A verbói táborból.
423A verbói táborból.
Egy nevezetes napra fog bukkanni évlapjainkban a késő ivadék. E napon kellendett ifju szabadságunknak meggyilkoltatnia. E nap sept. 29-e, Jellachich és Hurban rabló vezérek, az első Pesten tót országgyülést, a másik Nyitrán tót bizottmányi ülést, akartak tartatni e napon; s hogy halál annál bizonyosabb legyen, két oldalról szándékozták döfni hazánk szívébe mérges gyilkaikat. De a gondviselés mellytől annyi ezer honfi esde e hazának életet, meghiusítá e gonoszuk istentelen szándékát, s a sirt, mellybe olly kárörömmel készültek temetni e nemzetet, alkalmasint számukra készítették.
September 29-én verettek meg mind a két rabló csordái. – Nevezetesnek mondám e napot, mert ragyogó csillagként tündöklend az utókornak, mellyben meglátandja: hogy a honfiak hazaszeretetén megtörnek az ármány minden nyilai, s az árulás ezer nemei sem képesek egy lelkesült nemzetet rabigába dönteni. A hazaszeretet és lelkesedés egy gyönyörű példáját tudatom az olvasóval.
Folyó hó 7-én a körünkben tanyázó, porosz herczeg nevét viselő harczosinkhoz, egy királyi manifestum érkezett, Latour, a volt camarilla minister parancsa kiséretében, melly szerint a katonaságnak, hogy Hurbán annál kényelmesben pusztithasson, Leopold várába kelletett bezáratnia. Mert tudnia kell az olvasónak, hogy azon vakmerő rabló, természetesen ama parancs teljesítendését bizton hivén, levelek által tudatá 10-én isméti beütését. Carcano és Obrádovics, két schwarzgelb kapitány, s a camarillának kész köteles szolgája a parancsot a legénységgel azonnal tudaták. De ez, valamint a többi derék tisztek nyiltan kimondák, hogy hazánk legnagyobb ellensédének Jellachichnak engedelmeskedni soha nem fognak, s egyenesen oda nyilatkoztak, mit füleimmel hallék: Vagy itt maradunk, s itt védjük veszélyben levő hazánkat, vagy Pestre megyünk, s azon parancsnokot, ki a pesti útról levezet, azonnal főbe lőjük.” Jelen voltam szinte, midőn egy derék káplár, imigy szólott a nevezett kapitányok egyikéhez: „Ön hamis parancsot közölt velünk; ön tudja, hogy ki van a reglementben mondva a halál azon parancsnok fejére, ki hamis parancsot mer közölni legénységével.” – A kapitány úr szoborként állott, szót sem találhatva levertségében. – Nemzetőri őrnagyunk lelkes felszólítására a katonaság visszament előbbi állomásaira. Ezen derék hazánkfiait azon alaptalan aggodalom búsítja, hogy itt az isten háta mögött, mint mondják, el fognak feledtetni a magyar ministeriumtól, s azért jobban szeretnének Pestre menni, s ott ajánlani fel szolgálatukat a hazának. Én megigérém, e körülményt tudatni a közönséggel, s a ministerium bizonyára, méltányolni fogja e derék harczfiak hazafi érzelmét. Valamint másrészt, nem hagyja büntetlenűl a leopoldvári oláh parancsnok azon galád tettét; miszerint az, amaz árulást lehelő parancsot, a camarillának ezen ármányos költeményét, Galgócz m. város piaczán, 300-ra menő emberével előbb puskát töltetvén – felolvasni merészelte.
A községek még mindig tömvék nemzetőrökkel, mert Hurbán beütése ismét félelemben tartja a kedélyeket, mi aligha fog megtörténni, mert Latour uramtól nem igen kap többé lőport, és fegyvereket, mint előbb, mi, a tőle elfoglalt puskaporos ládákon látható „Wien, den 3-en Sept. 1848. feliratból világosan latható. – F. Vincze.
