SPANYOLHON.

Teljes szövegű keresés

SPANYOLHON.
Madridból irják jan. 10-ikéről: hogy az Anglia- és Spanyolország közötti alkudozások, ugy látszik, inkább a’ határvámoknak kölcsönös mérséklése, mint valami kereskedelmi szerződés körül forognak, és hogy a’ cataloniai kartongyárosok önérdeküket nem ismerik, ha 30 percentes beviteli vámot elegendőnek nem tartanak, hogy az angolokkal a’ versenyt kiállhassák, holott a’ tilalmi rendszer mellett a’ becsempészeti jutalom csak 20 percentbe kerül. – A’ statushivatalnokok képezésére tervezett iskola Madridban életbe lépett, ’s egyszersmind e’ czélra vonatkozó tanitási könyvek is jelentek meg. – A’ „Gaceta” januar. 11-ikei számában egy ministeri körlevelet közöl, mellyben minden polgári főnököknek meghagyatik: hogy az időszaki sajtó zabolátlanságát a’ törvények szigorú alkalmazása által korlátozzák, ’s a’ közbékét háboritó iratokat fölfüggesztvén, arról 12 óra lefolyása alatt illető helyen jelentést tegyenek. – Az Eco del Commercio azon megjegyzést teszi: hogy a’ jelen választásoknál egy párt sem számithat bizonyos győzelemre, sőt a’ mellyik győzni akar, szükséges, hogy erőszakot, kényszeritést, cselszövényeket, szóval: minden eszközt használjon, különben czélját el nem éri. – A’ ministeri lap fájdalmát jelenti ki az Econak megjegyzése felett. – Hirlik, hogy a’ regensnek felelete, mellyet ez a’ barcelonai franczia consul ügyében tőle elégtételt kivánó franczia jegyzékre adott, komoly diplomaticai nehézségekre nyujtott alkalmat. A’ franczia cabinet nyiltan fenyegeti Esparterót, ez pedig elhatározá magát, Anglia közbejárását a’ dologba vonni. – Barcelonai hirek szerint jan. 12-ikéig a’ hadi adóból 1 millió 637,922 real fizettetett le. – Seaone tábornok ’s az ayuntamiento közötti alkudozások ekkorig eredménynélküliek, és nem is tudhatni, mint fog a’ dolog bevégződni.
Rio de Janeiroból irják: hogy Ellis, a’ braziliai rendkivüli angol követ, nagy kitüntetéssel fogadtatott a’ braziliai császár által, és hogy a’ fenálló kereskedelmi szerződésben hihetőkép olly módositások fognak tétetni, mellyek a’ két ország közötti forgalmat tetemesen előmozdítandják.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem