7
7
Ebéd után a férfiak összenéztek és megszöktek.
Nyilvánvalóan a közeli városkába és a városka közepén lévő kasszíros hölgyhöz irányították útjukat, mert Miguel előkereste a zöld kabátot, forradásos arcát (mint a lovardatiszteké) beretvával egyszer-kétszer meggyalulta, friss fekete selyemből való kendőcskét kötött a félszemére, mint mindig olyankor, ha a nők körül való kakaskodáson törte a fejét.
Az egykori udvarhölgy ezzel már nem törődött volna, de darab ideig megállott a lélegzete attól, hogy az agyagbajuszú Ilonkay se várta meg, hogy mily következménye lehet annak a két lábnyomásnak, amely a kerek asztal mellett érte, amely lábnyomástól mindennapi férfiember rendszerint megkedvesedni szokott. A női érzelmek kifejezésében mindig nagy szerepe volt az asztal alatti telegrafírozásnak, az ilyen sürgöny többet tartalmazott, mint a szavak, pillantások, kézszorítások. Egy lábnyomás ebéd vagy vacsora után nem tévesztheti el a magáét… Az udvarhölgy ugyanezért fekete selyemcipőjét vonta felelősségre. A cipő attól a bécsi boltostól származott, ahol az udvarhölgyek vásárolni szoktak, amikor zöld hátú hintón, léptetve járnak a kereskedések előtt, és mindenféle dolgokat, zsinórokat, gombokat, csatokat, kapcsokat összevásárolnak, amely dolgokra csak szüksége lehet egy udvarhölgynek, aki nem mehet mindennap601 a városba vásárolni. A fehér talpú, íves, karcsú cipőt nézte az udvarhölgy, mintha okolná azért, hogy a férfiak a falusi lakból úgy eltűntek, mint a kámfor. A cipő nem tette meg a magáét, holott finomság dolgában nem vetélkedett vele talán egyetlen cipő se Magyarországon. Csalódás és keserűség szorította a Miguelné szívét. Könnyek a levegőben lógnak ilyenkor, mint a felhők. De a zsebkendő hiába volt előkészítve. Sok régi bál, sok régi tánc, elpazarolt mosoly tanúja és tudója, valamint a könnyek felszárítója, amelyek a régi események után jöttek. Most azonban a zsebkendőcske csak hitvány segítség lett volna abban az érzelemzavarban, amely a két férfi eltűnése után az udvarhölgyet meglepte. Az egyik férfi a férje, akinek itt kellett volna maradni mellette, hogy az indulatosságot elszenvedje, amely nyilván kitört volna az udvarhölgyből a kasszírosnők magasztalása után. A másik elszökött férfi? No, az még megjárhatja!
Az udvarhölgy a lovardai baleset óta megtanult lovagolni, mint egy amazon, tehát lovat nyergeltetett, hogy a szökevények után vesse magát.
A Szlipinger kávéházban alig állottak meg Miguel és Ilonkay a szokatlan mosolyú pénztárosnő körül, alig mondta el a délutáni füstben, kávészagban, a vidéki kávéház váróterem-atmoszférájában mondanivalóját Miguel az anizettes likőrnek, valamint a likőrös pohárka felett látható bálványképnek – már nyeregben ült a falusi lakban az udvarhölgy.
A Szlipinger kávéházban múlt időkről beszélt Miguel, mint a legtöbb lovardatiszt, amikor redingotban támaszkodik a pénztárnak, és a tükörben, amely a tündérnő háta mögött van: megpillantja saját múltját. A gráci Elefánt kávéházat látta a tükörben Miguel, mert babonásán ragaszkodott ahhoz, hogy Grácban volt a legboldogabb valaha életében. Három nő bírta szerelmét. Az Elefánt szálloda szobalánya, az Elefánt szálloda „szobaasszonya”, aki az előbbinek „felettese” volt, mond Miguel a rangokon és a címeken elgondolkozva. A harmadik szerelem, amely egy időben, sőt ugyanazon napon hullott az ölébe, egy zongoratanítónő volt Grácban, egy zongoratanítónő, aki koncerten is fellépett, tehát koncert-művésznőnek is lehetne mondani.
A kasszírosnő ama szokatlan mosollyal ajkán hallgatta az egykori lovardatisztet, mert a kasszírosnő a legkiválóbb egyike volt pályatársnői602 közül, aki nagyszerűen tudott helyeselni, amikor a férfiak kiöntötték előtte szívük titkait. Tulajdonképpen ez az igazi hivatása egy kávéházi pénztárosnőnek, hogy átvegye azokat a férfititkokat, amelyeket más nőknek amúgy se mondanának el. Kinek mondhatta volna a vidám Miguel a Szlipinger kávéház pénztárosnőjén kívül a gráci szobalányok történetét? Soha olyan megértés, helyeslés, buzdító mosolygás nem fogadja az Elefánt fogadó női személyzetének kalandját ezen a világon, mint a Szlipinger kávéházban fogadta az a pénztárosnő. Sőt még biztatta is Miguelt:
– És nem tépték ki egymás haját az említett nők? – kérdezte elgondolkozva, miközben szív alakú arcát, állat két ujjara támasztotta.
– Én elutaztam a városból, s így nem tudom, hogy mi történt tovább – felelt a kasszírnő kérdésére Miguel.
De az udvarhölgy már akkor javában lovagolt azon az úton, amely a családi ereklyének számított falusi lakot a városka központjától elválasztotta. Lovaglásán nem látszott meg, hogy valaha is leesett volna a nyeregből a bükkfa háncsára vagy a vörös homokra, amellyel a lovardák be vannak hintve. Keményen ült a nyeregben, száját összeszorította fátyola alatt, és lovaglóostorával néha az őszi bokrokra sújtott, amint a gondolatok vibráltak benne. Persze, ő sohase hallotta Miguel ajkáról a gráci történetet, mert sohase került abba a helyzetbe, hogy Miguel elmondhassa neki. Ugyanezért nem értette volna meg, hogyan kell kivallani egy férfinak olyan szégyenteljes történetet, amilyen a gráci is volt, ha jól meggondoljuk?
– Ezért felejthetetlen nekem Grác, bár egyébként nem sokat törődöm a várossal, se óratornyával – mond Miguel az anizettes pohárka felett, amikor az udvarhölgy a korán jött ködben a Szlipinger kávéház előtt leszállott lováról, és azt egy bérszolgára bízva, benyitott a rossz illatú helyiségbe.
A kasszírosnő a tükörben még talán mindig azt várta, hogy a zöld kabátos Miguelnek eszébe jut valamely történet, hogy elmúlt életét majd mégse mondhatja véges-végig a boldogtalanságok sorozatának. Ott állott Ilonkay is, és szokott biztató tekintetével nézett a pénztárosnőre, amely tekintet most is, mint mindig, ugyanazt az érzelmet fejezte ki, amellyel a kérő néz arra a nőre, akit feleségül óhajtana. De Ilonkay tekintetét már ismerik mindenütt, amerre az észak-keleti vasúttársaság vonala átszeli Magyarországot, mást ő amúgy se tudott mondani szemével. Amikor az udvarhölgy, fölemelt603 lovaglóostorával ugyanabban a kávéházi tükörben megjelent, amelyben Miguel szép múltját, Ilonkay pedig bizonytalan jövendőjét nézdelte. És a lovaglóostor lesújtott, mégpedig az ártatlan pénztárosnő arcára, amely arcról a férfiak, akik X.-ben megfordultak, egyértelműleg azt olvasták le, hogy a kasszírosnőnek valamely titka van, amely titok kedvessé és melankolikussá teszi tekintetét. A lovaglóostor lesújtott és a társaság feloszlott.
