PEST, OCT. 18.
PEST, OCT. 18.
Magyarország még soha ennyi cselszövénytől, ennyi veszélytől nem környeztetett. De nem is állt még soha illy nagyszerű, illy magasztos jövőjű téren, melly annyi babért, olly véghetlen hatású győzelmet igérhete.
Azon igéretet, mit a sors néhány hó előtt olly könnyen, minden fáradság nélkül látszatott, megadni, most vérrel, ezrek életével kell ugyan beváltani; de ezen váltság a becsület, és férfiasság váltsága leend. Most van itt azon idő, mellyben megmutathatjuk: érettek vagyunk-e a szabadságra úgy, hogy azért áldozni, tenni is készek legyünk. Most itt az alkalom egész világ előtt nyilváníthatni: érdemesek vagyunk-e az európai nagy nemzetek sorában illően, dicsően megjelenhetni.
Csatánk, mellyet vívunk, a civilisatio csatája, a barbaries ellenküzdelme nyugotnak, a nyers és szolgai kelet ellen. Ez buzdítson bennünket harczra és erélyes kitartásra. Ez nyujtsa kezeinkbe a halált osztogató fegyvert – s ha kell, a véres pallost is. Mert ez azon út, mellyen Európa előtt érdemeket vívhatunk ki, ez, mellyen a szabadság lovagjaivá avattathatunk fel.
Két életkérdés körűl központosulnak ellenségeink vágyai, törekvései és irányai.
Egyik a magyar nemzetiség, másik a közszabadság.
A szláv elem egy nagy szláv birodalomról ábrándozik, melly éjszaktól a fekete tengerig, s innen az adriai partokig terjedjen. Ezért nem akarja tűrni, hogy közben ledönthetlen akadályúl a legszebb, legregényesebb síkokon és bérczekén egy idegen népfaj, a magyar elem uralkodjék. Birodalmát szakadatlan vonalban Kárpáttól Fiuméig akarná felállítani.
Ezen ábrándok közepett azon dolgozik, hogy minket tökéletesen megsemmisítsen. Czélja nem kevesebb, mint minket magyarokat gyökerestől kiirtani. Minket az élők sorából kiirtani, kiölni vágynak – hogy olly silány, maroknyi nép nevet sem érdemlő fajjá törpüljünk, minők az írek Irlandban, s a csero-kezek Amerikában.
Nem elegendő-e ezen vész arra, hogy mindnyájan, vén és fiatal, szegény és dús, s ha kell nők ugy mint férfiak, fegyvert ragadjunk, és ha szükség, vérezzünk el inkább egytől egyig, mintsem nemzeti létünket kiraboltan hitvány népfaj gyanánt tengődjünk. A nemes, dicső halál, barátim, érdemesebb és fenségesebb száz matuzalemi életnél is, ha ez szolgai és alá rendelt lenne.
Mit ér olly élet, mellyet nemzetiség, önállás nem díszítenek? Ha az bár luculli fény és kényelemmel mutatkozik is, de mihelyt egy fensőbb, parancsoló hatalomnak, nemzetnek van alá rendelve, csak addig tart minden anyagi javaival, mig azon felsőbb hatalomnak tetszik, s érdeke van, azt el nem rablani. Mit ér illy élet, mellyet a nagy nemzetek gúnya, utálata követ minden lépten? Mit ér olly élet, mellyről idegen nemzetek rendelkeznek, mellynek saját vágyai, saját akarata, s törvényei nem lehetnek?
Illy vészek ellen küzdünk mi, midőn Jellachichchal és seregeivel, a szláv elem hőseivel, bérlettjeivel küzdünk. – Mi nem kevesebbé harczolunk, mint nemzetünk életéért, mint azon térségért, mellyet őneink annyi vérrel, annyi életvesztéssel vívtak ki. Akartok-e, magyarok, tovább is magyarok és magyar nemzet maradni? És akartok-e hazátokban, mint gazdák, urak, megmaradni; vagy ugyan ott idegenek – és milly idegenek – hitvány, barbár idegenek szolgáivá kivántok-e alacsonyulni? Ha ezt nem akarjátok, fegyverre és hősi csatára keljetek mindnyájan, egytől egyig – ha kell, a nők is.
És ezen csata dicső leemd, mert nemcsak nemzeti önállásunkért küzdünk, hanem Európa közös szabadsága érdekében is.
Minden arasznyi tér, mellyet a szláv elem foglal el, veszve van a szabadságnak. A szlávok, kik az orosz absolut hatalom védelme és segélye alatt dolgoznak, nem tudják, miszerint mind az, mit kivívnak, nem nekik, hanem az orosz czárnak, és ő általa a szolgai absolutismusnak leend megnyerve. A szláv mozgalmak, mellyeknek élén most Jellachich áll, orosz kezek által vezéreltetnek, s igy tudva, vagy nem tudva a szolgaságra, zsarnokságra vezetnek.
Ez azon ok, miért Európa nyugoti nemzetei éber figyelemmel kisérik az orosznak minden lépteit, s kivált minden vágyait s törekvéseit, mellyeket hatalmának s birodalmának terjesztése iránt itt s amott nyilvánit. Ez szinte azon ok, melly a keleti kérdést 1840-ben európai kérdéssé tette. Ez, melly a török 442uralom jövőjével több nemzetek harczát s küzdelmét csatolandja össze.
Mi tehát küzdve ön életünkért, nemzetiségünkért, melly a világon a legdrágább kincs – küzdünk a népek szabadságáért is. Ez egy újabb hatalmas ok a férfias kitartásra, az élet és vér feláldozására.
Ezen érdek volt az, melly az austriai birodalmi gyűlés figyelmét, felébresztette –, melly az october 6-ki bécsi nagy napot idézte elő.
Szomszédaink átlátták, mikép azon okok, mellyek végett a szláv elem nem törheti, hogy mi fenmaradjunk, és önálló nemzetet képezzünk – ugyan azon okokból a szlávok azt sem engedhetik meg, hogy a német elem uralkodáson maradjon. És midőn ezt átlátták szomszéd barátink, tisztán kelle tudniok azt is, hogy ők csak velünk egyesülten győzhetnek és maradhatnak fen, mint önállók és szabadok.
És hogy mind ezeket az austriai dynastia át nem látta, csak azt idézheti elő, hogy neki is bukni és veszni kell. Folytonosan 300 éven át a szolgaság és zsarnokság képviselője gyanánt felállhatott ugyan, de most már a jelen időkben az többé lehetetlenség. Az austriai ház, mihelyt a szláv elemhez, s igy a szolgasághoz csatlakozott, önmaga mondá ki halálos itéletét, melly nélkül szabadok, boldogok nem lehetünk. – S.
