Zsomboly, oct. 16-án.
Zsomboly, oct. 16-án.
A büntető Nemesis nem maradt el sokáig, csakhamar nyomon követte a vétkes tettet. Már tegnap vevők észre, hogy Kikinda táján füstfellegek emelkedének, de szélcsend lévén, a tűz tovább nem harapózott; azonban ma reggel egy orkán támadván, villámsebességgel lángtenger borítá el a mintegy 3000 házzal biró roppant mezővárost. Most délutáni 3 óra tájban még csak egy negyed van megkimélve a lángok özönétől; a többi mind hamu. – Az okozott kár milliókra rúg! – E szerencsétlenséget sokan a huszároknak, – kikre a kikindai ráczok állitólag tüzeltek, mások a magyar kertészek néhányainak, kiket a rabló lázadók néhány héttel ezelőtt felperzselvén, földönfutókká tőnek, mig ismét mások több gaz kikindai ráczoknak tulajdonítják, kik az általános zavar közepett rabolni, fosztani vágytak, s ez a legalószinűbb; mert széles e föld hátán egy város olly sok elvetemedett, utolsó íziglen elfajult, rosz embert nem számlált, mint Nagy-Kikinda. Szünjék meg ezentúl e hely, mellyhez csak borzasztó emlékek csatlakoznak, előbbi nevét viselni. – Fájdalom! csakhogy a kevés jó érzésű ráczok mellett, közel 6000 nem rácz fajú ártatlan lakos is koldusbotra juta. – Nézd csak művedet te istentagadó gonosz szellemű herczegnő! Nézzétek ti is a bűnök fertőjében felnőtt szivtelen főherczegek a pusztúlás remekeit, mellyet ördögi politicátok előidézett: Kövessen benneteket minden lépteiteken az ártatlanok és szerencsétleneknek üldöző árnyéka. Mit teend már most legfelsőbb hatóságunk eme 12,000 ráczczal, mellynek felerésze rabló és gyilkos? nem tudom; de véleményem szerint csak egy gyökeres szer van, és az: igen rövid határidőt adni a mindenökből kifosztottaknak szerviábai átmenetelökre, hova testvéreik közé vágytak, mit ha nem tennének: semíttessenek meg! – Különben eme rabló néptömeg, mellyet az állam soha sem segítend föl, a télen át sírba döntené tartományunkat.
Hitelesen, bár nem hivatalosan tudósíttatánk már, hogy a Kikinda alatt táborozott lázadó végvidékiek csapatja tegnap délben Ittebén keresztűlvonulva, valószinűleg bántatlanúl ért vissza rabló fészkébe Botos helységbe. Ezen, a vakmerőségig elszánt expeditio, ha a lázadóknak sikerűlend vala, szégyenfolt maradand vandéei háborúnk történetében. És azt, miként történhetett, hogy egy 1500 főből álló csapat ellenséges földre bántatlanúl több mérföldnyi távolságra a megye szivébe betörjön, és onnan ismét bántatlan visszavonúljon; csak az előtt leend megfejthető, ki tudja, és látja, mi kevés erélyt, buzgalmat és lelkesedést fejtenek ki némelly tisztviselőink honunk jelen vészterhes pillanataiban, részint a szükséges rendeletek s intézkedések teljesítése, részint mások általi sikerbe vétele iránt. Igy például egy ide 3/4 órai távolságú helységnek jegyzője, – bár a helységbeli előljáróknak meg lőn hagyva, hogy a Kikinda körűl tanyázó lázadó végvidékieknek minden mozdúlatait éber szemmel tartván, legottan bejelentsék, – csak délutáni 11 óra tájban küldé be tegnap jelentését az itt lakozó kerületi szolgabirónak az iránt, hogy az elillant lázadók hajnali 3 órakor vonúltak keresztűl helységökön. – Mi több: –, Ittebe helysége ide csak 3 órai távolságra fekszik, a lázadók azon tegnap déltájban mentek keresztűl; és erről mindeddig, bár 24 óra is lefolyt azóta, nem tudósíttaték hivatalosan az előljárók által az itteni szolgabiró, noha azt tudni, leginkább érdekében feküdendett. – Illyen előljárókat, meg népjegyzőket aztán nem édes kérő szavakkal, hanem máskép kell hivataluk s kötelességük teljesítésére serkenteni. A perczek drágák, az elmulasztott alkalom visszahozhatlan, – és azért, ha a gondviselés és mások erélyessége nem segítend minél elébb vészteli helyzetünkön, a veszély megujulása esetére veszve lehetünk.
Épen most értesülök, hogy Kikindán a tűz legelőször egy, nem épen közkedvességben állott volt tisztviselő majorjában tört ki, melly kétségen túli körülmény már a bizonyosság fokára emeli azt, hogy a gyujtogató nem más, mint a lázadók által legott a kerületi bürtönökből kibocsátott számos rácz zsiványok egyike volt, ki boszúját egyik volt bíráján illy borzasztó módon kitölteni nem írtózott. – Rebesgetik, hogy az elillant végvidéki lázadók parancsnoka egyik népjegyzőnk által köszönetét jelenté Kiss Ernő ezredes és főparancsnokunknak, hogy csapatának a menekvésre nyilt rést hagyott: ajánlván egyuttal viszonyosság tekintetéből, hogy az iránta nyilvánított szivességért jó török dohánynyal szolgáland neki. Bizony bizony illy guny jobban fájhat egy vesztett csatánál. – Postajáratunk Becskerekre egy időre meg lesz akadva: mert a mokrini postamester, Arankay, Kikindán öletett meg; kiadóját pedig tegnap a mokrini rácz lázadók gyilkolták le. – Kiváncsiak vagyunk a hallatlan bűntények fölött itélő törvényszékre; valljon fogják-e bizonyos tekintélyes urak, kik, nem akarom mondani, mi okból, mindig csak emberiség és engesztelő politicáról papoltak, ismét úgy enyhíteni eljárásukat, mint ez a húsvéti napok okozóival történt. Elvárjuk, hogy senki sem tévesztendi szem elől Kossuth szavait: hogy végűl beállott a leszámolás napja. Sg.
