TIZENKILENCEDIK FEJEZET • Gavallér előtt levegő lesz a világ
TIZENKILENCEDIK FEJEZET • Gavallér előtt levegő lesz a világ
Mire Gavallér késő este hazaért, miután szentül megfogadta magában, hogy még az éjjel összecsomagol, és búcsú nélkül elhagyja a várost – három úriembert talált a szobájában, akik unalmukban az240 újbort kevergették szolyvai vízzel, „habár az újborhoz inkább illene a szódavíz” – mint Stoff nyugalmazott főhadnagy megjegyezte. Kohut és Gyógyszerész urak viharosan talpra ugrottak, amikor Gavallér besompolygott:
– Azt hittük, hogy már vízben hagytál bennünket, elszöktél a városból – dörrent fel Gyógyszerész. – Mindenki azt beszéli, hogy megugrani készülsz!
– Én nem szoktam megugrani – felelt némileg sápadozva Gavallér. – Itt vagyok, miben állhatok szolgálatra?
– Hát szerencsétlen barátainkat egészen elfelejtettük? – tette le most a garast Stoff nyugalmazott főhadnagy. – Az igazi barátságot nem ismerik a pesti emberek, ott mindenki magának él. Csak vidéken mennek egymásért tűzbe-vízbe a barátok.
Stoff főhadnagy még sokáig áradozott volna a barátság szentségéről, mint olyan ember, aki csekély nyugdíját jó barátsággal ügyesen pótolja, amikor Gavallér szárazan közbeszólt:
– Az imént jöttem el a „Három Zsidólány” kocsma mellett, ott már javában ülik barátaink a halotti tort. Összeölelkeznek és sírnak.
– Természetesen, mert holnap reggel lesz a halálos párviadal – szólt közbe méltatlankodva Gyógyszerész. – Ilyenkor se igyanak?
Gavallért meglehetősen kihozták sodrából az események, azért többet beszélt, mint szokása volt.
– Az én nézetem eddig az volt, hogy párviadal előtt arra intsem barátaimat, hogy óvakodjanak a nőktől és szeszes italoktól. De leginkább pedig attól, hogy nyilvános helyen és összeölelkezve mutatkozzanak. Ez profanizál minden lovagias eljárást.
– Bánom is én, mi van a Kódexben. Azt mindenki megtudhatja, ki leszurkol egy pengő forintot Ferenczi könyvkereskedőnek – ágált most Gyógyszerész. – Itt arról van szó, hogy a jó barátság nem szakadhat meg két régi cimbora között még akkor sem, ha nagyképű gentlemanek akadnak a városban, akik párbajra kényszerítik őket egymás ellen.
Gavallér némi indulattal felelt:241
– Miután az ellenfelek időközben kibékültek: ezt a párbajt nem lehet megtartani.
– Ezt a párbajt igenis megtartjuk, mert nem tehetjük köznevetség tárgyává sem barátainkat, sem magunkat. Legyen vége azoknak a svindliknek, amelyeket a lovagias eljárás ürügye alatt a párbajsegéd urak elkövetni szoktak – tüzeskedett Gyógyszerész. – Én komoly ember vagyok, nem loptam a becsületemet.
– De most már nem is lehet megretirálni, miután némelyek idáig kényszerítették a dolgot – szólt közbe Soff főhadnagy gúnyos mosollyal. – Három bíróságot kellett összehívni némelyek erőszakosságából kifolyólag. Hiába volt minden baráti jóindulat, sőt közbelépés, nem lehetett szolgálatot tennünk szegény barátainknak…
Gavallér elhűlve nézett az egykori főhadnagyra. Ez az ember beszél most így, aki leghevesebb ellenzője volt eddig a békés kiegyenlítésnek?
– Tehát miben lehetek az urak szolgálatára? – kérdezte hangosan.
Gyógyszerész felhajtott egy nagy pohár bort:
– Kedves Gavallér barátom, tegyük le végre ezeket a kaszinóallűröket, amikor arról van szó, hogy két szegény cimboránk holnap a fűbe harap.
– Aligha hinném, hogy valami bántódásuk esnék – szólt Gavallér, kibontván a csomagot, amelyet Stoff főhadnagy eddig féltékenyen őrzött. A főhadnagy felkiáltott:
– Senki se nyúljon kézzel a kardok éléhez; isten ments, hogy a párbajnál vérmérgezés keletkezzék.
Gavallért elgyötörte a napi szenvedés, ezért bővebben beszélt, mint szokása volt:
– Lehetséges, hogy ezeknek a kardoknak volt valamikor élük is, de most úgy látom, gondosan le van reszelve róluk, egy dinnyét sem lehetne felvágni velük.
– Ember! Hát sakterkéseket akarsz barátaink kezébe adni? – tört ki Gyógyszerész. – Nem folyt még elég vér Magyarországon a török, tatár idején? Most még a hazafiak is egymás vérét ontsák, mert242 a Kódexek azt parancsolják? Úgy beszélsz, Gavallér barátom, mintha nem volna benned egy csepp magyar vér sem. Szobieszki vagy te tetőtől talpig.
Gavallér ebből megérthette, hogy Flóra kisasszonynak már volt ideje továbbadni a titkot, amelyet délután az irodában hallott.
– Szobieszki János Lengyelország királya volt!
Stoff gúnyosan legyintett:
– Ismerjük ezeket a lengyel királyokat – szólt, és megvetése jeléül a gallérjába vágott egy fél itcével. (Stoff, aki ócska egyenruhája mellett sem volt egyéb, mint lengyel a barátai nyakán, természetesen gyűlölte a lengyeleket.)
Gavallér talán először életében olyan tekintettel nézett Stoff főhadnagyra, mintha az hirtelen levegővé változott volna.
A jó Kohut úr másra akarván terelni a szót, kezét dörzsölgetve sürgölődött:
– Hát hol is akarjátok megtartani a páros viaskodást, kedves barátaim?
– Azt hiszem, a Bujdos-ligetben – hördült fel Gyógyszerész, és kajánul villantotta szemét Gavallérra.
Hősünk előtt ebben a pillanatban Gyógyszerész is levegővé válott, megbánta mindazt, amit valaha a gyógyszerészeti karról mondott.
De elutazását mégis elhalasztotta.
…Gavallér lakásán, a kerti házon télen is zsalugáter szokott lenni az ablakon. Nem takarékoskodnak itt a fűtőanyaggal, hogy az ablakokat légmentesen kellene lezárni. És hallgatózni is jobban lehet a zsalugáteren át.
Ezen az éjszakán többször is megfordult a zsalugáternek az egyik szeme, miután kívülről megérintette azt valamely kéz. De Gavallér nem ment az ablakhoz, végre is bánatosan elvonultak a papucsos léptek, mielőtt Kohut úr hazaérkezett volna a „Hársfá”-ból, ahová Gyógyszerészt és Stoffot kísérte, akik már nem tartották érdemesnek az éjszakát arra, hogy lefeküdjenek.243
A kis kövérkés kéz hiába nyúlt be a zsalugáteron… nem lehet a végzetet megállítani, ha azt felidézzük… lehet, hogy holnapra már hiába nyitják ki a sifonér ajtaját azok, akik ezen az úton szoktak az ügyvédi irodába bejárni.
