BANK ÉS ŐSISÉG.
BANK ÉS ŐSISÉG.
A’ jegybank hazánkban is kedvencz eszme kezd lenni; mit nem csudálok, mert olly intézet, melly hitvány papirosból valódi kincseket tud előteremteni, csakugyan nem tréfaság. Én azonban, a’ különféle nemű bankok hő barátja, nyiltan megvallom, hogy az egy jegybankot mindig csalódásokon alapuló intézetnek, ’s mint illyet csupán merész speculatiónak tekintettem, melly kedvező körülmények közt hamar meggazdagithat ugyan, de az élet komoly fordulataiban elpártol, ’s várt kincsek helyett százezereknek, ha nem millióknak, koldusbotot ad kezökbe*. Szemfényvesztés vakitó fényözönben csudákat eszközöl, tiszta napvilágnál elnémul. És mégis a’ magyar bank lelkes tervezője a’ felállandó magyar banknak egyik főszabályaul szeretné tenni a’ nyilvánosságot. Nyilvánosság és jegybank! uraim! tűz és víz ez együtt; nyilvánosság jegybanknak gyilok, mellyel magát megölheti, sajtár víz, mellyben magát befulaszthatja. Kereskedő és jegybank egy hajóban eveznek, mindenik a’ pengő ércz hiányát hitelével akarja elfátyolozni; de a’ hitel igen kényes portéka, mellynek nem tanácsos nagyon mélyére tekinteni; nyilvánosság kereskedői és jegybanki hitelnek valódi halál; ’s ez oka a’ szorgos titkolózásoknak, mellyeket váltótörvényszékeinknél tapasztalhatunk; innen magyarázhatni meg, miért nem tudósitja koronkint 694soha egy jegybank is közönségét arról, mennyi heverő kongópénze ’s erre mennyi kibocsátott bankjegye legyen. De itt minden oldalról hallom hozzám tétetni e’ kérdést: miért pártolják tehát müvelt országok a’ jegybankot, ha ez csak szemfényvesztés? nem leghatalmasb emeltyüi e a’ jegybankok az iparnak és kereskedésnek? Bocsánatot kérek, uraim! de megmondám föntebb, hogy a’ jegybank szerencsés esetekben hamar és könnyen gazdagít; már pedig a’ kincskeresés könnyű módjaira mindig rohant Ádám fia, ha feje betört is; és e’ könnyű pénzszerzési mód kinek lehete kecsegtetőbb, mint épen a’ müvelt országok aszkórságban sinylódó kincstárainak? mert – köztünk maradjon a’ szó – bizony a’ jegybankok nem annyira nép boldogitásaért állittattak, ’s a’ kormányok által nem épen ezért pártoltattak, hanem a’ lábadózó, de most is sántikáló financzügynek egy kis varázsmankóra vala szüksége. Mi a’ jegybankok iparrai boldogitó befolyását illeti: láttam én már a’ leggazdagabb nemzet bankját is bukófélben, sőt irgalmatlanul megbukandót, ha a’ parliament férfias erővel fel nem támasztja az ingadozót, ’s meg nem előzi (bár már ekkor egész családok százezrendkint estenek áldozatul) a’ nagy nemzeti veszélyt. Éjszakamerikában a’ jegybankok bukása napirenden van, és a’ statusok ezen egyesületének, melly soknak véleménye szerint fekvése ’s polgári institutiói következtében a’ boldog országok mintájaul szolgálhatna, egyik lényeges föltétele a’ vagyonbátorság, melly nélkül akármelly status otahaiti vad csoporttá aljasul, az elharapózott jegybank-düh miatt gyökerében van megrenditve, és e’ szabad országban éhezők ’s vagyonaiktól kifosztatottak serege siratja a’ telhetlen emberi kebelt, ’s e’ szerencsétlenek zokogása megmérgesíti a’ nemes emberbarát boldogságát, mellyet, ha földön lehetséges, itt biztosan föllelni ohajtván, üres agyrémnek talált. A’ bécsi ’s müncheni bankokról nem szólok, hiszen ezekre még mindig kedvező nap sütött, ’s mindig hallottam: könnyű, bátor katonának lenni – béke idején. Nekem hát sem lelkemnek sem testemnek nem kell jegybank; de ha már többség akarja, ám legyen, csak nyilvánosság által ne raboljuk el varázserejét; mert „tisztelet, becsület, de igazság is!” kinek csupán 100 ezer forint pénze van, ’s mégis 300 ezerről ad ki kötelezvényeket (bankjegyeket), ennek tanácsosabb titokban működnie; ne jőjön a’ verőfényre, ki hamar megbarnulhat. De miért is állitnánk mi magyarok jegybankot? Talán kéjelmes fizetési eszközt keresünk, ’s pénzünket – mi nincs – akarjuk sebesen felszámlálni? Erre ad papirost a’ jó bécsi bank. Vagy már tudom, kereskedőinken akarunk segitni ugy-e? Kereskedőknek váltó, (Wechsel) kölcsönöző (Leih)- és forgatóbank (Girobank) kell; mert nekik mindegy, akárminő pénzben fizettessenek, csak hitelt kapjanak, ’s forgatóbank segedelmével a’ sok pénzszámolgatástól mentve legyenek. Már pedig illy bankokat csak nem régiben voltak szerencsések a’ pestiek ő felségétől megnyerni 2 millió ezüst forint erejéig. Ha e’ summa nem elég, lehet szaporitni. Jaj! de földbirtokosainkon kell rögtön segitnünk, mert megvannak szigorú hiteltörvényeink, ’s ők mégsem kapnak pénzt jószágaikra, nincs a’ nemesi birtoknak becse, el kell pusztulniok. Én is azt hiszem, hogy elpusztulnak, de nem a’ jegybank nem léte, hanem az ősiség miatt. Szegény magyar! ugy látszik átok fekszik rajtad. Másfél századig aludtál a’ csendes béke ölében, ’s nem használád tudományra ’s iparra az áldott béke malasztját, ’s most fölébredve, a’ nyugati nemzeteket 150 évvel látod magad előtt, keletre nézve már ide ’s tova a’ szerbek ’s oláhok is elődbe vágnak, ’s te csak keleti társadra a’ törökre tekintesz néma fájdalmadban, érezvén, hogy az elmaradt nemzetekre kimondott halálos itélet kegyelem nélkül szokott végrehajtatni. És megrémülve, halál fagyos karjaiból akarván szabadulni, mint megtért bűnös, alkotmányodat örök igazsághoz, isten parancsához szeretnéd alkalmazni, elgyengült tested erősitésére anyagi jólét után sovárogsz, ’s kisajátitási törvényt hozol, váltótörvényszékeket állitasz, csődöket rendezesz, szóbeli pört parancsolsz; de mind hiába! Nehéz ólomkint ragad repülő szárnyadhoz valami, ’s parányi véredet még érezhetőbben szopja egy lidércz; ’s ez – az ősiség. Földesurainkon hitelbank által gyökeresen segithetnénk; de mit adjunk hypothecaul, midőn jószágát biztos tulajdonának senki sem mondhatja? ki még ma azon jó hiszemben feküdt le, hogy szépapjának apjától öröklött hajlékában neki élte folytáig biztos nyughelye leend, másnap hosszú-levél riasztja fel édes álmából, neki három láda irománynyal megmutatandó, miszerint e’ jószágra már ezelőtt 400 esztendővel más nyerte meg a’ királyi adományt; ’s ime! nem sokára egy pár nyusztbőr és 10 rénesforint utiköltség mellett vándorbotot nyomnak a’ szegény, nappal is álmodó birtokos markába. És igy megy ez véghetetlenig, még Árpád ősatyánkkal osztozó véreinket sem vevén ki. Nyomorult birtokos! nem tudja, poros irományait a’ fiscus elől titkolgassa e inkább, vagy nemes társától? mindenik egyaránt ellensége, ’s pedig született. Illy ingó vagyonra ki merne már adni nagyobb summát ’s hosszabb időre? Van e a’ világon még olly kiczikornyázott bankterv is, mellynek az aviticitas, e’ tisztelt ősz, szemébe nem nevetne? Nem, ez igy nem maradhat. Én ámbár azok közé tartozom, kiknek több kiváltani mint megtartani valójuk van*: mégis csak súlyát éreztem az öregnek, ’s azért hol csak lehet, meghuzom biz én neki a’ halálharangot; ugyis tudom, hogy prokátorokon kivül egy lélek sem siratja meg. – Hallottam még bankterveket jobbágytelkek megváltására is. A’ magyar paraszt, az igaz, nagyrészint rosszúl van; de vigasztalásaul szolgálhat, hogy ingyen orvosok is bőséggel ajánlkoznak. Egyik fejét tartja gyengének, ’s népnevelést sürget; másik farát kiméli, ’s botoztatástól akarja fölmenteni; harmadik erszénye terhein kivánván könnyitni, a’ hadi adót is megosztaná vele, majd a’ házi adót veszik le válláról, egészen vagy részben; ollyan is van, ki anyagi könnyitést örömest nyujtana, de hátulja ollykori megkopogtatsát egészsége fentartása tekintetéből rendén találja; végre többen különböző tervekkel egy csapásra szabaddá szeretnék tenni. – Mind ezek szép dolgok, ’s valóban e’ recipék közül majd mindenikhez van igénye a’ parasztnak. Az elv szent: tehát kiviteli módokról gondolkozzunk, ’s ha a’ közönség unalmára nem leendek, ezekrőli véleményemet én is mint ingyen orvos több czikkekben talán közlendem*.
Erre a’ „Magyar Bank“ derék szerzője, nem kételkedünk, felelni fog. – Mi, részünkről, tisztelt barátunknak a’ jegybank elleni ezen észrevételét némileg hasonlónak találjuk ahoz, mit példaul a’ tűz ellen mondani lehetne: hogy rendes korlátok közt nagy áldás; de azokon kivül a’ legnagyobb átokká is válhatik. – Eloltsunk e tehát minden tüzet? Nem, hanem éljünk vele kellő korlátok között.
Szerk.
Ezzel mi szegényebb nemesek igen sokan igy vagyunk: mégis készek vagyunk az ősiség eltörlésére ráállani; de különös! – az ősiségnek legnagyobb támaszait ép’ azok között találjuk fel, kiknek – egykissé sebesebb „juris perek“ mellett – sok veszteni valójuk volna. – Okát e’ különösségnek könnyű kitalálni.
Szerk.
Szívesen kérjük.
Szerk.
Fényes Elek.
