18
18
A züllött úriember ezalatt úgy sürgött-forgott, mint egy násznagy.
Vannak ilyen emberek, akik esztendőkig szürkén, kelletlenül, senkinek se kedvére élnek; még csak a sörházban sem tudnak sikert elérni valamely talpraesett megjegyzéssel, az asztal végére ültetik őket; kedvetlenül hagyja abba az ebéd utáni szundikálást a gazda, ha betoppannak, az asszony rendszerint pörpatvart kezd a szolgálójával jövetelükre – míg aztán jön egy váratlan alkalom, verekedéssel egybekötött követválasztás, tűz vagy árvíz, vagy néha csak egy tűzoltómajális, hogy kitüntessék magukat, tanúbizonyságot tegyenek kiváló képességükről, használhatóságukról, ötletességükről… A züllött úriember feltűnéséhez Alvinczi Eduárdnak kellett megérkezni. Amint őkelme felült a vörös postakocsi bakjára, a vármegyében nyomban elfelejtették az emberek, hogy a múlt hetekben a züllött úriembert csúf verekedés közepette vetették ki a „Betyár” kávéházból, mert bizonyos emlékezetes jegyzeteket próbált elhelyezni a dominókövek hátán.
Titokzatosan sugdolózott a belső szobában az egyenkint érkező vendégekkel, valamint Alvinczinak jelentgette a külső eseményeket.
– Megjött Phtrügyről Phtrügyi Pál. Kérdem tőle, hozott-e magával tormát. Hát csak kinyitott egy nagy levélhordó táskát, telve iratokkal, bélyeges papirosokkal. Itt aztán csinálhatunk vásárt.
A kapitány eltávozása után Phtrügyi Pálnak nyitott ajtót legelsőbben a züllött úriember.
Egy nagy arc jött a szobába, amely a legváltozatosabb illatokat gerjesztette maga körül.
Mértéktelenül nagy volt ez az arc az aránylag kicsiny termethez, mintha minden étel, amelytől hízni szokott az ember, ezt az arcot táplálta, dagasztotta, fejlesztette volna, a többi tagoknak semmi sem jutott. De része volt az italoknak is ez arc megnövelésében. Hármas tokát neveltek ez arc alá például a hetivásári sörök, amelyeket a falusiak csak a városon élvezhetnek, ezért nem is tudják gyorsan letenni a söröskancsót, ha azt egyszer felemelték. Lehetséges, hogy a hármas toka kifejlesztésében része volt annak a sódarnak is, amely füstön lóg a falusi kéményekben; része volt a vöröshagymának, amelyet bőségesen79 használnak itt a húsok alá készített zsiradékokba; része volt a fokhagymának, amely nélkül ízletes kolbász, rostélyos nem készíthető – legalábbis az arc illataival hírt adott mindezen kerti veteményekről. Paprika, bors, retek, torma és a különböző mustárok, amelyeket itt a háziasszonyok házilag szoktak elkészíteni, ugyancsak kipárnázták az arcot pattanások és egyéb foltok alakjában. Voltak itt pattanások, amelyekről minden nagyobb szakértelem nélkül meg lehetett állapítani, hogy eredetüket annak köszönhetik, hogy birtokosuk a diót hámozatlanul eszi borkorcsolya gyanánt, de az év- és hónapokbeli ráncok is hagytak némi emléket, ami nem is csodálható olyan vidéken, ahol tiszai kiöntések vannak. A hiányos fogakat fedező lompos, nagy bajusz felett külön tanulmányt érdemel az orr. Ez az orr felszedett magára minden gyaluforgácsból valamit, amit messzi vidékeken lobogtatott a szél a kocsmák ajtaja felett. Az orr pontosan megmondhatta volna, hol mérnek kék vagy lugasszőlőkből való borokat, homoki sillert vagy szlankamenkát. A két hatalmas orrlyuk még akkor is füstölgött az odakünn hagyott pipától, amikor az arc már a szobába lépett, az elvadult, álmatlan éjszakáktól bozontossá válott szemöldökök várakozólag a homlok közepéig szaladtak, és a megmerevedett, kifejezésüket valahol messze elfelejtett szemek bálványnémasággal előrenéztek.
– A legérdemesebb férfiú az egész országrészben – súgta a züllött úriember Alvinczi fülébe. Alvinczi most olyan szagot érzett, amely nagymosáskor érezhető a vidéki házakban.
– Jó helyen járok? – kérdezte a szörnyeteg, mintha eltévesztette volna az utat. – Itt találom azokat, akik a magyar középosztályt megmenteni akarják?
A züllött úriember kezével és lábával integetett, miután nem kerülte el a figyelmét Alvinczi elkedvetlenedése. (A jó úr egyáltalában nem méltányolta az elébe került arcnak azt az ügybuzgalmát, hogy tanúságot tegyen egy negyedszázad elmúlt borterméséről, valamint a phtrügyi torma hírességéről.) Nem kedvelte azokat az embereket, akiket a vadászkutya tíz mérföldnyi kerületben téveszthetetlenül „megállna”, mint a vadat.
Phtrügyi Pál azonban egyéniség volt, nem lehetett vele könnyedén elbánni, ha egyszer betette a lábát a szobába. Az arca lejjebb ereszkedett, amikor leült. És a rendkívüli arc csaknem megmerevedve fordult Alvinczi felé.80
Felnyitotta a száját, és Püspökladánytól Miskolcig minden vasúti restaurációnak a szaga érezhető volt.
A híres püspökladányi borjúpörkölt, amely a budapesti gyorsvonatot várta forrón párologva, paprikás lében úszva, valamint a még híresebb miskolci marhagulyás, amely zöldpaprikájával, paradicsomával, egészben főtt hagymájával csillapította a tolongó utazók étvágyát, mielőtt vonatjuk a kassai sódar hazájába elérkezett volna.
És rámutatott a jobb karjával a bal karjára, amely bénán csüngött le a vadászkabát ujjában, amely kabát több nemzedéket kiszolgált:
– Ez a béna kar jelképezi a magyar Középosztályt – monda most Phtrügyi Pál. – Én vagyok az a magyar Középosztály, amely az ónodi gyűlés óta megbénulva várja feltámasztását.
Ugyanekkor előrenyújtotta az egyik csizmáját, amely csodálatosan különbözött a másik csizmától, mintha kölcsönkérte volna erre az alkalomra. És ezen a csizmán valóban olyan hosszú útnak a nyoma látszott, mintha az ónodi gyűlés óta egyhuzamban jött volna az országúton. Magán viselte e csizma a hevesi sarak, a felsőborsodi fekete agyagok és az alsógömöri kavicsok arcképeit. Lóállások, vidéki fogadók hátsó kamrái, sohasem takarított, szalmás udvarok ugyancsak nyomot hagytak a csizmán. Lehetséges, hogy nem is Phtrügyi Pál személyesen tette meg ezeket az utakat, hanem az a bizonyos, akitől a csizmáit kölcsönkérte.
Alvinczi még mindig hallgatott. A kapitány megjegyzése járt a fejében. Vajon felvehető volna-e Phtrügyi Pál az Alvinczi-lovagok közé, ha valakinek komolyan eszébe jutna a rend megszervezése? Nem. Phtrügyi Pál inkább a csárdalovagok rendjében tölthetne be magas pozíciót.
A züllött úriember segítségére sietett barátjának:
– Nos, hoztál nekünk való papirosokat?
– Azokat a kényes papirosokat gondolod? – kérdé némi gyanakvással Phtrügyi Pál. – Nem hoztam, mert előbb azt kell megtudakolnom, hogy milyen célból vásárolja össze ama kényes papirosokat a méltóságos úr. Utóvégre feddhetetlen nevet akarok hátrahagyni utódaimra: nem szeretném, ha valaki halálom után előállana bizonyos követelésekkel. Az én jámbor feleségem olyan ügyetlen, hogy egy skatulya gyufát sem tud magának szerezni. Nem tudna védekezni a kényes papirosok ellen.
A züllött úriember mindenáron üzletet szeretett volna kötni a81 nagy arcú úriemberrel, mert remélte, hogy tisztességes provízió üti a markát. Ezért némi türelmetlenség volt érezhető a hangjában, amikor kérdezte:
– Hát az a pokrócból varrt útitáska mitől duzzad odakünn, a másik szobában?
– Hja, azokban a családi irataimat hoztam magammal. Oklevéllel, régi pöriratokkal habozás nélkül szolgálhatok bárkinek, így a méltóságos úrnak is. Vannak itt nagyszerű okiratok, amelyeket száz esztendő előtt mondtak tollba az ügyvédek. Jó, kiadós perek, mindegyikben van még legalább újabb száz esztendő.
– Pereket nem veszünk – mondta most igen komoly hangon Alvinczi. – Éppen az örökös pereskedés volt egyik okozója a magyar középosztály tönkremenésének.
A züllött úriember hunyorgatott Alvinczi háta mögött.
– Jóféle papirosokat hoztál, kedves komám.
A kedves komám sok földet bejárt csizmájára fordította rettenetes arcát. A csizma szinte felnevetett rá, mint egy kutya szalonnázó gazdájára. Most a csizma kapta mindazokat az összes illatokat, amelyeket a nagy arc magában rejtegetett.
– Hát ezekkel a kényes papirosokkal úgy vagyunk, hogy nem lehet őket zsákban elvinni, mint a malacot. Kemény őrizet alatt vannak ezek a papirosok: vasládáján ül Dugáli, az örmény uzsorás. Tiszalökön, onnan ugyan sose kaparja vissza senki azokat a váltókat, amelyeket az öreg ott elrejtett. Ezenkívül a zsidók ládái sem arra valók, hogy azokat ok nélkül nyitogassák. Értékes váltók találhatók a várdai takarékban, de Jeremiásnál is, a marhakereskedőnél. Mi, a középosztály szerencsétlenjei, nem azért fabrikáljuk ezeket a drága váltókat, hogy velük tán a törött ablakokat ragasszuk be. Mi, kérem szépen, azért csináljuk ezeket a kényes papirosokat, hogy elhelyezzük őket a zsidóknál, örményeknél meg egyéb uzsorásoknál, hogy aztán lejáratkor eladjuk a feleségünk pendelyét, mert azt tartja a régi mondás, hogy likon kívül jó alkudni; bolond ember záratja be magát, ha nem muszáj…
Alvinczi nem állhatta meg, hogy egy megjegyzéssel hozzájáruljon az egyoldalú beszélgetéshez:
– Sajnos, Vácott jártamban sok jó derék magyar névvel találkoztam az ottani „Intézet” névsorában.
– Az idevalósiakat inkább Illavára meg Szamosújvárra küldözgetik,82 mert a megyei börtönigazgató komaságban van az ottani igazgatókkal. Tetszik tudni, hogy Magyarországon komaság, sógorság dönti el a dolgok menetét.
