Gr. Széchenyi István és eddigi iratai. II.
Gr. Széchenyi István és eddigi iratai. II.
A’ magyar időszaki sajtó szabadabb mozgásának túléltük már másod évi születése napját, és azóta egy Világ fordultát, a’ „Kelet népe” váratlan ostromrohamát, és legújabban gr. Széchenyi Istvánnak abc-jéből a’ mázsás i betűket is el kellett tűrnie a’ nélkül, hogy legkevesbbé lehetne akár amaz, akár emezek szándokának tulajdonítani, miszerint a’ magyar sajtószabadság kisdede a’ fürdővel együtt ki nem öntetett, tápnedvül szolgálandó ellenségei gyimgyomának. Szegény sajtó! Hallgatni nem a’ sajtó hivatása; hallgatni a’ halak is tudnak, noha sok szó- és beszédképes állatot (vulgo embert) ismerek, kik a’ heringekkel versenyt hallgatnak, habár lesóznák, vagy a’ hallgatás ritkasági raktára számára fölfüstölnék is őket. – És különös! minél többet beszél vagy ir valaki, annál inkább hajlandó, ha más beszél vagy ir, azt „handabanda és figura”-nak nevezni. Igaz ugyan: „errare humanum est”: de az is igaz, hogy nem minden hiba eléggé humánus, habár fölülről hatvankodnék, habár alulról hetvenkednék is; pedig már ma (nem tehetünk róla) fölülről esik ugyan az eső, de alulról fölfelé toluló gőzökből támad a’ felhő, minek záporát is el kell tűrnünk; az igazság electricus villámaitól pedig a’ magas perticák legkevesbbé mentek. – Item post nubila Phoebus!
Előre láthatni, milly rutul kell járnom, ha gr. Széchenyi István ur előbbi czikkemben idézett minden felsőbbség elleni allopathicus agitatiói után (mint naponta inkább meg inkább föltűnik) a’ politicában homoeopathává lenne; mert ha szeszes nem is, de borstalan sem lesz jelen értekezésem; ezért ohajtom, hogy tartalmától különválva, borsának egypár tüsszenéssel tüstint és annyival inkább megszünjék hatása, minthogy a’ nemes gróf mások czukra fölé ’s orra alá leginkább szeret tormát reszelni. – Az istenért! csak a’ szívben, a’ szívben ne maradjon semmi, nehogy – mit én a’ nemes gróf érdemeinek kellő tiszteleteért kerülni ohajték – személyesség maszlaga szülte émelygésekből epe is fakadjon. Nem, nem! e’ téren senkivel nem, de legkevesbbé akarok az igen tisztelt gróffal találkozni, habár különben küzdés nélkül – noha Dávid nem vagyok, ’s parittyájával sem birok – a’ legnagyobb óriás elöl sem fognék gyáván megszaladni; ha pedig büszke szeszélyeinek ellenében itt-ott szinte szeszélyre akadna: mindenre kérem a’ nemes grófot, hogy kelletinél nagyobbra ne vegye; különben szembeszökőleg föltűnnék, mikint mások szeszélyének is van szesze, ’s éle sem hiányzik.
Ki tehát a’ síkra! határozottan és bátran, hisz a’ bátorság, ha hiba volna is, megbocsáthatóbb, mint a’ félénkség; – ’s ki az igazságot, vagy mit annak tart, közkárral – akár tiszteletből, akár kiméletből – eltitkolja, sem tiszteletet, sem kiméletet nem érdemel, és egy jóra- való kotlós tyuk sem válnék belőle; mert csibéit nem merné napfényre vezetni. – A’ dologra tehát!
„Üssetek bár, de hallgassatok meg!” – igy kiált föl gr. Széchenyi István a’ „Kelet népe” 23-ik lapján, és mivel a’ nemes grófot legutolsó academiai beszédében a’ legnagyobb türelemmel meghallgaták, és mivel nemcsak nem ütötték, sőt mivel, mint egyik elnök, az academiai törvények ellenére említett beszédébe a’ politicát is beszvén, e’ viszhatású törvénysértésért az illetők által legott, mint kellett volna, meg sem rovatott; végre, mivel érdemeiért méltán nagynak dicsőitett b. Wesselényi Miklós a’ nemes gróf beszéde iránti elégületlenségét kifejezni, a’ Pesti Hirlap érdemes szerkesztője pedig azt saját véleményével együtt nyilvánitani bátorkodott, – felejtve Themistocles fentebbi szavait, a’ Jelenkor 6-ik számában „Wesselényi és Kossuth” czimű czikkében méltóságos – – indignatióval följajdul, mondván: hogy „minekelőtte egyik vagy másik előtt nemcsak eldönthetlen igazságilag, de csak félig-meddigi valósággal is ismeretes lett vala előadása, az itélet megelőzte – mint valóban egész nyolcz nappal meg is előzte – a’ teljes bizonyságba állitott tényt”; ’s állitja továbbá, mikint ezen itélet által (pedig különben a’ Pesti Hirlaptól az itélőtehetséget is meg szokta tagadni) „tizenhét katonai és tizenhét polgári évet szeplőtlenül leélt hazafi homlokára sütteték minden tartalék nélkül a’ legocsmányabb hazafitlanság bélyege.” Az istenért! ha gyűlöli is a’ nemes gróf a’ Pesti Hirlapot és elvrokonait, – az istenért! legalább az egymásutános logicának ne legyen ellensége! – Ugyanis a’ Kelet népében „meghallgatást” követel, „ha bár ütnék is”; most pedig, miután több órákig tartó beszédét meghallgatták, ’ s meghallgatása után beszédét nem helyeselték, ezt meghallgatás nélküli kora itéletnek, ezen itéletet ismét„leélt életére sütött ocsmány bélyegnek” jajditja! Ez ugyan a’ misericordiának ügyes captatiója lehet, de róla nem tehetünk, ha egyszersmind logicai ternóvá válnék, 184mellyből a’ Pesti Hirlap quaternót is könnyen csinálhatna. – Vagy ugy, tán azért kora és igazságtalan a’ nemes gróf academiai beszéde ellen a’ P. Hirlapban közlött czáfolat, mivel ez az említett beszédnek nyomtatásbani meg jelenését „nyolcz nappal megelőzte?! Különös egy állitás, és még különösebb követelése ez egy igen különös privilégiumnak, melly abban áll, hogy gr. Széchenyi Istvánnak több órákig tartó és nyilvános helyen, számtalan hallgatók jelenlétében elszavalt beszédéről, mig az nyomtatásban meg nem jelenik, egy constitutionalis országban még beszélni se legyen szabad, azaz: ellene beszélni nem szabad; mert a’ dicséretek, noha szinte koraiak is, és szinte igazságtalanok is lehetnek, nem olly vétkek – habár a’ nyomtatást megelőzik is – mint a’ czáfolatok; – de haladjunk a’ nemes gróf ezen követelésének kitűzött logicai fonalán: ugyan mi lenne a’ szabadszólás és sajtószabadságból, ha minden ember, ki nyilvános helyen beszédet tartott, azt praetendálhatná, hogy beszédéről, mig az nyomtatásban meg nem jelenik, senki se szóljon, senki se irjon? bizony szép dolog volna, midőn valaki kénykedve szerint beszélhetne bármi és bárki ellen mindent; ő ellene pedig, mivel beszéde nyomtatásban vagy épen meg nem jelennék, vagy hónapokig késnék, szólni és irni ne lehessen? és nem tapasztalta még a’ nemes gróf, mikint sokkal többet lehet beszélni, mint sajtóval – kivált nálunk – nyomatni! avvagy ki lesz kezese annak, hogy valakinek elmondott beszéde, ép ugy mint elmondatott, a’ sajtó alól megszabadulhat? a’ censor ugyan szónok is lehet, de bezzeg nem minden szónok censor is egyszermind, sőt ha az volna is, mégsem kezeskedhetnék beszédének a’ nyomtatásban ugyanazonos megjelenéséről; mert nem önmaga censurálná saját beszédét; ezenkivül hátha a’ nemes gróf beszédének nyomtatásától eltiltatik vala – no? hát akkor is kora és igazságtalan lett volna a’ czáfolat? vagy beszédét ezen esetben soha sem lett volna szabad megczáfolni? mégis: valljon valamelly beszédnek nyomtatásbani megjelenése megmentheti e általában a’ szónokot szavainak mások általi bal fölfogásától ’s beszédének kedvetlen birálata- vagy czáfolatától? oh koránsem; mert ha ez igy volna, akkor gr. Széchenyi István a’ P. Hirlap szerkesztőjének nyomtatásban megjelent czikkeit el nem torzithatta volna, olly annyira, hogy maga a’ sok érdemű ’s korán elhunyt gr. Desewffy Aurél is (noha a’ P. Hirlapnak barátja nem volt) említett Marat és Robespiere-es torzképeit túlvitt éknek nyilvánitani kénytelen volt; annakokáért, mivel a’ nemes gróf a’ német szinházi botrányról irt második czikkében ünnepélyesen kijelentette, miszerint „Kossuth Lajost mindaddig sem az ifjúság, sem a’ nép, sem a’ nemzet megbizottjának vagy épen plenipotentiáriusának el nem fogja ismerni, mig ebbeli credentionalistát előtte szigorún ki nem fogja mutatni”: ugy viszont engedje meg a’ nemes gróf, hogy nyilvános helyen tartandó beszédeit, mielőtt azok nyomtatásban megjelennének is, mindaddig szabadon czáfolhassuk, mig szigorún megvizsgálandó credentionalisával a’ nemes gróf ki nem mutatandja, hogy ő mindent, mit nyilvános helyen valaha mondand, szorul szóra sajtó alá is bocsáthat; ’s ha ez igy leszen valaha, akkor is kikérjük,hogy beszédeit, mielőtt azokat elszavalná, előbb nyomtatásban kiadván, hallgatói közt akár ingyen, akár pénzért osztassa ki; mert emberek lévén, könnyen megtörténhetik, hogy egypár tán legnyomatékosabb szócska a’ szavalás közben az emlékező tehetség hűtlensége miatt kimaradhatna, ’s igy az elszavalt beszéd nyomtatásbani melléklet nélkül könnyen balul idéztethetnék a’ czáfolók által: mig tehát a’ nemes gróf említett credentionalisát előmutatni és a’ hozzá kötött föltételeket teljesíteni nem fogja, addig bizonyossá teszem a’ nemes grófot, hogy nyilvános helyen elszavalandó beszédeit, ha szólanunk lehet, legott, – ha pedig szólanunk nem lehet, irásban fogjuk – ha szükséges lesz,czáfolgatni, – akár jelenik meg nyomtatásban beszéde, akár nem; és ezt tenni fogjuk a’ nélkül, hogy valamelly nyilvános helyen szóló (habár gróf Széchenyi István ur volna is) logicai igazsággal állithatná ellenünk – mint a’ nemes gróf mondja – hogy illyen czáfolatokkal „annyi igazsággal sem viseltetnénkiránta, menynyit a’ legaljasb bűnös, a’ legszennyesb rabló is megkivánhat okvetlen”; és legkevesbbé sem „szegény azon haza, legkevesbbé sem boldogtalan azon nemzet, hol igy alkalmazzák az emberiség jogait”; mert épen az emberiség legelső jogaihoz tartozik, hogy minden embernek nyilvános helyen elszavalt beszédeit minden ember szabadon czáfolhassa.
Záborszky Alajos.
* * *
E’ tárgyra nézve a’ dolog érdeme iránti kérdés nézetünk szerint oda megy ki: valljon jól fogta e föl tudósitónk ’s mi magunk is gr. Széchenyi István ur academiai beszédének a’ nem-magyar ajkúak nyelvharczát illető részét, vagy sem? – A’ kérdéses beszéd nyomtatásban megjelent, az idegen ajkúak által diadalharsogással fogadtatott; lefordittatott; tartalmának ép azon része, melly a’ magyar nemzetre (igenis a’ magyar nemzetre, ’s nem egyes túlbuzgókra) a’ jogtalan bánás bélyegét süti, német, ilir és szerb hirlapokban szorgosan kiemelve közöltetett; a’ gróf köszönőiratokkal, magasztaló versezetekkel ’stb. elhalmoztatott; a’ dolog tehát azon karban van, hogy hallomásra támaszkodni, egyéni meggyőződésből indulni, emlékezőtehetségünk csalhatlanságára épiteni szükségünk nincs; nekünk elég a’ nyomtatásban kézen forgó beszéd, mint elvitathatlan, elmagyarázhatlan tény. – ’S most kérdezünk mindenkit, magyart és tótot és németet, azon tótokat és németeket, kik a’ gróf nyomtatott beszédéből mind azt kitünő betűkkel állitották közönségük elibe, a’ mi az általunk fölfogott értelmet gondolatról gondolatra igazolja, – kérdezünk, mondom, mindenkit: vádoltuk e a’ nemes gróf academiai beszédét csak egyetlenegy eszméről is, mellyet annak nyomtatásbani megjelenése nem igazolt? – Ha ez tény, mit eddig a’ nemes gróf sem vont kétségbe: valóban kissé gyermekesnek látszik abba aggatózni, hogy nyilvános helyen mondott beszédről annak nyomtatásbani megjelenése előtt itéletet mondánk; mit hogy jogszerűn, sőt méltányosságot sem sértve, teheténk ’s jövendőben is tehetendünk, komolyan kétségbe vonni talán csak senki sem fog. – Ha pedig az említett tény, mint tény, nem áll: ugy ezt kellene a’ nemes grófnak bebizonyítania, nem pedig azon csudálatos privilégiumot igényelnie, hogy az ő nyilvános beszédei ne rostáltassanak (azaz ne roszaltassanak, mert dicsértetniök szabad), mielőtt nyomtatásban megjelennek. – A’ dolog érdeme iránt második főkérdés az lehet: valljon helyesen vontuk e le a’ nemes gróf beszédéből azon következtetést, hogy az a’ magyar nemzetiség érdekének ártalmára van, ’s az idegen ajkúak gyülölségét nemcsak le nem csillapitja, hanem megcsökönösíti, sőt növeli? Ez már vélemény dolga, melly iránt véleményszabadságot nemcsak követelünk, hanem tűrünk is; – a’ közönségé lesz az itélet. A’ nemes gróf magas állásával ’s nyomatékos tekintélyével kilép a’ nyilvánosság előtt, ’s a’ magyarokat, és pedig nem egy vagy más túlheveskedőt, hanem az egész magyarnemzetet (csaknem egyedül saját tisztelt személyének kivételével) összesen és egyenkint az idegen ajkúak ellenében maniacus igazságtalanságról vádolja; a’ tótok, ilirek, szászok mozgalmait részint egyenesen dicséretes buzgalomnak, részint igen természetes reactiónak nevezi, ’s csak a’ legtávolabbról, a’ leggyöngédebben sem roszalja. – Mi azt mondók, hogy ez az idegen ajkúak között nemcsak senkit ki nem engesztel, sőt inkább még ösztönt ád, megmaradni azon ösvényen, mellyet egy illy magas magyar tekintély is dicsér és helyesel. – A’ gróf ellenben azt állitja, hogy ő engesztel! Különös neme az engesztelésnek, midőn két párt ellenségesen áll egymás ellenében, ’s az egyik pártnak egyik kitünő tagja kilép, a’ maga pártját dühös bolondnak, jogtalan zsarnoknak kiáltani – még pedig igy, a’ mint történt, igazságtalanul kiáltani – az ellenséges tábort pedig dicsérni, magasztalni, ellenségeskedését helyesleni!! – valóban gyönyörű,ildomos’ neme az engesztelésnek, ha istentől van! – Mellyik részen van az ildom és logica? az olvasók itéletére bizzuk. Igen – mond a’ gróf – de ő csak a’ magunk kapuja előtt kivánt seperni, ’s kivánja, hogy a’ tótok, németek közt is akadjon, ki szintolly kiméletlenül megrója a’ tótokat, németeket, mint ő (igazságtalanul) megrótta a’ magyarokat; ámde ezen cauteláról a’ nemes gróf beszédében egy betű sincs, ’s különben is itt a’ bökkenő, hogy illyen tót vagy német nem akad; ha pedig akadna, mindenek előtt a’ gróf ur által az idegen ajkúakra pazarlott ’s apotheosisokkal viszonzott magasztalásokat kellene visszatorlania, ’s a’ gróf állitásait czáfolgatva megmutatnia, mikint a’ szász, ilir, tót mozgalmak koránsem olly dicséretesek, mint a’ nemes gróf ábrándja hiszi. – Most menjünk tovább, ’s kérdezzük: ki véleményét igazolá a’ tapasztalás? engesztelődtek e a’ kedélyek, vagy talán növekedett a’ dicséretes buzgalmú nem-magyarok engesztelhetetlensége? – Föltárni a’ tényeket, mik azóta is történtek; – tükrét adni a’ kór-állapotnak, minő az most; hatalmunkban nincs, ’s ha volna sem tennők talán most és e’ helyen; hanem a’ nemes grófot arra kérjük, szerezzen magának más kútfőket ezen állapot ismeretére, mint mellyet panegyristái nyujtanak, legalább tekintsen be az idegen nyelvű hirlapokba, a’ Siebenbürger Bote-től kezdve, melly a’ magyarok iránti gúnyos megvetéssel ösztönözgeti a’ magyarországi polgárrendet, hogy necsak német maradjon (?!),hanem mindinkább németté legyen – egész az Ofnerund Pesther Zeitung-ig, ’s magyaráztassa meg magának a’ mindenféle Narodne Novine-k tartalmát; és ismervén a’ grófnak hazáját nemzetét hőn szerető lelkületét, bizonyossá teszszük, hogy visszaborzadand engesztelő (?!) beszédének eredményétől, ’s azon emberhez hasonlítand, kiről a’ költőnél irva van: hogy „világot keresett, ’s feljajdult, a’ midőn meglelé.” – Illy férfiúnak, minő a’ nemes gróf, hazája állapotát ismernie kell; a’ gróf pedig azt egy idő óta teljességgel nem ismeri, ’s azért űzetik képzeletének epesáros mezején ábrándainak rémes árnyaitól.
Hogy egyébirántnyájas olvasóink, kik a’ Jelenkort nem olvassák,tudják, milly mezőn forog már most gr. Széchenyi mint journalista, fájdalommal mondjuk, hogy még mindig a’ régi mezőn. – Egyszer már-már azt gondolok, hallunk a’ korkérdések egyikéről tőle véleményt; de mintha üstökénél rántották volna vissza a’ fatum karjai, a’ küszöbről ujra visszahanyatlott. Sőt most már illy tant állitott fel nyiltan és leplezetlenül: „ne pengessük szüntelen, mint tanitva volt, hogy egymást ne gyanusítsuk (ezt Deák tanította), de e’ helyett gyanusítsuk inkább egymást, menynyire csak birjuk.” – Borzasztó tan! ’s a’ gróf azt ereje szerint gyakorolja is annyira, hogy már illyesmit is mondana e’ lapok szerkesztőjéről: hogy az „Magyarország középponti vármegyéjében magának parancsoló szerepet arrogál.” – Sérteni vélnők a’ nemes megye méltóságát, mellyet emlékezetünkre még valamint soha nyers erő, ugy bitorlott tekintély iránti szolgaiság sem fertőztetett, – sérteni vélnők a’ megye méltóságát, ha erre csak egyetlenegy szóval is többet válaszolnánk, mint azt, hogy a’ grófnak eme’ gyanusitása ép olly haszontalan ármány, mint rút cselekedet. De nem váratlan attól, ki a’ gyanusitásokat hitvallásának kiáltja ki. – Célját átlátni könnyű; de gazda nélkül számolt; mert csekély személyünket szólási szabadságtól, Pest megye rendeit pedig a’ meghallgatás méltányosságától el nem riasztandja; – többre soha sem vágytunk, vágyni soha sem fogunk, ’s a’ tónt adni akarás igényétől ép olly távol vagyunk, mint attól, hogy valaha akárminemü választás alá kerülni ohajtanánk.
Egyébiránt nem érezvén magunkban hajlamot, hogy a’ gróf iránt igazságtalanok legyünk, megmondjuk a’ grófról véleményünket, ’s egy kis jóslatot polilicai szerepe jövendőjéről. – Meg valánk lepve, ’s még most is meglepetve vagyunk, ő benne látni legharagosabb politicai ellenségünket; azonban képzelőtehetségének tévedéseit – májbaját, ha ugy tetszik – szivének nem tulajdonitjuk, ’s ritka hazafiui jellemét mélyen tiszteljük. Illy férfiú tévelygése, magát mérsékelni nem tudó szenvedélyessége bennünk csak tiszteletteljes fájdalmat okoz; mert lelkünkben meg vagyunk győződve, hogy végczélja nem más, mint roppant lelki tehetségeivel a’ hazának használni. – Mostani iránya nem egyéb, mint egy kis publicisticai betegség, mellynek kóranyaga azon képzelődésben rejlik, hogy ő isolálva, hogy párt nélkül van. – A’ gróf ugyan azt mondja, hogy sem pártot alkotni, sem vezérül kikiáltatni nem ohajt, ’s mivel mondja, kétségtelenül hiszi is; de mi viszont azt hiszszük, hogy a’ gróf önmaga iránt is tévedésben van (a’ mi embernél épen nem újság); mert ha pártot nem akarna alkotni, ugy azt kellene mondanunk, hogy nem tudja, mit akar; valamint ha vezér lenni nem vágynék, ugy nem irta volna, hogy ő is politicai kolompot viszen. – A’ gróf pártot akar alkotni; különben azt kellene elismernie, hogy ő maga egyedül egy-két adjutánssal minden párt, minden közvélemény nélkül gondolja elintézhetni az ország jövendőjét. Alkotmányos országban amazt kell akarnia, mert ha az utóbbit akarná, nem volna alkotmányos érzelmű polgár, hanem hasonlítana Madame Catalanihoz, kiről férje, midőn egy opera-társaság kellékei iránt megkérdeztetnék, imigy szólott: „Nőm ’s négy vag yöt báb, egyébre nincs szükség. – Egy alkotmányos ország dolgai intézéséhez kissé több is kell.” – A’ nemes gróf tehát pártot vadász, ’s mivel magas aristocratiai phrasisai után itélve, attól tart, hogy ha pártunk vezérségét vállalná el, democratának tartatnék, a’ conservativek halastavába veti ki horgait, pártot használva; mert nemes keble erejének érzetében azt véli, ő majd a’ maradékból magával haladókat csinál. – Engedjen a’ nemes gróf egy kis jóslatot. Nem ő fogja a’ maradók pártját magával haladóvá tenni, hanem őt a’ haladót, teendi a’ párt maradóvá. – ’S ez igen természetes. –
