HETEDIK FEJEZET • amelyben Ilkánk elrepül a földi halandók köznapi világából
HETEDIK FEJEZET • amelyben Ilkánk elrepül a földi halandók köznapi világából
Az aranjuezi szép napoknak is végük volt egykor, ugyanúgy eliramlottak a gyönyörű kolozsvári esztendők. Evva Lajos kibérelte a pesti Népszínházat, és megérkezett Kolozsvárra, hogy Ilkánkat magával vigye primadonnának.
Egy szép napon csak megjelenik a fehér, fekete betűs színlap a kolozsvári utcákon, amely Ilkának búcsúvételét bejelenti. A színlaposztó éppen olyan egykedvűen hordta szét a színlapot, mint más közönséges napokon, de hajh, a közönség könnybe borult szemmel olvassa, hogy estére „A falu rosszá”-t adják a színházban Pálmay I. búcsúztatására. Feledi Gáspár szerepét játszá Szentgyörgyi, Lajos fiát Zilahi Gyula, akit már javában Zsülnek neveznek Kolozsvárott, hogy aztán mindvégig így nevezzék országszerte; Gonosz Pista baktert Gabányi Árpád játssza… Finum Rózsi menyecskeszerepében pedig Pálmay I. búcsúzik. No hát ez nagy dolog volt, mert a jó kolozsváriak azt hitték, hogy Ilkánk soha többé nem hagyja el a macskafejes kövezetű utcákat; meghízott, megegészségesedett itt, és elmúlt élete szomorúságait egy verseskönyvben adta emlékbe a közönségnek, amely verseskönyvnek „Fájó szívből” címet adá Petelei István helybeli lapszerkesztő. A versekkel együtt a fájdalom is elrepülni látszott Ilkánk szívéből, és lám, most mégis itt hagyja a várost, ahol annyian szerették.
Mindenki szerelmes volt belém – gondolta magában Ilkánk, amikor a vonatból kendőjét lobogtatta a pályaudvari közönség felé. – Vajon Pesten is ilyen szerelmesek lesznek az emberek?
A pesti pályaudvaron, ahová a kormos, fáradt bika befutott a kolozsvári személyvonattal a ködös reggelen, egy régen látott kedves arc tűnt fel Ilkánk előtt. Édesapja volt.
– Olvastam az újságban, hogy Pestre szerződtél – kezdte Gusztáv úr. – Én már úgyis meguntam a hivatalnokoskodást, nyugdíjba mentem. Gondoltam magamban, hogy majd együtt lakunk Pesten. Minden reggel vártam a kolozsvári vonatot.534
Kedvesebb fogadtatás nem várhatta Ilkánkat.
– Szállásról is gondoskodtam már. A Dohány utcában, a Népszínház közelében találtam egy emeletes házat, amelyben három szobát lefoglaltam a részedre, míg magam a földszinten lakom, egy udvari szobácskában.
A Dohány utcai kis fészket valóban Ilkánk számára teremtették. Flórica, akit Ilkánk Kolozsvárról magával hozott, csakhamar kiismerte magát a környéken. Csak egy-két napig nézegették a Dohány utcában mosolyogva az erdélyi lány piros csizmáját, aztán megszokták azt is.
– Egy üveg pezsgőt hoztak! – kiáltott fel Flórica egy napon, amikor a szokatlan küldeménnyel berontott Ilkánk hálószobájába.
– Tedd csak el a kamarába! – felelt Ilkánk. – Úgy látszik, Wenckheim Józsi báró nagyon pontos a fogadásaiban.
Előtte való este ugyanis Ilkánk a népszínházi kulisszák között megismerkedett Wenckheim báróval, aki abban az időben a színház szendéjének, Tóth Ilonkának tette a szépet. Éppen „Szép Heléná”-t játszották, és Ilkánk meglehetős izgatottsággal várt a jelenésére.
– Fogadjunk, hogy nem hívják ki háromszor se! – ingerkedett József báró az izgatott primadonnával.
Ilkánk keresztet vetett a luciferi szavakra, de aztán nagy bátran így válaszolt:
– Tartom a fogadást, hogy legalább tízszer kitapsolnak.
– Egy üveg francia pezsgőben! – felelé Wenckheim, és összesúgott Tóth Ilonkával.
Na, ebben a festett, de gyönyörű világban milyen más jelentőségük van a babonáknak, mint a közönséges életben! Ilkánk valami szívnyomást érzett, mikor a színpadra repült. Hátha igaza lesz annak a kaján bárónak? Olyan lámpaláza volt, mintha először játszotta volna „Szép Heléna” szerepét. A hosszú Solymosi rászólt:
– Megbolondultál, hogy pityergel?
És midőn Ilkánk könnybe borult szemei előtt összehúzódott a függöny – egyszerre csak felhangzott odalent a nézőtéren az a gyönyörű záporgó, amit tapsnak neveznek. És a záporgó megindult tizenkétszer.535 – Ennek a tapsnak az eredménye volt a másnapi küldemény.
Ám Flórica újra berohant a szobába. Egy kék-sárga papirost lobogtatott a kezében:
– Ez a cédula volt a palack dugója köré csavarva. Ténsasszony tud olvasni, tán megérti, hogy mi van ráírva.
Ilkánk kezébe vette a papirost, és ugyancsak értelmetlenül nézte. Ilyen papirost ő még sohasem látott: kövér női arcok voltak a vaníliaszínű papirosra kékkel nyomtatva. Végül is Gusztáv urat kellett felhívatni földszinti rezidenciájából, hogy valaki végre megfejtse a rejtélyes papiros tartalmát.
– Ez egy ezerforintos bankó! – szólt Gusztáv úr rövid vizsgálódás után.
Másnap hirtelen eső kerekedett a „Szép Heléna” előadása végén – jó kiadós tavaszi eső –, Ilkánk tanácstalanul állott kapucinusköpenyében a színészek bejárata előtt. Ebben a percben számozatlan bérkocsi pattant az utcára, és abból cilinderes, őszes, magas úriember kiugrott.
– Parancsolja a kocsimat, művésznő.
Ilkánk elfogadta az ajánlatot, míg az előkelő idegen gyalog folytatta útját a Kerepesi út irányába. Alighogy elhelyezkedett a hintó párnáin, észrevette, hogy hátát valamely kemény tárgy nyomja. Valóban, egy kis csomag volt ott, amelyet Ilkánk szívdobogva vitt fel lakására, hogy az el ne kállódjon a kocsiban.
– Legalább azt nézzük meg, hogy mi van benne? – indítványozta a praktikus Flórica. És óvatosan bontogatni kezdte a csomagot.
A papiros alól először egy elefántcsont névjegy került elő. A kártyán ez volt: Báró Üchtritz Zsigmond. A kártya hátlapján pedig a következő sorok: „Egy hódoló szolgája kérdi, mikor szabad tiszteletét tenni?”
– Valóságos regény! – kiáltotta Ilkánk.
– Flórica, nézd tovább a csomag tartalmát!
És Flórica fürge kezei közül csakhamar előkerült egy arany karperec,536 amely briliáns kövekkel és gyöngyökkel volt ékesítve. Remekül festett Ilkánk csuklóján.
De másnap Gusztáv úr, mikor a sajátságos küldeményt szemügyre vette, megcsóválta a fejét:
– Sokkal értékesebb holmi ez a csecsebecse, mintsem elfogadni lehessen.
– Hát mit csináljak? – kérdezte elszontyolodva.
– Vissza kell küldeni a karperecet egy barátságos levél kíséretében, és meghívni a bárót a színházi öltözőbe.
Estefelé Ilkánk mélyen lefátyolozott arccal jelent meg a Nemzeti Kaszinó bejáratánál, ahol kis csomagot adott át a kapusnak Üchtritz Zsigmond úr részére. A báró még aznap este tiszteletét tette a színházi öltözőben.
– Csupán ismerni óhajtottam! – monda mentegetődzve.
Nemsokára ezután sokkal komolyabb dolog zavarta meg a Dohány utcai fészek nyugalmát. Bábolnainé, egy nyugalomba vonult öreg színésznő, aki csipkés ingeket, szoknyácskákat meg egyéb ringy-rongyokat árulgatott a színésznők között, titokzatos arccal kereste fel Ilkánkat:
– Volna egy pártim a részedre – kezdte sugdolódzó hangon. – Vőlegény!
– Ugyan, kedves Bábolnainé – felelt Ilkánk –, hiszen még az első uramtól se vagyok elválasztva. Jóska nem akar válni.
Bábolnainé legyintett:
– Ezt csak bízd rám, gyermekem. Majd beszélek én Jóskánk fejével.
– Hát kit kommendálna, kedves nénike? – kérdezte nevetve Ilkánk.
– Egy bárót. Orczy Eleket. Előkelő úr, nagy örökség várakozik reá, az egész újszászi uradalom. Eddig legényember volt. Majd megbomlik érted. Ott ül mindig a színházban, az első sorban. Kék szemű, középtermetű. Éppen hozzád illik. Estére fehér csokor lesz a kezében.537
– Majd megnézem a színpadról – feleié Ilkánk, és a közvetítő asszonyság nagy titokzatossággal eltávozott.
A fehér csokros úr valóban ott ült az első sorban, de Ilkánk még jóformán szemügyre sem vehette, mikor már újabb események történtek vele. A primadonna élete csupa mozgalmasság. A primadonna nem ér rá gondolkozni, nem tud magában maradni, nem tudja kedvére kialudni magát. Láz ez, amely néha már nagyon hasonlít az őrülethez. Vajon mikor lesz vége ennek a lélegzetfojtó iramodásnak?
– Silberer szerkesztő vagyok, Bécsből – kezdte a kefebajszú, tekintélyes pocakú úriember a színfalak mögött. – Ha tudakozódik utánam a művésznő: a legjobb referenciákat hallhatja.
– Teremtőm, megint egy kérő! – gondolta magában Ilkánk. És hangosan így válaszolt: – Nem tudakozódom, kedves Silberer úr, mert nem vagyok elválva az uramtól.
A kefebajusz Ilkánkra meredt:
– Nekem semmi közöm sincs tisztelt férjéhez, ellenben a nagyságos asszonnyal van egy üzletem. Akar-e vasárnap délután velem felszállni léghajóval?
Ilkánk levegő után kapkodott, mert csodálkozni minden csekélységen igen jól tudott. És ez tetszett a férfiaknak. A bécsi Silberer üzleti hangon folytatta:
– Ez a léghajózás magának igen jó reklám lesz, nekem pedig megfelelő üzlet. Már felszálltam Bécsben, a Práterben is, amikor is Schratt Katalint vittem magammal. Megkérdezheti a művésznőt, vajon megbánta-e a léghajózást?
Ilkánk a kezét nyújtotta:
– Vasárnap felszállók az ön léghajóján.
Könnyű volt a gyors elhatározás a színfalak mögött, az öltözőben, amikor az ügyelő csengője már a primadonna jelenésére berregett. De bezzeg otthon, a Dohány utcai fészekben nagy zavart idézett elő Ilkánk elhatározása. Flórica a földre vetette magát, és teli torokból ordított:
– Tudtam, hogy egyszer el fog repülni.538
Gusztáv apa is felcsoszogott a földszintről, és most még hevesebben rázta a fejét, mint egyébkor.
– A léghajózás még nem tökéletes. Minden léghajós előbb-utóbb kitöri a nyakát. Mit fogsz tenni, ha nem tudsz táncolni?
Ilkánk megint csak olyan kuncogva nevetett, mint hajdanában színinövendék korában, amikor valami csínytevésre készült. A színháznál is természetesen mindenki Ilkánk vakmerő tervéről beszélt, mert Silberer szerkesztő úrnak volt esze, hogy a nevezetes „merényt” jó előre világgá kürtölje. A Pártényi házaspár, aki mindig szeretettel bánt Ilkánkkal, komolyan kérlelte a primadonnát, hogy mondjon le a léghajózásról. Kassai Vidor csak magában nevetett: „A nők mind bolondok!” – mondogatta ez a bölcs ember, aki sok tapasztalatot szerzett különböző nők körül. Evva kirohant az igazgatói irodából:
– Honnan veszek én vasárnap estére egy Nebáncsvirágot, ha szétpukkan a léggömb?
– Nem engedek a negyvennyolcból! – feleli Ilkánk az akkori idők szójárásával. – Felszállók a levegőbe.
Májusi vasárnap volt, amikor a léghajó kikötött a Lövölde téren, hogy magával vigye a fellegek közé Ilkánkat.
Májusi vasárnap, a régi Pesten!
Ki tudná már azt elmondani, hogy mit jelentett ez az emberi életben? Minden, amiért érdemes volt élni, májusi vasárnapon történt az emberrel. Akkor volt szerelmes, akkor volt ifjú, akkor volt boldog. Ilkánk kék fátyolos, fehér Girardi-szalmakalapot vett fel a léghajózáshoz.
A Lövölde tér nem tartozik Pest legnagyobb terei közé, de bízvást elmondhatni, hogy a város legnagyobb tere is kicsiny lett volna az embertömeg befogadásához, amely a léghajózás eseményére összegyülekezett. Minden ablakban emberfejek. Minden fán emberek. És végig a Király utcán még mindig hömpölyögtek újabb és újabb emberáradatok. Az embertengerben csak alig tudott magának utat törni egy négylovas fogat, amelyről nyomban kitalálták a hozzáértők,539 hogy majd ez a fogat fogja kísérni a földön a szálló léghajót. Wenckheim József báró nyomban be is mutatta a fogat hajtóját:
– Gróf Cziráky Jancsi, a legjobb úrkocsis Magyarországon.
Ilkánk szemügyre vette a négyest. Gyönyörű szürkék voltak a könnyű kocsiba fogva, és az ezüst szerszám gyöngyvirágcsokrokkal volt díszítve. Aztán a pillantása rátévedt a kocsitulajdonosra is. Középtermetű, izmos, barna fiatalember állott levett kalappal a primadonna előtt.
– Aztán kapjon el, ha esni találnék – szólt tréfásan Ilkánk.
– El fogom kapni – felelt jelentőségteljesen Cziráky Jancsi.
A kefebajszú Silberer már javában rendezkedett a léghajóban. Homokzsákokat vett be, homokzsákokat dobott ki. A léghajó köteleit megbízható munkások fogták, de ott segédkezett a munkánál a Nemzeti Kaszinó aranyifjúsága is. Ilkánk ebből az alkalomból kellő számú úriemberrel ismerkedett meg… Mintha előre tudta volna, azt a kék, fehérrel díszített zsorzséruháját vette fel, amelyben mindig sikere szokott lenni. Így felvonultak Batthyány Elemér, Odescalchi Géza herceg, Andrássy Duci, Teleki Gyula és Géza grófok.
– Kár, hogy nem fér el egy cimbalom a léghajó kosarában! – monda Teleki Géza. – Elmennék cimbalmozni a művésznő mulattatására.
No, most végül sikerült megismerkednie a fehér csokros úrnak is a színházi székből imádott hölgyével. Orczy Elek mondta:
– Estére aztán ott legyen a színházban, mert én már megváltottam a jegyem.
Már éppen a kosárba akart ugrani Ilkánk, mikor Wenckheim József báró megfogta a kezét:
– Művésznő, itt van egy úr a bécsi Jockey Clubból, aki direkt azért jött le Pestre, hogy önt léghajózni lássa. A tettaui gróf, Kinsky Zsenerl birodalmi gróf.
Így szólt Wenckheim és egy fekete bajuszú, magas cilinderes, karcsú úriembert mutatott be Ilkánknak, aki tetőtől talpig végigmérte a művésznőt. (Ilkánk később, a léghajó kosarából megfigyelte ezt az urat. Ő integetett cilinderkalapjával legtovább a szálló léghajó után.)540
Silberer szerkesztő úr azonban már kiáltozott a kosárból:
– A parádéra majd ráérnek a gróf urak, ha szerencsésen földet értünk.
Ilkánk keresztet vetett a homlokára, mint nehéz szerepei előtt szokta, és beugrott a léghajó kosarába.
– Lóz! – ordította Silberer szerkesztő úr, mire a munkások elengedték a köteleket, és a léghajó boszorkányos szökkenéssel a levegőbe emelkedett!
Hát idáig már sok tomboló sikerben volt része Ilkánknak, de azt az üdvrivalgást, tapsot, amely a földről hangzott a léggömb után, még eddig sohasem hallotta. Isten tudja, hány ezer ember tombolt Pesten örömében, hogy Ilkánk a levegőbe emelkedett!
Ilkánk, amíg győzte, két kézzel dobálta a csókokat a földön maradottak felé, de még ebben is kimerült, és fáradtan ült le egy homokzsákra.
A léghajó zökkenés, hintálózás nélkül repült a magasba, mint a legjobb pesti fiáker.
– Most körülbelül egy magasságban vagyunk a Gellértheggyel! – mondá Silberer szerkesztő úr, aki ebben a percben igen tudományos embernek tűnt fel Ilkánk előtt.
Ilkánk összeszedte magát, és kihajolt a léghajó kosarából. A Dunát látta fehér csíkjával, a Bazilika tornya integetett, a város felett köd és füst.
– Nem látom a Népszínházat! – kiáltott fel komoly aggodalommal a művésznő.
– Ne aggódjon, estére a helyén lesz.
– De nem látom azt a négyes fogatot sem, amelynek kocsisa azt ígérte, hogy elkap, ha esni találok.
Silberer úr elővette messzilátóját, és jó darab ideig vizsgálódott:
– Az a négyes fogat ott vágtat utánunk az országúton. Jól mennek a szürkék.
Ilkánk összekulcsolta a két kezét:
– Istenem, vajon a földre kerülök még valaha? Estére a „Nebáncsvirág”-ot kell játszanom.541
