NYOLCADIK FEJEZET • Gavallér a gyógyszerész kar védelmében
NYOLCADIK FEJEZET • Gavallér a gyógyszerész kar védelmében
„A gyógyszerész megbicsakolta magát.” Ez volt az igazi szenzáció az orosi szüreten, nem pedig az, hogy Gavallér tiszteletére úriasszonyságok taposták ott a szőlőt. Mert taposták többen Flóra kisasszony és Kohutné után. Kádba lépett a kreol arcú Virágh Aladárné, a helybeli telekkönyvvezető neje. (Szárcsalába barna, de karcsú, mint a vándorcigány nőké, akik sokat futamodnak gyalogszerrel gyerekkel a hátukon.) Estefelé Nikelszkynére került sor, pedig akkor már nagymama volt. De több párbaj nem keletkezett a hölgyek körül, legfeljebb a cselédlányok jártak jól, akik jól kiáztatott lábukat egész nap a présház padkáján lógatták: nem került rájuk sor a munkában.
Tehát, mint említettük, a Gyógyszerész volt az okozója, hogy a hölgyek lábai megbuktak az orosi szüreten, ki volt ez az ördöngös patikárius, hogy a közfigyelmet úgy magára tudta irányítani, amely figyelemkeltés más embernek akkor sem sikerül mindig, ha felhurkolja magát a diófára?
Patikáriusnak szeplő alakú anyajegy volt a talpán, az így megjelölt emberekről tudja minden gyerek, de legfőképpen jövendőmondó, hogy kilencvenesztendős korában szoknya mellett fogják agyonverni, mert másképpen sohasem hagyná el az árnyékvilágot.
Van egy gonosz közmondás, amely nagyban sérti a gyógyszertárosok tiszteletre méltó rendjét, amely szerint: okos patikáriust, zöld szamarat még nem látott senki.
Gavallér ténykedése az volt az orosi szüreten, hogy ez ósdi mondást megdöntse. Okosan próbált beszélni a karakán gyógyszerésszel.
– Nézd, kedves öcsém – mert úgy tudom, hogy te József-napkor születtél, abban az esztendőben, amelynek első napján én a világra jöttem –, a gyógyszerészek mind kedves emberek. Szeretik az adomákat, a vidám élceket, sőt többnyire a borocskát is. Hazafias szívek vernek az ipekakuanás üvegek között, amit azzal is megtisztelni szokott a publikum, hogy ebéd előtti szilvóriumát a gyógyszertárban200 fogyasztja el. Miért akarsz te más ember lenni, mint amilyenek a patikáriusok már Beer Kajetán, a budai első gyógyszerész óta?
A gyógyszertáros hajdúsági ember volt. A kalap karimája alól szénahányóvilla-szemekkel nézegetett Gavallérra:
– Igaz, hogy én megiszom a magam porcióját is. Az is igaz, hogy a gyógyszerészeti karban nem ismeretlen dolog a honszerelem. De nem látom be, hogy miért verekedjen össze két barátom azért, mert megmondták egymásnak az igazat?
– Legalábbis becsületbíróság döntésére kell bízni a dolgot – jegyezte meg Stoff nyugalmazott főhadnagy, aki szerette kiérdemelni azokat az ebédeket és vacsorákat, amelyekkel barátai megtraktálták: – okoskodott helyettük.
Ez a Stoff nyurga, ritkás bajuszú, kefekötőhöz hasonló férfiú volt. Az volt a foglalkozása, hogy beleártotta magát mások ügyes-bajos dolgaiba, sőt a nagybőgőt is szívesen elcipelte mulató barátai után, ha a bőgős időközben részegre itta magát. Külön hangsúlyozott minden szót, amit kiejtett, mert tudta, hogy másképpen nem hallgatnak rá.
Gavallér elgondolkozott, amint még soha senki 1767 óta a Huray-féle présházban (amióta a pajta a helyén áll).
Gyógyszerész – köpcös, kerek fejű ember, akinek csak az volt a rossz tulajdonsága, hogy mindig olyan vizsgálódó szemmel nézegette az embereket, mint egy pesti főpincér – felhasználta a szünetet a maga álláspontjának a megerősítésére:
– Mert tudomásunk szerint nem történt egyéb, mint az, hogy Muskétás és Pattyantyús barátaink viceverza megsértették egymást. Az egyik azt mondta: bivalyborjú; a másik azzal felelt, hogy: szarvasmarha. Még az sincs bebizonyítva, hogy valóban egymásnak mondták ezt, mégpedig sértő szándékkal, míg viceverza jobb belátásra jönnek, és a pohár mellett kibékülnek.
– Sajnos, egy Hölgy előtt történt a dolog – felelt Gavallér, álmodozásából felneszelve.
– Akkor is viceverza történt – felelt a karakán patikus. – Mondtak itt már azelőtt (enyhe gúnnyal vegyes célzás arra, hogy Gavallér201 nem régen tartózkodik a városban) egyebet is egymásnak a jó pajtások, mégsem lett párbaj a dologból.
Gavallér ekkor, először életében, némi méltatlankodással emelkedett fel:
– A párbajt én elítélem. Középkori maradvány, rendszerint igazságtalan istenítélet. A legünnepeltebb párbajhősnél többre becsülök egy tengericsőszt, hogyha az tisztességes ember. A párbaj egy gonosz társadalmi kényszer, amely ellen minden férfinak, aki szereti hazáját és embertársait: küzdeni kell. Én humanista vagyok.
Rövidre fogott beszédével Gavallér olyan sikert ért el a présházban, amilyent már régen nem aratott pohárköszöntő ebben a városban, ahol pedig olyan pohárköszöntőket tudtak az emberek, hogy Mélacsai, a köszöntők könyvének a szerkesztője is megirigyelte volna.
– Ez már olaj – kiáltott a Gyógyszerész, és két kézzel sietett a szónok üdvözlésére. – Megvallom őszintén, hogy városunk lekicsinylését véltem Gavallér úr fellépésében, mintha nálunk, a Ferenczy-féle könyvkereskedésben nem volna kapható a párbajkódex. Igenis kapható. Kijelentem, hogy kapható. Szemtelen hazugság volna azt állítani, hogy nem kapható. Minthogy az Aranysas gyógyszertárban viceverza kapható minden külföldi szer. Ezért szívemből hálás köszönetet mondok Gavallér uram előbbi kinyilatkoztatásáért.
– Tehát megállapodunk a becsületbíróság összehívásában – mondta ki a tanácskozás eredményét Stoff, a nyugalmazott főhadnagy.
Midőn a szőlő garádjánál voltak, amely a Huray-féle szőlő végét jelenti, Kohut ügyvéd úr meghúzta Gavallér kabátját:
– Nemde, legény a talpán a mi Méregkeverőnk? Gavallér bólintott:
– Beer Kajetán József óta sok derék tagja volt ennek a hazafias karnak, amelynek nincs is más hibája, mint az, hogy nem engedi magával egyenrangúnak tekinteni az orvosi kar. A magam részéről azt nem róhatom fel fogyatkozásul, hogy a gyógyszerészek többnyire202 kedvelik a boritalt. Nem csoda, egész nap józanul kell viselkedniök, méreggel dolgoznak.
Alig fejezte be Gavallér szavait, amikor a szőlők lombos szoknyái között két titokzatos alak suhant el az alkonyatban. Egy szilvafa alatt összetalálkoztak. A hold végigreszketett a tájon.
– Agyon akarsz lőni, pajtás?
– Levágod a fejemet, barátom?
Hangosan sírtak, tálas puszikat váltottak, aztán komoran, kegyetlenül szétváltak, ment mindegyik a maga szőlőjébe vissza. Muskétás és Pattyantyús voltak a titkos találkozók. Gavallér enyhe megbocsátással nézett utánuk.
– Nem, nem foglak elárulni benneteket, jó fiúk, bár minden lovagias eljárást alaposan megsértettetek. Úgy fogok tenni, mintha nem lettem volna tanúja a csókolózástoknak. Utóvégre nem célom emberi karriereket derékba roppantani.
Kohut ügyvéd úr rövidebben fejezte ki Gavallér gondolatát:
– Ők titokban csókolózhatnak, az eljárást mi lefolytatjuk. Sokszor előfordul ilyesmi válófélben levő házastársak között is. A megszokott csók és ölelés nem felejthető el egykönnyen.
Így mentek tova a jó barátok bölcsen, mint két görög. A férfiak mindig megokosodnak, ha az asszonyok távol vannak. Ziza nem hallgatózott a sifonérban.
A szüreti séta még egy önkéntelen látványosságot hozott. Egy vén diónak csonka törzsén – amely dióból éppen azt a koporsót faragták, amely koporsóban a legöregebb Kengyelfi urat öngyilkossága után eltemették – merengve üldögélt a holdvilágban Flóra és a haját fonta. Himfy regéiben sem foglalnak helyet más pozícióban a leányok.
A lábainál egy kopasz fejű, kövér férfiú feküdt, és a leányra bámult. Nikelszky bácsi volt.
– Ha nincs ló, jó a szamár is – mondta Kohut ügyvéd úr.203
