HATODIK FEJEZET • Gavallér mint fejcsóváló
HATODIK FEJEZET • Gavallér mint fejcsóváló
Ebben a városban szokásos volt „szüreti vakációt” tartani úgy az – iskolában, mint a bíróságoknál. Természetesen az ügyvédek és írnokaik is falra akasztották az iroda kulcsát erre a hétre. Az Orosi úton fekvő szőlőskertek darab időre elveszítették természetes, vadas, őszies illatukat, gulyáshús- és pörköltszag áramlott minden kapuból.
Öt kapuja volt az orosi szőlőskerteknek, amelyek meglehetős191 nagy határon nyíltak meg az üres hordókat és összeszáradt tarisznyához hasonlatos szomjasságú vendégeket hozó talyigák előtt. Gavallér természetesen szívesen várt vendég minden présháznál, amelynek ormára évszám volt írva, korommal vagy bicsakkal. Bár tiszteletére a legszebb szőlőszedő lányokkal köttették fel a szoknyát a taposókádban, Gavallérnak egyetlen vakmerő tekintete sem volt a combok és térdek részére. Önmegtartóztatását mindenki megbámulta. Jelenlétében a legdévajabb öregurak is restellték volna megcsipkedni a taposóleányokat, pedig e műveletnek igen jó hatása szokott lenni az idei bor minőségére. (Különösen olyankor, ha a taposóleányt sikerül jól megijeszteni.) A cinkék, ezek a sárga mellényes német zenészek csak addig mulattatták a publikumot a piros bogyós bokrok között, amíg Domby Gyula cigányai megérkeztek. A szőlőkarókról az őrgébics tövisszúró csőrével figyelte, hogy alant milyen nótákat dúdolnak a menyecskék a fürtöknek, amikor a lombos szoknyából kikeresik őket; a régi szüretek borvirágait arcukon emlékben őrizgető öregurak pipafüstje ritkásan, kis pöffenetekben szálldosott a présház előtt: – nem értik ők már ezt a mai világot. Őszi visszhanggal ment a kocsikerék az úton, az első dér nedvesítette meg a cserépkorsót, amelyben a gazda a tavalyi vinkóból leszűrt, a nyári táj elváltozott, minta tegnap még riszálgató derekú menyecske egy napon kezébe veszi a guzsalyt, és kendert nyálaz.
Gavallér őszi ember volt, Puskin és Tompa Mihály verseire szeretett gondolni, amikor a dombról merengve körülnézett, észre sem vette, hogy Kengyelfi kisasszony az ő kedvéért személyesen szállott be a taposókádba. Igaz, hogy csak térdig tűrte fel szoknyáját, de ez is éppen elegendő volt ahhoz, hogy a szomszédos szőlőkből előjöjjenek a férfiak a nem mindennapos látvány megszemlélésére.
Meg kell adni: megérdemelte a fáradságot Kengyelfi kisasszony meztelen lábainak a szemügyrevevése. Bár elég izmosak voltak a lábak, hogy bátran felrúghatták volna az ágy körül sompolygó ördögöt – bokájában oly karcsú volt ő, mint valami dédelgetett szeszély. Azon a helyen, ahol a férfiak a macskanadrágot szokták viselni: hó192 borította el Flóra kisasszony lábát, betemetve azokat az utakat, amelyeket a leányzó életében megjárt.
– Már megint a lábát mutogatja a leányasszony – mondta a kék ruhás Kohutné, mintha legalábbis minden héten szüret volna az orosi szőlőkben.
Gavallér azt határozta, hogy egyelőre nem avatkozik a dologba, habár annyit tudnia kellett volna, hogy a szép lábak mutogatása az ő kedvéért történik. Félrevonult tehát, elővette zsebéből mindentudó gumilabdáját, amelytől kétséges esetekben tanácsot szokott kérni. A labdázás férfias foglalkozás, élesíti a figyelmet és a szemet. Körülbelül tizenkétszer egymás után vágta a földhöz, és ugyanannyiszor kapta el a labdát Gavallér, amíg az helyes útbaigazítást adott. Oda kell menni a taposókádhoz, és megszemlélni Kengyelfi Flóra bájait.
Domby legényei már megérkeztek, és a „szvihorai nótát” játszották, amelyet neveznek Rákóczi-indulónak is azok, akik nincsenek tisztában a dolgok valódi értelmével. És a zene toborzós hangjaira Kengyelfi kisasszony ropogós táncot lejtett a taposókádban.
Szívet igézően szép volt felhajtott szoknyájával, taplószínű kerti kalapjában, amelynek széles karimája alól .két szeme csak egyetlen férfi jelenlétét kereste a körülállók között. A szőlőszemek sajtolódtak talpai alatt, mint a férfiszívek, amelyek az utolsó csepp vért is kifolyatják magukból némely nők kedvéért. Szőkésbarna haja kibomlott tánc közben, de a kezét a derekáról nem mozdította. Kacsintott és fordult, felnevetett és pördült. A táncosnők azt képzelik, hogy hódítani csak a bálterem padlóján lehet. Pedig szüretkor a taposókádban lejtett tánc valóban igéző, szívderítő.
Az asszonyok a bográcsok körül gyülekeztek, a világért sem vetettek volna egyetlen pillantást sem a kád fele. Úgy vették körül edényeiket, főzőszerszámaikat, mint a bábák az újszülöttet. Ott piroslott a gulyás, mint valami új életfolyam, amely a férfiak hűségét ismét visszacsalogatja, amíg a városban a toronyórák mutatói a tizenkettes számhoz érnek. Addig csak hadd düllessze a szemeket és melleket az ördöngös Kengyelfi kisasszony. Amint megkondítja a kondér oldalát főzőkanalával Nikelszky Samuné: – a kisasszony talpa193 alól folyhat a zöldessárgás szőlőlé, egyetlen férfi sem tátja ki száját a lyuk alá.
Ámde addig is történt valamely nevezetes dolog, amely emberemlékezet óta nem fordult elő az orosi szüreteken. Két gavallér, név szerint: Muskétás Pál helybeli adótiszt, de nőtlen ember, az önkéntes tűzoltóknál tiszti rangban, a dalárdában egyik basszista, különben vidám bajszú, oldalszakállas fiatalember, és Pattyantyús Péter városi hivatalnok, aki olyan nagy reményekre jogosító fiatalember volt, hogy a leányos mamák előre köszöntek neki, mindig józan volt, mint egy öreg kántor, aki már jól kitanulta a borivás fortélyát: összekapott.
Muskétás ugyanis derékon kapta tánc közben Flóra kisasszonyt, mintha csak segíteni akarna neki a süppedékes talajon való táncban. Mint izmos ember, könnyedén megemelte a hatvanöt és fél kilós leányzót, mire az boldogságot és félelmet színlelve, felsikkantott, mintha a ruháját féltené.
Pattyantyús pedig vette magának azt a bátorságot, hogy a kádból kiemelkedő leány szőlőnedves lábára egy csókot nyomott, mintha ez volna az isteni nektár, amely után minden férfi egész életében vágyakozik.
Ekkor ért Gavallér a csoporthoz, és olyan meghatottan nézett körül, hogy önkéntelenül helyet engedtek neki a kád mellett, mint valami papnak, aki az utolsó kenetet hozza. Csak a két delikvens maradt a kád mellett. A leányt emelgető úriember, valamint a leány nedves lábát csókolgató úriember.
Gavalléron e napon úgynevezett Mencsikoff-kabát volt, és fejét megcsóválta.
A Mencsikoff-kabát amaz orosz tábornokról van elnevezve, aki Poltavánál megverte a svédeket, és megmentette Nagy Péter cár birodalmát. Valóban ilyen kabátot viselt Mencsikoff a csatában? Gavallér mindenesetre oly ünnepélyesen viselte a kabátot, amint ez a nevezetes tábornokhoz illik.
A fejcsóválás igazán nem volt mindennapi szokása Gavallérnak.194
Nagy dolognak kellett történni, hogy ő bármit is helytelenítsen. Nyíregyházi tartózkodása alatt akkor csóválta meg először a fejét. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a két úriember hirtelenében nem tudta megállapítani, hogy melyikük követett el olyan dolgot, amely Gavallér rosszallását előidézte. Mindenesetre így szólt Muskétás úr Pattyantyúshoz:
– Ön szarvasmarha!
Mire Pattyantyús így felelt:
– Ön bivalyborjú.
Flóra kisasszony ismét a kádban találta magát, de nem volt kedve többé a pajzán tánchoz. Azt nézte, hogyan ugorhatna ki feltűnés nélkül a kádból, mert lehetséges, hogy éppen neki szólt Gavallér fejcsóválása.
Az urak elszéledtek. Gavallér később így szólt a diófa alatt:
– Csak az a sajnálatos a dologban, hogy a sértés egy hölgy jelenlétében történt.
Az urak összenéztek. Eddig észre sem vették, hogy sértés is történt.
