5
5
Ha Ilonkay a kasszírosnők körül való forgolódásában nem is tanult volna olyan kunsztokat, amelyek ismeretlenek egy udvari légkörben, falusi kastélyban lakó úrnő előtt, a mérnök anélkül is érdeklődésre számíthatott volna az udvarhölgynél, mert a tulajdonosnőre nézve nem volt közömbös, hogy milyen módon szabályoztatik a Tisza, amelynek szeszélyeiről éppen eleget hallottunk a régi országban.
Miguelnénak volt egy jó darab földje, amelyet néha esztendőkig borított a Tisza, hogy a földön nem termett más, mint nád és gyékénynek való káka. Minden hetedik esztendőben gondolt magában valamit a Tisza, és a darab földet visszaadta tulajdonosnőjének, amikor aztán akár a datolya is megtermett volna az isteni birtokon. A mérnökre (vagy ilyenfélére) már azért is szükség volt a háznál, hogy a Tiszát úgy irányítsa, hogy az isteni föld minden esztendőben a gazdája szolgálatára álljon. Ilyen sáskabajszú, ráncos, vörös nyakú, báránybőr bekecses embertől függ néha egy uradalom sorsa.
Miután Miguel holmijai és ruhái között, amelyeket házasságába hozott, nem voltak találhatók megfelelő térképek, amelyeken át a Tisza forgását tanulmányozni lehetett volna – nem voltak e férfistafírungban mások, mint névjegyzékei a karusszelben szereplő dámáknak és uraknak, szabályok a fegyvertáncról, a lovaskvadrillról és nyeretlen lóversenycédulák – Ilonkay úgy hazudott, ahogy akart a Tiszáról és környékéről.
Miután az udvarhölgy (Miguelné) élete folyamán nem tanult meg mást, mint a nap bizonyos óráiban kikocsizni, naponta háromszor öltözködni, kellemesen csevegni, akár bécsi dialektusban, akár franciául, ahogyan azt az apácáknál tanítják, a francia Miatyánkkal kezdvén a leckét, mielőtt még bármihez fognának; ezenkívül nagyszerűen tudott unatkozni az udvarhölgy, mintha ezt a tudományt külön tanítanák az udvarnál, szívből, lélekből, minden gondolattal, minden érveréssel, lélegzetvétellel, testi mozdulattal, csak unatkozni, hogy a falra akasztott ősök is elképedtek a csodálkozástól, miután598 az hitték, hogy náluknál senki jobban nem tud unatkozni… Miután Miguelné ilyenféle teremtmény volt: az Ilonkay sántikálását olybá vette, mintha az bokázva közeledne feléje, mint azok a hibás lábú emberek szokták, akik sántaságukat fürgeséggel szokták pótolni.
Az udvarhölgy eleinte azt hitte, hogy Ilonkay megjelenésével fejfájást okoz neki, mert azok közé a nők közé tartozott, akiknél minden változás fejfájással kezdődött. Mielőtt megszoktak volna egy-egy új ebet vagy egy új szobalányt; mielőtt megszerettek volna valamely új keringőt vagy zeneábrándot: mielőtt igazán hozzászoktak volna valamely cipőjükhöz vagy ismerősükhöz: heves fejfájást éreztek. Ruhaszínek, holdfogyatkozások, bizonyos időjárások, tizenharmadikák, szerdák, vörös szakállú emberek, madárkiáltások, ki nem jött pasziánszok, különös zörejek igazgatják némely nő hangulatait. Mikor Ilonkay a falusi lakba érkezett: mákot törtek az udvaron. Egyéb változás nem mutatkozott.
Az udvarhölgy természetesen udvari ismerőseit emlegette, akik közül Ilonkay senkit se ismert, s így nem lehetett attól tartani, hogy valamely pletykaság kerekedik a látogatásból.
Ilonkay, amikor rákerült a sor a megszólalásban: azokat a történeteket mondta el Miguelnénak, amely történeteket a kasszíroslányoktól hallott, és megjegyzett magának.
Beszélt ismeretlen férfiakról (sertéskupecekről), akik egy tucat francia kártyát széttépnek egyetlen szakítással; majd másokról (lókereskedőkről), akik egy tenyérnyomással megreszkettetnek minden lovat; azokról, akik egy ökölcsapással leütik a márványasztal szélét; akik a legerősebb égett bort borospohárból isszák, és meg se kottyan nekik, mert egyet-kettőt táncolnak utána, és a részegség kipárolgott a fejükből. És elmondott egy történetet Zsibairól, „akit talán a méltóságos asszony is ismert”, aki a legnagyobb pazarló, korhely, országos verekedő volt, aki mindenét elprédálta. Mikor már alig volt valamije: megházasodott, mégpedig a sátoraljaújhelyi kávéháznak a pénztárosnőjét vette feleségül. Ezzel befellegzett Zsibainak, mondták azok, akik a körülményeket ismerték. Holott éppen ellenkező történt. A kasszírnő mellett kicserélték Zsibait, éjszakának idején többé sohase látták, kocsmába nem tette a lábát, a víg cimboraságot messze elkerülte, a cigányokra szelíd megbocsátással nézett, még a külseje is megváltozott. Addig róka volt, házasságban veresedni599 kezdett bajsza, és halántéka mint a furfangos embereké, akik elhatározták, hogy túljárnak másnak az eszén. Még a mennykő se csapott bele addig, amíg elprédált vagyonát visszaszedegette. Deszkakereskedő lett, s ez jól jövedelmezett.
– Mert a katonai pályán aligha voltak sikerei – mond az udvarhölgy.
Miguel lelkendezve felelt Ilonkay helyett:
– Dehogynem. A főhadnagyságig vitte, amikor sorsán változtatott.
– Nehéz megállni a tiszti pályán. Én mindig bámulok, ha egy ezredessel találkozom – mondta most őszintén Ilonkay. – Annyi mindenféle veszedelem leskelődik egy tisztre a purzicsáncigarettán kezdve a könnyen megszerelmesedő kisasszonykákig, akik mindenáron férjhez menni akarnak, ahol szívet sejtenek az aranyzsinór alatt. Egy kasszírnő legalább tudja a magáét, nem akar tisztné lenni.
… És Ilonkay tovább dicsérte a falusi lakban a maga kasszírnőjét, mintha mindenáron fejfájást akarna szerezni Miguelnének. Végül a kivörösödött arcú Miguel húzogatta Ilonkay bekecsét, pedig ő maga részéről reggelig is elhallgatta volna a kasszírnők dicséretét.
