FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
A mi e lapok 92-ik számában a fővárosi egyházakban hazánk boldogúlása és diadalmáért tartandó, különös áhitatosság iránt előlegesen megérintetett, mult vasárnap a herczeg-primás által teljesfényű szertartások közt benyujtott sz. áldozattal kezdeték meg, – valamint megkezdetett országszerte mindenütt és folytattatni fog mindaddig, mig az ég segedelme s dicső seregeink vitézsége által kivívandó győzedelem következtében az ‘Téged isten dicsérünk’-ké nem változandik. S ez igy van jól, mert az irásnak szavai szerint: „Ha az úr nem építi a házat, hiában munkálkodnak, kik azt építik. Ha az úr nem őrzi a várost, hiában virraszt, ki azt őrzi.” – Istenszolgálat közben Zalka János pesti segédlelkész korszerű, körülményeinket ügyesen fölkaroló, az édes haza romlására ördögileg szőtt ármányszülte veszélyt élethűn kitüntető s az istenben helyezendő hitbizalomra föllelkesítő jeles beszédet mondott. Lehetetlen belőle rövidke kivonatbanki nem emelnünk, mit a fő czinkosnő incselkedéseire vonatkozólag az álnok Delila példájában olly igen helyesen és köztetszést nyerőleg fölhozott: „Sámsonról, az erősről olvassuk – mondá a szónok – hogy őt egy csalárd alattomos asszony, egyetértvén a philisteusok főembereivel, két kötéllel kötőzé meg, midőn ő magát egész biztosságban lenni vélvén könnyelműleg elszenderedék: de ám fölébredtekor a nagy veszélyt, mellyben forgott, észrevevén, az égbe suhajtott föl segélyért, s ez nem is maradt el; mert a mint elrejtett elleneidől megrohantaték, leszálla Jehova lelke Sámsonra – mond a történet – s ez által erősíttetve, széttépé a köteleket, mint valaki elszakasztaná a csöpűből sodrott fonalat, midőn a tűztől megperzseltetik ..... igy, ha isten ereje buzgó imánk következtében nemzetünkre is leszáll, mint Sámsonra, harczosaink is széttépik, megsemmisítik hazánk – és királyi esküszentesítette alkotmányunk fölforgatásán minden gondolható módon törekedő elleneink cselszövényeit. Ugy legyen! S hiszszük is, hogy úgy leend, mert ügyünk szent és igazságos, s azért, nem hagyhatja azt veszni az isten, ki maga az igazság!” – Éljen a lelkes szónok! – Egy l.
– Csakugyan hozzá nyúlt valahára a budai hatáság is, mitől olly igen félt, az újonczoknak összeirás utjáni kiállításához. Katonának való fiatal, hiteles kimutatás szerint van 900; kell pedig 700 újoncz még; minélfogva e kiállítandó mennyiségnek a hat városrész közötti aránylagos felosztására, egy hat tagú bizottmány neveztetett ki, melly, míg az arányt kidolgozza együtt űl, azután pedig mindegyik a maga kerületében külön működendik.
– Egy képviselő előre kinyilatkoztatá, mikép, hogy Neustiftben az újoncszedő biztost meg fogják verni, az olly bizonyos, mint kétszer kettő: négy. – Szép vigasztalás! –
Mindenesetre kiváncsiak vagyunk e műtétel eredményére, mellytől sokat várni az eddigiek után egy átalában nincs okunk; annyival kevésbbé pedig, mert látjuk, hogy a budaiak még most is nagyon félve nyúltak a törvény végrehajtásához, még most is folytattatni kivánták volna a toborzást, mellynek már három hét óta semmi eredménye nincs.
A toborzás sikerességét vitató uraknak, a mult közgyűlésen, egy képviselő igy mutatta meg az ellenkezőt: Ő, úgy mond, jelen volt a toborzásnál, és igy illetékes szóló e tárgyban. Az új városban egy férfi lelket sem találtak, asszonyokon és vén embereken kivül; az egészséges fiatalokat elcsukták, s midőn az utczán végig vonúltak, úgy dugdosták ki fejöket a kapukon, nézni: valljon elmentek-e már. Legtöbb és legéletrevalóbb embereket a rácz városban kaptak, s ezek a szenttamási rácz tábor előtt, becsületet is hoztak Buda nevére. A vizi városban csak néhány csirkefogóra találtak. (Egy német közbeszól: az is jó!) Jó volt igen, folytatá a jelentő, míg ellenségünknek a királynak adtunk katonát, de most midőn a nemzetnek van szüksége védő karokra: azon becsületet, hogy valaki „hazamentő” nevet viseljen, nem osztogathatjuk olly könnyedén. Helyesen, mi azt akarjuk, hogy seregeinkben ne csak anyagi, de morális erő is legyen.
– Egy ritka műdarabra, egy képre figyelmeztetjük a főváros közönségét, mellyen az úgy nevezett „magyar argonautáknak” a pozsonyi országgyülésen Kossuth által készített új chártával Bécsbe küldött 64 követnek arczképe áll, egy nagy regél íven. Ára csak 6 fr. p.p.
– Jozipovich turopolyai gróf, fölkereste a napokban a horvát foglyokat. Először beszédet tartott nekik a kaszárnya udvarán; azután egyenként vallatni kezdé őket. A nyomorú népen, úgy látszik, még a fogságban is zsarnokolnak felsőbbjei, mert a hihetően betanított vallomások, mind ezen thema variatiói voltak: „Én nem raboltam semmit, nem gyilkoltam senkit” – az altisztek azonban kimondották, hogy raboltak; mert kénytelenek voltak ezt tenni, miután fizetésük nem járt, s éhen elveszni az önfentartás ösztöne nem engedte; öldöklésre csak a csőcselék nép legalja vetemedett, kik fölött fegyelmet tartani lehetlen volt. – Mennyire hozzá szokott pedig e nép a rabláshoz, mutatja az, hogy még fogságában sem tudja tőle magát tartóztatni. Nyerekedni akaró kofák bekéredzenek hozzájok, s alig teszik le kosaraikat, a rabok rámennek mint a seregély, egy percz alatt fölfalnak mindent, s midőn fizetni kellene, senkit sem lát a kofa maga körül.
– Beszélik, hogy az országban leghíresebb Csapodi és Hunyadi-méneseket, az excellenciás horvát rablófőnök elhajtatta.
– Épen most érkezett hozzánk a nagykőrösi szabad lovascsapat, 200 valódi centaurus. Fegyverök kard, s nyergökből hosszú nyelű csákány lógg. Öltözelök: kék ing, gatya és pörge kalap. Tiszteiké szinte, csak hogy ezeknél a borjúszájú ing és végetlen bő gatya iszonyú czifrára ki van varrva. Daliás kinézésű gyönyörű fiúk! – Szathmáry Károly.
