Egyes vélemény az adó tárgyában.
Egyes vélemény az adó tárgyában.
Az intelligentiának legnagyobb része abban már meglátszik egyezni, hogy minden polgárnak azon arányban részesülni kell a’ közterhekben, melly arányban jótéteményeivel él*. Ezen közakarat mellett azt lehetne hinni, hogy a’ legnagyobb akadályokon túl estünk! ez azonban nem ugy van, mert a’ fizetés módja ollyannyira fontos kérdés, hogy annak jó vagy rosz alkalmazásától a’ magyar nemzet létele függ, sőt életkérdéssé válik, az, nem csak mi reánk, hanem az egész ausztriai monarchiára nézve. Tekintsük az ügyet közelebbről.
Egy töredék vonakodása leginkább onnan származik, hogy erszényének fenekét fejcsóválva megtekintvén, ez állapotban a’ fizetésre való lehetetlenséget látja, és eddigi tapasztalásai után a’ jövendölt arányesőbe sem bizik többé.
Azon terhek, mellyeknek aequivalensét magunkra ruházni gondoljuk háromfélék: 1-ső a’ házi adó, 2-ik a’ hadi adó, 3-ik a’ megyei közmunkák terhe. Ezen utolsót talán össze lehet kötni az elsővel ’s igy csak kettő marad.
A’ domesticával azért felhagyni, mivel sok vármegyékben a’ szegény nemesség által megbukott, nagy hiba volna; mert egy okos ember sem tehette fel, hogy ezen tárgy egyszerre, egy vágással az egész országban keresztül vitethetik, sőt az eddigi sükeren is csudálkozni kell, csudálkozni, hogy annyira mentünk, miszerint csaknem bizonyos győzedelmet jövendölhetünk. Akármennyi más terhet veszünk is magunkra, ezen tehertől még sem menekszünk soha, és megtanulhattuk volna a’ tapasztalásból, hogy az illy bujkálás, főkép egy igazságos teher előtt, mint fösvénynél szokott történni, kétszeri fizetést von maga után.
Hogy az urbéri földeknek a’ közterhekre lett átadását, ’s a’ közdolgok vitelének olcsó elintézését a’ nemességnek javára kell irni, ’s méltó tekintetbe venni, azt senki sem fogja igazságtalannak találni, a’ ki tudja, mikint ezen egy czikk némelly tartományokat annyira földhöz nyom, hogy minden egyéb kedvezések sem menthetik őket a’ napról napra növekedő statusadósságoktól. – Hogy törvény szükséges, melly a’ megyei közmunkákat önkény ellen ótalmazza, azt tagadni szintugy nem lehet.
A’ mi pedig a’ hadi adó ’s vele összekötött deperdita terhének a’ nemesség általi kiegyenlitését illeti: e’ részben ugy törvényeink, mint a’ nemzet és alkotvány szellemének, de főkép existentiánk fenyegetéséből származó szükségünknek legjobban megfelelne, egy a’ nemesség által felállitandó nemzeti katonaság, melly abból állana: hogy Poroszország mintájára minden őszön nehány hétre gyakorlatra összejönne. Ez képes volna, már nyakig tentába veszett nemzetünkben a’ lovagi szellemet felébreszteni, a’ szegény nemesség mindenféle kihágásokra vezető ’s leginkább tűzből ’s unalomból eredő betyárságának nemes és hasznos irányt adni, ’s a’ nemzetnek jövendő existentiájára ’s a’ szabadság fentartására azon kezességet nyujtani, melly egyetlenegy módja a’ tapasztalás által igazolt kezeskedésnek, mig a’ ministeriumi felelősségben keresett garantia nem egyéb egy nagy mystificationál. Azon nézetek, mellyek minket, felfegyverkezett ’s nagyobbára ellenséges nemzetektől körülvetteket, ezen védelmezetlen állapotban tartottak, ugy hiszem nagyobbára megváltoztak; a’ vám és szabad kereskedés kérdésének remélem már közel álló feloldása sokára el nem maradhat, ’s az ausztriai tartományokkali egy igazságos kölcsönös számvetéssel el lesz intézve, ’s igy bizton remélhetni, hogy az ausztriai ház a’ minden veszedelmekben leghivebbnek mutatkozott magyar nemzetnek felfegyverkezését, azon téren, melly maholnap hadi szinhely lehet, gyanús szemmel nézni nem fogja, sőt inkább örülni a’ hadi kincstárnak ezen tartalék által jutott könnyebbségén.
De hol marad ezután az annyira kivánt és annyira szükséges anyagi jólét elérése? Véleményem szerint erre sem adó, sem kölcsön nem szükséges, hanem olcsó pénz, mellyhez már rég hozzá juthatánk a’ nélkül, hogy a’ váltó törvényre, vagy erőszakos és annyira költséges cataster behozatalára, majoratus és ősiség eltörlésére, elkerülhetetlenül szükség volna. Egy jól rendezett ’s az országgyülés ótalma alatt álló földkönyv, elegendő egy banknak felállitására, melly még mindenütt a’ hol behozaték áldást és bőséget árasztott. Legjobb példája ennek a’ varsói bank, melly már 25 éven át legnagyobb sikerrel még a’ revolutio kemény probáját is szerencsésen kiállotta, mellynek hypothecalis levelei ágioval kelnek most is egész Europában, és mellyből minden birtokos, száztól négyes kamatra a’ kimutatott jószág fele árát minden baj nélkül akár mikor kölcsön kaphatja. Ha tekintetbe veszszük, hogy ez muszka kormány alatt áll fen, mellynek pénzállapotja roszabb lábon áll az ausztriainál, ’s egy országban áll fen, hol az autocrator akaratja minden órában ronthat és bonthat, mikint kedve telik: teljes biztossággal állithatjuk, hogy Magyarországban, tehát egy adósságment, ’s nagy tőkepénzesekhez közelebb fekvő országban, egy szelid és igazságos kormány és századok óta fenálló ország-rendek által garantirozva, még sokkal kevesebb akadályokra találna.
Balvélemény az, hogy illy bankot csak tözsérek által készitett kölcsönön lehet felállitani. Egész Europa érezte ezen rosz módnak következéseit, de leginkább a’ rokon monarchia, hol mindenki szemmel láthatja, hogy ezen szerencsétlen financzmunkálatok által, minden pénz, csak nehány száz tözsércsalád módnélküli sőt hallatlan hizlalására, ’s a’ többi népességnek rendkivüli elszegényedésére szolgált.
Azon állitásom, hogy erőszakos cataster nem kell, nem zárja ki az önkényes cataster elkerülhetlen szükségét, mert pénzt senki sem kap, ki jószágának rendes és hitelesitett felmérése által a’ földkönyv kivánatait ki nem elégiti. – Ugy hiszem nem lesz birtokos, ki tiz vagy husz év alatt kölcsönzés esetébe ne jőjön, de ha itt elkerülné is, a’ szabályozási és arányosítási pörökben a’ mérnököt még sem kerülheti el. Ha tekintetbe vesszük azon nagy haladást, mellyet a’ mérnöki tudomány mind gyorsaságra mind pontosságra nézve ujabb időkben tett, és alkalmasint még folyvást teend: az egyes birtokok térképeinek elérhetése fölött ne aggódjunk.
A’ hol olcsó pénz van, ott hasznos vállalatokra (főkép a’ hol egyszer az arrai törekedés – mint nálunk – feléledt) vállalkozók nem hiányzanak, de ha mindjárt némelly kétséges vállalatokra három vagy 4 percentes garantia lenne is szükséges, a’ lehetséges veszteség az országra háramló haszonhoz képest emlitést sem érdemel. De vannak még szükséges vállalatok, mellyek egyenes pénzbeli hasznot nem hoznak, illyen a’ népnevelési intézet. Ennek ugy hiszem az iskolai rendszer régen tervezett megváltoztatása, nehány reáliskola, pesti polytechnicum és praeparandiák felállitása tökéletesen megfelelend, főkép ha törekvésünk oda menne: hogy a’ sok proletarius helyett technicusokat nevelhetnénk, kiknek igen nagy hiával vagyunk.
A’ közpénztárból létesitendő vállalatoktól irtózunk, mert ha valahol, bizony Magyarországon közös lónak túrós a’ háta. Tekintsünk csak vissza, ugyan sikerült e eddig is már valami hasznos intézet az áldozathoz képest? ámbár áldozat és jóakarat nem hiányzott eddig is. Főkép a’ sorozatban szerencsétlenek vagyunk. Gondoskodnánk bár először arról, hogy a’ nemzet szabad existentiáját jövendőre biztositsuk, ’s ezután arról hogy kényelmes existentiát teremtsünk, és ha ezt elértük, akkor nem bánom pompás existentiáról is szólhatunk; de mi megforditottuk a’ rendet, mint a’ felföldi czigányok, kik ebnek való kunyhóban laknak, télen nyáron mezitláb ’s kalaptalan járnak, de arany paszomántos nadrágban és zsinóros mentében.
A’ mi a’ tehernek elosztását illeti, én azt legigazságosabbnak és legkönnyebbnek találnám, ha azon telkekre, mellyeket névszerint egy kis censussal a’ földesurak, valóságban pedig a’ községek birnak, azon záradék értetnék, hogy a’ névszerinti birtoktól ne fizessen senki. – Pozsony, april végén 1844.
Gr. Andrássy Károly.
* * *
Ime tehát ismét egy érdemes hazafinak az adó tárgya körüli véleménye. A’ Pesti Hirlap figyelmesebb olvasói előtt tudva vannak saját nézeteink. Annyit beszélettünk már e’ dologról, hogy mig majd a’ financialis ügynek ez országgyüléseni eredménye, irányt nem jelölend az eszmecserére: nem látjuk szükségesnek sokszor elmondott nézeteinket ujra meg ujra ismételgetve, részletesen elmondogatni, miben egyezik, ’s miben nem véleményünk a’ tisztelt gróféval. Hogy az ősiség iránt, az érdemes gróffal nem egy zászlóaljoz tartozunk; hogy a’ csak földbirtokkal ’s nem pénzalappal is fedezett hitellevelek sorsát, a’ bécsi bankkali viszonyainknál fogva igen problematicusnak tartjuk; hogy azon vasutakat, mellyeknek rendeltetésük az ország kereskedelmi forgalmának vérvezető ereit képzelni, magánynyerészkedés örvényébe sodorni tanácsosnak nem gondoljuk; – hogy azon jövedelmi garantiák végett is, mellyeket némelly esetekre maga a’ tisztelt gróf is helyesel, országos kincstárra minden esetre szükség van; ’s hogy vannak közintézetek, – minő a’ tisztelt gróf által is emlitett polytechnicum – mellyeket pénz nélkül előteremteni csakugyan lehetetlen, következőleg hogy ezek is országos közpénztárt igénylenek; és igy nem csak a’ megyei házi adó, ’s nem csak a’ bellica az, mire financialis ügyeink elintézésében ügyelni kell; – mind ezek ’s ezekhez hasonlók iránt ugy állunk véleményünkkel az ország előtt mint egy nyitott könyv. De van egy a’ tisztelt gróf értekezésében, mire nézve tökéletesen egyetértőleg, ’s van egy, mire nézve egészen ellenkezőleg kell nyilatkoznunk.
Az első azon férfias figyelmeztetése a’ nemes grófnak, hogy hiában vonakodunk, hiában csürjük csavarjuk a’ dolgot, a’ megyei házi adóbani részesülést a’ nemesség el nem kerüli; ’s hogy okos ember azon fel nem akadhat, miszerint a’ fát egy vágással megejteni nem lehetett. – Valóban, ha visszaemlékezünk, mikint a’ házi adó melletti agitatiónknál, némelly urak, kiktől biz ellenkezőt várni valánk a’ haza szent nevében feljogositva, mennyire nem támogattak törekvésinkben, sőt mennyire tetszettek magoknak azon háladatlan munkában, hogy e’ törekvés sikerét, a’ modor és tactica elleni vak lármával a’ lehetségig gátolják, ’s ha látjuk mikint üti ki magát a’ szeg a’ zsákból, mikint hullnak le az álarczok, mikint tünik elé, hogy nem egy olly ember takaródzott a’ modor és tactica vak ürügyével, ki semmi modorban és semmi tactica szerint nem akar a’ hazának fizetni, hanem minden modort megkisért, ’s minden tacticát mozgásba tesz, csak hogy a’ status javait tovább is ingyen éldelő here maradhasson; és ha figyelembe veszszük, hogy mindezek mellett is a’ kérdés megoldása egyszerre mennyire haladt, jövendője pedig mennyire bizonyossá lőn; – a’ nemes gróf nyilatkozatában lehetetlen egy ujabb ösztönt nem találnunk arra, hogy politicai életünk ezen szakának mind irányára, mind módjára és sükerére nézve is, bár nem elégült, de nyugodt kebellel tekinthessünk fel istenünkhöz. – Igenis uraim, csak szemfényvesztett vakság, csak mákonyos önámitás áltathatja magát ’s a’ nemzetet azzal, hogy a’ nép terheibeni igazságos megosztozást még sokáig halaszthatjátok. Isten megilleté az igazság erejével e’ hon jobbjainak sziveit, ’s ezek nem szünendnek meg riadoztatni a’ trombitát, mig a’ balitélet ’s szükkeblüség Jeriko falai összeomlanak; ’s a’ mit ők nem tehetnének, megteszi maga az igazság, mellynek szózata (hogy őseinknek az 1547:26 t.czikkben az elnyomott nép kiáltásáról mondott szavaival éljünk) „ascendit jugiter ante conspectum Dei.“ Iganis, nemcsak a’ házi adóbani részvét, hanem az általános közös teherviselés diadala is közel van, és kikerülhetlen, és bizonyos. ’S a’ kérdés csak az, egy olly önkintes áldozat lesz e az, melly a’ polgárisodás évkönyveiben egy fénylapot vivand ki a’ magyar nemesség számára, mellyhez hasonlóval a’ földkerekségén egy nemesség emlékezete sem dicsekhetik; vagy pedig 384lészen a’ kénytelenségnek önkintelen fanyar gyümölcse, mellynek sem érdeme, sem becsülete nem magáé a’ nemességé. – Csak 10 megyét még uraim, csak 10 megyei szavazatot, ’s a’ házi adó el van fogadva; mert azt lehetetlen hinnünk, hogy mit a’ nemesség többsége megajánlani kész, azt az ország nagyjai visszavetnék. – Azonban jőjőn a’ minek jőni kell. Minket vigasztal, hogy az ügy nem sokárai diadala bizonyos; de dicsőséggel menjen e végbe, legyen e a’ nemzeti kiengesztelődésnek örömünnepe? ez most 10–12 megyének bölcseségétől ’s hazafiui indulatától függ. – ’S csak ne riaszszon senkit vissza a’ cselekvéstől azon szomorú példa, mellyet nehány megyében azon boldogtalanok idéztek elő, kik a’ köznemesség egyszerüségével, a’ közös hon java, a’ nemesség dicsősége ellen visszaéltenek. Azóta is csillapult már az ingerültség, ’s terjedett az értelem, mint a’ napvilág; minden esetre pedig nézzünk be a’ történetek tanuságába, ne véljük, hogy érettünk csudák történendnek, ’s legyünk meggyőződve, mikint példátlan szerencse lesz az emberiség évkönyveiben, ha minálunk az aristocratia nem-fizetési balitéletének eloszlatása, csak ennyi bajba, ennyi concussioba kerül, mint mi szenvedénk. – Tehát közteherviselés mindenben ’s mindenek felett!! ha mind nem lehet, legalább a’ házi adó!! ’s ha ez sem lehet, legalább a’ telekdij!!
A’ másik tárgy pedig, mire nézve gr. Andrássy Károly ur véleményének már egyenesen ellene kell mondanunk, azon állitás körül forog, mintha a’ nemességnek javára volna irandó, hogy az urbéri telkeket közteherviselésre átengedé!! Ez olly historiai tévedés, melly sok jóakaratú embert, ki inkább szeret hinni mint vizsgálódni, azon jóhiszemben tartogat, mintha az, mit adó dolgában a’ néppel mivelünk, nem is volna olly égbekiáltó igazságtalanság, mint a’ minő; mig ellenben ugyanazon tévedés sok roszakaratuaknak ürügyöt nyujt, nem-akarásukat némi becsülettel fedezni. – E’ tévedés ellen tehát, akárhol ’s akárminő alakban találkozzunk vele, örökké fel fogunk szólalni, ’s meg nem szününk kiáltani, hogy azon állitásnak, mintha a’ nemesség az adóviselésre valamit, a’ magáéból átengedett volna: ellene mond a’ történetirat, ellene a’ valóság, ellene a’ törvénykönyv vastag kötetének minden betűje. – Igen ám, ha akkoron, midőn a’ nemesség a’ hon rendes védelmének kötelességét saját nyakából lerázta, ha akkoron azt mondotta volna a’ nemesség: ime te nép, itt vannak ezen telkek, mellyek ekkorig enyimek voltak, vidd el birtokát, legyenek tieid; árúl azt kivánom, hogy viseld helyettem a’ közterheket; – vagy pedig azt mondotta volna: ime te jobbágy, eddig szolgáltál nekem bérül törvény szerint 52 napot, jövendőben nem szolgálandasz semmit, vagy nem szolgálandasz csak 20 napot, a’ többi fejében viseld helyettem a’ közterheket; – ha illyesvalami történt volna, képtelennek kellene ugyan mondanunk, hogy valaki egy határozott mennyiséggel örökös határozatlan terhet akarjon leróni, de mégis csak volna az állitásnak némi alapja; mégis csak némi joggal lehetne állitani, hogy a’ nemesség adott valamit a’ jobbágyságnak, miből a’ közterheket a’ nemességért viselhesse. – Ámde a’ dolog egészen ellenkezőn áll. Minden ember tudja, hogy mióta Árpád apánk és hős vérei ez országot megalapiták, nem volt soha időpercz, mellyben a’ nemes urnak jobbágyát zsarolnia törvény szerint szabad volt volna; a’ jobbágytartozások törvény által valának mindenkor szabályozva; igaz, volt idő, midőn az életben a’ törvény holt betű volt, ’s helyette az ököl zsarnoki hatalma uralkodott, és azért irták őseink 1547-ben, hogy clamor colonorum ascendit jugiter ante conspectum Dei; de ezen hatalom soha sem volt jog, hanem volt bitorlás, volt törvényszegés. Ellenben az ország rendes védelme a’ nemesség rendes kötelessége vala. – És elkövetkezék az állandó katonaság felállitásának kora; ennek terhe vérben ugy mint pénzben, ’s termesztményekben, a’ parasztságra hárittatott; ’s a’ nemesség, harczias lováról kandallójához vonult. Ámde, midőn ezen uj, ezen nagy, ezen roppant tehet a’ népnyakába rovaték, levéltetett e a’ ma már ugynevezett urbéri adózásokból a’ jobbágyságról valami? nemcsak hogy le nem vétetett semmi, hanem mig egy részről az uj kor uj szükségei által teremtett házi adónak, irtózatos progressióban növekedett terhe is a’ nép által viseltetik, más részről, a’ földesuri hatalom kényét korlátozó százados törvények semmibe vétettek annyira, hogy elvégre 50 éves illy gyakorlat után a’ nagy emlékezetü nőkirály hatalom-csapáshoz nyulna, csak hogy a’ minden terhet viselő jobbágyság sorsát legalább a’ földesuri kény ellenében valamennyire biztosithassa; ’s igy ment ez ismét 70 éven túl, mig végtére az 1832-iki országgyülésnek lőn fentartva a’ késő dicsőség e’ tekintetben törvényeket alkotni. – Igy áll a’ dolog; ez mind historiai tény, ez tagadhatlan valóság, mellynek nincs ember, ki csak egy betűjét is képes legyen megczáfolni; miszerint tehát nemcsak az nem áll, hogy e’ tekintetben a’ nemesség valami áldozatot hozott, neki tehát javára irandó volna valami, hanem inkább a’ nemességnek terhére irandó az állandó adó behozatalának egész historiája, melly koránsem arra alkalmatos, hogy az adómentesség barátainak lelkismeretét nyugasztalhassa, hanem inkább alkalmatos arra, hogy a’ jelen felvilágosodottabb nemzedék, nemcsak hazafiui, de egyszersmind erkölcsi kötelességének ismerje, az ősök bűneit kiengesztelni, megosztozni a’ közös aza közterheiben, tudván mikint annak, a’ ki szabad akar lenni, mindenek előtt igazságosnak kell lennie. – Ezeket az igazság érdekében megjegyezni kötelességünknek ismerők, ’s végezetül azokat kik valóban hitték, hogy az állandó adó behozatalakor jobbágytelkekben a’ nemesség valamelly áldozatot nyujtott volna a’ hazának (mi azonban, mint láttuk, teljességgel nem áll), ezennel kérjük ne sajnáljanak egy kissé számot vetni; – vegyék fel az ország minden urbéri telkeinek becsét jó magas áron, példaul egyremásra 400–500 p. frtjával (a’ mi csakugyan szerfelett sok) ’s vegyék fel viszont azon adómennyiséget, mit a’ jobbágyság különféle szin és czim alatt csak 1790 óta fizetett, ’s tapasztalni fogják, mikint a’ jobbágyság 50 év alatt közel annyi adót fizetett, mennyit az összes urbéri birtok becsárának tőkéje teszen. –
