Csanád.

Teljes szövegű keresés

Csanád.
Csanádból, jul. 24. Ha bár pirinkó jelenséget szemelhetnék is ki a’ világi szálkakutató irataiból, melly elhitetné velem, hogy őt csakugyan a’ jó ügy szeretete készteté birálói fontos szerepét saját becses személyére felerőtetni: egy két gyarlóságával keveset törődve kész hódolattal jelennék meg itélőszéke előtt. De hiszen korholásaiban pártos szeretetlenség sugalmát követi, mi egész falka gyarlóság szülötte. Különben mimódon esnék, hogy mig az előtte gyülöletes elvszinezetüekre – kiknek vezérletét követeink a’ nem régiben elveszitett lelkes elődüktől, Vásárhelyi Jánostól öröklötték, azon köztiszteletü férfiutól, kinek emléke közöttünk is folyvást, kötelességét hiven lerótt derék polgár lelkesitő hirnevében áll, – ’s legkivált követeinkre kigyót békát kiált; – addig saját felekezete – ’s kegyelt előkelőinek, a’ háromfinak, igen különcziesen pártjára lel. Lám midőn az utóbbi közgyülésről irt czikke vége felé, levelező ur e’ t. háromfi másodikáról emlékezik, kitől az elnöklete alatt tartott épitő küldöttségi olly számolatok kivántattak, mikről egyedül ő tudhat, mert ő vala alkukötés- ő kifizetéssel megbizva, ráfogja az először fontolva haladókká magasztalt RRre, hogy a’ méltatlanul vádoltnak „hosszas türelmét rosz néven vették!” – ’S midőn ugyan itt a’ háromfi elseje B. B. ellen beadott négy rendü bünbeli vádat illető küldöttségi nyomozásról értesit; eleve tudni akarja, hogy abban a’ vádolt félre nézve semmi terhelő nem foglaltatik. Adná ég! hogy ugy is legyen, de ugyan hogy állithatni ezt, levelező ur, könyvnélkül, midőn az összes irományok olvasatlanul adattak ki ügyészi véleményezésre? Avagy önben a’ megtestesült törvényszéki értelmiséget kell e tisztelnünk? Uram ments meg! de ha igy volna, akkor bocsánat. – Azonban megszünöm tova hajhászni lev. ur, levegőbe vetett beszédeit, miket összezürve-zavarva előhord, ’s mikbe – mivel talán nyomtatva is vannak (!) – olly büerőt álmoda, hogy legelőbb jóslani merné, mikép követeink helyeiket aligha megtartani birják; ’s a’ Világ 51848 sz.ba iktatott zavaros tudósitásában ismét világos jeleket halászgat az iránt, hogy ha a’ nemesség – ugy mond – be nem hozaték, másképen üt ki követválasztásunk. – Ez igazoló czikk csupán azok iránt tartozó kiméletből van irva, kik tán jó-hiszemben hajlandóknak mutatkoztak a’ sürüen gyanusitottakat elvégre ,ex contumacia’ elmarasztalni, olly czélból, hogy a’ nem is illetékes biró előtti kereset alaptalannak itéltessék. – Ennélfogva megkisértem, megyénk rövid ismertetését adni, a’ közelebbi letünt évek ’s utólsó nyári közgyülés elnöki jelentésének elvihatatlan adatai nyomán, miután az ismeretes példaszó szerint legbiztosabban gyümölcséről itélhetni meg a’ termőfa minőségét. – – – Közgyüléseinken most először elnöklő m. alispánunk megnyitó beszédével a’ legkellemesb meglepetést eszközlé. Mintegy a’ közkivánatot előzve, az egybegyült RR. szokásos üdvözlete után megyénk közigazgatási ’s törvénykezési jelen állapota ismertetésére tért vala át, élénk ellentétbe állitva részletenkint a’ mai dolgokat, a’ régebben elmultakéval; miből megyénknek ehez képesti dicséretes előlépése kivehetővé lőn. Csalhatatlanul az igazságos párvonal legjobb criterium arra, mellyiket illesse kettő közül az elsőség, – hogy öröm vala méltó kiemeléssel hallanunk, hogy mig a’ megyénkre rótt hadi adó 27,195 ftra rug, a’ tömérdek rovatu honi adóra kivetett összeg ez idén pár ezer néhány száz fttal kevesebb. Csak 15 év előttre tekintsünk vissza bár, mit mi fiatalabbak az akkori évek eseményeibe jártas keltes szemtanuk előadásai után félig meddig ismerhetünk, midőn a’ széltére divatozó visszaélések járványa iránt bizonyitott türelem, néhai elődeink nagy részében egészen vérré vált; ez egyben is ugyan kitettek ám a’ hazáért. ’S ezóta a’ költség rovata mennyivel szaporúlt! Most népnevelésre szemügy forditatik, mi szinte sokat felemészt; tiszti fuvarozásban a’ felügyeletből eredő nagy takarékosság, a’ járandóságon felüli fahordással felemésztett tetemes fuvar, évek óta eltiltva; a’ szanaszét rakásra penészlő levéltári irományok – mik t. i. feltaláltattak, – mivel ugy tetszik az 1811 évi például hiányzik – gondosan összeszedve; pénztár kezelésére, az akkori hanyagság-szülte egyszeri tetemes pénzfogyatékon okulva, most már évnegyedenkinti szigorú vizsgálat. – Kell e emlitenem a’ bünbeli törvényszéki gyorsabb folyamatu eljárást, melly hajdani csigakint mászó természetét levetközve, – mikép az akkori rozsdaemésztette béklyó miatt csak igen lassacskán haladható rabok lábai – ma már rendesebbé és gyorsabbá lőn. Ezenfelül lak- és élelmezés dolgában állapotuk színte, körülményeink közt lehetőleg, a’ jelen korszellem emberiesb irányához alkalmazkodott. – Mindezek ollyas régi dolgok ugyan, mik kevesebb mint 15 év óta Kárpáttól Adriáig inkább vagy kevésbbé javultak, ’s itt csupán azért soroltam elő röviden, hogy megkérdezhessem a’ világi levelevő urat, szivére tett kezekkel vallja meg, ugyan miben helyezheti megyénk 15 év előtti állásának, az azóta ujjá alakult fölötti hiresb elsőségét? A’ közgyülés méltóság-teljesb és csendes tanácskozásában e? – Hisz ezt mostani években csak a’ háromfi háboritotta fel. És ugyan méltóság-teljesnek nevezhetni azon 15 év előtti pangárt, melly a’ tanácskozási teremekben patriarchalis szellemü elődeinket zöld asztalaiknál elaltatta? – Ó drágalátos jó idő! csendesek valának igen is tanácskozási termeid a’ remete czellájakint, ’s a’ hogy ezt az utánatok visszaepedő világi t. levelező is állitja; – de annál zajosb fűszeres lakmározásaidban. – Ugyan mellyik becsületes embernek juthatott volna ekkor eszébe, még az igazi pezsgő-iszákoknak is szemére vetni, – kik Árpádtól örökölt sanyar-edzette természetök segélyével gyakorta az ivó asztal mellett virradtak fel, ’s csak a’ tanácskozás asztalán pihentették ki fáradt tagjaikat, – hogy ők nem józanok, avvagy hivatalviselésre nem kiképzettek. – Elég az hozzá, hogy Csanád országszerte hires lőn, a’ szomszéd törvényhatóságokból, a’ kitüzött közgyülési napokra sürü látogatók érkeztek, ’s az ugy nevezett nyers erő, a’ megyebeli nemesség is akkor édesgettetett először az előttük szokatlan teremekbe, azt mivelendő ott, mit a’ vendéglő akar. De minthogy ő ezek segélyére, – mig világát élte, – soha nem szorúlt; mihelyest tanácskozniok kellett volna: csend foglalá el az elmék helyét. – Valóban levelező ur, igazságtalanságot követett el, midőn utóbbi közgyülésünket az ekkoriakhoz hasonlitá; igazságtalanságot főleg azon tisztelt férfiu ellen, ki több éveken keresztül dicsőséges kormányzója vala megyénknek, kinek tömérdek jó tetteiért Csanád hálás elismeréssel tartozik. – E’ kitérés után ideje lesz, a’ gyülési nevezetesb tárgyakat előadnom. – Az ekkorra kitüzött törvényszéki 8 táblabiró elválasztása megtörtént, következő megalapitott szabályokkal: illető törvényszéki elnök kettőt-kettőt a’ törvényszék határnapjáról eleve értesitvén, ezek elegendő ok nélkül megjelenni tartozzanak; a’ többiek hivatlanul is mindig résztvehetvén. Elvállalt köteleztetésök évhosszáig tart, a’ midőn uj választás alá kerülnek. – A’ választottakon kivüli többi tiszt. táblabirák döntő szavazata elvétetett, ’s ennyiben a’ törvényes gyakorlat összeszorittatott. – Kiköttetik, hogy az egyházi rendből is lehessen táblabirákat választani, kik a’ büntető törvényszéken is befolyással birjanak. E’ szerint az egyházi rendnek megyénkre jelenleg panasza nem lehet, miután több tágabb engedély adatott számára, mint a’ mennyit a’ sajtó kihágások büntetésére tervezett vegyes küldöttségben az alsó tábla részére megengedni kiván. – E’ választás alapczélja: kikerülni azon kellemetlenséget, hogy egyik vagy másik biró gátoltatása esetében fühöz fához kelljen a’ törvényszéki elnöknek kapkodnia, mig a’ táblabirák törvényes elegendőségü száma kikerül. – Ő felségének legjobb reményekre jogositó előterjesztései hála-érzettel fogadtatván, a’ többség által érette kettős köszönő felirat határoztatott. Egyébiránt tárgyalat és javaslattétel végett a’ követutasitó választmánynak adattak ki, melly üléseit f. hó 31. fogja megkezdeni. – Követeink leküldött naplói, kiknek nevei emlitését szinte éljenezés kisérte, a’ megyei iró terembe rendeltettek kitétetni. – A’ selyemtenyésztésnek részvény általi kelendőségbe hozatala pártfogoltatván, annak elősegélésére küldöttség neveztetett ki. (Vége köv.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem