SPANYOLHON.

Teljes szövegű keresés

SPANYOLHON.
Madridi legujabb hirek szerint belügyminister körlevelet bocsátott a’ tartományi kormányokhoz, hogy aküldöttségeket a’ cortesválasztási előkészületek megtételére hivják össze. A’ választások f. é. febr. 27-dikén fognak megkezdetni; lesz pedig 241 követ, 97 helyettes követ és 48 senator választandó. A’ moderadók középponti választmánya, melly által azok a’ válaztásokra befolyást gyakorolni szándékoztak a’ cortes-föloszlatás következtében szinte föloszlott, és most a’ grandok nem szándékoznak részt venni a’ választásban. – Az ellenzék-lapok még folyvást roszalják a’ kormánynak a’ legutóbbi események következtében tett lépéseit. A’ „Heraldo” halomra döntve lenni látja a’ nemzeti intézeteket, ’s a’ zsarnokságot sebes léptekkel közeledni. „Ma – ugymond – a’ cortes tünt el, hónap a’ sajtóra ’s a’ nemzeti őrseregre jön a’ sor, melly utóbbinak egyrésze ugyis már lefegyverkeztetett. A’ 12 millió realra, mellyet Barcelona fizetni kénytelen, majd ezernyi milliók következnek. Az adó és törvények 63sátor alatt szavaztatnak, ’s a’ budgetet katonák határozandják meg.” – A’ „Castellano” a’ cortes eloszlatását visszás rendszabálynak állitja. „Mi kell még – ugymond – hogy a’ nemzet zsarnoki uralom alá vettessék? – igen kevés: a’ sajtószabadság ’s az eddigi nemzeti képviselet fényképének eltörlése. Igaz, hogy a’ nép most jogában van az adót megtagadni, de ezt nem tanácsoljuk, nehogy erőszakoskodásokra ohajtott ürügy szolgáltassék. Az uj választások előttünk vannak, ’s a’ népnek e’ szép alkalmat nem szabad elszalasztania, hanem olly követeket választani, kiknek az alkotmány fentartása szivén fekszik.” – A’ „Sol” azt mondja: hogy midőn Rodil tábornok a’ cortes-fölosztási decretumot aláirás végett a’ regens elibe terjesztette, Linage a’ szavakat intézé az utóbbihoz: „önnek alá kell irni a’ decretumot; sem a’ jelen, sem akármelly más ministerium nem képes most a’ cortestől a’ Barcelonában történtek helyeslését kieszközleni. Nekünk időt kell nyerni. Ha a’ történtek kevesbbé lesznek ujak, könnyebb lesz megnyugtatni a’ kedélyeket.” – Hirlik, hogy ugyanazon Linage ur a’ regenst mindenkép rá akará birni, a’ sajtó ellen valamelly erőszakos lépés tételére, a’ többi ministerek azonban ezen esetre előre lemondtak hivatalukról. Önkényes lépés helyett tehát elhatároztatott: a’ legközelebbi cortes elibe sajtótörvényjavaslatot terjeszteni. – Barcelonából jan. 6-dikáról irják, hogy az ottani lakosok nem képesek a’ rájok rótt hadi adót megfizetni. Seaone főkapitány szuronyokkal sem tudta azt ekkorig behajtani, jóllehet jan. 5-dikére volt a’ fizetése véghatáridő kitüzve, azon valóban legkebellázitóbb fenyegetőzés alatt, hogy a’ nem fizetőknek házába katonák szállittatnak, ’s azokat tartaniok kell. A’ határidő öt nappal ujra meghoszabitatott. – A’ barceloniai menekvők, hogy Spanyolországot és Europát a’ barceloniai eseményekről fölvilágositsák, az egész forradalomnak történeti átnézetét közrebocsáták. Három fődolog világol ki abból: 1) hogy a’ polgárok ’s katonaság közötti harczot el lehetett volna kerülni, ha a’ katonai hatóságok czélszerü rendszabályokat tettek volna; 2) hogy a’ lázadás nem előre kicsinált terv vala; 3) hogy a’ seregek bemenetele előtt nyolcz nappal Barcelona már Espartero hatalmában volt, és igy ágyuztatás hasztalan barbarismus vala. –
(Rajnai ujság.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem