TIZENÖTÖDIK FEJEZET • Gavallér nevet változtat
TIZENÖTÖDIK FEJEZET • Gavallér nevet változtat
A Bujdos-ligetben vannak kis tisztások, amelyeket nyaranta a bújócskázó diákok, mesterlegények lehevernek. A fű körülnövi a heverés helyét, hogy az emberi alak helye még meglátszik ősszel is.
Egy ilyen tisztáson, amelyet bokrok őriztek, mint öregasszonyok foltos szoknyái dugdossák a szerelmeseket, hirtelen megfordult Herma, és egy lépést tett a mögötte igyekvő férfi felé. Szembe ment vele, mint Szent Huberttal a szarvas.
Az arcán diadal, üdvösség, áhítat látszott, amint néha a legjobban látó férfi is hajlandó összetéveszteni a nők élvvágyát a nemes szerelemmel.226 Az ajka szétnyílt, és mintha évek óta hordana magában egy szót, amelyet most végre kimondott:
– Búbánatom!
(Pedig nem volt ez valami nagy titok. Igaz, hogy jelszó se volt, amelyet csak azért nem mondtak ki soha egymás közt a férfiak, mert az úriemberek titoktartók. Az Asszonybetyár ezzel a szóval szokta kísérni az első csókot.)
– Búbánatom! – ismételte, és a két karjával átkarolta Gavallér nyakát, mintha vége lenne a világnak, az utolsó csók következik.
Rátapasztotta az ajkát Gavallér szájára, és a fogával, nyelvével, a szívével vallotta meg, hogy szereti. Az ilyen csóktól minden más férfi a fa tetejére mászott volna örömében, vagy legalábbis ráeszmélt volna eddigi élete hiábavalóságaira, a szerelem nélkül lefolyt üres évekre, a magánosság zsalugáterei mögött lefolyt szomorú napokra. De Gavallér visszanyerte józanságát, és mint a vércse a vetés felett: szállt el benne a gyanakvó gondolat, hogy Asszonybetyár olyan jól kiismeri magát ezen a helyen, mintha már máskor is járt volna titkon, loppal a bokrok között, amint ez többnyire a nők szokása, akik következő szerelmeikkel is bejárják azokat a helyeket, ahol első szerelmükkel jártak. Sohasem tudhassa egy szegény férfi, miért kell neki felmenni a hegy tetejére.
De azután történt valami, amin Gavallér bízvást elveszíthette a józan eszét.
A tisztás szélén az avarból egy csavargóleány emelkedett fel, aki kezével hátrasimította homlokából gubancs haját, és gúnyos érdeklődéssel nézte az előtte lefolyó szerelmi jelenetet.
Talán ő is szerelem végett jött ez eldugott helyre, aminthogy ezt minden nyálas szájú diák vagy iparosifjú kitalálhatta volna, aki valaha a zsebkendőjét Hosszú Máriának, a város kertjei alatt, szemébe húzott kendővel, lomposan bolyongó nőszemélynek ajándékozta. De Gavallér nem találta ki, mert nem ismerte sem a városvégi vályogvető gödröket, sem az elhagyott temetőket, sem a Bujdos-ligetet.227
Megrendült, mintha erdei rablókkal találkozott volna, akik szöktetett menyasszonyát a sűrűségbe akarják vonszolni.
– Kergesse el a cudart! – rendelkezett az Asszonybetyár.
Gavallér sápadtan lépett a leány felé, az egykedvűen nézett rá ültéből, arcával, amely hasonlatos volt valami tömegsír fejfájához, amely alatt egy csapat szerencsétlenül járt férfi fekszik: szemével, amelyben benn ült mindazoknak a dolgoknak ismerete, amely ismeretek alázatossá és szemtelenné teszik a nőket; – fakón, keservesen, hajléktalanul, mint akit el akarnak üldözni az utolsó nyugvóhelyéről is.
– Én ismerem a kisasszonyt! – mondta a városvégi leány, mintegy védekezésül, amikor Gavallér elszánt tekintete megrendítette.
Ettől a szótól megállott Gavallér. Ha ez a leány ismeri Hermát, akkor holnap már az egész város tudni fogja a dolgot a leány pletykaságából. Herma becsületének vége, ezenkívül Gavallérnak sem lesz többet maradása a városban. Igazság szerint most meg kellene ölni ezt a kóbor leányzót, hogy a titok örökké titok maradjon.
A lovagi könyvek hiába írják elő, hogy mikor kell embert ölni, ezt a szabályt nem mindig tartják meg a férfiak.
Gavallér a gyilkosság helyett az erszényéhez nyúlt, és egész vagyonát, húsz forintot elővette, és felkínálta a leánynak.
– Én nem szoktam ingyen pénzt kapni – felelt a leány, és szemérmesen, csak a női arcon keletkezhető mosollyal nézett Gavallérra.
Gavallér hátrafordult, az Asszonybetyár már nem állott helyén, úgy szaladt el a bokrok között, mint egy róka.
Hosszú Mari még mindig engedelmesen térdepelt Gavallér előtt, kezében a két tízforintos bankót simogatva. Mit beszélt ez a vézna, kérdő, vágyakozó arc Gavallérhoz! Más férfi nyomban megértette volna, de Gavallér csak bizonyos megriadás után jött rá, hogy mit gondol magában a városvégi leány. Akkor végtelen felháborodást érzett, és talán sokkal ideálisabb hangon, mint szokott beszélni, ezt mondta:
– Azt akarom, hogy hallgasson…
Keserű szájjal, keserű lélekkel, végtelen felindulással nyomult a228 bokrok közé, hogy megkeresse az utat a Szexty-féle szőlőskert felé. Darab ideig úgy érezte, hogy a kóbor leány sompolyog mögötte, mint valami szörnyű emlék, amelytől ebben az életben sohasem szabadulhat.
– Búbánatom! – mondta magában, és arra gondolt, hogy nemsokára meg fog halni, mert az élet kezd elviselhetetlenné válni.
– Búbánatom – ismételte, és akkor érezte csak a visszagondolt csóknak az ízét, és mézét, a rendkívüliségét, mintha valami olyan egzotikus dolog történt volna vele, amilyen nem esett meg az ezredik férfival sem. Pedig minden férfi ezt hiszi, akit először szerelemmel megcsókolnak.
A rémület vert kést a szívébe, amikor egy fagally megroppant az avaron, jön mögötte az a borzalmas leány, aki titkát tudja, mégsem akart egyébre gondolni, mint arra, vajon lesz-e folytatása az első csóknak, és milyen lesz a folytatás?
Az urak vígan voltak a Szexty-féle szőlőben. Kalendáriumi vadászhistóriákat, majd szerelmi kalandokat beszéltek meg. Hej, ha azok a szállodai szobalányok tudnák, hogy őszi vásárkor hány hercegnőt és grófnőt helyettesítenek!
Gavallér egyetlen történetet sem mondott el, csak azt leste, hogy nem térnek-e vissza kárörvendő, gúnyos arccal azok az urak, akiknek a ház környékén volt dolguk, ahol tán az áruló leányzó lappang.
– Maguk között van egy úriember, aki az imént a sűrűben megcsókolta a Zathureczky kisasszonyt – mondaná tán a leányzó, és az ablakon át csúfondárosan rámutatna Gavallérra.
– Búbánatom – felelne erre boldog beismeréssel Gavallér, de reggelre holt ember volna.
Szikráztak az őszi égboltozat csillagai, amikor a szüreti összejövetel véget ért. A lépések elkopogtak a város felé, mellékutcákon, templomtereken visszhangoztak, bukdácsoltak, csoszogtak, de egyik se tudta Gavallér titkát, mert akkor fürgébben siettek volna hazafelé a rendkívüli esemény hírével.
Senki sem tudta, hogy Gavallért e naptól fogva Búbánatomnak hívják.229
