SZERBIA.

Teljes szövegű keresés

SZERBIA.
Az Oesterr. Beobachter Belgradból aug. 1-jéről következő legujabb hireket közöl: „Vucsics és Petronievics valahára elhatározták magukat, hogy Szerbiából eltávozzanak. Folyó hó 8-kára a’ nemzet előkelői és legidősbjei közül 300-an Belgradba hivattak, ’s ekkor Hafiz pasa belgradi helytartó báró Lieven tábornok és Vascsenko orosz consul személyes jelenlétében a’ gyülekezet előtt ki fognak fejtetni azon okok, mellyek ama’ két főember eltávolitását mellőzhetlenül megkivánják. Ugyanaz nap fognak Vucsics és Petronievics urak az országból eltávozni, ’s Widdinbe, a’ porta által jövőre kitűzött tartozkodásuk helyére vonulni.” – Igen feltünő, hogy szükségesnek tartatik a’ nemzet vénei és előkelői előtt számot adni a’ nevezett két férfiu szükség-sürgette eltávozásának okairól. Ez a’ két férfiu tehát még is népszerű; ők hát még sem azon zsarnokok, kiket a’ kül- és belföldi német lapok bennök láttak; mert hiszen különben mi czélja lenne a’ nemzet illyetén megnyugtatásának? – Egyébiránt e’ bonyolodott drámának aligha e’ két férfiu távozásával vége szakad.
Stambuli levél szerint Titoff ur a’ szerb fejedelemválasztást megerősitő nagyuri berat kiadásának előlegesen ellenszegült; ’s nem csak Vucsics és Petronievics eltávolitását, hanem magok viseletének a’ török fővárosban leendő nyomozását is sürgette. Titoff urat nagyon felingerelte a’ szerb népgyülésnek Vucsics és Petronievics mellett a’ portához fölterjesztett erőteljes kérelme; ő ugy vélekedik, hogy e’ nagy részvét a’ mult szerb-forradalom főszerzői iránt fölötte kétes világot vet a’ megválasztott fejedelem jellemére is, minél fogva kétkedik, hogy a’ pétervári udvar az uj választást el fogja e ismerni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem