HIRLAPSZERKESZTÉSRŐL és iskolai fenyitékről.
HIRLAPSZERKESZTÉSRŐL és iskolai fenyitékről.
Maros-Vásárhely, télutó 12. A’ Pesti Hirlap első számát, mellynek hire kis hazánkat is szokatlan sebességgel futotta át, csakhamar szemem elébe kaphatám, miután szomszéd városunkba megérkezék. Első sorai már 137örömre gerjesztének, főleg mivel eszmét, mivel jobb jövendőnk vezérsugárait látám azokban derülni, mellyek az előhaladás szent ügye felébe a’ békülés olajágát tüzék ki. Örömem részét tevé az is, mivel az eszme megpenditésekor honunk szivében – Pesten – levén, alig remélhetém azt már f. é. kezdetével a’ születtek sorába számithatni, mi megint reményt látszik nyujtani, hogy ezután tervek és valóságok közt honunkban olly nagy házag nem leend. Megrendelésem következtében csak tegnapelőtt vehetém a’ Hirlap folytonos számait, ’s örömem’ igazolva látom. Hogy azokban édes honunkra fordittatik legtöbb figyelem, és történetei legtöbb hasábot foglalnak el, valamint hogy ezek a’ vitatkozásnak és különböző véleményeknek – csak legyenek jellemesek – nyitvák, azt a’ jelenkor legfontosabb érdekében bélyegzik. Okos és részrehajlatlan megválasztás, mi a’ szerkesztőség hatásának, vélekedésünk szerint, az eredeti czikkeknél nem kevesebb fontosságu oldalát adja, ’s kétségkivül épen annyi észt, mint ennél még rikább jó tapintatot kiván. Megválasztás, mondom: mert ezen, társai felett bő lapnak is szűkek korlátai, ’s mert közönségünk olvasásvágya még az érdekesekig is alig terjed. Mi sokkal más, mint csupa ujságkivánás, és idegen hirek magasabb érdekeinél is mi magasabbak azok, mellyeket hazánk ujdonságai élesztenek bennünk! Édes honunk jelen képét foglalják azok magokban. Gondolatink-, kivánságunk-, cselekedeteinkbe, sőt – el merem mondani – mindennapi imádságainkba ’s egyáltalában egész valónkba kell azoknak vágni, ha jövendőnknek a’ jelenből kell születnie, ha életünk nem egy rosszúl számitott önzés elárkolt vára, vagy patkánytanya, hanem egy élő, egy olly termő fa, melly a’ földre, honnan életét vevé, hullatja gyümölcseit, veti árnyékát; azon légbe, melly ágait táplálta, bocsátja balzsamos illatját. Ez érdeket kevés évek előtt hirlapjaink csaknem merőben élkülözték. Erdélyi Hiradónk e’ részben még most is hátrább áll testvérhoni némelly társainál*, midőn más tekintetbeni szembewtünő előléptén örömek legbuzgóbbikát, honfi örömet érzünk. Milly későn adja az polgári életerünk ütéseit, a’ törvényhatósági gyüléseket, mellyek inkább érdekelnének a’ külföldi távirati tudósitásainál, ’s a’ részint önkint értődő, részint spanyol divatot is meghaladó tisztelkedések és pompás kifejezések között, milly kevés azokról tett tudósitásaiban a’ jellem és szellem! Kis hazánk ujdonságai közt milly nagy helyet foglalnak el a’ lakomák, mellyeknek savát csak a’ szakács adta, tisztelkedő beszédek, mellyek ezelőtt 50 évvel épen ugy mondattak, ’s még 50-ig fognak mondatni, kivált ha hirlapjainkban olly nagy szerepet adunk nekik; büntetteknek részletes ’s az eset jellemzésére nem tartozó elősorolása, a’ kolozsvári hó és sár, mellyek mind a piori, mint a posteriori kétségtelen igazságok, a’ rendőrségnek igen kicsiny alakban dicséretes föllépései, a’ nagyszerübb elmulasztásoknak, ha azok talán nem felette szembetünők, elmellőzésével; haláleseteknek és gyászmeneteknek történetrajzai, mellyek ha talán a’ szerelmes szivében egy fájdalmas, de mégis kedves viszhangra találnak is, a’ közönséget azonban kevesbbé érdeklik, ’s több effélék, mik azt mutatják, hogy különben józan Hiradónk részint tudósitók, részint megválasztás hiányával van; mert – megvalljuk – azon fonák gyöngédségen alapitott vélekedést, miszerint bajos lenne, szerkesztőségnek a’ beküldött tudósitásokat nem a’ dolgok valóságára, hanem formáira nézve is módositani, vagy merőben elmellőzni, teljesleg helytelennek tartjuk. Nem tagadjuk, hogy események, anyagilag igen csekélyek, lehetnek fontosak, ’s ezen fontosságot nem függesztjük fel attól, hol és kik által, felsőbb vagy alsóbb körökben történtek azok; félrevonulva vagy közhelyen, botránnyal vagy a’ nélkül mentek véghez: de hogy figyelmünkre számithassanak, szükség bizonyos eszmét, bizonyos jellemet képezniök, különben rostába való konkolyok. Ezen előrebocsátások, mellyek egyszersmind a’ tudósitók kötelességérőli némi fogalmainkat teszik, szolgáljanak válaszul azon igen becses megtalálásnak, miszerint felszólittattam, hogy csekély fillérkéimmel járulnék a’ Hirlaphoz. Most egy-két szót a’ tárgyhoz, melly a’ 9-ik számban „büntetési rendszerről iskolákban” czim alatt szőnyegre hozatott. Erről már rég nyelvem hegyén vannak némellyek.
A’ mi az Erdélyi Hiradóról mondatik, arra nézve – nem ismervén azon lapnak körülményeit – sem helyeslő sem rosszaló szót nem mondhatunk; de mivel ugy vagyunk meggyőződve, hogy a’ hirlapok jól számolnak, ha közönségük értelmesb részének józan ohajtásait kellőleg méltányolják, a’ nevezett lap tisztelt szerkesztőségének értesitéséül szabadságot veszünk tudatni: hogy nagyon tisztelt levelezőnk, kit Erdélyhoni név alatt közremunkálóink között látni különös szerencsénknek tartjuk, mind magas polgári állásánál, mind személyes jelességénél fogva, Erdélyben a’ közszellem vezérei közt kitünő helyen áll, ‘s azért útmutatásai bizonnyal minden figyelmet érdemlenek. – Egyébiránt a’ tudósitók kötelességeiről is levén e’ levélben emlités, alkalmat veszünk tisztelt levelezőinket megkérni, méltóztassanak azon törekedni, hogy tudósitásaikban az érdeket szabatos rövidséggel lehetségig kössék össze. Mert e’ honnak sok része van, és sok szinhelye a’ nemzeti életnek. Levélkivonatokra vagyunk kényszeritve, pedig egy illy hirlap szerkesztése magában is tömérdek dolgot ad. Szerk.
Az iskolábóli kiüzés különböző módjait találjuk gyakorlatban. Gyakoroltatik az titokban az iskolai előjáróság által; vagy úgy, hogy arról az ifjúnak adott iskolai bizonyitványokban semmi emlités nem tétetik, vagy az előzés oka nyilvános megemlitésével; – gyakoroltatik továbbá nyilván, midőn az előljáróság itélete az iskolai közönségnek tudtára adatik, melly alkalommal némellykor a’ vétkes még a’ szégyenre számitott büntetés különböző nemeire tétetik ki, mint p. o. kiállitásra, vagy épen megvetésre is. A’ mi a’ büntetés ez utolsó nemét illeti: ezt merőben helytelennek tartjuk. Valamint egy ifju kebelben akkora bűn kifejlése, melly e’ büntetés mértékére lenne méltó, aligha nem leginkább az intézeti hiányainak rovására esik: ugy másfelől az iskolanéző és biráló közönségnél is korántsem szül czélnak megfelelő következményeket. Az érzékenyebbeknél szánakozást, másoknál megtompulást szül, vagy talán a’ vétket még regényes alakban tünteti föl. Egyáltalában az emberi érzelmeket ’s annyival inkább a’ fogékonyságra még olly alkalmas ifjú szivet sokkal szentebb valaminek tartjuk, mintsem azokra goromba vésőt vetni hiba nem lenne, ’s a’ becsületérzés természetünk olly kincse, mellyről hogy valaki teljesleg lemondott, ’s azért ezt nála minden tekintetben kivül tenni lehetne, főleg ifjak előtt, föltenni sem tartjuk helyesnek. – A’ mi már az elüzés más nemeit illeti: szükséges az 1-ör: mert, fájdalom! az ártatlanság rózsás korához még közel álló is esik olly bűnökbe, mellyeknek büntetését fontosságukhoz képest az egész felett őrködő polgári állomány tartotta magának fön, ’s ezt tennie kellett is, ha a’ büntető hatalom magas feladatát és szükséges öszhangzását elég figyelmére méltatá. Midőn tehát az oskola olly bűnös tagját rekeszti ki kebeléből, csak az alkotmányos elvnek hódol. 2-or: Igaz ugyan, hogy az iskola, mint képzőintézet, a’ polgári társaság iránti kötelességét igen fonákul látszik teljesitni, midőn azokat, kiknek nevelése vala kötelességévé léve, kebeléből elroszszulva taszitja oda, hol már nemközvetlen képzés, hanem a’ tettek egymást felváltó ’s legtöbbször mostohább hatásai tünnek föl, hol a’ hibásnak nagyobb levén szabadsága, szaporodván viszonyai, többek lesznek a’ vétekingerek: de – igen helyesen jegyzé meg a’ szerkesztősé – egészen más és sokkal tágab viszony az, mellybe az ifju a’ polgári társaságban lép, minélfogva a’ rossz példaadás ’s ragadványosság is kevesebb mint az iskoláink több hiányainak egyike ez is: mindazonáltal tapasztalás bizonyitja, hogy több hiányainak egyike ez is; mindazáltal tapasztalás bizonyitja, hogy több ’s néha legszebb tehetségü ifjaink, kik iskolai rendszerünknek részint kicsinykés szabályai, részint a’ szünetlen gyámkodás közt helyöket nem találhaták, a’ közélet zordonabb légére tétetve ki, lelki izmosodást és czálszerű kifejtést nyertek. Végre, ha iskoláinknak a’ közélet alapját kell tenni: lehetlen, hogy azokban egy testületi józan szellem helyességét el ne ismerjük; e’ szellem csökkentése ’s netalán merőbeni elaljasodása következnék, ha az iskola nem csak ifjui félrelépést, hanem becsületbejáró terhesebb hibát követett tagjait is hibás türedelemmel keblében még tovább ölelni kivánná; de 3-or a’ tanulásbeli szembetűnő és ismételt próbák után sem enyészett hátramaradásért is az elüzést helyesnek, sőt szükségesnek tartjuk, ’s habár itt ismét nagy részint iskoláink hiányát kell kiemelnünk: véleményünk mégis az emlitett czikk szerkesztőjétől lényegesen különbözik. Nagyobbacska iskoláink csaknem mind egy kaptára ütvék; egy-két tudósok, több féltudósok és még több negyed-, nyolczad- s efféle résztudósok képzésének vetik azok szorgosan alapjait, honnan kifjövő ifjaink rendesen mint juhok a’ már megvert és jobbra balra már elrágott uton tódulnak ki a’ világba, a’ nélkül hogy valamellyiknek csak eszébe jutna, elődei porát nem nyleve, más ösvényt kisértni meg. Azokban továbbá, mellyek egyáltalában kevesek, nagyrészint az ingyen tanitás már nem kevés jótékonysága mellett még több segedelmekben, p. o. ingyen szállásban, ételben ’stb. részesülnek a’ tanulók. A’ tanulás sikeretlennek mutatkozása esetében tehát el kell ifjainkat idézni az iskolából, hogy nyolczad-tudósaink száma ne szaporodjék: hogy iskolánk képzőintézet helyett gyöngélkedők kórházává ne váljék: hogy a’ tanulásban felette gyöngék az erősebbeknek terhére ne legyenek, ’s az intézet egyéb jótékonyságaiban inkább azon, mindössze kevés számuak részesüljenek, kik ezt magoknak és az egésznek hasznával teszik; hogy végtére ifjaink egy része a’ világnak jóllehet mostohább karjai közé tétetve, a’ bár kemény leczkét akkor kapja, midőn az minden esetre jobbkor leend, mint ha az öncsalás játéka még meszszebbre vitetik. Mi is azt tartjuk, hogy a’ nevelésnek egy szóval müvelés vagyis erkölcsi, értelmi és testi kifejtés feladata: de ezek közül mindegyik annak annyira és olly egynelőn lényegét teszi, hogy egyiket is a’ másiknak feláldozni nem szabad, ha egyáltalában egész az mire nevelni akarunk. A’ leggyakoribb tapasztalás bizonyitja, hogy a’ tanulópályán haszon nélkül töltött több évek legtöbbször az erkölcsök elaljasodását is hozzák magokkal; és pedig természetesen: mert siker az, mi a’ gyönge ember tehetségeit élénkségben tartja, lelkülete rugósságát megóvja. Nem az emlitett büntetés megszüntetése segit a’ fenebbi állapotokon, hanem ha iskoláinkat czélszerűbben intézzük; ha az életnek nevelünk; ha azoknak több és a’ polgári élet különbségeihez alkalmazott nemeit hozzuk létre, hol a’ többféle hajlamok ’s csekélyebb tehetségek alkalmazásukat kapják; ha az emberiség kárával még más müveltebb nemzeteknél is alig keletkezett olly intézeteket állitunk föl, mellyek az iskola és börtön nemkülönben mint a’ czélját tévesztett nevelés és polgári társaság közötti nagy hézagot betöltsék. Addig pedig, ha ritkán ’s csak a’ legkomolyabb esetekben elidézzük is iskoláinkból azon ifjakat, kik akár erkölcstelenség, akár a’ tanulás sikeretlensége miatt azokban hasztalan tagok: azért más iskolaink,ugy hazánk más képző-intézetei előttök elzárva ne legyenek,hol az érintett tekintetből elidéztetésök oktait mindenkor magokban foglaló iskolai bizonyitványaikkal megjelenvén, az előljáróságnak tudva levő okok miatt kettőztetett szemügye alatt nyiljék nekik alkalom becsületök helyreállitására ’s egy gyümölcsözőbb életmód kezdésére, a’ közbotrányt okozott vétkekérti elidézés legritkább esetei tevén e’ kedvezés alól csak kivételt. Hosszas iskolai életem ’s több évi iskolagondviselői hivatalom teljes mértékben meggyőztek, hogy nem ugyan szeszélyes vagy kicsinykés, lélektan elleni, hanem következetes, de egyszersmind szigorú és részrehajladan iskolai törvények azok, mellyek közt jellemes ifjak ’s a’ hazának hasznos polgárai növekednek.
Erdélyhoni.
