NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.
NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.
Az országos jövedelmek hézaga, melly a’ kincstár lordjainak jelentése szerint 2,523,823 font st., 13 shilling és 11 pencére rug – minélfogva a’ kincstár ez uttal a’ törlesztési pézalapra sem fog pénzt adni – tetemes zajt költött a’ hirlapi világban, ’s a’ pártok nem késnek egymásnak e’ miatt igen épületes leczkézéseket adni. A’ M. Chronicle, whiglap, melly azonban ujabb időkben nem csekély rokonszenvet kezde mutatni a’ radicalismus iránt, éles philippicát közöl Peel financialis terve ellen. Ime a’ czikk lényeges tartalma: „Sir R. Peel egész financialis terve csalódáson alapult. Az ország productiv erői egyedáruság martaléki valának. Peel a’ helyett, hogy az ipart fölszabaditná és kézműgyárosainknak szabad cserét nyitna a’ külföld piaczaival, a’ gabna- és czukoregyedáruskodást inkább a’ régi gonosz állapotban hagyá, ’s terve arra vala irányozva, hogy csekélyebb értékből nagyobb bevétel zsaroltassék. Elődei (t. i. a’ whigministerek) financialis tervöket az ipar kiterjesztésére szándékozának alapitani. Ők kereskedelmi korlátozásink ellen az ó és uj világ valamennyi álladalmait fölfegyverezve találák, mellyek iparunkat részint visszatorlással fenyegeték, részint valóban visszatorlást gyakorlának ellene; ők elemeket látának működni közöttünk, mellyek – ha józan politica nem gátolja – munkás kézmüveseinket csakhamar ország szegényeivé valának teendők. De Peel az egyedáruság vállain emelteték hatalomra, ’s ugyanazért mint illyen, elégnek tartá a’ kereskedelmi szabdság elveivel szájában kereskedelmi törvényeinkbe olly módositásokat csúsztatni, mellyek legkevesb hasznot nyujthatának, holott egy év alatt hat ellenséges vájegyzék fordittatott külföldön kereskedésünk ellen. Másfél év – annyi események és az angol népre nézve annyi fájdalmas nélkülözések ideje! – gördült le, ’s e’ nép javára mégsem tétetett semmi. Peel nemcsak nem segité föl a’ műipart, sőt még nevelte sanyarú helyzetét a’ jövedelmi adóval, melly a’ munkaadók vagyonának csonkitása által a’ dologtalanok számát fölösen szaporitá. Anglia népe érti most valódi állását, és sir Robert látni fogja, hogy e’ nép nem enged magával tovább játékot űzni. Az adó csak ugy lehet productiv erejű, ha az ipar módokat állit körébe.” – A’ lap ugy vélekedik, hogy a’ mezei gazdák sanyarú állapota is ugyanazon forrásból ered, mellyet a’ torykormánynak ró föl vétkül, t. i. a’ műiparnak kereskedelmi korlátok általi elnyomásából, ’s hogy miután a’ polgári társaságban az osztályok valamennyien egymástól függnek, a’ gyáripart terhelő nyomasztásnak szükségkép a’ többi osztályokra is nehezülnie kell. A’ whiglap félelme annyira nagyitó üvegen látja e’ bajokat, hogy még országos bukást is lehetségesnek tart. Szabad kereskedés tehát ama’ védelem, mellyre a’ földmüvelésnek is szüksége van, és ótalom a’ földesuri kártékony ellenőrködés ellen, melly most a’ haszonbérlőnek semmi biztosságot nem nyujt, holott csak ez teszi a’ kellőkép üzendő mezei gazdaságot lehetővé. – A’ Standard élesen felel e’ czikkre, ’s ámbár elismeri, hogy nem a’ whigministereknek egyedül, hanem számos évekig folytatott hamis és szűkkeblű kormányzásnak esnek rovására e’ vádak: mindazáltal a’ whigeknek tulajdonitja főkép e’ rendszer élreállitását ’s képtelenségig vitelét. „Liverpool lord hivatalfoglalása óta – mond az említett torylap – a’ kormány országgazdaságtani elvek szerint viteték. ’S mi értelmök ezen elveknek? Senior, a’ kornak legjelesb országgazdasági tanárja, igy felel: „„Nemzeti gazdaság az, mivel az országgazdaságtanárnak foglalkoznia kell, nem pedig nemzeti boldogság.”” A’ népboldogság tekintetbevétele nélkül a’ kincsgyüjtést előmozditani, vala politicánk czélja az utólsó 30 évben, és e’ czél valóban el is éretett. Melly arányban az ország gazdagult, abban lőn a’ nép szegényebb, mig utóbb ama’ fonák állapotra jutánk, hogy olly országban, melly ma valószinűleg négyszer akkora gazdasággal bir, mint birt félszázad előtt, a’ nép fogyasztási czikkekre két harmadát sem birja megfizetni azon adómennyiségnek, mellyet 1800-ban fizetett.” A’ Standard az uj szegénységi törvény ellen is hevesen kél ki, mellyet az aranyhalmozás és az emberiség lealjasitása tetőpontjának tekint. „E’ törvény – ugy mond – a’ dolgozó osztályokat megkötözött kezekkel és lábakkal rabszolgákul árulá el a’ pénz embereinek; ’s igy folyt ez mindaddig, mig végre észrevéteték, hogy mihelyt a’ néptömeg az adó legnagyobb részét kényelmeiből és élveiből fizetendette, e’ kényelmek és élvek kegyetlen elapasztásával az országos jövedelmek forrásának is ki kell apadnia. A’ whigek, jellemükhöz híven, a’ bajt okainak kiterjesztése és súlyosbitásával akarják orvosolni. „Még több gyárokat! még több inséget! Még több pénzhalmokat!” – ez az 1841-ki budget helyes forditása, ez a’ gabnatörvények manchesteri ellenségei és az ellenzéki sajtó mostani ujongásainak egyszerü értelme.” – Magasztalva emlittetik itt Peel, ki a’ rendszert lehetőleg, megváltoztatá, és a’ szegényebbek sorsán könnyitvén, az országos jövedelmeket az aránylag vagyonosbakból igyekezett bevenni. „Ez jelenleg – de csak jelenleg – szükségkép nagy áldozat vala, ’s egyszersmind egy visszahuzhatlan lépés a’ helyes ösvényre – olly lépés, melly – ha még az uj szegénységi törvény keresztényileg módosittatik – nem sokára közönséges népboldogságot hozand vissza körünkbe.”
