HATODIK FEJEZET • amelyben Ilkánk legyőzi ellenfeleit, köztük a férjét is
HATODIK FEJEZET • amelyben Ilkánk legyőzi ellenfeleit, köztük a férjét is
Jóskánk elpályázott az erdélyi határra, hogy soha többé ne tegye a kincses városba lábát.
Ilkánk, mióta nem kellett férjétől rettegnie, napról napra magához tért a jó Papp Mihályék ápolásában. Ne mondjátok, hogy csak rossz emberek vannak a világon! Éppen annyi rossz ember van, mint ahány jó van. Nem nyomják le egyik párton se a mérleget, mert hiszen akkor felborulna a világ egyensúlya.
A kékselyem paplanos ágyban apránkint visszatért az élet színe Ilkánk arcára, amikor Korbuly Bogdán, a helybeli színészet fő pátronusa a színigazgató, E. Kovács Gyula társaságában meglátogatta, Ilkánk már a karosszékben üldögélt.
– Nem kell búsulni – kiáltotta a zömök, fekete szemű Bogdán bácsi. – Most már minden rendbe fog jönni. Itt a nyár, egy-két-három hétig Mehádián kell tartózkodni. Mehádia való a gyenge asszonynépnek.
Honnan tudta Korbuly Bogdán, hogy mi baja van Ilkánknak? Hja, a régi színházi elnökök egyúttal orvosok is voltak.
E. Kovács Gyula, az igazgató a maga mély, zengő hangján biztatgatta Ilkánkat:
– Ha jól viseled magad a fürdőben, magadra veszel egy kis húst, kövérséget: kiosztom neked a „Piros bugyelláris”-t, meg a „Sárga csikó”-t!
Ez volt aztán az igazi patikaszer, amelytől a másvilágról visszatért éledezni kezdett. A „Piros bugyelláris”! A „Sárga csikó”! Amelyben Pesten Blaháné aratta világraszóló sikereit, míg Kolozsvárott Erdélyi Marietta féltékenyen őrködik a szerepeken. Most már akár a mehádiai kúrára sincs szüksége Ilkánknak. Egészséges lesz ettől a néhány szótól. De Korbuly Bogdán határozottan ragaszkodott a fürdőre való menetelhez:
– Majd bizony ilyen tapasztalatlan gyerekasszonyra hallgatunk.527 Mit tudja még az ilyen gyerek, hogy milyen drága kincs az egészség. Fürdőzni fog a ténsasszony, akár akar, akár nem.
– De hát pénzem sincs! – rebegte Ilka.
– Mi az, hogy pénz? – kiáltott fel Bogdán bácsi. – Még ma este kiteszem a Nemzeti Kaszinóban az ívet. Annyi pénz fog összegyűlni, hogy egy esztendeig Mehádiában maradhat.
Dehogyis maradt Mehádián egy esztendeig Ilkánk! Pompás, ruganyos szervezete már az első héten megmutatta, hogy mit tud. Ebben az asszonyfürdőben, ahol a déli és keleti államokból való hölgyek keresték az egészségüket: Ilkánk boldog ábrándozások közepette sétálgatott. Azokra a szerepekre gondolt, amelyeket E. Kovács Gyula megígért. És ábrándozás közben észre sem vette, hogyan szedi magára egymás után a kilókat. Helyes, gömbölyded menyecske lett, kinyílott, mint a rózsa, megasszonyosodott, mint egy virágos almafa. Mikor két hét múltával valamennyi ruháján engedni kellett, még az ingeken is: Ilkánk levelet küldött Kolozsvárra, vajon megengedi-e Bogdán bácsi, hogy már hazamehessen? „Nem – felelte Bogdán bácsi. – Még két hétig tessék fürdőzni!”
Így aztán nem is csodálható, hogy a kolozsvári vasúti stáción alig ismerték meg a gömbölyű asszonykát az ott várakozó színésznők és színészek. Szentgyörgyi úr csaknem a pipáját ejtette ki szájából, míg Krasznai meg a komoly, méltóságteljes Gyenes László már csak azért is megölelgették Ilkánkat: vajon a huncut nem folyamodott-e megint a szalvétarendszerhez? Nem; valódi húsból volt ez a tűzrőlpattant asszonyka. A jólelkű Szacsvayné Boér Emma és a testvére, Boér Hermin sírva fakadtak örömükben. A kedves Gerő Lina felkiáltott:
– Istenem, nem kár lett volna ezért az asszonyért, ha levitriolozzák!
Ebből az elszólásból tudta meg Ilkánk, hogy férje azzal fenyegetőzött a színháznál, hogy levitriolozza a feleségét. De hát egyelőre messzire volt innen Jóskánk.
De a legbüszkébb volt egész Kolozsvárott Korbuly Bogdán uram, amikor a kifejlett rózsa a fürdőzésből visszaérkezett.528
– Mégiscsak tud valamit Korbuly Bogdán! – mondogatta a maga örményes beszédével, és kidüllesztett mellel járkált a városban.
Ilkánk most már egészségének helyreálltával nem akarta elfogadni Papp Mihályék vendégszeretetét. „Önállósította magát.” A nevezetes „Biasini” fogadóban vett kvártélyt, amely fogadónak az udvarán még ott sorakoztak azok az ódon postakocsik, amelyekkel a vasút feltalálása előtt utaztak az emberek. Itt volt egy szép tágas szobája Ilkánknak, amelynek ablaka alatt bizony gyakran felhangzott az éjjelimuzsika. Lelkes gavallérok, pengő katonatisztek, rajongó urak nézegettek fel Ilkánk firhangjaira; a cigányprímás: Pongrácz Laji pedig nagyon jól tudta az utat Ilkánk ablaka alá. A cigányok elmuzsikálták Ilkánknak a holdvilágnál azokat a nótákat, amelyeket este a színpadon énekelt. Sorra kerültek a „Piros bugyelláris”, a „Sárga csikó” népszerű dalai. Majd az „Angot asszony” és a „Matuzsálem herceg” melódiáira került a sor: mert Ilkánk most már az operettben és a népszínműben egyaránt meghódította a közönséget.
– Mit szóltok Bogdánhoz? – kérdezgette Korbuly uram a színházból kifelé tóduló közönséget.
– Éljen Bogdán bácsi! – felelték a lelkes kolozsváriak.
Hiszen nem is lett volna semmi baj az új csillag emelkedésében, ha nem lett volna a kolozsvári égen egy állócsillag, amelynek fényét az új csillag elhomályosítani kezdte. Ez az állócsillag pedig nem volt senki más, mint a régi primadonna: Erdélyi Marietta. Közönség kegyeltje, a hírnév géniuszának kegyence, a dicsőség leánya. Piros betűs ünnepnap a magyar színészet kalendáriumában.
Hát ha mindenki igazat is adott Korbuly Bogdánnak a városban: ez az egyvalaki nem adhatott neki igazat, mert már az a világ sora, hogy az öregebb primadonna halálosan gyűlölje az ifjabb primadonnát.
Ilkánk első sikereit valahogyan csak elnyelte Marietta.
– Majd kifullad a kis tót szöszke! – mondogatta gunyoros mosollyal. – Majd ha az igazi operettre kerül a sor. Népszínművet tud énekelni minden szobacica. – Így beszélt vállait vonogatva Marietta, de bévül komolyan kétségbe volt esve ifjú vetélytársnője diadalmai529 miatt. Már a legrégibb Marietta-rajongók, Eszterházy úrék, Teleki grófék is kezdték mondogatni:
– Valamit tud ez a fruska, amit Marietta nem tud. Pikáns tud lenni.
Marietta csak tréfásan fenyegette régi híveit:
– Majd megunjátok azt a kis pesztrát!
De titokban erősen szervezkedett még megmaradt hívei között, és reggeltől estig azzal foglalkozott, hogy megalapítsa a Pálmay Ilka-ellenpártot. És Marietta ügyes rábeszélőnek bizonyult, a kontrapárt napról napra növekedett, Marietta páholyából figyelte meg azokat, kik tapsolnak, és kik nem tapsolnak Ilkánknak. És megelégedetten konstatálta, hogy a kezek már nem emelkednek fel oly lelkesedéssel a tapsra, mint azelőtt, amikor a kortinát leeresztették. – Majd megtanítom én ezt a kis „színházi ördögöt” – mormogta a fogai között Marietta, és csaknem kezet csókolt most már híveinek, akik tartózkodtak a tapsolástól.
Valami érthetetlen, fagyos lehelet kezdett terjengeni a színházban Ilkánk fellépésekor. Úgy látszott, hogy a régi, gyakorlott primadonna megint felülkerekedik, hiszen ő értett az intrikához, az emberek meghódításához, a mellénygomboltató tüzes pillantásokhoz, az észvesztő szavakhoz – primadonna volt, aki mindenkit meghódított, akit akart.
De Korbuly Bogdán még szilárdan állott védence mellett – ő fanatikusan bízott Ilkánk tehetségében.
– Valami új szerepet kell adni Ilkának – indítványozta E. Kovács Gyulának. – A közönségnek változatosság kell, a legjobbat is megunja.
E. Kovács a fejét vakargatta:
– Előbb-utóbb megmérgeznek ismeretlen tettesek! – dörmögte. – Már kapok néha névtelen leveleket.
– Nem kell félni, amíg Bogdán itt van!
Ilyenformán történt, hogy a műsorra kerülő „Szép Heléna” szerepét megint csak Pálmay Ilkának osztotta ki a színház. – Erdélyi Marietta530 sírógörcsöket kapott, beteget jelentett, és hívei komolyan féltették, hogy valami kárt tesz magában. A kontrapárt felzúdult:
– Azt még csak valahogy elhittük eddig, hogy Pálmay kedves, pikáns, zamatos a színpadon. De hogy szép is lenne, erről még sohasem hallottunk. Helénának pedig véleményünk szerint elsősorban: szépnek kell lenni.
És ebben igaza volt a kontrapártnak, mert Erdélyi Marietta tüzes, szenvedélyes szépsége mellett valóban elmaradt Ilkánk szépsége. Először is nem olyan szabályos az arca, mint azt a görög művészet előírja. Némelyek még piszének is mondhatnák az orrát – a szeme pedig nem tud kifejezni mást, mint pajkosságot, jókedvet, huncutságot. Szubrettarc, amely darab ideig nagyon kellemes, de nem ért hozzá, hogy azokat a csendriasztó szenvedélyeket felkavarja a nézőkben. Ilkánkért még senki sem lett öngyilkos. Holott Mariettáért már számosan felkötötték magukat, mint a legenda mondja.
– Meg kell buknia! – fogadkozott Marietta összeszorított ököllel. – Utóvégre, az emberek nem vakok!
Így következett el a „Szép Heléna” estje Kolozsvárott.
Ilkánk olyan ruházatban lépett a színpadra, hogy Marietta elájult páholyában.
Nem, ezt még senki se merte eddig Kolozsvárott. Meztelen karok, vállak, félig mezítelen mell és hát! És gömbölyded volt, mint egy torta. És észbontó volt, mint egy halálos szenvedély. És ragyogott, mint a gyémánt.
– Hozzanak egy pohár vizet! – mondta Marietta a páholynyitogató nőnek – először életében vallván be gyengeségét.
Az előadás után Ilkánk kocsijából kifogták a lovakat, és az ifjúság a „Biasini” fogadóig vonta a kocsit. Az idősebb Korbuly Bogdán állott először a kocsirúd mellé, aztán urak, jogászok, diákok, színészek. Döntő siker volt. Most már nem lehet többé megállítani az üstököst. Lázban volt az egész város. Reggelig vagy két tucat éjjelizenét adtak Ilkánknak a gavallérok. Még korán reggel is jött egy mulatozó társaság cigánybandával Ilkánk ablaka alá, de azt már a fogadó portása zavarta el.531
– Hagyjuk már aludni a művésznőt. A primadonnát.
Igen, a „Szép Heléna” előadása után Kolozsvárott Ilkánk lett a primadonna.
De Marietta nem olyan fából volt faragva, aki bele tudott volna nyugodni a kétségtelen vereségbe. Néhány nap múlva mosolygó orcával jelent meg ismét az utcán, mintha mi sem történt volna.
– Hallotta? – kérdezték tőle már az első utcasarkon. – Szigligeti Jóska megérkezett, és az éjjel agyon akarta lőni a feleségét, mert kivágott ruhában játszá a Szép Helénát.
És valóban igaz volt a hír. Szigligeti Jóska csakugyan visszatért Kolozsvárra, látták őt városvégi csárdákban, amint komolyan, lehajtott fejjel üldögélt pohara felett. Bujdosott régi ismerősei elől. Akik pillanatnyilag láthatták, mondták, hogy olyan a tekintete, mint az őrülteké. Most már nem fenyegetőzött, nem ordított, nem csapott skandalumokat, sőt még csak nem is verekedett, hogy a rendőrség beavatkozhatott volna a dolgaiba. Ó, igen csendesen viselkedett, még csak Ilkánkat sem háborgatta. Úgy látszik: valami igen nagy dologra tökélte el magát.
Ilkánk bezárt ajtó mellett szorongott a „Biasini”-ban, és az előadást lemondta, ő, aki még sohasem mulasztott el egyetlen előadást sem.
– Szegény Ilka! – mondogatta Marietta. – Nem gondolta meg eléggé bátorságát. Bizony, a férjek nem olyanok, mint az udvarlók. Azok néha megengedik maguknak a féltékenységet is.
De éjszaka valóban ott látták egyszerre Szigligeti Jóskát ülni a „Biasini” fogadó padláslépcsőjén, mint egy kísértetet. Ott ült, és olyan hangokat hallatott, mintha vásznat tépne. A fogát csikorgatta, és az összegörnyesztett mellét verdeste. Mikor a fogadói bérszolga közeledett felé, hirtelen felemelkedett, és eltűnt, mintha csak a falba lépett volna.
Ilkánk végső kétségbeesésében reggel sürgönyt adott fel a bácsijának, Petráss Istvánnak, aki Kassán vasúti tisztviselő volt: „Azonnal gyere. Nagy baj van.” És a jó István úr a következő napon valóban532 meg is érkezett. Izmos, bátor ember volt István úr, aki nem nagyon ijedt meg a maga árnyékától.
– Majd a szeme közé nézek én annak a kísértetnek – mondta, miközben elfoglalta a fogadóban az Ilkánk szobája mellett való szobát.
Éjfélig égette a gyertyát István úr, s amikor éppen lefeküdni készülődött, fáradtan a hosszú utazástól, amikor megint csak hallatszik az a repesztő, kétségbeesett hang a padlás irányából. Olyan volt ez a hang, mint a haldokló hörgése.
István úr egy somfa botot kapva kezébe, a hang irányába sietett. A padlás lépcsőjén valóban megtalálta a szánalmas állapotban levő Szigligeti Jóskát.
– Mit akarsz te itt? – kiáltotta István úr.
– Ne bánts! – felelte a kétségbeesett ember. – Kolozsvári levelekben azt írták nekem, hogy a feleségem feslett életet él, arról akarok meggyőződni.
– A te feleséged egy szent, te pedig egy részeges korhely vagy. Takarodj innen! – kiáltotta István úr, és nem minden célzatosság nélkül emelte fel a kezében levő botot.
– Hát legalább azt mondd meg, hogy a feleségem megbocsátott-e nekem? – rimánkodott Jóskánk.
– Ő már régen elfelejtett mindent. Elfelejtett téged is – hangzott a kemény válasz.
– Akkor nincs más hátra, mint hogy öngyilkos leszek.
István úr erre a szóra megenyhült. Karon fogta a támolygó Jóskát, levezette az utcára, reggelig sétált vele a kolozsvári utcákon, amíg az teljesen kijózanodott, és belátta, hogy nem viselkedett tisztességesen.
– Elutazom, és soha többé nem kerülök a feleségem szeme elé – fogadkozott Jóskánk, és most komolyan hitte azt, amit megígért.
István úr a vasúti állomásra kísérte, megváltotta a Pestre szóló jegyét, és visszatérve a „Biasini”-ba, így szólt a primadonnához:
– Most már nyugodtan játszhatod Szép Helénát. Elmúlt az utolsó akadály is.
Valóban, Ilkánkat kolozsvári diadalaiban többé semmi se zavarta meg, legyőzte összes ellenfeleit. Birtokába vette a közönség szívét.533
