Szatmár.
Szatmár.
Vitka, april. 17. Mély csenddel ünneplők a’ feltámadás örömnapjait, de malasztja némelly önérdek-dulta szivekbe nem hata; mert a’ buzgó nép délután alig bocsátá utólsó fohászát föl mennybe, már zene kiséretében, szeszmámorral telt néptömeg tolódék fel a’ falun kaczéron verve fejük fölött ólmos okaikat, remélve valamelly elv levitázását, mit azon egyelőre azért nem hiheténk, mert a’ betyáros dolmány ’s bakos vörös sapkás vezér alatt egy megyeit tiszt. esküttet ismerénk meg, kinek követendő példát mutatni kötelességében áll. – Hangzott a’ zene, a’ vezér ügyes tánczát barátai is követték, mit csak a’ gyakortai „éljen a’ szabadságvédő U–” szakaszta félbe. E’ vigalmat, minden zuggal megláttaták, mint éhes komédiás medvéinek néhány ügyetlen mozdulatát, kitüntetők vezérök hont védő iparát, – midőn egyszerre V– L– táblabiró udvara előtt az egész sereg megállott, ’s ime az előbbi tánczhős helyett mintha a’ szabadság apostolát Desmoulins-t látnók Foy kávéházban, asztal gyanánt az izmos szolga-kegyenczek karjaira állva ’s védve, lőszerek helyett a’ légbe fölemelt ólmos demonstratiókkal rekedt hangon szónoklott gyülevész seregének, hogy „éljen a’ szabadságvédő U–, ’s veszszen el a’ megadóztató U–sy, ’s ne higyenek 295V. L-nak, mert őket csak csábítja,” ’s az ügyetlen szónok, ki az adó-argumentum nélkül meg sem hallgattatnék, tetszést aratott, ’s elbiztában, hogy ő is tud népkegyet nyerni, az ellenvéleményüeket, a’ V. L. udvarában volt gyermekeket ’s gazdát ütni parancsolá, erre neki dühödt a’ szeszszel telt nep, ’s rohanni kezdett, a’ kapun belől álló gazdát leüti, ki vérfolyamban beebb tántorga, a’ felizgatottak utána, ’s a’ nemesi lak közepén ujra összetörik, ’s a’ cselédeket, kik fegyver nélkül segélyére mentek, lebotozva, midőn a’ házi asszony – férje hon nem levén – az ütés özöne közt parancsolá a’ haramiacsapatnak az udvarbóli eltávozást, – borzasztó volt nézni, – a’ két paraszt legény (mert illyenekből állott a’ vitéz-sereg) fölemeli rá a’ botot, ’s ha őrző geniusa meg nem fogatja hátulról valakivel, a’ halál martaléka leend tulajdon nemesi udvarán, – de ezt már néhány elborzadt egyén a’ vigadó csoport-részből tovább nem nézhetvén, apostata lett, ’s borzasztó rohanással nyomta vissza az udvarról a’ felbőszített paraszt tőmeget, minden mozdulatuk vérforrást nyitott, és csakigy menekheték meg az őr nélküli udvar a’ kirablástól. – Illy időket értünk! Nem elég hogy az izgatók a’ kor legfontosabb kérdését fölszentelt várunkban szenyfoltul megyénknek, ’s példát mutatva másoknak is – lebotoztaták, – hanem némelly mozgó gépelyeik megvakitva egy országgyülési irnokság ajánlatával, midőn égbe kiáltó vétköket a’ tudatlan népnek még nagyobb sötétségbe sülyesztését elvégzik, a’ századoktól asylumnak kimondott, ’s mindeddig annak meg is védett nemesi lakhelyet paraszt csoporttal megtámadtatják, ’s a’ vaktörténetnek köszönhetni, hogy birtokosát le nem ütik. – Illy időket értünk! –
