Arad, nov. 19-én.
Arad, nov. 19-én.
Folyó hó 11-ei nagy ágyúztatásunk óta Lippa már nincs birtokunkban, azt az ellenség 12 ágyúval s a miénkhez képest túlnyomó erővel megtámadván, elfoglalta. Ott részünkről a debreczeni gyalogság s lovasság működött. E csatánál seregünkben igen csekély a veszteség, tán 5 halott s néhány sebesűlt, ellenben – mint mondatik – az ellenség részéről roppant, különösen az ellenünk fellázított és a csatában előreküldött, mintegy torlaszkép használt népben csapatunk borzasztó pusztítást tett. Mit használ mind ez, ha még is csatát és egy fontos pontot vesztettünk. A kisfaludai csatáról hires debreczeni piros pántlikások itt is kitettek magokért, de a lovasság – szinte csak nemzetőr – megfutamodott (nem is olly könnyű a lovasság állása, mint a gyalogságé); azért, nehogy a fedezet nélkűl maradt ágyúinkat is elveszíthessük, csapatunk Aradra vonúlt. E hirre, hogy Lippa elveszett, nagy zavar támadt mind táborunkban, mind a lakosság közt. Uj-aradi táborunk állomását ott hagyván, 12-én szinte ide vonúlt. Ezt látván a polgárság vagyonosb része, hogy Új-Arad megnyitásával a már mindentől elzárt vár, Temesvárról s a környékről magát újra minden szükségessel elláthatja, iszonyúan zugolódni kezdett, és hirére annak, hogy az ellenség közeledik, tanácskozni összebújt, miszerint a várost – természetesen féltvén szép házaikat – ellenszegűlés nélkűl megadja; de meghallván ezt Máriássy, rájok ijesztett, hogy megadás esetén a várost ő fogja felgyújtatni, és erre egy kissé lecsillapúltak. Most titokban sütik főzik, hogy megtámadtatáskor mi tevők legyenek. Lippától az ellenség adófejében 10 ezer forintot csikart, Aradtól tán tizannyit fog. Hát még hol vannak a temesváriakkal eddig éreztetett csaknem hihetetlen zsarolások! Ha megadja magát a város, pusztúlás, és mégis zsarolás, ha meg nem adja, magát megvédheti, egyideig pusztítás az ellenség részéről, egyéb semmi. Tessék választani.
Két nap folytonosan lestük a megtámadást, melly idő alatt éjjelnappal pakolás s költözködés. A réműlés s zavar nagyságát, melly a napokban s azóta a várost környezi, leirni alig lehet. Nőkkel, gyermekekkel s betegekkel terhelt kocsik egymást érik, mindenki családját s menthető vagyonát kivánja megóvni. E zavarra, a megye is Pécska mezővárosába költözködött; a lázítás- s lázadásért bekisértetett 89 rabját Szegedre tette át. És az ellenség nem jött. Új-Aradot Máriássy, miután az oda való lakosság felkérte állandó bizottmányunkat, hogy segítsünk rajtok, különben a vár által mindenből kipusztíttatik városuk, 16-ikán éjfél utáni 1 órakor elfoglalta, és miért, miért nem, 17-én délben oda küldött serege ismét itt termett. Erre városunk lakossága újra rázta fejét, és a parancsnokokat gyanúsítani kezdé, mert föl nem foghatja, hogy olly pontot, mint Uj-Arad, miként hagyhatni szabadon; furcsa is az. Egyébiránt mi a hadi dolgokhoz nem értvén, ne fejtegessük azokat, ki tudja minő tervek készűltek, készűlnek, és mi lappanghat e tervek kivitele körűl.
Tegnap d. fél 4 ór. Máriássy városunkban összejövőt doboltat, a már réműlt nép riadónak vélvén, részint az útczára szaladt, részint az ablakból várta a következményt, a dobolást csakhamar a várból ágyúzás követte, és tartott 5-ig. Ez úttal is kaptunk mintegy 100 lövést. Máriássy is lövetett, de a fenebb érintett vélt oknál egyéb okát, úgy a sikert eddig meg nem tudhattuk. Kár aránylag, mint máskor. Gyúladás most sem történt. A várbeli tűzérek s különösen bombászok dicséretére mondhatni, nagyon jól lőnek; meg levén a várnak Aradváros térképe, a kiszemelt pontokat, ha nem is minden lövésre, de rendesen jól találják, csupán az a szerencsénk, hogy a bombák s gránátok roszak; tegnap is sok pattant el a levegőben. Főtérünk jobb oldalán, a boltajtók s ablakok erős vastag gerendákkal fedeztetnek, nehogy a városházának s ennek szomszédságában ülő állandó bizottmányunknak szánt gránát azokon betörvén, a kereskedő gyúlékony vagyonában roppant pusztítást tegyen. Kereskedésünk a nélkűl is megakadt, a czukor, kávé ára igen felszállt, és a városban már nincs is. Meddig maradunk még illy kétes helyzetben? Már három nap óta készítik a szállásokat az érkező sereg számára. Az egész táborunk itt helyben van. Fiatal honvédeink nem ismernek veszélyt, de még nem tudnak fegyverrel bánni, 553aztán különösen, az aradmegyeiek közt tömérdek az oláh, ki tudja adandó alkalommal mint fogja használni fegyverét. Nem jó volna-e ezeket más vidékiekkel felcserélni? Nehány száz gyakorlott gyalog- s ugyanannyi lovasságot, honunk ez időben csaknem legnevezetesebb pontjának Aradnak megmentésére!! Az éjjel mi sem történt. Ma egész reggel, a főtéren felállított ágyúink küldöztetnek szét; ez jelent valamit, de nem tudhatjuk. Egy-egy kósza hír néha megüti fülünket, miszerint az ellenség Kisfaludanál a Maroson hidat épít, és csakugyan meg akar támadni. Igaz-e vagy sem, ismét bizonyosan nem tudhatjuk. Ezek szerint még mindig úgy vagyunk a várral, mint hét hét óta eddig valánk, és így az e lapok 117. száma fővárosi ujdonságaiban közlött örömhír, mintha az aradi vár bevétetett s Berger agyonlövetett volna, maga magát megczáfolja. Hej! ha ez megtörténnék, a hányan lakunk Aradon, annyifelé küldenénk örömtudósításokat. Körünkben is szállongnak illyféle hírek. Itt is el akarják velünk hitetni, hogy Temesvár már részünkre elfoglaltatott, vannak sokan, kik több napig abban az édes hitben éltek. Mintegy 12 napja városunkban azon hír terjedt el, miszerint Berger a várban természetes halállal kimúlt; mintha bizony azt megizennék a várból. Egyik sem való. – Náray Imre.
