2
2
Délután, amikor a látogatások ideje volt az államfogházban, és Kokes Mili, a váci fehérnemű-varrónő, aki az államfoglyokat ruházta és egyébként is pártfogolta: a többi között rendelést kapott Rezeda úrtól is egy hosszú, térden alul érő hálóing megvarrására nézve. Kokes Mili, aki varrónői pályáján (amíg varroda-tulajdonosnő lett) sok mindent tapasztalt az életben, sóhajtva kérdezte, hogy talán fázik Rezeda úr éjszakánként.
– Igen, a szívemben egy jégdarabot érzek minden este, amikor573 nyolc órakor megfordul a kulcs a zárban, és négy fal között maradok, hogy büntetésemnek eleget tegyek. Ilyenkor nyomban beállok kísértetnek, s úgy érzem, hogy reggelig bekalandozom az egész világot. Holtfáradtan kelek fel reggel, amikor az őrmester az ajtót ismét kinyitja.
Kokes Mili (szürkés hajú, vidékiesen jószívű asszonyság volt) a centiméterével megmérte Rezeda urat tetőtől talpig.
– Csak a fejet nem szabad elveszíteni, még akkor se, ha megszakad a szív a magányosságban. Pláne önnek nem lehet oka panaszra, amikor egy hölgy mindennap érdeklődik ön iránt – mond Kokes Mili, miközben a hölgy szót jelentősen hangsúlyozta.
– Nincsenek ismerőseim a városban – felelte Rezeda úr zavarodottan.
– Az a hölgy látta önt megérkezni az állomáson, látta önt kocsiba szállni, és este a Kúria vendéglőbe hajtatni, ahol az első éjszakát töltötte. És látta önt vacsorázni a fogadó éttermében, szomorúsága meghatotta, mert a Vácra érkező úriemberek között is feltűnő volt az ön szomorúsága. Bizonyára hű hitvest vagy drágalátos menyasszonyt, jó szeretőt hagyott ön távol a világban, mikor Vácra jött, hogy itt büntetését leülje…
– Nemigen sír utánam senki a világon tudtommal – merengett Rezeda, amíg a nyakát is odatartotta Kokes Mili centiméterének.
A varrónő néhány ceruzajelt rakott egy újság szélére, aztán bizonyos könnyebbséggel kiáltott fel:
– Hál’ istennek, hogy így áll a dolog. Az a hölgy ugyanis azt hiszi, hogy önt valamely veszedelmes, élet-halálra menő, nagy szerelem szomorítja, és ugyanezért azt parancsolta gondolatainak, hogy csitt legyen. Mert mit lehet csinálni egy államfogollyal, aki odakünt hagyta a szívét a messzi nagyvilágban, mikor büntetését itt elkezdi? Mondja meg maga, Rezeda úr, mit lehet csinálni egy életveszélyesen szerelmes fiatalemberrel itt, Vácott? Hagyni kellene őt, hogy a körmeivel ássa a szívét a börtön magányában, elhagyatottságában, mert nincs más gyógyszer a boldogtalan szerelem ellen… De a helyzet megváltozik, ha önnek nincsenek félbehagyott ismeretségei odakünn a világban.
– Egy kutyám sincs, Kokes asszony.
A jószívű varrónő ezután titokzatosan összepakolta újságpapirosait, amely csomaggal (mint a szülésznő) a várost járta, és megígérte574 Rezeda úrnak, hogy a dolgok további menetéről majd a legközelebbi látogatási napon tudósítja.
– De hát mondja meg, milyen az a hölgy, aki utánam érdeklődik? – kérdezte Rezeda úr az ajtóban. (Mert az államfoglyok, szegények, nem érnek rá a sok tettetésre.)
– Én komoly nő vagyok. Nem szeretek pletykát csinálni. Csak annyit mondhatok, hogy nem fogja megbánni, hogy szabad szívvel, szabad kézzel jött Vácra – mond a varrónő, és Rezeda úr éjjeli álmának megint vége volt. A börtönbeli éjszakákon ráér sok mindenre az egyébként okos ember is. Ráér kiszállni a kéményen át a városka ismeretlen háztetőire, és onnan kitalálni, hogy a fedelek alatt hol van az a női szív, amely a szegény fogolyért ábrándozva dobog. Hol van az a hölgy, aki a vasúti állomáson megérkezni látta őt, holott mindig úgy tervezte, hogy gőzhajóval jön Vácra? Ki az a hölgy, aki az étteremben is figyelmére méltatta, holott emlékezete szerint olyan rosszkedve volt, hogy csak fogpiszkálót vacsorázott?
