HUSZONNEGYEDIK FEJEZET • Gavallér az Asszonybetyár foglya
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET • Gavallér az Asszonybetyár foglya
Az asszonyoknak olyan postájuk van, amely olyan kacskaringós úton jár, mint a kötés az alsószoknyájukon.
Talán Ziza árulta el magát, vagy tán dicsekedve említette a Gavallérral való titkát: – a kijátszott Kengyelfi Flóra rövidesen szövetkezett Zathureczky Hermával, az Asszonybetyárral Gavallér ellen. Hol és mikor békült ki a két halálos ellenség? Néha a hetivásáron egy pulyka felett alkudozva is meg lehet kötni a szövetséget. Zathureczky kisasszony átengedte a pulykakakast Flóra kisasszonynak, mire ez hálából közölte vele a legújabb fordulatot a Kohut házban: Gavallér nem utazhatott el, mert Ziza asszony azzal fenyegetőzik, hogy mindent elmond az urának. Az Asszonybetyárnak nem sokáig kellett gondolkozni azon, hogy mi a teendő ilyenkor:
– Meg kell szöktetni Gavallért, aki egyébként is megkérte a kezem, és titkos jegyesemnek tekinthető.257
Flóra elsápadt. Tehát az új szövetkezésben sem vár rá semmi üdvösséges dolog? Szerette volna a torkát elharapni Asszonybetyárnak a leleplezés után. De mégis inkább gyűlölte Zizát, aki fogságban tartotta Gavallért, hogy az csaknem minden összeköttetést megszakított a külvilággal. Gavallér visszavonult minden társadalmi élettől. Ki lehetne ennek más az okozója, mint asszony? Ziza feltűnően visszatartotta Flóra kisasszonyt, amikor az legutóbbi ottlétekor rendes szokás szerint a sifonérból hallgatózni akart. Mi lehetne ennek egyéb oka, mint a férfi…
A két hölgy látszólag a pulykakakast nézegette, miközben megbeszélte a cselszövényt Gavallér ellen.
Regényhősünk némely dolgokban mégiscsak gyönge ember volt. Így például a szabadság dolgában, amely amíg megvolt, nem kellett neki, de most, hogy végérvényesen elveszett: majd megszakadt a szíve utána. (Ziza asszony ugyanis bevezette ama „boldog hármacskán való” életet, amelyet úgy kedvel némely asszony, hogy képes lemondani érte mindenféle társadalmi életről, sőt divatról is. Ziza többnyire papucsban és a hárászkendőjében egész nap kártyázott a férfiakkal.)
Tehát Gavallér, amint tehette: megszökdösött a háztól, és felkereste a kocsmát, amelyet mindig került eddigi életében. Persze, sem a „Három Zsidólány”-hoz, sem a „Rigó”-hoz nem merte betenni a lábát, itt ültek ismerősei, akik bizonyára célzást tettek volna mostani életére. Városvégi kiskocsmákba bujdosott, ahová az elesett emberek, a szilenciumos ügyvédek, a társadalom rejtezkedői járogattak. Ilyen kocsma volt az alvégi temető mellett a „Morgó”, ahol a nagy szakállú zsidó sohasem kérdezte annak a nevét és bánatát, aki elé a bort állította.
Egy holdas estén, miután Gavallér nagyobb porciót vett be a kállói borból, hazafelé indult a szűk sikátoron. Recsegő fagy, mint Kálnay László hangja, ereszkedett le ez estén. A hold a temető felett állott. A kiskapuk zárva, a komondor se mert átugrani, csak belülről ugatott. Egy földhöz közel álló ablak mögött éppen haldokolt egy258 öregember, és egy öregasszony veszekedve siettette. A sikátor sarkán elegáns nőalak várt Gavallérra, aki a temető felé csalogatta.
Gavallér azt képzelte, hogy ilyen finom, kecses, gáláns kalandja még senkinek sem volt. Valami úriasszonyka, akit a szerelmi vágy a város végére hajtott… A sarkig érő köpenyeg delejként vonzotta, a kis, fürge lábak láthatatlan drótokon húzták maguk után, az elfátyolozott arc titokzatos volt, mint az a szerelem, amelyet egész életünkben keresünk. A nő néha hátranézett, amikor Gavallér követni kezdte. Igézet volt minden mozdulatában. Gavallérnak nem jutott eszébe, hogy valahol, valamerre a nagy erszényű kupeceket is így csalogatják maguk után a nők, és aztán befalazzák őket.
Az alvégi temető árkánál megállott a nő, hátrafordult, szívdobogva várta Gavallért, és az izgalomtól remegő hangon kérdezte:
– Nem félne a temető kísérteteitől?
Gavallér nem ismerte fel a hangot, csak annyit érzett, hogy ez az a hang, amelyet egész életében vágyott hallani.
– Szép ismeretlen, minek köszönhetem kegyességét? – szólt Gavallér ama meglepett férfiak módjára, akik bizonyos helyzetekben elfelejtik a mindennapi szavakat, és olyan nyelven kezdenek beszélni, mint a színészek.
– Ha szeret, akkor utánam jön – felelt nagy izgalommal a nő. Felgombolta köpenyege alját, és átugrott a temető árkán. Ugrás közben megmutatta ecetvirágszínű harisnyáját.
Gavallér, mint bolond, utána. A nő végigsietett a temető útján, a fejfák mint alvó tábori őrsök; a gránitok, márványok mint mogorva idegenek, akik senkit sem látnak szívesen vendégségbe. A lombtalan akácok koronái között halk szél járkált, mint valami kis verkli, mellyel a nagybeteg embereket, nyűgös gyermekeket altatgatják. Az elöl haladó nő földig érő köpenyege felszedett mindenféle gizgazt, árva lombot, bús avart, amely kísértetiesen zörgött, mintha a holtak kapaszkodnának a nő léptibe.
A nő most már csaknem futólépésben ment végig a temetőn – bizonyosan sohasem fogja elfelejteni ezt az estét –, Gavallér eszeveszetten, mint az elbűvölt vadász prédája után.259
A temető másik oldalán, ahonnan a novemberi mezők veszik kezdetüket, Gavallér utolérte a futamodó nőt. Megkapta hátulról a fejét, és forró csókot nyomott ajkára. A nő szabadulni igyekezett, bár láthatólag szívesen vette volna a csók megismétlődését. De mégis feltámadt benne a tisztesség, és a megbánás síró hangján megszólalt:
– Hát nem ismert fel, szerencsétlen? Én Flóra vagyok. Meneküljön innen, itt veszély várja.
De már késő volt minden. Az Asszonybetyár előlépett egy vén ákácfa mögül.
– Csakhogy önt is látni néha, uracskám! – kiáltotta gúnyosan. – Jöjjön most velem, eszébe akarom hozni ígéreteit. Tán elfelejtette, hogy nekem házasságot ígért?…
– Bocsánat, hölgyeim, itt valami tévedés van – felelt lehető udvariassággal Gavallér.
– Igen, Kohutné a tévedés. Ő a Tévedt Nő – szikrázott Herma. – De majd észre térítjük. Menjünk.
Az Asszonybetyár kezében kutyakorbács suhogott.
Gavallér, mielőtt észbe kapott volna, már odaát volt az árkon, ahol kétfogatú homokfutó bricska előtt meggörnyedt lovak álmukban zablájukat zörgették.
– Tessék helyet foglalni! – suhogott az Asszonybetyár. Gavallér nevetve szállt fel a kocsira. Utóvégre akkor ugrik le,
amikor akar.
Zathureczky Herma a bakra ült, míg Gavallér mellett Flóra foglalt helyet, és áldott meleg kezeivel megbilincselve tartotta Gavallér kezét.
– Ugye, mindig mondtam, hogy engem szeressen – susogta Gavallér fülébe egy megcsukló hang, amikor a bricska nekivágott a göröngyös, másvilági álomba dermedt mezőknek.260
