3
3
Beváltotta-e ígéretét Ilonkay? Amely ígérete fejében olyan nevelésben részesült a nők részéről, amilyen nevelésben akkor sem lehetett volna része, ha négylovas kocsin hajtat be a kávéházba. Amely ígéret fejében úgy kiművelődött a nők körében, mintha a bécsi Teréziánumban hallgatta volna a tanításokat.
Ilonkay egyszer X.-ben, amikor legjobban tanulta volna a nőknek való adomákat a helybeli kasszírosnőtől (mert vannak a nők között is olyanok, akik egy jó, zaftos, elámító anekdotáért a mennybéli jussukat is odaadnák), X.-ben egy régi barátjával találkozott.
Miguel, így hívták az ipsét, ugyancsak a határőrvidéken született, de polgári pálya helyett a katonai pályára lépett, nem okulva atyja példáján, aki csak a századosságig vitte, mert az ördögök sohase engedték meg, hogy a törzstiszti vizsgára kellően előkészüljön. Miguel főhadnagy korábban lovaglóiskolába került, és a bécsi és a prágai karusszelnél kisegítő tiszt gyanánt működött a karusszeligazgató mellett, a kardviselettől elszokott, mindig bőrözött nadrágban, szíjjal, csizmába csatolt sarkantyúval, lovaglóostorral, csak éppen dragonér vállzsinórral jelölt könnyű zubbonyban járt, félig-meddig ló lett maga is a lovasünnepélyek betanításánál, amikor öreg teheneket (hercegasszonyokat) vagy vén taknyosokat (generálisokat) kellett lóháton táncolt kvádrillokra, fegyvertáncokra tanítgatni; mindez azoknak a szerencsétlen lovastiszteknek a dolga, akiket valamely véletlen folytán a karusszelmester mellé beosztanak. Miguel egész életében a bécsi Rother Stadt pincérnőjének szeretett volna udvarolni söröskrigli vagy borosüveg mellett, vagy egy csehországi garnizonban a kasszírnőt szerette volna meghódítani a többiek orra elől, míg a sors arra kárhoztatta, hogy szeszélyes ezredesnéket vagy hervadt csillagkeresztes dámákat lonzsírozzon a lovardában, migrénes udvarhölgyeket kellett ájulástól felszedni a cserfa háncsáról, ahová azok a nyeregből szédülten lepottyantak, a lovaglástól rosszullett vén hercegnőkön kellett a lovaglóruhát kikapcsolni, hogy azok levegőhöz594 jussanak, bár Miguel eleget hangoztatta, hogy a monarchiában csak egyetlen nőnek szabad szoros fűzőben lovagolni, mert annak van megfelelő dereka, ez pedig senki más, mint a császárnő őfelsége.
– A fene egye meg Waldstein grófot – kezdte Miguel, mikor régi pajtásával, Ilonkayval találkozott.
(Ez a Waldstein volt a bécsi udvar karusszelmestere.)
– A fene egye meg Vásárhelyit! – felelt Ilonkay. (Mert Vásárhelyi szabályozta a Tiszát.)
Történetünk idejében Miguel már túlesett azon a procedúrán, amely előbb-utóbb bekövetkezik minden lovaglómester életében, akit főhadnagy korában vezényelnek ki a karusszeliskolába, a nyeregből úgy a lovarda közepére pottyant lonzsírozás közben egy kedves, hervadt udvarhölgy, hogy csak akkor volt hajlandó véglegesen magához térni, ha a gondatlan főhadnagy a legközelebbi apátság templomában az oltár elé vezeti.
– Szerencsétlenségemre, annyi templom van Ausztriában, hogy nem lehetett mindegyik ellen kifogást emelni! – mond Miguel, mialatt a történetét folytatta. Persze, a katonai karriernek befuccsolt, neje féltékenysége miatt az uniformist is le kellett vetni, egy kis családi kastély áll itt a Tisza mellett, amelyen több a címer, mint a hozzátartozó holdak, és most ott él Miguel nejével visszavonultságban.
S ha szerét teheti, meglátogatja X.-ben a kávéházat, mert még mindig fellobog benne a szenvedély, hogy olyan nőkkel is beszélhessen, akik nem az apácazárdában és a bécsi udvarban nevelkedtek.
Ez volt Miguel tragédiája, amelyet sötétzöld redingotban, szürke Pejácsevics-nadrágban, agárfejű pálcikával kezében és fényesre vasalt cilinderkalapban mondott el a Szlipinger-kávéházban (amely kávéházat valami más néven hívtak igazában, csak az előkelő urak neveztek Szlipingernek, miután az a nemzetközi hálókocsik nevéhez, a „Szliping-Kár”-hoz hasonlított, mint az illúzió a valósághoz.)
De hát Manci meg is érdemelte azt a rózsát, amelyet Miguel a felesége üvegházából csent, és a kürtőkalapjába rejtett, mielőtt hátaslovát elővezették volna, hogy azon X.-be lovagoljon. Manci kedves és melankolikus nő volt, boldogtalan szerelem emléke érződött minden mozdulatán… titka volt: mint bágyadt, réveteg mosolya jelentette azoknak, akik a női arcon olvasni tudnak. Sok minden595 gondolat lehet a fejében, amelyet hanyagul fésülten, korántsem divatlapból való minta szerint frizurázva, hanem valamely egyéni elgondolás szerint rendezve, enyhe szőkén, mint az igazi nőies ábránd, támasztott kezére, amikor a pénztár trónusából körülnézett. Leginkább egy tíz év előtti fiatalemberről beszélt, aki a Tisza-hídról leugrott, s nyoma veszett. Ki volt, mi volt a fiatalember Manci életében? Fejtsék meg azok, akik e női szívekben olvasni tudnak. Miguel katonatisztesen szabott selyemzubbonykájától volt elragadtatva Manci környezetében. Ilonkay kockás, angolosan szabott szoknyájától, amelyben (és pillangós félcipőben) néha a kasszából kilépett… Még a nem túlságosan érdekelt Szlipinger kávéházi vendégek szerint is: volt Mancinak egy nem mindennapi mosolya, amely ha arcán megjelent: nyomban magához vonzott minden valamirevaló férfit.
