2. TISZA ÍRÓK KÖZÉ MEGY
2.
TISZA ÍRÓK KÖZÉ MEGY
TISZA ÍRÓK KÖZÉ MEGY
Nehéz elgondolni ugyan e mind gránittá és acéllá edződő történelmi alakról, hogy országos és nemzetfejlesztő gondjain kívül olyan gondokat is vehessen magára, mint például a magyar irodalom ügye volt a háború előtt, amikor az irodalom, a könyvek, a tudományok, az újságírások amúgy is legvirágzóbb korszakukat élték Magyarországon; amikor minden valamirevaló, kicsit intelligens embernek is házikönyvtára kezdett alakulni, mert ilyen volt a korszellem – ámde „Tisza” (mint fogalom rövidségével mondogatták nevét) az irodalommal is törődött, pedig ritka újságcikkeken kívül alig melegedett bele valaha is az „alkotási lázba”, amely a statisztika szerint legalább negyvenezer embert foglalkoztatott Magyarországon.
Igaz, hogy nagyfokú literátusképzelem, illuzionista írói optimizmus (és könyvkiadói fantázia) kellett ahhoz, hogy a játszi irodalomtól meglehetősen idegenkedni látszó Tiszát valamely irodalmi mozgalomba, írói összejövetelbe, korabeli irodalmi írói asztaltársaságba lehessen bevinni (mintha egy életében szoborrá vált államvezetőt hívogatnának valamely irodalmi jellegű vacsorához), a Magyar Figyelő című szemle vezetőségének, Herczeg Ferencnek és Farkas Pálnak mégis sikerült Tisza ígéretét megnyerni, hogy valamely szerkesztőségi vacsorán megjelenik, megismerkedik az ő politikai elgondolását és eszméjét szolgáló szellemi munkatársaival, íróvá válik egy estére maga is, amint majd a Sándor házat odahagyja a Várban, hogy a mind zavarosodóbb világpolitikában a megbízottai intézkedjenek.
Valóban olyan nap volt, amikor még a magyar képviselőház is szünetet tartott… Háború előtti, aluszékony csendesség a bécsi tőzsdén és bécsi telefonban, langyos őszi este, amikor Tisza gyalog jött le a Várból, fekete keménykalapjában, felöltőjében, nyurgán, frissen, jól „kilépve”, tokba zárt esernyőt himbálva balján, sötét szemüvegével nézdelődve a Lánchídon, a gáz- és villanyfényes pesti utcákon, amelyeken különben is szeretett gyalogosan járkálni, mintha abban126 a hiszemben volna, hogy nem ismeri őt a lakosság. (Holott nem lehetett őt nem ismerni, éppen különösen meglepő, szinte félelmes megjelenése miatt se.)
Így jött gyalogszerrel, magányosan Tisza az Országos Kaszinó úgynevezett István-pincéjébe, ahol a Magyar Figyelő című szemle szerkesztői, munkatársai és egyéb hozzátartozói egy vörös bársonnyal elrekesztett helyiségben, hosszú, kaszinói szokás szerint terített asztalnál már várakoztak reá, a középső helyet hagyván a számára; de hogy tán írói függetlenségüket bizonyítsák: addig is falatozni kezdtek, amíg a miniszterelnök megérkezik.
A kaszinói menüt ette már Lovik Károly, ez a horgas, csontos, keménynek és erősnek látszó, tatárfejű fiatalember, akit Tisza egyik szomszédjának szemelt ki a vacsora rendezősége, akivel a miniszterelnök majd kedvére elbeszélgethet.
Lovik Károly írói működése kedvére lehetett volna Tisza Istvánnak, ha ez a rendkívüli elfoglaltságú férfiú ráért volna szépirodalmi olvasmányokra. Lovik, bár pesti születésű ember volt (egy ügyvédnek a fia), többnyire vidéki történeteket írt különc emberekről. Kiskocsin (homokfutón) és két lovacskával hajtott a városban, különösen olyankor, midőn nőknek akart tetszeni. Hervadt falevélszínű, vidékies szabású ruhái voltak és vadkacsatollas kalapja. Ezenkívül a Vadász- és Versenylap szerkesztője is ő volt.
Ezekért a tulajdonságaiért szemelte ki a vacsora rendezősége Tisza szomszédjának.
…Tisza másik szomszédja természetesen a Figyelő szerkesztője, Herczeg Ferenc lesz, aki a politikai klubból is ismerője (és híve) a miniszterelnöknek, akivel nyilván más alkalommal is szokott beszélgetni.
Azok az írók, akik politikával nem foglalkoztak, mindig valamely emberfölötti bámulattal szemlélik azokat az írótársaikat, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy a politika hullámai közé vessék magukat. Nyilván a kiváló írók a politikában is megállják helyüket, és ők a legjobb tanácsadói a mindenkori miniszterelnököknek, kártyapartnerek és bizalmas barátok, mint ama híres Ferraris-képen is látható, amely a régi szabadelvű pártkörből megmaradt, ahol Jókai Mór örökkön tarokkot játszik Tisza Kálmánnal.
Így gondolkoztunk valahogy Herczeg Ferencről, amikor Jókai már nem volt az élők világában, hogy helyét a miniszterelnök oldalán127 Herczeg tölti be, mert kiváló író nélkül nem élhet Magyarország miniszterelnöke. Ott volt Mikszáth a Tiszák mellett, ifjabb Ábrányi Kornél Wekerle mellett, Dóczy Lajos az idősebb Andrássy mellett. Nyilvánvaló, hogy Herczeg Ferenc Tisza István írója, akivel négyszemközt talán még készülő regényeit és színdarabjait is megbeszéli.
Nyugodtan nézte tehát a Magyar Figyelő ünnepi vacsorájára meghívott társaság, hogy Tisza István szórakoztató szomszédságáról megfelelő gondoskodás történt. Mégiscsak ügyes ember ez a Farkas (Wolfner) Pál, aki a Figyelő vezetősége nevében a vacsorát rendezi.
De Tisza még mindig nem jött…
