CXCV. Kerületi ülés
CXCV. Kerületi ülés
majus 17-kén. Elnökök, jegyző, előbbiek; tárgy: vallásügyi leirat.
A’ vallásügyi kir. válasz fölött folytatott vitákban egy káptalanbeli és két megyei követ vőn e’ napon részt; ’s ezek közül hatan osztozásnak a’ tanácskozások kezdetén tett inditványban. De lássuk az ülés föltünőbb részleteit.
Egy ifju követ, kinek társa első napon hasonértelmüleg nyilatkozott, erős modorban rován meg a’ leirat melletti nyilatkozások majd vádló, majd rémitő hangulatát, sajnálkozik, hogy a’ kormány e’ második leiratában mintegy megbánni látszatik, ’s megtagadja első válaszirata alapelvét. – Majd a’ vallás ügyét egészben kezdé fejtegetni. Minden nagy, magasztos elérésére, ugy mond, az igazság tiszta értelme szükséges; mig a’ tudatlanság minden roszszal karöltve jár. ’S mégis az ember tudatlanságában büszkélkedik leginkább. Igy vala ez kezdetben is; azt hivé az ember, hogy a’ világ érette teremtetett, ’a meny csillagai az ő világitó fáklyái, sőt magát a’ világteremtőt, istenét is szenvedélyei szerint, haragos és erős boszúállónak ’stb. képzelé elméjében. És illy vallásos nézetek vitettek át a’ socialis viszonyokba, ezek valának az alakuló statusok alapjai. Később azonban a’ tudomány mindezek tisztább ismereteire vezérle; ’s a’ terjedő ismeretek reformot szültek a’ szinte tökéletesithető vallásban, változásokat az institutiókban. E’ változásoknak be kelle következniök, mert a’ társaságnak nincs szentebb kötelessége, mint az intézeteket akadályozni, mellyek az embernek czéljai megközelitését nehezitik. És e’ pont az, hol az álladalom és egyház összeütközésbe jöttek és jőnek; mert mikint nem állhat fen status, mellynek tagjai atheusok: ugy nem lehet az boldog, hol az ember igazságra eljutni akadályoztatik. Nézzük a’ historiát. A’ keresztény egyház, eltérvén a’ középkorban rendeltetésétől, megszünt lenni erkölcsiség intézete; zsarnokság, elnyomás vala napi renden, üldözés parancsoltaték szeretet és egyenlőség helyett, mit Krisztus hirdete. Egy évezredig nyugodtak ekkép Krisztus tanai, ugy szólván fagy és hó alatt, mint őszi vetés hoszú télen által. De teljesüle, mit jóslag monda maga az üdvezitő tanitványainak: még sok mondandóm volna hozzátok, de eljő az igazság szelleme, ’s megtanitand benneteket mindenekre; eljöttek Kopernik, Newton, Huss, Luther, John Knox ’s az emberiség egyéb jóltevői. Itt szónok a’ tudományok emelkedéséről, a’ reformatioról szóla, ’s ohajtá, bár e’ honnak is legyen egy John Knox-a a’ hierarchia ellenében, melly a’ vallást, a’ nép tulajdonát, magáénak tekinti, mi őt táplálja. A’ hierarchia – ugymond – testvért testvér ellen ingerel, mert egyik siboletet mond, másik shiboletet; melly cselekmény valamint isten előtt kedves nem lehet: ugy a’ statusnak is mindent el kell követni, illy állapot megszüntetésére, illyes balitéletek kiirtására. E’ balitéletek alatt nem érti a’ vallást; sőt ugy hiszi, hogy a’ statusnak vallásra mulhatlan szüksége van. Ezt tanusitja maga a’ franczia forradalom, mellynek szörnyetege, – mert mikint a’ despotiának, ennek is vannak szörnyetegei – Robespierre tevé a’ convent előtt, a’ positiv vallások eltöröltetése után csakhamar az inditványt, hogy az istenséget mondja ki. Vallás nélkül nép boldog nem lehet, a’ javitások pályáján nyugottan nem haladhat. Ezért, bármit mondjanak külföldi ellenségeink, bármint hányják szemünkre, hogy anyagi jólét kérdései helyett, nyelv és vallás ügyével olly sokat foglalkozunk: ugy hiszi a’ szónok, helyesen cselekvék a’ magyar törvényhozás, ha mindenek előtt ezeket kivánja tisztába hozni. – Ezek után áttért a’ szóló követ némelly, tanácskozások közben mondottak czáfolatára. Példákkal mutogatá, hogy az ellenszenv, melly e’ teremben nyilatkozik a’ clerus ellen, terjed a’ nép között is. Tud két helységet, hol az egyház főnökei a’ lakosok által áttéréssel fenyegettetének, ha azok nem adatnak iskolamesterekül nekik, kiket magok választottak. Ez nem nagy szeretetet tanusit a’ clerus iránt, de kiben van az ok? Megyéjében több helységek között, mellyeket csupán egy folyam választ el, ég és föld a’ különbség; egyfelöl a’ protestans lakosok szorgalmasak, vagyonosabbak, mig másik oldalon a’ catholicus nép miveletlenebb, nyomoruabb. Valóban illy körülmények között, ha egy John Knox lépne fel hazánkban: megérnők a’ Pázmán előtti időket ’stb. Muljék csak el ez orsz.gyülés eredménytelenül, menjenek füstbe mind azon remények, mik után esdve most a’ közvárakozás hallgat: majd lesz e’ teremen kivül ismét ingerültség, fognak ekkor vádak emeltetni, és nem a’ törvényhozás ellen. Szóló követ tehát felhivá a’ táblát állhatatos küzdésre, kiméletlenül visszautasitván az ellenfél csatacseleit.
Következő szónok, ki indulat fegyvereivel küzdeni nem szokott, illy szónoklat után igen bajosnak mondá a’ felszólalást. Nem követheti ő az előtte nyilatkozottat azon térre, mellyről, ha csakugyan van a’ clerusnak veszélyes hatalma, azt kibékülésre nem hivta fel. Ma máskép áll a’ dolog, mint volt egy tized előtt. Nem csudálkozék, ha rég, midőn még részvétet kell támasztani, panaszos hangon kelle szólani, ha a’ protestansok is, kevésbbé biztosak eredmény iránt, bizalmatlanabbak valának. Ma mind máskép áll; mindenki sikert, eredményt vár; ’s két nagy elvre nézve ime birjuk is a’ fejedelem szavát. Most csak ez elvek alkalmazásáról lehet szó, mik iránt ugy vélekedik, hogy a’ viszonosság elve épen a’ felterjesztett törvényjavaslatban van alkalmazva legjobban, mig másik az átmenet szabadsága által lesz kimondva. Ez előzmények után a’ szülék szabad egyezkedését is pártolja.
Ezekután egy vezérszónok mondá el észrevételeit az e’ tárgyban kiadott két leirat, de különösen az utóbbi fölött. Első válasziratban elfogadja a’ kormány, hogy a’ vegyes házasságból származott gyermekek atyjok vallását kövessék; azon föltét alatt mindazáltal, hogy a’ szülőknek máskép szerződni megengedtessék. Ez által a’ kárhozatos téritvények törvényesittetének, ’s a’ kölcsönösség elve csupán annyiban alkalmaztaték vala, mennyiben a’ rosz, melly eddig egy hitfelekezetet sujta, más vallást követőkre is kiterjesztetett volna. Második leirat már kényszeritő törvényt nem akar; közte tehát és az előbbi között, lényeges a’ különbség. Sokat lehet az iránt vitatkozni: tanácsosabb e a’ nevelés jogát a’ szülékre bizni, ’s mennyiben van a’ status beavatkozásának e’ részben helye? – Annyi azonban bizonyos, hogy hol a’ szülék szerződése hiányzik és megszünik, a’ status intézkedésének kell előállani, különben örök viszálkodás van a’ családi életben ’s lehetne eset is, hogy a’ született polgár vallástalanul növekednék föl. Az első leirat tehát helyesen ismeré el a’ kényszeritő törvény szükségét. Ezután ellenvetések czáfolásába bocsátkozék a’ szóló követ. Nem látja a’ leirat szerkezetében, mit sokan emlitének, hogy a’ fejedelem a’ cath. vallás elveiből indult volna ki. Mit akar az egyház, Hogy legalább egyik gyermek catholicus legyen. ’S a’ leiratban quantumvis inhaereat catholicae religioni, megengedi, avvagy legalább fölteszi a’ fejedelem, hogy máskép is lehet szerződni. – De mindenek fölött jó, hogy a’ leirat minden kényszeritést távoztatni rendel illyes szerződésektől. Nem lehet ez elvnél fogva többé törvényhatóság, melly ezentul passiva assistentiát adjon a’ téritvények megtartására; ’s ezzel minden esetre nyerünk annyit, hogy az 1790/1:26 t. cz. ellen e’ részben többé sérelem el nem követtethetik; egyszersmind pedig attól sem tarthatunk, mitől sokan félnek, hogy ha törvény nem alkottatik, a’ kormány majd törvénytelen uton időközileg fog rendelkezni. Miben áll vallásos sérelmeink nagy része? Az 1790/1:26 t.cz. igazságtalan és egyoldaluságában: ezt csak törvényhozás változtathatja; továbbá a’ kormányrendeletek törvénytelenségéből, miknek azon utoni visszahuzatása, mellyen kiadattak, csak kivánatos. Legtöbb sérelmek azonban nem történtek vala, ha a’ megyék, mint a’ végrehajtó hatalom részesei, szilárdan őrködtek volna a’ törvények fölött. Szónok jövőre elvárja a’ hatóságoktól e’ részben a’ szilárdságot, elvárja, hogy nem engedik magokat a’ törvények félremagyarázásában eszközökül használtatni. – A’ leiratban legnagyobb hiány, hogy az átmenet szabadságát, mi elveiből következik, ki nem mondja. Mig ez iránt tisztába nem jő a’ törvényhozó testület: addig nem fejezhet ki mást, mint ragaszkodását a’ felterjesztett törvényjavaslathoz, ugy mindazáltal, hogy a’ máskép egyezkedés utja el ne zárassék. – Az ügyet többé félteni nem lehet; a’ nemzet közlelkedése karolta azt fel; minden vallás követői közösnek tekintik a’ protestansok jogain ejtett sérelmet; a’ catholicusok tudják nem kevesbbé, mint a’ protestansok, hogy lelkismereti szabadság nélkül nyugott polgári élet, ’s e’ nélkül statusboldogság nem képzelhető.
Egy más követ rövid historiai visszatekintésben mutogatá, hogy a’ hierarchián kivül, melly a’ közállományban törvények fölötti állást követel, vallásos sérelmeink oka a’ kormányban létezik. E’ beszédnek magát a’ leiratot illető része következő. – A’ leirat, mennyire szövevényes tartalma érthető, mindenütt nemlegesen szól magára a’ dologra nézve, ’s a’ szép elvek benne csak puszta szavak, mellyek semmi jelentőséggel nem birnak, avvagy palástul szolgálnak a’ benne levő rosz elveknek. E’ leirat az elveket, mikért 12 éven keresztül küzde e’ testület, egészen ignorálni látszatik, különben azoknak alkalmazását is elfogadta volna a’ felterjesztett törvényjavaslatban. Az 1790/1:26 t. cz. rendeli, hogy a’ cath. atya gyermekei atyjok vallását kövessék; mi követeljük a’ viszonosságot, kérvén, hogy e’ rendelet a’ nem cath. atyákra is terjesztessék ki; s a’ kormány egy másik szép elvvel válaszol: hogy ő kényszeritő törvényt nem akar. Eddig kényszeritteték a’ cath. atya saját vallásában nevelni gyermekét, ’s már a’ protestans felet kényszeriteni hasonlóra nem kivánja, mert e’ kényszerités ellenkeznék a’ cath. egyház kivánatával. – Sokszor hallá már a’ szónok az egyenlőség, viszonosság nagy elvét ollyak szájából, kik azt tettleg nem gyakorolják. Ha a’ cath. papság nem fogna közöttünk ülni az országgyülésen, ha javaik azon czélokra fognának fordittatni, mikre adattak: akkor a’ cath. pap is az lenne, mi a’ protestans: egyházi szolga, ’s ekkor mind a’ kettőt szabad versenyzésre lehet bocsátani egymással; addig azonban e’ versenyzés ollyforma hatásu leend, mint kifejlett gyáriparral nem biró, kis nemzettel kötött kereskedési szabad szerződése. Mig egyik vallás hatalmasabb: addig teljes viszonosság szép szónál nem egyéb.
Emlitnünk kell még egy igen élénk előadás tartalmát. Azon követ, ki egy évtized előtt először emelé dörgő szózatát a’ vallásbeli sérelmek orvosoltatása mellett, mintegy vissza emlékezve régibb küzdelmeire, illyképen kezdő beszédét:
„A’ tanácskozás folyama felderite; mit nem ugyan az ügyre, de magamra nézve minden esetre örömmel veszek. Illy korban, minőben vagyok, 12 évvel legalább képzelgésimben megifjodni nagy nyereség; miután, ha az átmenet szabadsága már meg volna is, legfelebb Oroszországba átmenve, ’s ott is csak 12nappal lehetnék ifjabb, az ottani naptár ennyivel járván hátrább. Jól mondatott, hogy a’ recriminatiókkal egészen felhagyni még nem lehet: de az is igaz, hogy mint mindennek, az előttünk fekvő tárgynak is meg vannak saját stadiumai. Én egyszerüen kijeletem, hogy a’ leirat ki nem elégit, bár igen örömest ragadám vala meg benne a’ biztositékot, ha Sz. követe mutatott volna illy tartalékot. Azonban puszta elvekből, ha nem alkalmazhatók, igen csekély a’ haszon, hol eredmény kell. – Megismerem, hogy e’ leirat szerkesztése rendkivüli küzdelmet állita elő, ’s azt hiszem, hogy nincsen is a’ műiparos Angliának olly mesterséges gépe, mint e’ leirat szövege; de épen mivel olly sok fáradságba, sőt lelki gyötrelmek leküzdésébe került annak szerkesztése: nem látom okát, ő felsége tanácsosai miért nem mentek már kissé tovább, hogy kielégittetés eszközöltetett volna; miért nem tevének még egy lépést, ha megengedék már, mit eddig az egyház, – mellynek tagjaitól ez ügyben ő felsége tanácsosait külön gondolni nem tudom, – állhatatosan tagadott. – Azt mondá minap Sz. követe, hogy a’ kormány erős, szilárd ’s önálló: valóban sem szilárdságának, sem erős és önálló voltának jeleit nem tapasztalók ez ügyben, melly egyházi személyek közben-jöttével intéztetett el. Hiában veti Sz. követe ellen, mintegy emelni kivánva a’ tárgy rendkivüliségét, hogy e’ kérdés megjárta Europát, ’s hogy ebben a’ magyar király olly önállólag nem rendelkezheték, mint a’ nyelv ügyében, állásunk e’ részben is sajátságos. A’ vallási forrongások korában Svéd, Norvég és Angolországon kivül, csak Magyarhon volt képes önállóan rendelkezni sorsa felett. A’ többi országok részint későbbi eredetüek, részint alkotmánytalanok, hol a’ fejedelmeknek tetszett magokat függésbe hozni a’ szentszéktől, ’s vele concordatumok utján egyezkedni. Nálunk minden máskép áll; fegyverrel szerzék őseink a’ békekötéseket, ’s ezek nem kevésbé sarkpontjai alkotmányunknak, mint a’ nagyhirü 1-ae: 9; itt a’ fejedelem e’ közjognál, de apostoli cziménél fogva is önállóan rendelkezheték, ha tanácsosai nem azt tekinték vala, mint van Poroszhonban, hanem mit kiván a’ magyar köztörvény szelleme. Poroszhon viszonyai egészen mások; ott a’ népség nagyobb része protestans levén, nem félhet a’ gyöngébb cath. egyház tulnyomoságától; ott a’ porosz király jogával tetszése szerint élhete, ’s hogy nem élt, csak Canning mondása szerint tön: szép dolog erővel birni, de nagy gyöngeség azt mindenkor használni. – De nézzük a’ leiratot! mi van benne, mi megnyugtathatná a’ kedélyeket, mi kiolthatná az égő üszköt? Első leiratban, melly 3 hosszu év gyümölcse, még vala remény a’ téritvények fentartásához, ’s ezért még nem ovakodtak positiv törvényt hozni, a’ vegyesházasok gyermekei vallására nézve. Másik leirat, melly kilencz ó mulva követte az előbit, már nem tarthatván meg a’ téritvényeket, minden világos törvény hozását nélkülözni kivánja. Ez által tán szükebb térre szorittatnék a’ téritvényezés; de mivel ennek megtartását csupán a’ becsületességre bizza: épen ez okból gyanus előttem. Kormánynak kimondani azt, hogy a’ szónak szentsége illy fontosságu tárgyban olly csekély nyomatékkal bir, ’s mint az örök vallomásról mondatik, néha érüs, néha érütlen! – Én mindig felteszem, hogy az egyházi rendben igen sok okosság van, ’s nem örömest kiván búcsút venni olly eszközöktől, mik e’ világi – mert ez is valami – és siron túli tekintélyét növelik. A’ tanácsosok ugy hivék, csak bizzuk az egyházra, majd használja az okosságát, mint a’ „possint“ szónál, majd fog ő találni módot, az egyességet tanúk előtt jegyzőkönyvbe iratván, avvagy másképen, cath. vallásban neveltetni a’ gyermekeket. Valóban e’ tárgyban a’ kormány eljárását meg nem foghatom, ’s ohajtanám – inkább, mert ekkor tudnám, melly téren állok, – hogy törvényjavaslatunkat cath. egyházhozi hű ragaszkodással vetette volna vissza. Most mindenütt csak zavart látok; nincsenek eloszlatva két százados panaszaink; ’s e’ részben Sz. követe sem nyugtata meg, sőt csak gyanumat növelé e’ tárgyban, midőn okoskodásai ürességét, hiányát, költőiséggel akará pótolni. Várjunk, monda ő, a’ discretioktól! Ugy hiszem, tuléltük már azon időt, mikor az égből manna hullott, ’s a’ discretiokkal ugy járnánk, mint a’ zsidók, kik minden szombaton tárt ablakkal várják a’ messiást, és nem jő soha. – 357Hiszen a’ kormányban szilárd akarat sincs. – Itt megemliti szónok az 1792-ben téritvények mellett, a’ fejedelem nevében kormányzó szék által kiadott intézményt, mellynek ellenében eredménytelenül jelentetett ki legfelsőbb helyről, hogy ő felsége róla mit sem tud. Menjünk tovább – folytatá a’ szónok. – Midőn azon két fő lelkipásztor, tulbuzgoságból kibocsáták hires pásztorleveleiket, oda terjedt ő felsége rendelete, hogy az 1790/1:26 t.cz. fentartassék, ’s ki ellen intézkedni mer, kegyelemvesztéssel fenyegetteték. Mi lett eredménye? csak azt sem sikerült elhitetnünk a’ kormánynyal, hogy e’ két püspök anarchicus modorban működött. – Áttérve továbbá szónok, a’ lelkesedés kisebbségéből a’ tárgyra nézve következtetett részvétlenségre, ezt azon számitásból mondottnak hiszi, hogy a’ törvényhozás magát reményvesztetten a’ kormány karjaiba vesse. Nekem – ugymond – nincs kedvem óriással ölelkezni. Különben tudhatja Sz. követe, mint az élet iskolájának növendéke, hogy a’ lelkesedésnek több phasisai vannak. Egy önkényes fejedelem bizonyos zsarnoki parancsot bocsátva népéhez, kérdé ministerét: mit csinál a’ nép? a’ minister felelé: „a’ nép zugolódik, panaszokra fakad,“ – semmi baj: monda a’ fejdelem. Másodszor is megkérdvén ministerét, válaszul nyeré: hogy a’ nép vigad, tombol. Akkor már félni kezde a’ fejedelem. ’S midőn harmadszor hallá, hogy a’ nép csendes, mélyen hallgat: egészen elkomorult. Igen, uraim, e’ harmadik szak a’ reflexio stadiuma. A’ kormány bölcseségétől elvárom, ne engedje, ne várja be nálunk e’ stadium bekövetkezését, miután már átélék a’ nagy hetet, és penitentiára is volt elég idő: elvárom azon kis hiány kipótolását, mi megadva még nincs. – Költőileg festé szónok itt azon dicsőséges korszakot, melly haladni kivánó nemzetünk közboldogságot ápoló kormányának nyilhatik; ’s felhivá a’ kormányt, igyekezzék a’ kedélyeket jó törvénynyel megnyugtatni. – Egyébiránt, ha e’ törvény megtagadtatnék sem félti többé az országot. Ha 1836 után e’ tábla határozata is elég lelket önte több hatóságba, a’ törvénytelenség elkövetésére megtagadni a’ segéd kezeket: most a’ fejedelem hason értelmü nyilatkozata által sok részben szilárdul állásunk; ’s 12 évnek illy kevés eredménye még is van. – E’ helyen ismét Sz. megye követéhez fordulva szóló, a’ leiratra átterőleg kérdé tőle, kinek sem szándékában, sem hazafiuságában, de még protestantismusában sem kételkedik: hogyan lehetne a’ leiratban kimondott elveket törvényesiteni? Szerinte minden, mi a’ vegyes házassági gyermekek vallására nézve ez elvekből alkalmazható, alkalmazva van a’ felterjesztett törvényjavaslatban; mi a’ leiratban több foglaltatik, örökös kijátszások tárgya. A’ felterjesztett törvényczikkely test; ’s e’ leirat kristály patak, mellynek csillogó vize kisiklik ujjaink között. Mi örömest teljesitné pedig a’ törvényhozás feladatát, ha felhasználható test volna a’ leiratban. Hiszen – ugymond – ne higyje senki, hogy mi, kiknek olly homoeopathai adagban méretnek életörömeink, kikre annyi bajai nehezülnek az életnek, annyi házi baj, oskolázás, censurától eltiltások és minden, – ne higyje senki, hogy örömünket találnók a’ küzdésben. Ha a’ protestantismus tanjai a’ társas élet, avvagy a’ kereszténység érdekeivel jőnének ütközésbe: akkor, ha már e’ részben túl nem volnánk, kiirtásáról kellene gondoskodni. De mi tan ez? Egy nyomorú augustinus barát szerzeménye: mondja a’ clerus. Mit félté hát ellenében a’ catholicismust, az egyházat, mellyről idvezitőnk mondá: super hanc petram aedificabo? miért él vele viszályban, feledvén, hogy Pozsony kapuján meg van irva: omne regnum in se divisum desolabitur? Mit akarunk mi, mit a’ protestánsok elvenni a’ cath. egyháztól? Hiveiket féltik? Boldog emlékezetü Pázmán Péter nem nyult olly téritési eszközökhez, mint a’ mai papság; kövessék mostani utódai az ő példáját, a’ vallás tiszta igéi hirdetésére szoritkozván egyedül, szemök előtt tartván az igaz közmondást: jó pap, jó nép, rosz pap, rosz nép. Szentelje a’ papság magát azon tanoknak, mikre idvezitőnk tanitá; és ne feledje soha, hogy a’ reformátiot nem azon kis augustinus barát, hanem az egyházban, ’s magában a’ clerusban levő hibák szülék. – Végre, utasitása következtében, a’ szónok mindenek felett ajánlá a’ rendeknek az átmenet-szabadság kérdése sürgetését.
Az ülést azon szónok önvédő beszéde fejezé be, kiről mondatott, hogy a’ leirat mellett kormányszempontból lépe föl, ’s ki ellen intéztetének ez egész tárgy vitatása közben legtöbb czáfolatok. – Az ellene intézett számos megtámadásokat három részre osztá; első declamatiokat, phrasisokat és képeket, másik személyeskedéseket, harmadik ellenokokat foglal magában. Szóló a’ viszonosság törvénye szerint, miről épen a’ tanácskozás folyt, nem ugyan phrasisokkal, mikben egyszer elég volt gyönyörködni, hanem mindenekelőtt K. követe azon képére, miszerint beszédét virágokkal telt feneketlen kosárhoz hasonlitá, melly általa fölemeltetve, üresen maradt kezében, – mellőzve, hogy talán azért szakadt be feneke, mivel K. követe köveket rakott bele, – hasonlóan képeel vagy inkább mesével kiván felelni. Ismeretes a’ rendek előtt bizonyos tésztás étel: bábakalács, németül Kugelhupf, mellynek külseje barnára, ’s apró szőlőkkel van kisütve, ’s belseje, ha uj sütetü, igen jó izü. Egykor, egy hoszu tél után, melly a’ madarakat is megkoplaltatá, illy nemü tiszta került egy kert közepébe, hol a’ madarak nagy serege, éhes gyomorral hasztalan keresvén eledelt, látására igen megörült, azonban nem levén jártas e’ ritka étellel bánás módban, vezérmadaraiknak tanácsára a’ legokosabbakat közülök kiszemelte, hogy ez ételt megvizsgálván, ize, minemüsége és elosztása iránt tegyenek jelentést.
Oda repültek a’ sereg egynéhány legokosabbjai, és minden oldalról megnézvén barna héjját, mindegyikök legelőször is egy aprószőlőt kicsípdesett, azt ovatosan – közös tanácsban – össze visszaforgatván és megcsipdesvén, utóljára lenyelték; tetszett az íze; visszarepültek, és megint egy-két aprószőlőt kicsipdesvén, a’ felett vitáztak: igazi mazsola e, vagy száraz szőlő? azonban azokat is lenyelvén, midőn harmad ízben ismételték ezt, a’ többi, már nyughatatlan madarak serege megszólitá őket: tegyenek már jelentést, hogy ők is az evéshez láthassanak. A’ legokosabbik egyike azonban azt felelte: „fiaim! ezek az elvek, mellyeket mi kicsipdesünk, előbb ezekkel kell tisztába jőni, majd azután nézzük meg a’ velejét, ehhez ti nem értetek semmit.“ Erre ugyan morogtak a’ többi madarak, de utóljára megnyugodván, őket az aprószőlők vagy elvek vizsgálatában egy ideig nem háboritották; azonban az éj is eltelt, és másnap reggel látván, hogy a’ kicsipdesésnek vége hossza nincsen, éhes nyugtalanságukban seregestül ők is oda repültek, ’s a’ gömbtésztát szét akarván bontani, nagy rémülésökre látták, hogy időközben annyira megkeményedett, miszerint nemcsak szét nem törhették, de a’ még benne hagyott aprószőlőket sem csiphették ki – és igy éhen maradtak. – Szóló attól tart, hogy ha az előtte nyilatkozott követ urak mindig csak az elvek vizsgálatánál maradnak, mindig az elvet, nem a’ dolgot nézik, ideologisták, nem realisták lesznek; ’s hazánk polgárai, kik az ételt, a’ törvényt várják, éhen fognak maradni. – A’ megtámadások másik részére, a’ személyességekre nézve, szóló tiszteli a’ vélemények és vitatás szabadságát, és a’ politikai pályán nyert tapasztalása után tudja, hogy következései közt keserűknek is kell lenni; – a’ mint tehát az általa előadott igazságok több követek füleiben keserűen hangzottak, ugy azoknak megtámadó szavai is – mellyekben azonban az igazságot hasztalan kereste – a’ szólóra kellemes hatással nem lehettek; a’ hallgatás sora a’ szólón volt, és igy némán türnie kellett; most rajta van a’ szólás sora, és igy nem csudálkozhatnak, ha ő is használva az időt, teljes viszonossággal nem épen a’ legkellemesb szavakkal terheli füleiket. Szóló azoknak inditványát, kik semmi alkura nem lépvén, a’ k. választ mindenestül félre kivánják vetni, hazánkra nézve károsnak tartja; mert a’ vallásos kérdést tisztába nem hozza, és igy az agitatiót táplálja, – veszedelmesnek a’ protestantismusra nézve, mert jelen bizonytalan nyomasztó állapotjából ki nem emeli, és a’ catholica egyház htalmas befolyása minden lehetőségeinek – főleg ha időközben száz Albach prédikálna – kiteszi. Midőn viszont az előtte nyilatkozottak azon véleményt, miszerint a’ kir. válaszokat lehető legkedvezőbben magyarázván, a’ jelen szempillanatot megragadni, törvény alkotását megkisérteni, ’s a’ kormánynyal alkura lépni kész, károsnak nyilatkoztatják; midőn szólót azért, mert okulva az eddigi tapasztalás, sőt azon világos tény által, hogy a’ julius 5-kén költ kir. válasz ellen rögtöni felirásunkkal inkább ártottunk, mint használtunk, a’ jövendőtől jobb törvényt, mint a’ jelen országgyülésen kivívni lehetne, nem vár, előre nem látó statusfinak mondanák; midőn azt állitják, hogy szóló azért, mert Magyarország apostoli királyától, ki az europai catholicismus homlokán áll, évek mulva sem vár olly törvényt, melly ezen állását compromittálná, nem magyar szempontból fogta fel a’ tárgyat; – midőn a’ szólót azért, mert az elébbeni és mostani időket összehasonlitva, a’ lelkesedésnek hiányát tapasztalja, és arról nem tud elfelejtkezni, hogy Magyarország apostolicum marianum Regnumnak neveztetik, alaptalan félelemmel vádolják: a’ szóló mindezeket türni kénytelen, mert e’ jelen különböző vélemények felett csak a’ jövendő itélhet. Midőn azonban egy, máskép szomszéd tiszai megyének átellenben ülő követe azt mondja, hogy szóló e’ kérdésben sem mint követ, sem mint protestans, de mint kormány embere nyilatkozott, akkor ezen állitást – mert vádnak nem is tekinti – határozottan visszautasitja; nem azért, mintha azon szótól „kormány-ember“ visszarettene, sőt egyenesen kimondja, hogy e’ teremen és követi pályáján kivül ,kormány embere’ a’ szónak azon értelmében, miszerint egy törvényes és hathatós kormánynyal együtt, azt támogatva minden erejével, hazájának érdekeit előmozditani kivánja; de azért utasitja vissza, mert e’ teremben egyedül és kirekesztőleg mint követ, e’ tárgyban határozott szabályos utasitása szerint nyilatkozott, sőt ha ezen érd. követnek velején a’ ministerium tervei talán most legelőször villámlottak volna keresztül, akkor szóló arra kérné, mondaná meg nekie: mi hát a’ kormánynak e’ vallásos tárgyban eldöntő nézete? mert szóló a’ két k. válaszból egyebet nem tud, mint hogy az egyezkedési tehetséget a’ szüléknek megadni kivánja; de mi legyen további akaratja, azt a’ további diaetalis tractatus utján akarná megérteni; – ha az érd. követ többet tud, B– követének mai napon szólóhoz intézett kérdésére is jobban ő maga felelhetne; – ha pedig a’ ministerium terveibe állitólag avatott követ azt hiszi, hogy a’ kormány e’ tárgyban törvényt nem akar, akkor ugyan ő maga, ki semmi tractatusra lépni nem akar, ezen tervet jobban mozditja elő, mint a’ szóló, ki a’ kir. válasznak a’ lehető legjobb magyarázatot adván, a’ kormányt arra akarja birni az által, hogy végső nézeteit tisztán és határozottan mondaná meg. – Hogy szóló, mint protestans, nem szavazhatott, az bizonyos, mert mint Sz. követe, utasitása szerint nyilatkozott; de hogy mint protestans polgár, vallása melletti buzgóságának, lelkesedésnek hiányában volna, azt merőben tagadja, és azt kérdi: mire kell több lelkesedés? a’ nagy többség éljenzései és tapsai között, támogatva pártjának hívei által, egy népszerű eszme mellett felszólalni? – vagy egyedül kötelessége teljesitésének bizalmában, keserű megtámadásoknak daczára, hitsorsosai által gyanusitva, csak szándokának tisztasága által fentartva, sikert ugyan igérő, de népszerütlen eszmét fejtegetni? Egy percznyi tűz szóló keblét nem tudná annyira átégetni, hogy mindezen élénk megtámadásoknak ellenállván, tántorithatlan elszánással véleménye mellett harczoljon, hogy ifjusága zsengéjétől fogva őrangyalkint megtartott vallásos becsületét nem érdemlett gyanusitgatásoknak kitegye. Ezek tehát a’ tolerantiának dicső apostolai, kik még csak másoknak az övéktől eltérő véleményeit sem tanulták gyanusitgatások nélkül tolerálni? – vagy a’ szólónak lelkesedése hanyatlott? mert a’ küzdést nem álmokra, nem elérhetlen czélokra irányzá; hiszen épen az a’ baj, hogy nemzetünknek e’ tárgybani lelkesedését reményekben hagyjuk megtörni, hogy önbizalmát veszitve, ezen örökös és lehetetlen harczban fölemésztessék. Szóló a’ törvényhozás tagjait nem említi, jóllehet e’ teremben is a’ tizenegy óráig üres székekről, az oldalos conversatiókról, a’ fél egyre e’ jelen viták alatt félbeszakasztott ülésekről többet lehetne szólni; nem szól a’ protestansokról, kik saját ügyünk mellett harczolunk, – de az országnak többi lakosairól, a’ megyékről, mellyekben p. o. az utólsó két év alatt az adó a’ vallási kérdést háttérbe szoritotta, halomra gyülnek a’ többi reformkérdések, lelkesedést követelők, ha sikert akarunk, és utóljára is a’ vallásos ügy melletti lelkesedés azon repedező kristály-prizmához fog hasonlitani, melly rendetlenül töri meg álsugárait.
Áttérvén azután szóló a’ megtámadások harmadik részére, az ellenokok- és erősségekre, több rendbeli czáfolások után főleg azon ellenvetésre, mintha a’ magyar király, mint ollyan, az europai catholicismus homlokán nem állhat, ő annak érdekeit kiemelve nem kezelheti, de csak az igazságot köteles megadni, – szóló feleli: hogy ő nem vizsgálva, jó e ezen kormánytan vagy nem? igazságos e vagy sem? csak azt állitotta, miszerint ez constatirozott tény; azt vélvén, hogy ha a’ jövendőbe akarunk tekinteni, a’ jelennek törvényeket hozván, a’ dolgokat nem vehetjük ugy, mint lenniök kellene, de a’ mint vannak, és utóljára is nem philosophusok, de törvényhozók vagyunk, kik a’ tényeknél okosabbak nem lehetnek, a’ tényt pedig ha más nem, a’ resolutio tartalma is bizonyithatná. Szóló elismeri azon igazságtalanságot, mellyet Anglia Irland irányában gyakorol; de senki nem tagadhatja, hogy az angol parlament, melly a’ protestantismus homlokán áll, olly rendeletekhez nem akar járulni, melly annak befolyását Hyberniában veszélyeztetné. Szóló is azt szeretné, hogy kormányunk a’ protestantismus homlokán állana, de tőle és az előtte szólottaktól függ e a’ világnak megforditása? itten élünk és halunk, tehát az időnek parancsoló körülményeivel meg kell alkudni, ezt nemcsak szóló, de P. megyének községe is érezte, utasitásában közelitő lépéseket javasolván; – hogyha tehát szóló ez iránt csalatkoznék, meg fogják legalább engedni, hogy igen jó társaságban csalatkozék, sőt a’ helv. vallástételt követő superintendentiákra is hivatkozik, mellyek az ágostai vallástételt követő protestansok által jul. 5-kén költ kir. válasz ellen tett felirás mellett benyujtott petitiót aláirni nem akarták, – alkalmasint azért, mert egy közelitő lépésnek szükségéről meg voltak győződve. – Az előtte nyilatkozottak igazságot követelnek, de épen az a’ kérdés: hol van ez igazság? ők és maga a’ szóló a’ fölterjesztett czikkben találják; a’ káptalanoknak követei és velök együtt talán hazánknak több polgárai sem abban, sem a’ kir. válaszokban; a’ kormány azt mondja: in medio veritas; – tehát hogy ha a’ eljes igazságot elérni nem tudjuk, jó tactica e annak egy részét is visszavetni? – Egyébiránt akármelly legyen ezen ügynek végeredménye, szóló e’ teremben szavát emelte, hogy a’ nemzet tanácsában legjobb belátása szerint ő is egy-egy kövecskével járuljon azon alaphoz, mellyen hitsorsosai annyi küzdések után kinyugodhatnak; hiszen a’ jó tanács nem egynéhány férfiak monopoliuma; azt gondolta, hogy igy legjobban szolgálhat a’ közügynek; meglehet, hogy a’ dolgot ugy nem érti, mint kellene; meglehet, hogy a’ bút ’s bánatot annyira megszoktuk, hogy tőlök elválni nem akarunk; ha csalatkozott, midőn azt javasolta, hogy a’ vár leggyengébb részén nyitván rést, igy nyomuljunk belsejébe, és az előtte nyilatkozottak által pártolt uton jutunk czélhoz: szivéből örülni fog; – ha pedig nem csalatkozott, és czélt nem érve uj küzdések várnak reánk, bizonyosok lehetnek az érdemes szónokok, hogy a’ csata mezején a’ reményt és hitszabadságot ébresztő zászlónak hívei között nem utólsó sorban fogják találni a’ szóló követet.
Majus 18-káról már tettünk jelentést. – Majus 19. vasárnap.
