HUSZONHARMADIK FEJEZET • Gavallér elvész
HUSZONHARMADIK FEJEZET • Gavallér elvész
Hol volt Gavallér azon az estén? Gavallér elhatározta, hogy rendben hagyja az ügyvédi dolgait, mielőtt elutazna a városból, ugyanezért néhány köteg periratot az egyik szekrényből a másikba rakott át, valamint megtöltötte a tintatartót, és új tollat nyomott a régi helyére. Késő estig tartott munkálkodása, amit annál könnyebben végezhetett, miután principálisa, Kohut úr bizonyos halaszthatatlan teendők végett Kisvárdára utazott.
Télen korán sötétedik, és az irodaajtó bezárása után Gavallér tapogatózva haladt végig az ámbituson. Ekkor egy eleven alakba ütközött.
Nyilvánvalóan férfi volt az illető, mert a kabátján Gavallér keze megérezte a vadászgombot. Alacsony termetű, zömök testalkatú volt, mint a búzászsák dőlt neki Gavallérnak.
– Ki vagy? – kiáltotta Gavallér, és feltűnt emlékezetében mindenféle rablóhistória. Zsiványok lopóztak a házba, és ő egyiken rajtaütött. Hátrálni akart, de a láthatatlan alak hirtelen átölelte a derekát,254 és magához vonta őt. Vonta olyan erővel, mintha megfojtani akarná.
Gavallérnak teljes erejére volt szüksége, hogy kiszabadítsa magát a karok közül.
– Hé? Ki vagy? – kiáltotta olyan hangon, hogy maga sem ismert rá a hangjára.
De az alak nem felelt, csak konokul közeledett kiterjesztett karjaival Gavallér felé, mintha ő látná a sötétben Gavallért, míg az tehetetlenül húzódik előle hátrafelé.
Ismét a derekán, a mellén feküdt a homokzsák, hogy Gavallér alig tudott lélegzethez jutni. Végre szorult helyzetében Gavallér felemelte a kezét, és néhányszor vaktában ütött. Valami arcot vagy vállat értek az ütései.
Az ütésnek az a természete van, hogy felbátorítja, felhevíti azt, aki az ütéseket adja. A vadállat tör ki az ütő emberből. Még a szelíd természetű Gavallér is megvadult az első két-három csapás után. Bővebben és kiadósabban verte az alakot, aki egyetlen hangot sem adott ki magából, csak fogainak csikorgatása hangzott.
– Ki vagy? Ki vagy? – ismételte minden ütésnél Gavallér.
Végre annyira bátorságba jött a verekedéstől, hogy megragadta az alakot, és most már ő kezdte vonni, rángatni, miközben azt tapasztalta, hogy legalább nyolcvan kilóval van dolga.
Az alak se nem védekezett, se vissza nem ütött.
Gavallér végül a fejéhez kapott az ismeretlennek. Sűrű, hosszú hajba markolt a keze, ritkaság az ilyen hosszú hajú férfi, vándorcigányok szokták megereszteni így a hajukat.
Gavallér belekapaszkodott a hajzatba, és az ámbituson az iroda felé vonszolta az alakot. Az irodaajtót szerencsére rosszul zárta be, az nyomban engedett. Ott reszkető kézzel gyufát keresett, miközben fél kézzel még mindig az alak hajzatát markolta.
A gyufa lángra lobbant azon a porcelán tartón, amelyre napközben piros szívek és fekete makkok vannak festve. A szívek most is elsőnek mutatkoztak a gyertya lángjánál. Kohutné, más néven Ziza asszony állott Gavallér előtt a férje vadászruhájába öltözve.255
– Meg akartalak ijeszteni! – mondta hízelkedve, mintha nem is kapott volna verést.
Gavallér most rendült meg csak igazán. Most öntötte el a verejték homlokát. Percekig elzsibbadva állott, míg az asszony olyan természetszerűleg ölelte át, mintha isten tudja mióta a szeretője volna.
– Jól tetted, hogy megvertél. Kölyökcsíny volt tőlem… De azt akartam, hogy ne menj el ma este a disznótorba, mert én az uram nélkül nem lehetek ott.
– De hát hogyan jutott eszébe ilyesmit tenni?
– Ismerem én a férfiruházkodás titkait. Férfiruhába öltözve hódítottam meg az uramat is.
– És ha valaki meglátta volna?
– Ugyan kicsoda? Az uram Várdában van, a Markát a cirkuszba küldtem. Te pedig nem fogsz engem egyedül hagyni az üres házban, ki tudja, mi történhetik?… Én félek egyedül.
Gavallérnak még mindig jár valami indulatosság a gégéjében:
– Az asszonyok soha sincsenek egyedül. Leülnek ócska ruhát foltozni, és a foltok beszélgetnek hozzájuk. Eldiskurálnak a harisnyakötéssel. A tollfosztás pedig a legjobb mulattató. Odakint tél van, hó van, minden házban tollat fosztanak.
– Kivéve, ahol mulatnak, és téged vacsorára várnak. Pedig én arra készülődtem, hogy ma este a vendégem leszel, sok mindent meg kell beszélnünk, mielőtt elutazol. Tudom, hogy holnap elmégy, és többet sohasem látunk ebben a városban. Miért töltenéd az estét idegenek között? Tán nem voltam mindig jó vendéglátó asszonyod?
– Mindenekelőtt, kérem, vesse le ezt a maskarát – felelt Gavallér, és elfordította a fejét a csizmás, nadrágos, vadászkabátos asszonykától. Asszony férfiruhában sohasem lehet igézet nélküli.
– Pedig olyan jó vadszaga van ennek a ruhának, mint valami vadászháznak. Sohase bírtam belőle kiszellőztetni se a nyúlszagot, se a füstszagot. Ha kiakasztottam a kertbe: táncolni kezdett a vizslánk, és a madarak elröpültek a fákról. Legalább egy tucat zseb van rajta, ami az asszonyruhán nincs. Azért könnyű a férfiaknak, mert ha megunták az egyik zsebüket, a másikba dugják a kezüket. De az asszonyok256 ruháján csak egy zseb van, és abban mindig a háztartási kulcsok csörögnek.
Így beszélt Ziza asszony, és belépett a sifonérba. Mikor onnan újra előjött, az a jó meleg barchentpongyola volt rajta, amelyet a férfiak bizonyos korban úgy kedvelnek, hogy nem adnák oda semmiféle balerinaszoknyáért.
A női öltözettel együtt Ziza asszony abbahagyta a férfias tegeződést is. Szoknyában nem illik tegezni a férfiakat.
– Azt hiszi, hogy csak Nikelszkyéknél van ma este hurka, kolbász? Mire való volna Balcár hentes a városban? Gondoskodtam fokhagymás és citromos kolbászról, amelyiket szereti. Magam sütöttem a kenyerünket. Van egy kisfajta savanyított paprikám, amelyet az öreg Mezőssy bácsi a halálos ágyán is megkívánt.
– Elvesztem – gondolta magában Gavallér.
