255. Országos ülés a’ főRR-nél, october’ 28-án, d. e. 11 órakor.
255. Országos ülés a’ főRR-nél, october’ 28-án, d. e. 11 órakor.
Tárgy: az országos ajánlat.
Olvastatott a’ RR. izenetének két első pontja, mellyek közül egyikben a’ RR. a’ közteherviselés’ elvét kimondják ugyan, de most alkalmazhatónak nem találják, másikban az országos ajánlat’ mennyiségét évenkint fizetendő 2,585,000 vagy is 4 évre összesen 10,340,000 p.ftra teszik. E’ két pont’ tárgyalása előtt, egy gróf előbb a’ kezelés’ kérdését kivánta eldöntetni.
A’ tárgyhoz egy baloldali gróf szólt először, ki nem levén barátja annak, hogy általános elvek alkalmazása nélkül csak pusztán mondassanak ki a’ törvényhozás által: a’ kimondott általános elvnek megfelelőleg az 1823: 99, ’s az 1791: 21. t.cz.’ nyomán olly fundus publicust kivánt állitatni, mellyhez az országnak minden lakosai egyiránt járuljanak; mert a’ subsidium, minek terheit sokan, de jótékonyságát kevesen érzik, többé a’ czélnak meg nem felel, ’s lehet ugyan általa némelly anyagi fényüzési czikkeket kiállitani, de a’ haza’ közszükségeit czélszerüen fedezni lehetetlen. Ő mlga hivé, hogy az általa ajánlott uj intézet’ életbeléptetéséről, minek szükségét őseink 120 esztendővel ez előtt elismerték, – a’ főRR. most irtódzni nem fognak; mert az a’ régi jogokat épen nem veszélyeztetni, hanem inkább nemzet és világ előtt bizonyságul szolgál arra, hogy a’ magyar aristocratia kiváltságainak feláldozásától sem idegen, ha a’ hon’ java kivánja. Mivel azonban szóló azt tartá, hogy a’ tehermentesség után behozandó tehernek minél csekélyebbnek kell lenni; most minden ebből jövőre vonható következés nélkül, csak egy millió forintnyi évenkint fizetendő aversionalis öszlettel akará az alapot megvetni, ’s hogy a’ szükséges intézkedések megtörténhessenek, a’ fizetést orsz.gyülés után egy évvel kezdetni. Ez inditvány szerint három évre, csak három millió forint fizettetnék az országos pénztárba.
Az inditványozó után a’ közteherviselés’ ismert bajnoka a’ hon’ nagy nevó grófja szólalt fel, ki ez alkalommal fényes diszöltözetben jelent meg.
Tizenegy napja ma, – ugymond – és harmincz éve, – ’s megvallom, hogy itt ezen 30 év sokkal kellemetlenebb reám nézve, mert a’ 11 nappal nem sokat törödném, –. hogy a’ lipcsei ütközet’ második napján hős Blüchernek táborába küldettem. Szürkületkor érkeztem oda, és midőn bemegyek az előszobába, találom katonáját a’ tükör előtt, ki épen haját rendezte és hajporozta. Csodálkoztam. Tovább megyek; ’s találom apródját szinte tükör előtt hajával bibelödve. Végre bemegyek az öreg bajnokhoz, ő is tükör előtt haját rendezé és porozá. Uram – mondám a’ hősnek – én azt véltem, hogy ti itt karddal és puskaporral fogtok foglalkozni. Mire azt felelé a’ hős bajnok: „Ma győzelmi ünnepet akarunk ülni.” És az nap’ a’ porosz tábor’ diadalmas zászlói Lipcse’ falaihoz hatottak. Sokan csodálkoznak, hogy én ma ünnepi ruhában jelenek meg itt; (zajos éljen!) sokan különcznek tartanak; és az igaz, hogy nem mindenben járok, kivált Magyarországban, tört uton. Sokan névnapokon, processiókon, ’s meg ha sollicitálnak, vagy informálnak, szokták ünnepi ruhájokat felölteni; – én pedig ezt akkor teszem, midőn hiszem, hogy a’ nemzet ünnepet fog ülni (ismét zajos éljen!).
Ezt előrebocsátván, mint egy csekély tagja a’ magyar nemzetnek, és törvényhozásnak, én is becsületesen fáradoztam ezen főkérdésben, hogy mindenekelőtt reánk viradjon azon nagy nap, mellyen nemcsak kiváltságokkal ’s nagy szavakkal dicsekedve, hanem áldozatokkal és tettleg járulnak hazánk’ felvirágzásához, ’s hogy végkép’ letegyük azon szabad emberhez nem illő gőgöt, miszerint trombitás elől, huszár hátul, nagy háborukkal akarjuk kivivni a’ csatát.
Ez igy nem maradhat; ha igazán akarjuk, hogy a’ nemzet erős és nagy legyen, szükség, hogy némelly dolgokban egy soron álljunk mindnyájan, hogy minden, a’ ki a’ magyar levegőt szivja, mondhassa; én is polgára vagyok e’ hazának. És ha a’ castok ’s összesaraglyázott kiváltságaink’ szük köréből valahára tágosabb körbe akarunk lépni, ’s elaljasodott nemzetünknek szép jövendőt akarunk biztositani, nagy köveket kell emelnünk, ezt pedig egyesek nem, csak összevetett vállal mindnyájan eszközölhetjük (helyes).
Miután napszámosa voltam ez ügynek, közlegények’ sorában csak, de mégis, – szerényen ugyan ’s nem elbizakodva, de magamba mindenesetre bizva: legyen szabad elősorolnom azon tacticát mellyet követtem. Mikor a’ közadó másformában megbukott, uj alakban hoztam azt szőnyegre, irtam száz millióról, öt milliónak 35 év alatti folytonos fizetéséről. Sokan ezt is keveselték; pedig ha tervemet kimondom, a’ lehetetlenségek’ sorába állittatott volna.
De ezen pénznélküli hazában nagy terhet magunkra venni egyenesen visszalökés, kivált Magyarország’ szempontjából; mert az ország’ lakosai közt mi vagyunk a’ szegényebbek, ’s igy ha nagy adót akarunk, bizonyosan csorbát ejtünk a’ nemzetiségen. Ebben csak egyet tartok szem előtt, azt t. i. hogy akármi formában, akármi czim alatt mindegy, csak végre a’ közös fizetés’ elve akármikép’ felállittassék (éljen!).
Azt szokták szememre vetni, hogy én anyagilag szivesen költök, de a’ magosabb szellemi szempontot, a’ magasabb szellemi diplomatiát én elfelejtem. Most megfogjuk látni, kifelejtette el; – én e vagy azok, kik nincsenek azon véleményben, mellyben én vagyok. A’ különbség köztünk az, hogy én Magyarország’ jövendőjének kifejlődését az összes birodaloméval legnagyobb kapcsolatban látom ’s olly esetekben, midőn valaminek elhatározása onnan függ, honnan általában a’ véghatározat jő, – elvekkel paradirozni, elveket kitűzni nem szeretek. Mert elvháború ollyanok közt, kik közül egyik az erősebb, az országnak bizonyosan nem hasznára de kárára válik. De midőn olly elvek vannak szőnyegen, mik egyenesen Magyarország’ jövendőjét illetik, kész vagyok sokat áldozni.
Sokan azt vélik, hogy én ugy szóltam, csak fizessünk; mert ha nem fizetünk az ország soha sem fog kimerülni ezen állásból, melly nem csak aljas, hanem émelygést is okoz, ’s hiszik hogy én minden erőt csak a’ fizetésben látok. Nincs ebben m. főRR. erő, hanem a’ kézfogásban, a’ vállvetésben van. A’ pénz nem fődolog, hanem az értelmes központositott kezetfogó, vállatvető munkában fekszik az erő; a’ pénz ennek csak képviselője.
Azért röviden abban pontositom vélekedésemet, hogy mi a’ fő elvet illeti, igen szomorú dolog lenne, ha nagy várakozásink után, – mellyek annyira devalváltattak már az orsz. választmány’ üléseiben is, hol 4 évről és 3 millióról kelle hallanunk, – ha mondom itt is végkép’ csak egy közönséges subsidium állapitatnék meg, mellyel eddig semmitsem tudtunk tenni, ’s mellyel ezentul sem fogunk tehetni semmit. Szomorú dolog lenne, ha mindig azon szükkörben maradnánk, mellyben eddig sinlettünk; melly senkit, ki jobbat ismer, ’s ki hazájának jóllétét nem egyes casták’ fényét hordja szivén, ki nem elégithet. Nem, mert a’ subsidium az olygarchismusnak ’s minden gyülöletesnek szagát viseli magán. Ha mégis a’ többség a’ Rrkel kezet fog, akkor a’ lehető legnagyobb summát kivánom megajánltatni; mert ha szellemileg nem nyer lelkem irt, legalább áldozatunk legyen sibaritailag nagy, ’s menjünk elő az anyagiban, ha a’ szellemiben megakadtunk.
Azokat, kik feledék, hogy itt elvkérdés forog fen, figyelmeztetnem kell, hogy kikötő, vasut, és a’ többi, mind csupa tactica volt, hogy azokba beleszeressenek az emberek; de itt az elv volt mindig a’ fődolog; mert mindaz csak semmi a’ közfizetés’ elve mellett. – Ez az élet, a’ többi csak levágott galy, melly addig zöldel, mig öntözik, de mellynek gyökeret verni teljes lehetetlen. Azért kivánom, hogy ha a’ subsidium megy keresztül, adjunk sokat; ha pedig az elvet megvásárolhatjuk, akkor kész vagyok alkura lépni; mert nem ezen három év fogja eldönteni az ország’ jövendőjét, hanem azon mag, melly itt elvettetik, melly a’ hazának életet ad, a’ sokaságnak, a’ néptömegnek érdekét összekapcsolván az aristocratiáéval.
Nincs itt adóról szó, – melly terméketlen – ezen fizetés ollyan, mint midőn valaki urodalmának jövedelmét, annak javitására forditja. Mi hazánk’ investiójára akarunk fizetni, annak, mit fizetünk, nem kell a’ sorompókon tulvándorolni, hanem ez magába az ország fektettetik be. Legyen a’ kezelés akár igy akár ugy, csak felelősség legyen, ’s a’ nemzet minden illusio nélkül szabadon láthassa, mire fordittatik a’ pénz. A’ kezelés’ dolgában alkotmányosan kivánok eljárni. De erről később leend szó, most még egyszer a’ dologra vissza menve, ki kell nyilatkoztatnom, mikép’ ma van ideje, hogy egy nagy nemzeti kifejlődés’ alapját örökre megvessük; ha ezen pillanatot elmulasztjuk, tudja 764isten mikor jő ismét vissza. Ez alázatos vélekedésem. (hosszasan tartó zajos éljen!)
A’ subsidium mellett alig hallatszott egy két gyenge szózat, csekély lévén azok’ száma, kik a’ javaslatba hozott fundus-publicus, vagy az általok egyszer mindenkorra három millióban tett szabad ajánlat’ terhében az adózókat részeltetni nem kivánták. Ezek irtódzván a’ rögtönzéstől és az unokák’ átkától, a’ közteherviselés’ ellenében legfőbb támaszukat abban keresék, hogy az adózókat – mint a’ pénzügyi választmány’ kiküldését tárgyazó izenetökben magok a’ RR. is elismerék – jelenleg erejöket haladó terhek nyomják, ’s ezért reájok ujabb terhet rakni nem lehet. A’ subsidium’ baráti az évenkénti fizetésben a’ közteherviselés’ csiráját, a’ közteherviselésben pedig az alkotmánmy’ végveszélyét láták; következetleneknek tarták a’ RR-ket, kik izenetök’ elején elismerik a’ közteherviselés’ elvét a’ haza’ fölvirágoztatására legczélszerűbb eszköznek, de azt alkalmazni mégsem kivánják: ezért – mint mondák – az egész pénzügyi munkálatnak minden megyében rendes évnegyedes gyülésen egész nemesség’ jelenlétében kell vala tárgyaltatnia. Ha a’ közteherviselés’ elve egyszer elismertetik – mond egy gróf – következetlenség nélkül mindaddig meg nem lehet állani, mig mindennemü közterhekben, házi és hadi adóban a’ nemesség’ birtokarány szerint nem részesül; különben az elv’ elismerése nem egyéb üres fitogatásnál.
A’ közteherviselés’ elvét elméletben egy subsidiumbarát is legüdvösebbnek tartá, de gyakorlatban most kivihetetlennek hivé, mivel a’ RR. utasitásának többsége ellenzi: ezért tanácsosabbnak tartá a’ közteherviselés ellen, ’s a’ subsidium mellett szavazni.
Ezen állitásokat leginkább a’ baloldaliak czáfolák, kik közül egy főispáni helyettes nem a’ közös adózás’ elve, hanem a’ subsidium ellen lát roppant különbséget az elmélet és gyakorlat közt; mert a’ subsidiumnak, vagy a’ haza’ felsegélésének elve mindenesetre dicső, de a’ gyakorlat eléggé bebizonyitá, hogy áldás nincs rajta. És – ugymond – ha subsidium adatik is még most, mellé tehetjük annak ama’ szokott záradékot: „minden innen vonható következtetés nélkül”, ha józan ész van e’ honban, a’ következetesség tovább szövődik, a’ subsidium eredeti alakját elveszti, ’s folytonos adózássá válik. E’ szerint a’ helyett, hogy az érdekeket egymástól még jobban eltaszitsuk, czélszerűbb leend az érdekegység, ’s a’ jó adórendszerfelé tenni lépéseket. A’ funduspublicus’ szükségét ezelőtt már 120 évvel elismeré törvényhozásunk, ’s életbeléptetését most rögtönzésnek mások nem mondhatják, mint azok, kik e’ tárgy iránt a’ kedélyeket még eléggé felingerelve nem találják. De ha rögtönzés lenne is, a’ legszebb ’s legjobb eszmék nem rögtön jöttek e létre? –
Ki alkotmányunk’ lelkét felfogta, abból a’ tehermentességet ki nem vonhatja; mert Mátyás, Rudolf és Ferdinand’ idejében, a’ vész’ idején a’ nemesség mindenkor áldozatokat tett a’ haza’ oltárára, subsidiummal járult az egri betegek’ ápolására is, és most, midőn a’ hon beteg, megvonhatnók e tőle segedelmüket. Ha mondjuk, hogy a’ népre uj terhet róni nem lehet, mivel nem birja, ’s fizetni magunk sem akarunk, nem lesz e a’ mozdúlatlanságig megkötve alkotmányunk. – Sokan azzal állanak elő, hogy a’ közös teherviselés alkotmányunkon, mi a’ haza’ jóltét előmozditja? – és ha csakugyan csorba esnék is ez által, lehet e attól irtódzni, mi a’ haza’ javára történik? Azt sem lehet mondani, hogy a’ népre közpénztár’ állitása végett uj terhet, nem róvhatni; mert, ha a’ közmunkák alól felszabaditjuk, ha birtok- és hivatal-képességgel felruházzuk; attól egyáltalában nem lehet tartani, hogy e’ csekély terhet el ne birja. A’ közteherviselés ellen a’ nemesség’ idegenkedése sem nyom semmit; mert, ha csakugyan fizetni kell, az olly balitélet, miszerint sokan büszkeségöket találják abban, hogy az adózókkal egy pénztárba nem fizetnek, kiméletet épen nem érdemel. Különben is eljött az idő, miben a’ nemesség ki fog ábrándulni, midőn a’ kiváltságok’ rongyai róla lehullanak, ’s a’ törvényhozásnak előre kell gondoskodni, hogy e’ kiábrándulás keserű ne legyen.
Egy főispán a’ közteherviselésben hasonlóul ez átalakulás’ nagy kérdését tekintvén, abban, hogy a’ nemes rendesen, ’s az adózóval együtt fizessen, semmi alkotmányellenit nem látott; mivel szerinte csak abban van alkotmányos kérdés, hogy a’ nemzet’ akarata nélkül, önkényesen kijelelt czélokra, se nemes, se adózó ne fizessen, ’s hogy a’ nemzet az általa fizetett pénzről a’ végrehajtó hatalomtól számot kérhessen. E’ két elv alkotmányunkban mindig megvolt, ’s hogy mellettök mégis nagygyá nem emelkedheténk, oka az; mert az aristoctatia sem önérdekét, sem a’ közérdeket nem érté, ’s a’ nemzeti erő’ öszpontositását mindig gátolá. Az aristocratia kiváltságai közt szenderegvén, nem ismert szükséget, nem érzett ingert a’ tanulásra, gondolá, had’ idején majd leróvja polgári adóját; béke’ idején pedig hazájáról mitsem aggódott, ’s a’ helyett, hogy az érdekek’ egyesitése által a’ nemzet’ erejét növelte volna, lenézte a’ népet, melly nem vala kiváltságos; de bezzeg háborúban sortállott vele, ’s dicsőségének tartá, ha az adózók’ fegyvere győzelmet vivott ki. Most itt az ideje, hogy a’ szétágazó érdekeket a’ közteherviselés’ nagy gondolatába egyesitsük; ha ez még most is rögtönzésnek mondható, ugy rögtönzés leend örökké; mert a’ subsidium ’s közteherviselés közt nincs középut. Most a’ földbirtok az aristocratiáé, melly el van adósodva, ’s mellynek érdekeinél a’ tiz millió’ érdeke sokkal erősebb; azért, ha nagyot akarunk, vállainkat össze kell vetni. És maga az igazság kivánja azt, hogy minden közterheket együtt – legyünk; ennek jövendője is van, mert szükségét e’ tábla többsége már is kezdi átlátni, már is érzi a’ többség, hogy a’ subsidium nem egyéb illusionál ’s opiumnál, melly a’ jobb kifejlődés’ szikráját elaltatja. Ez árt legtöbbet a’ közös fizetés’ elvének, mert rajta nincs Isten’ áldása; pedig a’ sikeretlenség az elv iránti hajlamot elszokta fojtani. Ő mlgának ugyan kedvencz eszméje egy országos nagy kölcsön; de azért az inditványozott fundus-publicus-hoz is örömmel járul a’ közteherviselés’ elve mellett. Ebből az adózókat kizárni nem lenne igazság, mert hasznát a’ tiz millió sokkal nagyobb mértékben fogja élvezni, mint a’ néhány százezer kiváltságos. Az, hogy jelenleg az adózó népen nagy teher van, csak arra lehet ok, hogy kisebb arányban fizessen, de nem arra: hogy ne fizessen.
Más főispán a’ közteherviselés’ kivivásását az ifju óriásnak tulajdonitván, nem foghatá meg a’ RR’ logicáját, kik a’ közteherviselés’ elvét a’ haza’ fölvirágoztatására legüdvösebbnek ismerik, ’s azt mégsem alkalmazzák. És kijelenté, hogy ő a’ házi’ ’s hadi adóbani részvéttől sem fog irtódzni, csak a’ megyék’ önkényes omnipotentiája változzék meg a’ kivetés iránt, ’s a’ törvény ne engedje, hogy a’ nos universitas praelatorum, baronum et nobilium a’ felelősség alól olly könnyen, mint most, ki csuszszanhasson. Ő mltga hasonlóul nemzeti ünnepnek tartá e’ napot, mert hivé, hogy rajta az örökös közteherviselés’ alapja tétetik le.
Egy püspök óhajtá, hogy más nemzetek’ példájára lássuk át már egyszer mi is a’ tehermentesség’ átkos voltát, mellynek bizonytalan vak érzete már őseinkben is meg volt, kik a’ misera contribuens plebs’ állapotán régi törvényeinkben gyakran sajnálkoztak. De a’ magyar nemesség az adózó nép’ sorsán segitendő a’ helyett, hogy kezet fogott volna vele a’ teherviselésben, inkább földesuri jövedelmeiből engedett valamit a’ jobbágy’ hasznára, ’s ekkép’ a’ nélkül, hogy az adózó népen kellőleg segitett volna, önjövedelmeit csökkenté, ’s ugy tőn, mint az ángolok a’ szegényi adóval, miért sem a’ földön hála, sem a’ mennyben jutalom nincs. Hogy a’ nemesség valahára már valódilag segitsen az adózó népen, önmagán, és a’ közös hazán: közteherviselés mellett pártolá a’ fundus-publicust; az évenként fizetendő pénzmennyiséget pedig nem annyira szükségeinkhez, mint erőnkhöz nézve, egy millióban kivánta megállapitatni, bizton remélvén, hogy ha a’ nemzet jövő orsz.gyülésig látni fogja a’ sikert, akkor nagyobb áldozatokra is kész leend. –
Hasonló értelemben nyilatkozott az ország’ primása, több püspökkel együtt, örök igazságnak ismervén a’ közteherviselés’ elvét.
A’ subsidium’ barátival csak két püspök szavazott, kik az adózó nép’ terhét sokalván, ujakkal szaporitani nem akarák.
Ez értelemben szavazott legnagyobb része a’ baloldalon ülő főhivatalnokoknak és conservativ mágnásoknak, kik a’ birtok- ’s hivatal-képesség’ megadása után a’ tehermentességet gúny nélkül fentarthatónak, ’s a’ közteherviselés’ elvét elutasithatónak nem hivék, és igazságosnak tarták, „hogy mindenki, a’ melly arányban részesül a’ közállomány’ javaiban, azon arányban viselje a’ terheit is.” Elismerék, hogy csak azon aristocratia erős, melly a’ haza’ közszükségeire a’ néppel együtt áldozik.
A’ közpénztárba évenként fizetendő pénz’ mennyiségét a’ baloldali szónokok, az első inditvány’ szellemében egyhangúlag egy millió forintban kivánták megállapitatni.
E’ szerint a’ baloldal önként hódolván a’ közteherviselés’ elvének ’s önmaga küzdvén le a’ keblében subsidium mellett vívó gyenge ellenzéket, a’ jobboldal örömmel engedé át uj szövetségesének a’ nap’ borostyánát, ’s leginkább csak szavazatra szoritkozott, pártolván a’ közteherviselés’ elvét; a’ mennyiségre nézve pedig szavazatát a’ kezeléstől függesztvén fel, mit legnagyobb fontosságu kérdésnek tartott egy czélszerű adózási rendszer’ behozatalánál.
Szavazat közben azonban rövid észrevételeket többen tettek.
Ez ifjú gróf megróván a’ subsidium-barátok’ azon anthologiáját, miszerint minden javaslatnak árnyék-oldalát – a’ RR-éből a’ subsidiumot, a’ főRR-éből az egy milliónyi csekély-összeget – szemelék ki, megjegyzé, hogy az egy pénztárba fizetés nem olly rémületes, mint némellyek, tartják, ’s hogy attól szükség’ idején őseink sem irtództak mint ezt az 1635: 8. t. cz. bizonyitja. Ő mltga igen különösnek talála, hogy azok, kik eddig minden körülménytől, minden utsitástól függetleneknek olly fennen hirdeték magokat, most a’ bocskoros és bunkós közvéleményre támaszkodnak, mi nélkül a’ kérdés’ eldöntését lehetetlennek hiszik. Méltánylá a’ primás’ nyilatkozatát, ’s a’ vele szavazott püspökökét, kik a’ keresztény vallás ’s hyerarchia’ érdekét most dicséretesen fogák fel; mert – ugymond – a’ hyerarchia minden hatalmát onnan merité, hogy a’ nép’ érdekeit a’ régi időkben melegen karolta fel. De annál erősebben rová meg azon urak’ eljárását, kik, midőn a’ közteherviselés hirlapok’ utján megpendült, alacsony korteskedések által igyekeztek kivivni, hogy minden teher az adózó népen maradjon; ’s most, midőn itatásaik ’s korteskedéseik’ ellenére eljött a’ közteherviselés’ ideje, azzal álljanak elő, hogy a’ nép’ terhe nagy, hogy ők a’ népet sajnálják, azért kivánnak subsidiumot. Kár – ugymond – a’ szerepeket ekkép’ cserélni, azon uraknak a’ szeretetlenség’ szerepe sokkal jobban illett.
Más gróf azt tartá, hogy a’ közteherviselés’ elvének a’ köznemesség nem olly ellensége, mint a’ subsidium’ baráti képzelik: mert tud megyét, hol a’ főispáni helyettes és pártja erősen felizgatá a’ köznemességet az adózás ellen, ’s a’ megye’ szék-városába zászlók alatt szállitá, mikre varva volt: „éljen a’ király, nem adózunk.” – De a’ nemesség a’ gyülés-teremben felvilágosittatván, a’ czifra zászló, ’s a’ izgatók’ ellenére azt kiáltozá: „éljen a’ király, adózunk.” – Ez eléggé mutatja, hogy a’ köznemesség, ha a’ rosz akarat fel nem izgatja, a’ hon’ felvirágzását nem akadályozza; de, mint egy harmadik gróf megjegyzé, némelly mágnások és püspökök’ ügyészei már nagyon megszokták az izgatást; holott ama főuraknak nem kellene feledniök, hogy a’ franczia forradalmat nem más idézte elő, minthogy a’ herczegek, grófok és papok kiváltságaikhoz erősen ragaszkodtak.
Egy báró ugy vélekedett; hogy a’ subsidium’ rendszere csak azért találtatott fel, hogy általa a’ magyar aristocratia lelkiismeretét eloltassa, ezért nincs rajta isten’ áldása, ’s erre nem is méltó, mert castokat emel az országban, ’s az érdek-egység’ sirját megásván, gyülölséget hint a’ haza’ polgárai közé. – ’S itt az ideje – mond egy gróf – a’ magyar aristocratia magasabb szempontból tekintse állását, ’s a’ hon’ javának előmozditásában, nem pedig ollyanokban keresse kiváltságát, hogy ő tehermentes, hogy neki csak fejét lehet venni.
A’ hat óra’ hosszáig tartott ülés’ eredménye volt: a’ közteherviselés’ elvének, ’s az inditványozott közpénztár’ felállitásának elfogadása, mellybe évenként mennyi pénzt fizettessék, a’ kezelés’ megállapitása után fog rövid szavazattal eldöntetni.
