6
6
De ekkor a kerek ebédlőasztalnál vízálló borjúbőr csizmáján Ilonkay lábnyomintást érzett. Női láb nyomta meg Ilonkay csizmáját, mégpedig kétszer is, hogy félreérthetetlen legyen a jeladás.
Nem járt volna abba a mindenttudó iskolába Ilonkay, ha a női láb érintését nyomban meg nem értette volna.
Az egyik nyomás a lábfején érte, a másik a bokája tájékán. Olyan titokzatossággal, ahogyan csak nők tudnak izenni olyasmit, amit ki nem mondhatnak.
Nem mondhatók szerencsétleneknek azok a férfilábtyűk, amelyeket női lábak érintgetnek.
Ilonkaynak csak egy másodpercre akadt el a szava, aztán megindult újra, mert a lábnyomás után lendületet kapott. Ó, mennyi mindent tudott elmesélni a kasszírnőkről, akik mindig helyükön vannak, ha egy férfi útközben megáll, és valami nagyon bolondot akar mondani! Ha felelősség nélkül, gondtalanul, következmények600 nélkül akarja kifejezni a női nem iránt érzett hódolatát, tiszteletét, szerelmét. De néha haragját is. Ott ül a kasszírnő a fogadóban, felveszi az utasok panaszait, akármilyen messzeföldről jöttek, tengelyen vagy gyalog; kihallgatja szerelmi megcsalódottságukat, de ugyanúgy hallgatja a boldogság áradozó szavait is, amelyeket a vőlegények mondanak el menyasszonyaikról.
– Maga persze szidni szokta a nőket a Szlipingerben? – fordult hirtelen az udvarhölgy Miguel felé.
– Nem hinném – segített most Ilonkay a barátján. – A Szlipingerben ritka kasszírosnő ül mostanában. Jószívű teremtés.
Ebéd után Ilonkay alkalmat keresett magának, hogy a jeladó női cipőket megismerje. Fekete selyemből való, magos szárú cipellők voltak azok, amilyeneket csak kasszírnők mernek viselni.
