút kell ellenünk indítani!!
De a bécsi hirlap a törvényekben szint olly járatlan mint a historiában. Afghanistan példája legkevesbbé illik ide, hanem illenek ide azon számtalan történetek, mellyek a királyok és azok országai között voltak. Nem ország és ország között, hanem király és ország között van kérdés. Tehát nem tudom, V. Ferdinándnak mellyik parlamentje fog ellenünk háborút decretálni. Avagy a bécsi magas birodalmi gyülés fog decretálni? Az lesz Anglia, és mi vagyunk Afghanistan? Gondolja meg jól a Wiener Zeitung, és feleljen magának. –
Azonban mindegy. Akármi ügyetlenül jogászkodik és történetészkedik a bécsi politica, czélja mégis bizonyos, a fejlődés világos, s az a magyarok, és valamennyi nemzetnek legázolása, és az alkotmányos kormány helyett az önkény uralkodásának felállítása. Az october 3-kán kelt leirat, melly Jellachichot Magyarország hóhérává teszi, s mellynél irtózatosabb rendeletet a história nem ismer, nyiltan bevallja. Mit ezen kivül még hazudtak, az mind ámítás; azon gyilkolások és pusztítások, mellyeket félév óta Magyarország szenved, eszközök, a czél elérésére. Oh a bécsi politica az europai emberiségnek legnagyobb gyalázata! – Hunfalvi Pál.
