Heves.

Teljes szövegű keresés

Heves.
Követutasitó közgyülésünket april. 28-kán befejeztük. Az utasitás azon pontjai közül, mellyek brachialis assistentia nélkül tárgyaltattak, pótlólag még e’ következők említendők: 1) A’ kir. városok országgyülési szavazataiknak tárgyalásába kiszemelőleg ereszkedni nem akarunk, hanem e’ helyett az egész országgyülés elrendezését sürgetjük, ’s e’ részben ohajtjuk, hogy a’ káptalanok követei id döntő szavazatot nyerjenek, de a’ jelen nem lévők követei nem. – 2) Nemzeti banknak ’s telekkönyveknek létrehozását megyénk RRei nem ellenzik. – 3) A’ pest-fiumei vasutat, valamint a’ kereskedési főutvonalokat a’ tartományiakkal együtt nemesi segedelem czime alatt ajánlandó, ’s a’ nemességre birtokarányban kivetendő öszvegből készittetni hajlandók vagyunk ugyan; de megkivánjuk, hogy mind azok, kik e’ teher viselésében nem osztoztak, az ekkint készitett utakon vámot fizessenek mindaddig, mig az azokra fordított költségek az országos pénztárba egészen be nem folynak; ezentul azonban a’ vámfizetés kötelessége csupán külföldiekre szorittassék. – 4) Az országos küldöttségek fizetésére a’ kir. kincstár által eddig előlegezett öszveg megtéritéséhez megyénk RRei, minden ebből netelán jövőre vonható következtetés nélkül, ezuttal aránylag járulni készek. – 5) Országos választmány által megállapitandó, ’s országgyülési határozatnál fogva jóvá hagyandó követi szállásbért fizetünk. – 6) A’ szóbeli perekre nézve törvény által világosan kimondatni kivánjuk: hogy ezeknek folyamatát semminemű felsőbb parancsok által megakasztani ne lehessen, nehogy azonban ekkint a’ birói önkénynek az eddiginél még szélesb tér nyiljék, eszközöltessék ki az is, hogy 60 p.frton alól a’ felebbvitel a’ törvényszékre ezután is csak birtokon kivül, azontul pedig 200 p.frtot meghaladó szóbeli keresetekben a’ biró az illető felektől rendes perdíjt követelhessen. – Mielőtt tudósitásomat bezárnám, magánytárgyaink közül is kettő érinteni fogok, t. i. a’ követválasztási rendszabályok, ’s a’ lucus a’ non lucendo-féle lovas hajduk sorsát. Mi az elsőt illeti: a’ követválasztási kicsapongások fékezésére már ezelőtt küldöttséget biztunk meg javaslat készitése végett; ez csakugyan el is készült és, mondhatni, sok üdvöst is foglalt magában; de bizony mi azt részint idő rövidsége, részint országos törvények állitólagos hiánya miatt hevenyében életbe léptethetőnek nem találtuk, egyébiránt mégis tudomásul vettük, ’s megmaradtunk az ősi szokás mellett, mert hiszen ha amugy, more patrio, az embert választás alkalmával egy kissé megdöngetik, se baj. – Felolvastatott ugyan az utasitások készitésével megbizott választmánynak is e’ részbeni véleménye; ’s hallottunk czikornyás beszédeket is a’ corteskedés veszélyessége felől; hanem végzéssé csak az lön: hogy akkor, midőn az 1840-iki orsz. választmány e’ tárgybani javaslata velünk közöltetni fog, majd mi is adandunk utasitást. – Mi a’ másodikát illeti: f. hó 2-kán a’ követválasztásról szóló jegyzőkönyv hitelesitése után főispáni helyettesünk ugynevezett lovas hajdujának abbeli folyamodása tárgyaltatott, miszerint évi béréhez kérte csatoltatni ama’ 41 p.frtot, mellyeket a’ m. é. septemberi gyülés mind a’ folyamodónak mind pedig többi szintilly ló-nélküli lovas hajdu társainak fizetéseikből azon okból rendelt levonatni, mert egyikük sem tart lovat, holott ezen öszveg egyenesen csak lótartási költségek fedezéseül volna kiszolgáltatandó. ’S ime nem hiányzottak az argumentumok, mellyekkel a’ folyamodás alapossága támogattaték; elmondatott, mikép a’ főispáni helyettes hajdujának sokat kell utaznia, ’s nem csak hazánkban ide meg amoda, hanem még Bécsbe is, ott pedig méregdrága az élelem; mikép az adózók terhein nem a’ hajduk fizetésének leszállitásával kell könnyíteni; mert ez rendszeres, tehát sem föllebbemelni sem alábbszállitani nem szabad ’stb. ’s határozattá lön: hogy lovas hajduink lótartás feltétele alatt a’ septemberi végzés előtti fizetéseiket minden levonás nélkül ismét egészen huzzák. –
Csiky Sándor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem