2
2
És a mélabús, őszi napokon, mint Zsanét legkedvesebb napjain: így vándorolt a tiszteletre méltó hölgy gyaloghintója a város különböző részeiben; mindazokon a helyeken állomást (hol elmerengő stációt, hol meg fájdalmas kálváriát) tartván, ahol Zsanét az élet örömös és bánatos időszakaiban megfordult. Miután régimódi567 hölgy volt: az ún. randevúhelyekhez fűződtek emlékei, mint annyi nőé Pesten, akik itt a régi királyságot látták, és a királyságban maguk is királynők voltak hosszabb vagy rövidebb ideig.
A gyaloghintó elszökdécselt, mint egy dalocska a budai részekbe; például a Fok felé eső Kamara-erdőbe, amelynek hangyái emlékezetesek voltak Zsanét előtt, miután 1913. május (szerelem) havában itt egy hangyabolyt háborgatott meg önkéntelen leülésével. Le kellett ülnie, mert valaki csaknem fél esztendeje, Szilveszter estéje óta kérte, imádta, őrjöngve kérelmezte erre nézve. S a napot meg is tudná mondani teljes bizonyossággal, de az ilyesmit mégis inkább a férfinak illene tudni. Vajon volt-e Rigolettó úr azóta is ez évfordulón valakivel a Kamara-erdőben? Bár Rigolettónak olyan nagy zsebe volt kabátján, mint egy vándorfényképésznek: a hangyát mégis Zsanét vitte haza ruhájában, és a hangya még akkor is éldegélt Zsanét ebédlőjében, mikor a szerelemnek már híre-hamva se volt. – A gyaloghintó elment múltját kutató tulajdonosnőjével egy, a Gellérthegy oldalán lévő nyári vendéglőbe, ahol ősszel (hajdanában) csak Zsanét és lovagja, Gasparone tiszteletére terített asztalt a fogadós, és az asztalra helyezte mindazt a körözött liptói túrót, amit a nyári vendégek meghagytak. Éppen e vendéglői találkozók miatt G. elkorhelyesedett, és még a szerelem elmúltával és Zsanét távollétében is cinkefogószínű orral, dagadt arccal, nyíratlanul és duzzadt szemén zsinóros csíptetőüveggel álldogált a vendéglő ablakában, mint egy korcsmacégér. – A gyaloghintó hirtelen átment Budáról a Kőbányai útra, ahol valamikor a pestiek ugyancsak találkoztak, ha olyan titkos volt a szerelem, hogy senkinek se volt szabad tudni róla a városban, legfeljebb Spangának, Pitélinek és Berecnek, akiknek jeltelen sírjai itt feketéllettek az őszidőben a temető falain kívül. Zsupán, aki abban az időben ezt a randevúhelyet kitalálta, talán éppen a kőbányai sertésszállások közelsége miatt nyerte szerelmi álnevét (spitznáméját) Zsanét gondolataiban. – És amint múldogáltak a még fénylő napok a vénasszonyok nyarán: Zsanétnak mindennap jutott eszébe valamely új adressz, ahová a gyaloghintósokat elindíthatta. Megnézte hintójából a helyet a Mátyás-templom háta mögött, a bástyán, ahol egy tengerzöld ruháját lengette a templom környékén járó légáramlás. Bátorság kellett a feltűnő ruhaviselethez, mert a szatócsok és pékek kijöttek boltjaikból, amikor Zsanét ezt a ruhát felvette, de viszont „Lélekidomár” volt akkor szerelme,568 és Lélekidomár mindig egy-két szóval meg tudta nyugtatni Zsanétot. Még arra is rávette, hogy a Mátyás-templom hajójában, egy régi, szent királyt ábrázoló üvegfestmény előtt ugyanabban a tengerzöld ruhában örök hűséget esküdjön. Zsanét sohase mert többé a régi magyar királyra nézni, de más templomokban is nagy szorongásokat érzett a későbbi években. „Lélekidomár” (akivel a Nők Keze című kézimunkaújság hirdetéseiben és bizonyos levelezés után ismerkedett meg), mint érzelmes ember nyomban különböző templomokba vitte Zsanétot, ha szerét tehette. Nem cukrászdába, nem az Elipszis kávéházba régi képes újságokat forgatni, sőt még a Baltába se sörözni és bikatokányt enni, hanem nyomban valamely templomba kísérte Zsanétot, és ott mindenféle félelmetes eskümintákat olvasott fel előtte, amilyen esküket legalábbis a rablólovagok korában tétettek a nőkkel. Évekig nem mert bemenni bizonyos templomokba Zsanét, mert attól félt, hogy a föld nyílik meg alatta, miután Lélekidomár után egy zengő hangú, ünnepélyes úriembernek hallgatta meg mondanivalóit, amikor is Krebsz Pál titkár (ez volt az illető neve) a bajszát és szakállát is megrezegtette mélyből jövő sóhajtásokkal. – Vajon mi lett volna a sorsa annak a vadgalambszínű ruhájának és könyökön felül érő kesztyűjének, amelyben a Svábhegyre járt Őszivel, egy lehetetlen kisvendéglőbe, ahol oly sűrű volt az erdő, mint a vexir-képecskéken, ahol a vadászt kell megkeresni? Vajon melyik szobalánya lopta el azt a magas sarkú fűzős cipőjét, amelyben olyan boldogtalan volt, amikor egy gárdista termetű úriemberhez akart hozzánőni, legalábbis oly magasságnyira, hogy a szívét elérhesse, amelybe végleg fecskefészket akart rakni? És hová lett igen lapos sarkú, papucsszerű, nesztelen cipőcskéje, amelyben egy hegyes bajszú, ékbe szabott ruházatú, tőrtekintetű, éles hangú, de kis termetű úriemberrel (Börzsönyhegyivel) járta be a Ferencváros virág- és gyümölcsnevű utcáit, mert mindig valamely bokrétára kellett emlékeztetni az utcának, ahol a találkozót rendezték; míg ezzel szemben a gárdista a budai Szent György téren kívül legfeljebb a hatodik kerületi Lovag utcában, vagy az ugyancsak e városrészbeli Mozsár utcában óhajtotta mindig a randevú helyét megjelölni. – A gyaloghintósok engedelmesen vitték Zsanétot a város végén lévő Térdszalag szállodáig, és kihívták a portást, hogy Zsanét alaposan tudakozódhasson a gyaloghintó leeresztett ablakán át egy Matskási nevű régi úriemberről, aki valamikor ebben a fogadóban lakott, és569 hír szerint mindig két tenyerébe fogta a fejét, hogy az el ne szaladjon a válláról, mert Matskási sokat szenvedett álmatlanságban. A rőt bajszú portás feltette rugós szemüvegét, belenézett a vendégkönyvbe, és magában mormogta a vendégek neveit, amíg végigfutamodott a névsoron, de végül is szemüvegét törölgette egy erre a célra tisztán tartott zsebkendővel, mert a keresett nevet nem találta. A jutalmat ugyan átvette, de sóhajtása azt bizonyította, hogy érdemtelenül érzi magát megjutalmazottnak, mert Matskásiról bővebbet nem tudott mondani. És a gyaloghintót továbbkormányozta Zsanét, tovább régi emlékezések után, a múltba, amikor véleménye szerint itt-ott méltatlanul bánt némely férfival, aki őt fiatal korában szívből szerette. Amíg a nő fiatal, nem tudja megbecsülni az igaz szerelmet – gondolta magában Zsanét, és mint e gondolatból is látszik, Zsanét jóravaló nő volt.
